Michael Chabon - Jiddis rendőrök szövetsége

Ebben az alternatív történelmi regényben Hitler legyőzte Sztálint, az atomot Berlinre dobták le, és Amerika pedig elfogadott egy törvényt, aminek köszönhetően a menekülő zsidók letelepedhettek Alaszkában, Sitkában, ami hatvan évre autonómiát kapott. A hatvan év hamarosan letelik, és úgy tűnik, a zsidók újra hazátlanok lesznek, mindenki igyekszik megoldani a jövőjét: máshová költöznek, zöld kártyát igényelnek, munkavállalási engedélyért folyamodnak.
Aztán Emanuel Lasker megölése kapcsán megismerkedhetünk Landsmannal, és Berkóval, a két sitkai rendőrrel, és belecsöppenünk egy nyomozásba, sakkfigurákkal, beláthatunk egy picit a rendőrségi színfalak, és nagyon a zsidó gondolkodás és életérzés mögé.

Meyer Landsman nagyon jellegzetes figura, azt hiszem, nem olvastam még hozzá hasonló alakról. A végtelenségig kiábrándult és szerencsétlen, alkoholista, nikotinfüggő, és roppant magányos, igazából azt sem néztem ki belőle, hogy jó nyomozó lenne, annyira elesett és béna, és pont ezért értékeltem azt a hatalmas erőfeszítést, amit a nyomozásba fektet. Pedig igazából szinte semmi mást nem csinált, csak követte Berkót, a társát. Berko Shemets félig indián, félig zsidó, családos, és a felesége újra terhes, ami kicsit kihozza a béketűrésből, egyébként elég kiegyensúlyozott életet él.
Rajtuk kívül még rengeteg szereplővel dolgozik, szinte egész Sitka felvonul, ahol mindenki mindenkinek rokona, vagy valaha az volt, de ha nem, akkor valahonnan biztosan ismerik egymást, ha más nem, akkor az őseik.

A zsidó humorral és életérzéssel először akkor ismerkedtem meg, amikor a szomszédasszonyom (aki nem mellesleg szintén zsidó), ajánlotta nekem Heller Isten tudja c. könyvét. Amikor mondta, akkor azt hiszem, még túl kicsi voltam hozzá, de nem felejtettem el, és valóban, ironikus és humoros volt, úgy, ahogyan csak egy zsidó tréfálkozhat saját zsidóságán és népén.
És pont ilyen érzésem volt most is, ahogy olvastam Chabon könyvét. Sokkal töményebben használta ki az etnikuma adta lehetőségeket, és az, hogy karikatúrába öntse a zsidóságot, és szórakozzon a jellegzetes vonásokon, csakis egy zsidónak megengedett így, ebben a formában. (Azt már inkább végig sem gondolom, hogy mi lett volna, ha ezt egy goj írta volna meg.) Az írásmód az öltözet, az életstílus, a gondolkodásmód és a rengeteg jiddis szó nélkül is hatott, és lehet, hogy paródia az egész, mégis nagyon zsidó, nincs rá jobb szavam. Nem csak egy alternatív világba csöppentem, de egy egészen más kultúrközegbe is, mint ahol egyébként élek, és Chabon nagyon ért hozzá, hogy népe jellegzetes vonásai kidomborítsa úgy, hogy az egy nemzsidónak is szórakoztató és élvezetes legyen, és ahogyan azt egy nemzsidó soha nem teheti meg.
Nem akartam ennyit zsidózni, de óhatatlanul ez áll az egész történet előterében: hogyan lehet létezni zsidóként, hány exodus lesz még és miért, és hogyan lehet megkapaszkodni bármelyik világban a talajvesztés után. Mert bár alternatív történelembe van bújtatva, én ott éreztem mögötte a valós problémákból való kiútkeresést. A könyv vicces, szó se róla, de épp annyi komolyságot is fel lehet benne fedezni, akár politikáról, akár hitről van szó.
Nagyon szerettem a krimi-szálát, mert ezen keresztül ismerhettem meg azt a rengeteg érdekes alakot (akik nagyon zsidók voltak, de ezt már nem is mondom), és nagyon kicsit a sakkot, aminek olyan ereje van, hogy jelenlétében még a kasztok is megszűnnek.

A szektahatárokon átívelő barátság ritka jelenség, legalábbis ő nem sokszor találkozott vele. Úgy tapasztalta, hogy a homoszexuálisokon kívül csak a sakkozók tudják áthidalni az egymás között tátongó szakadékot, heves érzelmekkel, de halálos erőszak nélkül.

Szerelmi regénynek cseppet sem nevezném, sci-finek meg főleg nem, nem is nagyon értem, mit akart ezzel a két kategóriával a fülszöveg. Viszont a többi működik: zsidó feeling egy kis vérbe és humorba mártva.

Kiadja a Cartaphilius.