Christelle Dabos - Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban - Keményfedél

Ha a papír elbírja, a képernyő is

Christelle Dabos - Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban

A Tükörjáró-sorozat második részében a Sark kegyetlen világába száműzött Ophélie hirtelen az érdeklődés középpontjába kerül. Nemcsak különleges képességeire derült fény, hanem arra is, mekkora fenyegetést jelent ellenségei számára. Nincs más választása, minthogy saját maga leplezze le az udvari intrikákat. Ebben a különösen veszélyes helyzetben pedig csak titokzatos vőlegényére, Thornra számíthat. Eközben rejtélyes eltűnések tartják izgalomban az udvart, Ophélie pedig hirtelen egy nyomozás kellős közepébe csöppen, amelynek végén talán megtalálhatja az igazságot a Délibábosok keltette illúziók mögött.
Az első kötetet nagyon sokáig kerülgettem. Valahogy egyik vélemény sem győzött meg, tartottam tőle a ya-címke miatt (nem ya a sori, csak egyszerűen bármelyik korosztály nyugodt szívvel olvashatja. pont ugyanakkora élmény 50 évesen, mint 10 évesen.) Amikor letettem, akkor sem nagyon tudtam még hová tenni, viszont ahogy telt az idő, egyre többet jutott eszembe. Gondolkodtam a szereplőkön,  a motivációikon, hogy merre fog haladni a történet, és ki fog még galibát okozni. Aztán azt vettem észre, hogy alig várom, hogy megjelenjen a második rész. És nem csalódtam.
A történet a szokásosan komótos, nem siet el semmit senki, mindig akad valami fennforgás, amit le kell küzdeni, és közben nagyon bájos és kedves, és még aki igazán gonosz, arra sem lehet haragudni. Ophélie semmivel nem volt összeszedettebb vagy talpraesettebb, mint az első részben, de pont illik a nagy egészbe az esetlensége, hogy mindig rosszkor van rossz helyen, és sokszor rajta csattan az is, aminek nem kellene. Thorn még mindig ugyanolyan titokzatos, és ahhoz képest, hogy egy elromlott zsebórát kapott vissza, nem is szívta mellre a dolgot. Azt hittem, mérgében majd szétcsapja az íróasztalát, közben meg csak rezignáltan tudomásul vette. Nem mintha egyébként nem lenne elég dráma a könyvben, Archibald eltűnése is épp elég feszkót gerjesztett, nem kellett hozzá Thorn dühöngése.
Berenilde-del az első részben kissé tartózkodó hozzáállást vettem fel, de mostanra egészen megkedveltem, talán mert kevesebb szerep jutott neki. Viszont Faruk nagyurat meg az udavartartását sikerült közelről megismerni, Farukot meglepően közelről, hála a kis betéteknek, amik részekre osztották a könyvet; ez külön élmény volt.
A nagy kedvenc még mindig Thor, meg persze az egész szilánkosra tört világ, ahol tényleg ki tudok kapcsolódni. Tisztára olyan, mint egy izgalmas nyaralás.

5 megjegyzés:

  1. Én teljesen beleszerettem ebbe a sorozatba, és alig várom a 3. részt.
    Nem tudom, engem Faruk nagyon idegesített a folytonos halál lassú mozgásával és a kiszámíthatatlan viselkedésével, ami részben a feledékenységének köszönhető. Ez viszont nagyon érdekel, hogy mitől lehet... :) Viszont a folyton rátekeredő udvarhölgyek viccesek voltak. Vajon megéri-e ilyen kiszolgáltatottnak lenni a gyémántokért cserébe?
    Szerintem meg Ophélie fejlődött, megtanul lassan kiállni magáért. Berenilde-del nem tudom, mit kezdjek, néha rettentő felületes libának tűnik, máskor meg iszonyat okos, számító asszonynak. A gyerekei miatt rettenetesen sajnáltam, remélem, ezzel a csecsemővel boldog lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nálam is nagy szerelem, pedig az első résznél erre nem gondoltam volna.
      ja, Faruk nagyon fura. eleve, hogy óriás, meg hogy nincs emlékezete (hiányzik belőle valami, tudod, a könyve is hiányos), de én az ítélkezési rendszerén akadtam ki. sztem az udvarhölgyeinek mindegy, az agyuk helyén is gyémánt van, nem érzik a kiszolgáltatottságot.:D engem jobban idegesítene, hogy Faruk nme is emlékszik. ez mondjuk Faruknak jó, nem tudja megunni a hölgyeket.:D
      Ophélie-ben nekem az tetszett most, hogy végre szembenézett az érzéseivel.
      na de hová lett Thorn?? jöhetne már a harmadik rész. (én is akarok képességcserét.:D)

      Törlés
    2. Hát én sem, sokkal ya-szerűbbre számítottam, úgyhogy ez volt az igazán kellemes csalódás.
      Na ja, meg ott vannak a folytonos jegyzetei, képzeld, hogy vissza lehetne vele élni, ha valaki fogná és átírná azokat. Még szerencse, hogy legalább arra emlékszik, hogy vannak jegyzetei.
      Hát igen, az lehet, hogy az agyuk helyén is gyémánt van. :D
      Meglepő fordulat lett ez a képességcsere, nekem eszembe sem jutott, tekintve, hogy mindenki az olvasásra számított. :O Ravasz. Vajon mihez kezd majd Ophélie a karmaival?
      Jöhetne, de állítólag csak ősszel lesz. :(

      Törlés
  2. Amúgy érdekes ez a zsebóra elméleted (még az első résznél említetted), reméltem, hogy ebben a részben kiderül róla valami, hogy mégis csak több mint egyszerű zsebóra, de sajnos ez a dolog még mindig várat magára. De nekem is egyre erősebb a gyanúm ezzel kapcsolatban. És szerintem maga a mutatómegállás is utalhat valamire, talán azért nem volt dühös. Nem?
    Alig várom már a folytatást :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én is ebben bíztam. végülis megtudhattuk, hogy az időt mutatja, meg az év napjait, és van két másik rész, ami ki tudja mire szolgál. szóval nem lettünk előrébb.
      tényleg lehet, hogy jelentősége van, mert nemhogy dühös nem volt, de kifejezetten érzelmes lett. bár ez lehetett attól is, hogy O. megbízik benne a megolvasása nélkül is.
      egyre jobban imádom ezt a sorit, sose gondoltam volna, hogy elméleteket fogok hozzá gyártani.:D

      Törlés