A tiaveai Tuiavii törzsfőnök beszédei
Tuiavii, a polinéz törzsfőnök szakértő: mindent tud a fehér emberről, vagyis az ő nyelvén a Papalagiról. Sok jót azonban nem mesélhet róla. Hiszen a fehér ember szomorú kőfülkékben él, és nappal a kőkunyhók közötti szűk résekben járkál. Végtelen szenvedéllyel gyűjt dolgokat, mégis minél több van neki, annál szegényebb. Még az egyébként szórakoztató gondolkodást is annyira túlzásba viszi, hogy szinte már csak a feje él, az összes többi érzékszerve pedig szunnyad.
A kétméteres, rendkívül erős testfelépítésű, mégis szelídséggel teli férfiú, Tuiavii, a tökéletes ellentéte a túlcivilizált modern embernek. Az ő meglátásai tartanak görbe tükröt elénk. A látványon kacaghatunk. A törzsfőnök megfogalmazásai pedig oly világosak, hogy egyes országokban a 12-14 év közötti korosztály számára még kötelező olvasmányként is feladják - hogy önkritikát tanuljon az ifjúság, no meg az eltérő kultúrák iránti toleranciát.
Erich Scheurmann a polinéz szigetvilágról készült könyvet írni, ezért elutazott az akkoriban még német gyarmat Szamoára. Az itt tapasztaltakból született meg A Papalagi, melynek 1920-as megjelenése óta számlálhatatlan fordítása és kiadása jelent meg - most végre a magyar olvasó is átgondolhatja a természettől teljesen elszakadt, felgyorsult életét.
Ha bárki is valami vicces szatírára számít, mint pl. én, az ne tegye.
Itt két világ, kétféle világnézet és életmód találkozik, és mindkettő kérdőjelekkel a feje körül szemléli a másikat. Ugyanakkor nagyon tanulságos ez a szemléletváltás, még ha nem is feltétlenül értek egyet mindenben a törzsfőnökkel.
Kezdjük ott, hogy dolgokat csinálunk. Szerinte maga a cselekvés, hogy dolgokat csináljunk, felér azzal, hogy utánozzuk a nagy szellemet, akihez mi úgysem vagyunk foghatók, hiszen mi nem tudunk pálmafát vagy kagylót csinálni. Nekünk nem az lenne a dolgunk, hogy létrehozzunk bármit, egyszerűen csak élvezni kellene, amiket már a nagy szellem egyszer megalkotott.
Az öltözködésünkről való megfigyelésének hála szinte kíváncsi lettem mások hálóruhájára.:D Tényleg érdekes, ahogyan takargatjuk magunkat reggeltől estig, még éjszaka is, hogy vannak olyan ruhadarabjaink, amiket max csak a párunk láthat. Szemben ezzel náluk igen kevés a ruházat, a nők nem árulnak zsákbamacskát, és amíg nálunk pironkodva szexelnek sokan még sötétben is, náluk teljesen természetes, hogy valaki tapasztalt, és ezt szívesen megosztja bárkivel.
Szemben a mi sok-sok felhalmozott mindeféléinkkel, ők nagyon elvannak minimálon. Láttam magam előtt a youtube-on látott öreg indiai nénit, aki két hatalmas vájlingban készítette el egy kisebb falu ebédjét. Nem volt más nála, csak valami vágószerszám, amivel pont annyira lehetett paradicsomot szeletelni, mint nádat vágni. Szóval ezek az egyszerű népek jobban szeretik a többfunkciós dolgokat.
A törzsfőnök nem érti az időhöz való viszonyunkat sem. Szerinte felkel a nap és lemegy, közte pedig annyi mindenre van idő, hogy nem fér a fejébe, nekünk miért nem elég, miért akarunk még többet belőle. Pont ugyanennyire nem érti a pénz jelentőségét sem, de elbűvöli a technológiánk: a fényképészet, a hangfelvétel, a világítás.
Ahogy a törzsfőnök minket bírál, ahogyan szemléli az életmódunkat, amiket észrevételez, abból mind következtetni lehet, hogy ők hogyan élnek. Nem építenek kőházakat, ahol megszorul a levegő, hanem szellős kunyhókban laknak, aminek csak annyi a funkciója, hogy legyen hová elvonulni. Nincsenek városaik, ahol hosszú, zegzugos utcák és magasra nőtt házak takarják el az eget, nekik szükségük van a térre, a levegőre, a napsütésre, a tengerre ahhoz, hogy élni tudjanak. És nekik ez elég. Őket tényleg boldoggá teszi a létezés, csak úgy magában, egyéb cél nélkül. Nem gyűjtenek javakat, amijük van, azt is megosztják mindenkivel. Más értékrendjük van, és az övéké tényleg jobb: a bátrabb, bölcsebb az, aki a tiszteletet kapja, nem pedig az, akinek több dolga van.
Rövid könyvecske, de annál velősebb. Lehet rajta agyalgatni, hogy ha az életünkből kiiktatnánk valamit, az hová vezetne, vagy ha már eleve el sem kezdtünk volna csinálni dolgokat, hol tartanánk most, lenne-e védőoltás, meleg bakancs, űrkutatás és strapabíró házalap.
A kedvenc fejezetem A gondolatok súlyos betegsége, mert nem csak a túlzott gondolkodás káros hatásairól szól, de itt van jelen a legvelősebben, milyen is lehet szigetlakónak lenni: nem azon gondolkodni kenuzás közben, hogy meddig tart az út, hanem élvezni közben a tájat, a folyót; nem arra gondolni, hogy szépen süt a nap, hanem élvezettel elterülni alatta, és hagyni, hogy tegye a dolgát. Az élet átfolyik rajtunk, mindig messzebb nézünk, mást akarunk, mint ami épp kéznél van.
A hamis élet helye és a sok papír tette olyanná a Papalagit, amilyenné vált: gyenge, tévelygő ember, aki azt szereti, ami nem valódi, viszont azt, ami valódi, többé nem ismeri fel, és azt, ami a Hold képmása csak, magának a Holdnak véli, és a teleírt kendőket pedig magának az életnek.
 |
| UPOLU - jogos a felvetés, ilyen helyen tényleg nem érdemes gondolkodni |
0 Megjegyzések