Röviden

Úgy volt, hogy nem írok többet könyvekről, meg úgy alapvetően semmiről sem, de elvonási tüneteim lettek, meg nem is tudom, időközben átgondoltam, mennyire is kell nekem ezt az egész blogolást komolyan venni. (semennyire, így egy kicsit módosult a hozzáállásom.) Lobo már ki is törölt a bloglistájából, dehát ez van, farkastörvények uralkodnak mifelénk. :>

Általában igyekszem nem bedőlni a kiadók hangzatos reklámjainak, amiben minden könyv leg, és annyira olyan, hogy ők még olyat eddig nem olvastak, de időnként mégis sikerül naivának lennem.
Anthony O'Neil Sötét oldala tipikusan ilyen könyv volt. Nem volt ez rossz, a feléig még el is hittem, hogy ez tényleg egy baromi jó könyv, de végül egy teljesen kommersz és középszerű regényt tettem le, amiben voltak jó ötletek, viszont mindennel találkoztam már valahol. Ráadásul ez a Holdon pattogó Kenbaba... Pedig ezt a könyvet nagyon akartam, még megjelenés előtt.

Wesley Chut viszont bizalmatlanul szemléltem, aztán milyen jó kis könyv is ez az Időrabló. Tipikusan szórakoztató sci-fi kaland, lehet izgulni a szereplőkért, vannak benne időcsavarok, és az egész koncepció felépítése elgondolkodtató. Szeretem a politikai-gazdasági áthallásokat, még ha ez egy fantasztikus történetbe is van csomagolva. Itt abszolút bebizonyosodott, hogy ne hallgassak feltétlenül az első megérzéseimre. Nagyon várom már a folytatásait.

Blake Crouch Véres aranya abszolút hozta az elvárásaim. Nincs benne semmi kiemelkedő, csak úgy simán baromijó. 
Morgan Fekete férfije szintúgy, bár itt egy kicsit gondolkodnom kellett ennyi könyv távlatából, hogy miről is szól. 
Reynolds Jelenések tere folytatásért várakozik. Az egyik legjobb sci-fiíró mostanság.

Takano Kazuaki Genocidéjét félbehagytam, egyszerűen nem akart rátérni a lényegre, és ez nem az a típusú regény, ahol szívesen olvasom a mellébeszélést.

Gemmell. Elvileg nem hibázhatnék vele, de azt hiszem, nála sokalltam be kicsit a fantasyból.
Az Árnyékok farkasát egy szuszra végigvittem, teljesen beszippantott. Mosdatlan vadnyugati hős egy disztópikus fílingű világban, vér folyik és varázslat, egyszóval egy remek könyv.
A Makedónia oroszlánja viszont kicsit elvette a türelmem, a második részt már nem volt kedvem elővenni.

Maradt a végére két krimi.

Jane Harper Aszályával teli vannak most a blogok. Szerintem két oltári nagy logikai baki van benne, de mindent meg lehet magyarázni a hanyagsággal és emberi reakciókkal, szóval akár elfogadható is lehetne, de nekem kilóg a lóláb. Nem jó, amikor az író a realitást alárendeli a történetnek. Ezt leszámítva Harper nagyon jól ír, nem csak a cselekményre koncentrál, hanem a jellemekre és a környezetre is.

Grangé Bíbor folyók. Ez majdnem tökéletes volt (vagy inkább csak kegyetlenebb), azt leszámítva, hogy egy kádban ázó kétnapos hulla nem fogja a vérével telispriccelni egy kocsi belsejét. Meg a vége kicsit fura volt, viszont a rasztahajú arab hatalmas arc. Általában, ha több szálon fut egy regény, valamelyik mindig gyengébb, kevésbé érdekfeszítő, itt mind a két szálra egyformán kíváncsi voltam.