Hónapzárás - június

Nem akartam már több ilyen hónapzárós posztot írni, de most annyira örülök a könyveimnek, hogy mégiscsak megörökítem.

Végre valahára megjelent a Tűz és jég dala ciklus ötödik része, vagy aki esetleg így jobban ismeri, a Trónok harcának a folytatása. (nem tudja valaki, miért Tűz és jég, amikor eredetiben meg Ice and Fire?) Nagyon-nagyon régóta vártunk már erre, és igazából aki csak a filmsorozat miatt cuppant rá, annak most nagy szerencséje van, mert egyszerre elérhetőek számára az eddigi részek, és ezt egy élmény lehet egymás után lenyomni, felváltva a könyveket meg a filmeket.
Amikor pakoltam a könyveket, direkt kihagytam neki a helyet, most gyönyörűségesen sorakoznak ott a polcon a példányaim. És nagyon hálás vagyok a kiadónak, hogy keményben is kinyomta, sztem ez csak abban mutat igazán.

A Kelly kiadó lemondott a Tündérkrónikák folytatásáról, és szerencsénkre átvette azt a  Corleonis, és biztos vagyok benne, hogy nem fogják megbánni. Sőt, ha még nagyobb szerencsénk van, a többi félbemaradt sorozat is náluk fog majd kikötni, és így van rá esély, hogy újra átkerüljünk abba a csodálatos démonvilágba, amit Diana Rowland álmodott meg, és hát nagyon remélem, hogy Cassie Palmerről és Pritkinről sem kell lemondanom. Ha ti is szeretnétek a folytatásokat, a kiadó blogján, jobb oldalt a linksávban lehet szavazni még jó sokáig.
És meg kell, hogy jegyezzem, hogy a Rossz hold kelt fel nyertes trailere egyszerűen mesés.

Ezt a könyvet először nem akartam. Jaj, már megint vámpíros, pfff, még magyar is, és a főszereplőt meg Borbíró Borbálának hívják, hát milyen név ez már? lehet így komolyan venni valakit? De aztán annyira felpiszkáltak a többiek, hogy úgy voltam vele, muszáj neki egy esélyt adnom.
Beleolvastam, és azt hiszem, minden rendben ezzel a könyvvel, de azért majd közelebbről is meg kell ismerkednünk, hogy biztosra mondhassam. De ami még sokat számított abban, hogy nyomtam a rendelés gombot, az a borító. Megéri ilyen gyönyörűségeket tenni a könyvek elejére, mert mindig a megvétel felé billenti a mérleget.

Az Ad Astra nagy kedvencemmé vált, de én ezt már akkor láttam, amikor még fogalmam sem volt, kik vannak a kiadó mögött. Az új könyvük a Dervisház, de ami tetézi a boldogságom, hogy a könyveiket Szegeden is át lehet venni postaköltség nélkül a Sárkánytűz boltban, de nem csak nálunk, hanem még jópár helyen az országban. Itt a lista a boltokról, akit érdekel.

Amadea volt olyan drága, és intézett nekem a könyvhéten egy kedvezményes Boszorkányoskönyvet, nagyon köszönöm neki.:))**
Nem tudom még, milyenek az elvárásaim, egyelőre azt hiszem, nincsenek, csak remélni merem, hogy nem fogok csalódni.

Ennyi volt a júniusi költekezésem. Sokkal több, mint terveztem, de pár könyvet még így sem vettem meg, ami mindenképpen a polcra kívánkozik. Nem baj, majd a következő hónapokban. (Igazából már csak a Vérbe öltözött Anna hiányzik a polcomról.)

Maxim, az új kiadó

...amire mindenképpen oda fogunk figyelni az elkövetkező időkben. Az eddig csak tankönyveket megjelentető kiadó szélesíti a palettáját, és regényeket is kezd megjelentetni, és ráadásul egészen jókat. És Alice Hoffman rajongók, figyelem, ők adják ki az új könyvét! Végre! Nem hiszem, hogy a kampányunk ért él hozzájuk a múltból, amit anno Amadeával csináltunk, de már épp ideje volt, hogy valaki felfigyeljen rá.
És nem tudom, figyelitek-e, de az ország (szerintem) két legjobb fordítójának a munkája a könyvek fele: Szűr-Szabó Katalin és Sóvágó Katalin, úgyhogy a fordításon már biztosan nem fog múlni.
Szóval a lényeg, hogy tavaly az Angyalsors című trilógia első darabja megalapozta a Dream-válogatást, és ennek keretében a következő könyvek fognak megjelenni az ősz folyamán:

                                           Alice Hoffman: Galambok őrizői

Az időszámításunk utáni hetvenedik évben kilencszáz zsidónak hónapokig sikerült feltartóztatnia a római seregeket a júdeai sivatagban, Maszadában. Az ókori történész, Josephus szerint két nő és öt gyerek élte túl a rómaiak mészárlását. Ez a történelmi esemény adja a hátterét négy különleges, érzékeny nő lenyűgöző történetének, akik mind más úton érkeztek Maszadába. Yael édesanyja szülés közben életét vesztette, amit az apja soha nem tudott megbocsátani. Revka, a néha pék felesége végignézte, ahogy a római katonák brutálisan meggyilkolják a lányát, ráhagyva unokáit, akik a szörnyűségek hatására megnémultak. Aziza egy harcos lánya, akit fiúként neveltek fel, rettenthetetlen lovas és ügyes mesterlövész. Shirah az ősi mágia és gyógyítás mestere, hátborzongatóan éles elméjű, erős asszony.
Miközben a rómaiak egyre közelebb érnek, négy rendkívüli, bátor nő élete kereszteződik az ostrom kétségbeesett napjaiban. Valamennyien galambtartók és valamennyien titoktartók – kik ők, honnan jöttek, ki nemzette őket és kiket szerettek.
Alice Hoffman a New York Times bestseller szerzője, eddig négy regénye jelent meg magyarul. A Galambok őrizői különleges alkotás. Az írónő a markáns karaktereket új, tőle szokatlan helyszínnel ötvözi – a gyönyörű nyelvezet és a könnyed, elringató történet azonban a régi. Finom mágikus utalások színezik szokatlan asszociációkkal fűszerezve, így az olvasók bátran szabadjára engedhetik a képzeletüket.
Fordította: Bozai Ágota
Borító: keménytábla, védőborító
Formátum: A5
Oldalszám: 512
Várható megjelenés: 2012. október 18.


                                         Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében - azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik.
Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van - és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer.
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Borító: keménytábla, védőborító / füles, kartonált
Formátum: A5
Oldalszám: 444
Várható megjelenés: 2012. szeptember 28.


                                                Amy Kathleen Ryan: Ragyogás

Mit éreznél, ha egy olyan űrhajón születtél volna, ahol csak a szüleid és az idősebbek ismerik a Földet? Te sosem láttad, csak az általuk mesélt történetek alapján ismered, és minden vágyad, hogy megérkezzetek az új otthonotokba, arra a bolygóra, amelyet benépesíthettek.
A történet középpontjában Waverly áll, akinek az élete váratlan fordulatot vesz. A barátja, Kieran éppen megkéri a kezét, amikor a szövetséges hajójuk váratlanul megtámadja őket és elrabolja az összes nőt az űrhajóról, ahol eluralkodik a káosz. A szerelmeseket elszakítják egymástól az események, s mindkettejüknek helyt kell állnia az új és szokatlan helyzetben.
Ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz és szeretteiket is megmentsék, sokat kell küzdeniük. Hamarosan arra is ráébrednek, hogy az ellenségek nem mindig kívülről érkeznek.
A Ragyogás egy trilógia első része. A kitartásról, szerelemről és árulásról szóló lebilincselő történet garantáltan fenntartja az érdeklődést és kíváncsiságot az olvasóban.
Fordította: Sóvágó Katalin
Borító: füles, kartonált
Formátum: A5
Oldalszám: 320
Várható megjelenés: 2012. október 18.

                  Jay Asher, Carolyn Mackler: Kezünkben a jövőnk

1996-ban járunk. Josh és Emma világéletükben szomszédok voltak, és a legjobb barátok is. Azonban tavaly novemberben minden megváltozott közöttük, amikor Josh családja postán megkapta az Amerikai Online Cég (AOL) CD-jét, és az édesanyja átküldte Emmához, hogy a lány feltölthesse az anyagot az új számítógépére. Amint bejelentkeznek, automatikusan a Facebook oldalára lépnek be – csakhogy a Facebookot még fel sem találták! Legnagyobb döbbenetükre feltárul előttük a tizenöt évvel későbbi életük. Később valahányszor újra ránéznek a profiljukra, azt látják, hogy a jövőjük is megváltozik. Miközben az életükben bekövetkező eseményeket próbálják feldolgozni, kénytelenek szembenézni azzal, mit csinálnak jól és rosszul – a jövőben.
A nagy sikerű Tizenhárom okom volt... szerzőjének új regénye a Facebook nélküli világba kalauzol vissza, és bebizonyítja, hogy minden döntésünk hatással van az életünkre. Facebook-függőknek kötelező olvasmány!
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Borító: füles, kartonált
Formátum: A5
Oldalszám: 356
Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.

                            Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény

Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért.
1941-ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába küldik őket. Lina apját a családtól elszakítva viszik el, és halálra ítélik egy munkatáborban. Minden elveszett.
Lina félelmet nem ismerve küzd az életéért, és megfogadja, hogy ha életben marad, a családja és a hozzájuk hasonló ezrek iránti nagyrabecsülésből az átélt szörnyűségeket írásban és művészeti alkotásokban örökíti meg. Mindent kockára tesz, hogy a művészetével üzenjen, mert azt reméli, hogy alkotásai eljutnak az apjához a börtönbe, és tudatják vele, hogy a családja él.
Lina és családja hosszú és szívszaggató utat tesz meg, és csak a hihetetlen erejük, szeretetük és reménykedésük segít nekik minden napot keservesen túlélni. De elég-e a szeretet, hogy életben tartsa őket?
A magával ragadó, gyönyörűen megírt, valós alapokkal rendelkező regény egy tizenéves lány szemszögéből a II. világháború kegyetlenségeit mutatja be, annak a több százezer embernek a sorsát, akik a balti államokban végzett sztálini tisztogatásnak estek áldozatul. A rabul ejtő történet a fiatal olvasóknak feledhetetlen élményt kínál, hiszen az emberi lélek csodálatos természetéről, reményről, szenvedésről, összetartásról és kitartásról szól. A könyv pillanatok alatt a New York Times ifjúsági sikerlistájának az élére került.
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Borító: keménytábla, védőborító
Formátum: A5
Oldalszám: 344
Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.

                                                    Cynthia Hand: Angyalfény

Clara Gardner hónapokon át készült arra, hogy a valóságban is szembenézzen a látomásából ismert erdőtűzzel, azonban a végzetes napon hozott döntésével önmagának is sikerül meglepetést okoznia. A feladatot közel sem olyan egyszerű végrehajtani, mint ahogy gondolta, most pedig a Tucker iránt érzett szerelme és a Christianhez fűződő bonyolult érzelmei között őrlődik. Emellett egyre mélyebbre száll a részangyalok világában, a Fehér Szárnyak és Fekete Szárnyak közötti harcban, ráadásul szembe kell néznie egy szörnyű ténnyel: valaki, aki közel áll hozzá, hónapokon belül meg fog halni. A lány jövője csupa kérdőjel, egy dologban azonban biztos: a tűz csupán a kezdet volt.
Cynthia Hand a népszerű Angyalsors trilógia második regényében fokozza az első részben elkezdődött izgalmakat. A lendületes stílus, a mozgalmas cselekmény és a meglepő befejezés garantálják, hogy az ifjúsági fantasy rajongói a második regényt is a szívükbe zárják.
A trilógia harmadik része 2013 őszén fog megjelenni Angyalvágy címmel.
Fordította: Komáromy Rudolf
Borító: keménytábla, védőborító
Formátum: A5
Oldalszám: 416
Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.
 
             Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

Négy perc általában alig valamire elegendő – ugye nem hinnéd, hogy ennyi idő alatt minden megváltozhat?
A tizenhét éves Hadley Sullivan életében ez az egyik legrosszabb nap. Ott ragadt a JFK repülőtéren, késésben van apja második esküvőjéről, amelyet Londonban tartanak, ráadásul a leendő mostohaanyjával még soha nem találkozott.
Ebben a lehetetlen helyzetben pillantja meg a tökéletes srácot, az angol Olivert a repülőtér szűk várótermében. A fiú jegye a 18C ülésre szól – Hadley-é pedig a 18A-ra.
A végzet fordulatai és az idő fontos szerepet játszik ebben az elgondolkodtató regényben, amely egyaránt szól a családi kapcsolatokról, a második esélyről és az első szerelemről. Hadley és Oliver huszonnégy órát felölelő története meggyőz arról, hogy az igaz szerelem akkor talál rád, amikor a legkevésbé számítasz rá.
Fordította: Komáromy Zsófia
Borító: füles, kartonált
Formátum: A5
Oldalszám: 256
Várható megjelenés: 2012. szeptember 18.

                                             Luca Di Fulvio: Álmok bandája

Cetta és fia, Christmas Olaszországból menekült az erőszak és a viszontagságok elől Amerikába, a remények országába. A nő egyetlen vágya, hogy a kisfia igazi amerikai legyen: szabad azért, hogy boldog lehessen, de mindenekelőtt szabad azért, hogy önmaga lehessen.
Ám a huszadik század eleji New York külvárosaiban „amerikainak lenni” egyben azt is jelenti, hogy konfrontálódni kell a világ minden szegletéből érkező emigránsok közösségével, amelyben a törvényeket a gengszterek és az embereik diktálják. Ebben a helyzetben nem könnyű élni és az álmokért küzdeni, hacsak nincs az embernek különleges tehetsége. Christmas bizton számíthat a rendkívül élénk fantáziájára és arra a képességére, hogy amit mesél, azt hihetővé is tegye olyan történetekkel, amelyek álmodozásba ringatnak mindenkit, aki csak hallgatja. Így születik meg a Diamond Dogs képzeletbeli bandája, amely mindössze két kisfiúból áll, mégis képes egész New York urává válni, sőt az első független rádiócsatorna segítségével a város minden lakásába eljutni.
Az Álmok bandája Christmas és Cetta története, és minden emberé, akinek az élete az övékbe fonódik a huszadik század elejétől 1929-ig, Olaszországtól az őrült húszas évek New Yorkján át Kaliforniáig és a születőben lévő hollywoodi filmiparig. Kitűnő példája annak, hogyan lehet tiszta szívet megőrizve ésszel feljutni a ranglétra legaljáról akár a legtetejére, hogy érdemes kitartani az álmaink mellett, mert megvalósulhatnak, ha harcolunk értük.
Luca Di Fulvio egy igazi nagyregénnyel ajándékoz meg bennünket, amely mesél a rádió, a mozi, a Broadway, a reklámok, a felhőkarcolók, az autók – de mindenekelőtt egy nagy szerelem, Ruth és Christmas szerelmének – születéséről, és egy álom erejéről, amely talán még a valóság felett is győzedelmeskedhet.
Fordította: Hajdúné Vörös Eszter
Borító: keménytábla, védőborító
Formátum: A5
Oldalszám: 571
Várható megjelenés: 2012. szeptember 28.

Vélemény helyett...

Elolvastam én is Moning Rossz hold kelt fel-jét, csak nincs kedvem írni róla (meg most abszolút semmiről se), hál' istennek most egyébként is ezzel van teli a blogvilág, köszönet érte a Cor Leonis kiadónak. Öröm látni, hogy ennyien szeretjük.
Meg én már írtam erről, amit itt el lehet olvasni, úgyis csak magamat ismételgetném.
Nade azért annyit hozzátennék, hogy magyarul más, nagyon más. Mac-nek stílusa van mindkét nyelven, semmi kétség, de magyarul valahogy nekem butaszőkének tűnik, fogalmam sincs miért (nem, nem az.:>), míg angolul nincs meg ez az érzés. A hangulat rendben van, inkább a mondatkanyarítások, a megfogalmazások térnek el nagyon, és ezek szerintem nagyban módosítják az olvasóban Mac személyiségét.

Viszont mivel most mindenki kedvenc pasikaraktereket gyűjt össze, én viszont nem, mert nem tudok 10 szereplőt felsorolni, akivel halálos szerelembe tudnék esni, így inkább képiesítettem a Fever néhány női szereplőjét, ahogy én látom őket.
A pasikat majd máskor, mert velük bajban vagyok. Barronst még nem találtam meg, ahogy Ryodant sem, bár őrá nagyobb eséllyel rá fogok akadni, viszont V'lane-t megtaláltam, csak volt egy nagy vízjel az arca közepén, és hát hogy néz már ki egy szexszel ölő tündér összefirkált fizimiskával.

Ő Mac, egyértelműen. Az első pillanattól kezdve így látom magam előtt a Szivárványlányt.
(Emily Rose)

Dani. Fiatal, hamvas, szép, és még szebb lesz, ha megnő, teli van élettel és jókedvvel, és jó nagy adag fájdalommal, amit az állandó izgő-mozgó energiatúltengése elég jól palástol.
(Kacey Rohl)

Rowena. Életemben soha senkit nem utáltam még ennyire, asszem, a való életben sem. No comment, mert nyomdafestéket nem tűr, amit róla gondolok.
A hölgy a képen egyébként elég szimpatikus, és el tudom képzelni, hogy jól el tudná játszani a gonosz banya szerepét.
(? lehet, nem is színésznő, de Rowenás.)

A tündérkirálynő. Valamelyik, vagy az, aki elveszett, vagy az, akit találtak helyette, de minden kétséget kizáróan ő az.
(glamour-lány)

Van az a szőke nő, akivel a mágikus védelemmel ellátott folyosón találkozhattunk.Ő volt az, csak most kiengedték egy kicsit levegőzni.
(Imogen Poots)

Ő Mac mamája. Az igazi.
(Amy Adams)

Kate, a hűséges, megfontolt, mindig nyugodt és okos Kate, aki kiáll Mac mellett a kellő időpontban, ráadásul úgy, hogy még Rowenával sem kerül szembe.
(Chris Tong)

Brandon Hackett - Az ember könyve

Földönkívüli titokzatos idegenek elrabolnak 3000 embert, és elviszik őket egy idegen világba. Az út során nem csak az elrablásuk tényével kell megküzdeniük, de túl is kell élniük, ehhez viszont szervezettség kell. Mint ahogy lenni szokott, néhány ember magához ragadja a kezdeményezést, és próbál valamiféle jövőképet adni, több-kevesebb sikerrel, az elraboltaknak. Kis idő elteltével az elrablókkal is szembesülnek, és egyre többet megtudnak róluk, többek között azt is, miért rabolták el őket.

Nekem viszont sokkal érdekesebb volt a világ, amibe hirtelen teleportálták őket. Az űrhajó, vagy micsoda fala valami különös, szivacsos-rugalmas anyagból van, amibe lyukat lehet vájni, hogy vizet fakasszanak. És úgy tűnt, ez egy egész komplexum, mert a terek között folyosók vannak, egy hártyaszerű anyaggal elválasztva, bár azt igyekeznek megakadályozni, hogy csak úgy sétafikáljanak a világok között, történt ugyanis néhány elrettentő haláleset. Az egész környezet akkora ötlet, teljesen egyedivé teszi a történetet, és végre egy könyv, ahol az idegenek nem minket akarnak legyűrni, hanem egymással állnak harcban.
Első látásra úgy tűnik, hogy az elraboltak személye random választással történt, de én azért láttam már benne némi rendszert az első oldaltól kezdve. Alapvetően a népesség szinte egésze képviseltette magát, foglalkozásra és intelligenciára való tekintettel, és ezzel együtt különböző helyzetekben is találták magukat. Volt, aki család nélkül maradt, voltak gyerekek szülők nélkül, szülők gyerek nélkül, de voltak egész családok is az elraboltak között.

Az idegenek kommunikációja igencsak egyedi, ők ugyanis illatokkal társalognak, és az egyik központi alak, Attila is azért kapott egy izét a fejébe, hogy képes legyen fordítani, és kommunikációs csatornaként szolgálni. Aztán ennek lesznek komolyabb következményei is, nem áll meg a dolog a tolmácsolásnál.
És el is érkeztem az idegenekhez, amik nekem mindenféle leírás ellenére teljesen megfoghatatlanok maradtak. Biztosan csak az én hibám, de a mindenféle nyúlványokkal, meg lógó szemekkel rendelkező lényeket el tudom ugyan képzelni, de nem tudom látni őket, és nem tudom eldönteni, hogy a leírás nem volt elegendő, vagy az én agyam nem tud elvonatkoztatni túlzottan a humanoid körvonalaktól. A regényben ganésáknak hívják őket, és előttem meg is jelent egy ganésa, de az meg nem illett bele ebbe a földönkívüli környezetbe, de megoldottam a dolgot: nem képzeltem el őket, hanem egyszerűen csak ők voltak az Idegenek, akik egy gömbben lebegnek végig a termeken, és közben illatanyagot bocsátanak ki. Külön jó volt, hogy zárójeles-dőltbetűs részben képet kaptunk arról, hogy mit próbálnak közölni az idegenek. Akadozó volt és döcögős, eleinte teljesen érthetetlen, mert nyilván az ő szókincsük egészen mást takart, mint amit nekünk jelent, de aztán ahogy Attila az izével a fejében egyre jobban rájuk hangolódott, ezek a közlések is egyre értelmesebbek és érthetőbbek lettek. nekem ezek a részek voltak a kedvenceim, mert sokkal átláthatóbb képet mutattak az idegenek gondolkodásmódjáról, mint bármi más.

A központi karakterek jól kidolgozottak voltak, teljesen hitelesre sikerültek, de ez kell is ahhoz, hogy az emberi kapcsolatok mélységeit és árnyoldalait is láttatni lehessen, és úgy érzem, ez is remekül sikerült. Nagyon emberi volt, ahogy az üzemanyagot őrizgették, vagy a zenelejátszó aksiját kímélték, hogy minél tovább tartsanak, a szervezkedések, az ellentétek, és az egymás mellett élés is nagyon valószerűre sikerült. Ilyenkor óhatatlanul elgondolkodik az ember, hogy ő vajon hogy viselné ezt a kiszakítást, és idegen világot, milyen gyorsan lehet alkalmazkodni, és leginkább mihez. Nem biztos, hogy ott is az hiányozna, amiről itt azt gondoljuk, hogy biztosan hiányozna.
Nekem nagyon tetszett ez a világ, és mivel volt jópár szereplő, akit tudtam utálni, teljesen életszagú lett a regény, csak hogy stílusos legyek. A környezet, ahová csöppentek, egyedi volt, én legalábbis nem olvastam még hasonlóról, és az idegenek céljai/kommunikációja is újdonság volt. Igazán jó szórakozás olvasni, mindenkinek ajánlom, aki unja a sablonos sci-fi elemeket, és valami újra és egyedire vágyik.
Gondolom, már mindenki tudja, hogy a Brandon Hackett név mögött Markovics Botond áll, akivel az SFmag készített interjút.

Kiadja az Agave

Hackett blogja

John Banville - Végtelenek

A túlélés titka a tökéletlen képzelőerőben rejlik. A halandók csupán azért élhetnek, mert képtelenek a maguk valóságában elképzelni a dolgokat: ha akár egyetlen pillanatra is teljesen megnyitnák magukat a világ összes szenvedésére, azonnal megsemmisülnének, mintha halálosan mérgező csatornagáz csapná meg őket. Nekünk erősebb a gyomrunk, ellenállóbb a tüdőnk, mi minden pillanatban borzalmainak teljében látjuk a világot, mégsem csüggedünk: ez a különbség köztünk, ez tesz minket istenivé.

A könyv története nem szól másról, mint a halálról, ez ugyanis Banville kedvenc témája.
Az idős Adam egy szélütést követően a szobájában fekszik eszméletlen, és körégyűlik a család, és az istenek, vagyis közülük hárman: Hermész, Pán, és Zeusz. Emlékeznek, töprengenek, mulatnak, vagy épp a múlt fájdalmai miatt vívódnak.
Az istenek részéről Hermésszel vagyunk kapcsolatban, ő az, aki olykor komolyan, olykor pedig ironikusan beszéli el nekünk a halandók dolgait. igazából nem más ez a regény, mint emlékképek és életképek sorozata, a halál árnyékában, az élettel küzdve.

Az a helyzet, hogy A tengert imádtam, már amennyire szeretni lehet az elmúlás feletti merengést. Talán az elbeszélő személye miatt, de sokkal közelebb állt hozzám, mint a Végtelenek. Ezzel ugyanis nem jutottunk közös nevezőre, nem igazán szerettük egymást.
Banville még mindig csodásan ír, de nem tudott elringatni, sőt. Olykor idegesített a szószátyársága, de legtöbbször inkább csak nagyon unatkoztam. Valahogy annyira érdektelenek voltak nekem ezek az emberek az apró-cseprő ügyeikkel és defektjeikkel, és az istenek is inkább tűntek unottaknak, mint isteninek. Zeuszon konkrétan eluralkodott a kangörcs, és semmi nem érdekelte, csak hogy valami illúzióba vonva szép Helénát, ifjú Adam feleségét, vele lehessen. Pán valamikor a regény közepén megjelent, majd a végén távozott, közben jókat vigyorgott meg sóhajtozott, és senkinek fogalma sem volt róla, hogy minek jött, valószínűleg neki sem.
Az emberek szürkék voltak, és unalmasak (van valami szinonimája sz unalomnak?), bár tény, hogy elég jól megrajzolt karakterek lettek, csak éppen cseppet sem tudták felkelteni a kíváncsiságom maguk iránt. Ráadásul sok esetben azt sem tudtam igazán eldönteni, ki az elbeszélő: Hermész, vagy az éppen aktuális szereplő? Elég kaotikusra sikerült ilyen téren a regény.

Egész végig hiányoltam a könyvből valamit, amit csak a végén tudtam megfogalmazni: nem volt igazi dráma, csak felületi feszültség, ezzel viszont ennyi oldalon keresztül nem sok mindent lehet kezdeni, nem is tudott vele Banville sem dűlőre jutni. Kurtán-furcsán lett vége, valamiért nem akarta azt a nagy tragédiát beengedni a sorok közé. Ahhoz túl sokáig húzta, hogy valódi katarzist válthasson ki, így inkább hagyta az egészet, és egyszerűen csak befejezte.
Igazán az istenekkel sem tudott mit kezdeni, nem voltak mások, mint szemlélődő nézőpontok, akiken keresztül be lehetett hozni jó sok filozofálgatást és görög mitológiai utalást, de alapvetően semmit nem tettek hozzá a történethez. Ha kimaradnak,  észre sem vettem volna, amit én igencsak sérelmezek, mert ahol a görög istenek jelen vannak, attól elvárok némi izgalmat, vagy különleges látásmódot, esetleg érthetetlen történéseket, csintalanságot és nem csak kéjvágyat, hanem valami emberefelettiséget, ami itt teljesen kimaradt.
Elég nagyot csalódtam.

A könyvet kiadja a Geopen.

Kathleen Grissom - Tölgyfa a dombtetőn

1791 tavaszán egy Írországból útnak indult hajó kiköt Amerika partjainál, fedélzetén ír menekültekkel, és egy vörös hajú kislánnyal, Laviniával, aki a hajóút során elvesztette szüleit. Könyörületében a hajó kapitánya magához vette, és elvitte az ültetvényére szolgálni, Tall Oaks-ra. A hétéves kislányt szinte azonnal befogadja a fekete szolgaközösség, neki azonban ennél jóval több időre van szüksége, hogy alkalmazkodjon, de végül olyan szoros, szeretetteljes kapcsolat alakul ki a fehér lány, és a rabszolgák között, amit soha senki nem fog tudni szétszakítani. Velük él, alszik, létezik, társ a tragédiákban és az örömökben, egészen addig, míg ki nem emelik közülük, és a ház úrnőjének rokonai magukhoz nem veszik. Taníttatják, ki is akarják házasítani, végül visszatér Tall Oaks-ra, és megjárja a poklot.

Gyönyörű történet a barátságról, szeretetről, egy olyan mese, ami talán valahol valakikkel megtörtént, de biztosak soha nem lehetünk benne, hiszen itt mégiscsak egy hagyomány áll szemben az emberséggel, és általában ebből nem ez utóbbi szokott kikerülni győztesen. Olvasás közben rengeteg más könyv kavargott bennem. Vad és szenvedélyes, mint az Elfújta a szél, elmebeteg és deviáns, mint az Üvöltő szelek, finom és okos, mint a Jane Eyre, és fekete és fájdalmas, mint a Gyökerek. Ezek mind benne vannak a könyv soraiban, de mégsem tűnik utánzatnak, sőt, olyan remek történet, aminek szívesen olvasnám a folytatását. Inkább csak az érzetek vannak meg nyomokban, amit a fenti könyvek keltenek bennem, olyan egyediséggel közvetítve azokat, amik csakis Lavinia és történetének a sajátja.

Ami könyvet olvastam eddig a szolgasorban tengődők életéről, valahogy nagyon egyoldalú volt. Általában a feketék szemszögéből volt megírva, akiknek életét megkeserítették a fehér gazdáik, ennek ellenére sikerült a napjaikba több-kevesebb vidámságot vinni, de leginkább a szenvedésről és a megalázottságról szól, arról a nyomorról, amit a rabszolgaság intézménye hozott magával.
Ez a könyv annyiban különbözik ezektől, hogy itt egy fehér nézőpont van, aki megtapasztalja milyen szolgának lenni, majd azt, hogy milyen úrnak lenni, és mindeközben igyekszik megmaradni önmagának, több-kevesebb sikerrel.
Lavinia világéletében teli volt szeretettel, ez nem változott, és megható belegondolni, milyen szoros kapcsolat alakult ki közötte és a szolgák között. Nehéz is azt mondani ezekre a feketékre, hogy szolgák, hiszen csupa élet mindegyikük, teli érzésekkel egymás iránt, és realitással az életüket illetően. Nagyon megszerettem őket, nem is értem, hogyan lehet úgy bánni velük, mintha csak tárgyak lennének.

Nehéz eldönteni, hogy a rabszolgák története vagy Laviniáé-e, annyira összefonódott ez a kettő. A szereplők élethűek, nagyon emberiek, a történet pedig annyira olvastatja magát, hogy nehezen tettem le, amikor eljött az ideje. egyszerűen muszáj megtudni, hogy mi fog történni a következő lapon, mert mindig történt valami. Hogy mennyire kiszámítható? Fogalmam sincs, olvasás közben nem értem rá ezzel törődni, csak faltam a lapokat, mert jobban érdekelt, hogy mi tartogat számomra a könyv, minthogy megálljak kombinálni. Visszagondolva semmi meglepő nem történt, egyszerűen csak jó volt velük létezni, még a bajban is. Csodás volt az az összetartás, amivel egymást erősítették, és bár civódtak, ha nem volt semmi baj, amikor kellett, ott voltak egymásnak, önzetlenül, kitárt szívvel.

A fehér uraságok karaktere kevésbé vonzó, de nekik ez a dolguk, mindig kell valaki, akit lehet utálni. Rankin és a tanító nálam első helyen szerepel a listán, és valószínűleg ide kívánkozna Marshall is, bár tudva, amit tudok, őt nem tudtam teljes szívemből gyűlölni. Akit végképp nem értettem meg, és nem is igazán tudok neki megbocsátani, az a kapitány. Nem csak a családját  és a feleségét hagyta magára a világtól távol eső helyen, hanem a birtokot is idegeneknek szolgáltatta ki, míg ő élte a saját maga választott életet, jó messzire tőlük. Azt hiszem, minden baj forrása ez volt, és az, hogy a felesége inkább választotta a mámoros delíriumot, minthogy kézbe vegye a dolgokat.
Döbbenetes volt nekem, hogy mennyire egyszerű volt az ópiummámorba menekülni, és milyen könnyen adta az orvos is ezt idegnyugtatóként. Amíg alszik az ember lánya, addig sincs vele baj, ugye.

És ez volt a másik, amit imádtam ebben a könyvben, az a rengeteg apróság, amit a mindennapi életről megtudtam. Először a szolgák között, később egy igazi úriházban, hogyan kell öltözködni, mi illendő és mi nem, hogyan kell enni, és társaságban viselkedni, mi a dolga egy feleségnek, és mit köteles eltűrni, és mindez nem tételesen felsorolva, hanem beleszőve a történetbe, a szereplők megnyilvánulásain keresztül.
Maradandó élmény volt, elsősorban azért, mert még nem olvastam olyan könyvet, amiben összegyúrva benne lennének a nagy kedvenceim hangulatai és életérzései, másrészt meg mert úgy volt képes megszólítani, amire más, erről a korszakról szóló könyv nem volt képes.

Kiadja az Alexandra.

Az írónő honlapja

(remélem, fog még sok regényt írni, mert

nagyon jól mesél.)

Kedvenc könyvtrailerek

Kicsit bepunnyadtam, mert meleg van, meg mert nincs időm, úgyhogy még nincs könyves poszt, csak ilyen.

Ascalon kísértetei

Jöjjön most egy kis beharangozó egy új könyvről, ami egy szerepjátékhoz kapcsolódik, mégpedig a Guild Wars-hoz. A játékkal még nem játszottam, de mivel RPG, olyan rossz nem lehet. Online, fizetős játék, tehát jó, ha van egy kis elhivatottsága annak, aki belekezd. Ennek a játéknak a háttérmitológiájáról szóló könyv fog most megjelenni a PlayOn jóvoltából.

A játék hivatalos oldala
A játék magyar oldala

Guild Wars - Ascalon kísértetei
Matt Forbeck és Jeff Grubb

A Guild Wars könyvtrilógia első kötete júliustól magyar nyelven is elérhető!

A nagysikerű, havidíj nélküli MMORPG, a Guild Wars második részének megjelenése megállíthatatlanul közeledik. Ezen jeles alkalomból a PlayON Magyarország örömmel jelenti be, hogy 2012. július 16-án érkezik a magyar boltok polcaira a a Matt Forbeck és Jeff Grubb mesterpáros által jegyzett Guild Wars: Ascalon kísértetei című regény. A könyv cselekménye a Guild Wars 2 eseményei előtt játszódik, így a könyv betekintést enged Tyria világának újkori történelmébe. A könyvben helyet kaptak a játékban megszemélyesíthető fajok, kasztok és egyéb, a Guild Wars 2 –ben jelenlévő elemek, így remek lehetőséget nyújt mind a régi motorosok, mind a Guild Wars világával ismerkedőknek, hogy mélyebb ismereteket szerezzenek az univerzum hátteréről.

A könyvről:

250 ÉVVEL EZELŐTT ASCALONT FELÉGETTÉK…

Adelbern király kétségbeesésében, hogy megóvja országát a bestiális charrok mindent elözönlő hordájától, megidézte a mindent lebíró Gyiloktüzet, hogy visszaverje a támadókat. Ám a mágia kétélű kard is lehet: a Gyiloktűz elégette mind a charrokat, mind az embereket. A charrok hullái még füstölögtek, amikor a megölt ascaloniak ismét életre keltek. Királyuk haragja azonban kísértetekké változtatta őket, akiknek az a feladata, hogy a birodalmat védelmezzék. Mindörökké... Az egykor hatalmas királyság korábbi dicsőségének szellemjárta árnyává torzult.
Évszázadokkal később Ascalon leszármazottait, akiket Krytába száműztek, minden oldalról ostromolják. Jennah királynő, hogy megmentse az emberi fajt, megpróbál egyezségre jutni a gyűlölt charrokkal. Ám egy akadály még fennáll: a charr légiók addig nem írják alá a fegyvernyugvást, míg legnagyobb becsben tartott kincsük, Kán-Úr Karma elő nem kerül a bukott Ascalon romjai közül. Így aztán kalandozók szedett-vedett csapata, akiket saját kísérteteik kínoznak, útnak indul a szellemjárta, háború dúlta vidéken, hogy megszerezzék a Karmot. Az ereklye nélkül nincs remény arra, hogy béke legyen az emberek és a charrok között – ám az Ascalont uraló élőholt király nem mond le róla könnyen, és nem mindenki akarja a békét sem!

Az írókról:



MATT FORBECK 1989 óta dolgozik főállásban a játékiparban, és mint regényíró többek között olyan csúcsvállalatoknál volt tevékeny, mint az Adams Media, az Atari, a Boom! Studios, az Atlas Games, a Del Rex, a Games Workshop, a Green Ronin, a High Voltage Studios, a Human Head Studios, az IDW, az Image Comics, a Mattel, a Pinnacle Entertainment Group, a Playmate Toys, a Simon & Schuster, a Ubisoft, a Wizards of the Coast és a Wizkids. Gyűjthető kártyajátékokat, szerep-, figurás és társasjátékokat tervezett, írt novellákat a regényirodalom műfajában, képregényeket, regényeket, tényirodalmi műveket, folyóiratcikkeket, valamint számítógépes játékok forgatókönyvét és sztoriját. Műveit legalább tizenkét különböző nyelven adták ki. Azokat a projekteket, amelyeken Matt dolgozott, huszonnégyszer jelölték Origins-díjra, és ebből tizenhármat el is nyertek. Tulajdonosa öt ENnie-nek is. Több mint egy tucat regényt írt, köztük a Locusnál bestsellerré vált Blood Bowlt és az Angry Robotnál megjelenés előtt álló Amortalst és Vegas Knightsot.1 A Mutáns Krónikák című filmből készült regénye Scribe-díjat nyert. Büszke tagja az Alliterates írói körnek, az International Association of Media Tie-In Writersnek, az International Thriller Writersnek és az International Game Developers Associationnek. A wisconsini Beloitban él feleségével, Ann-nel, valamint gyermekeikkel, Martyval, Pattel, Nickkel, Kennel és Helennel.

JEFF GRUBB díjnyertes játéktervező és író. Az Elfeledett Birodalmak világának társalkotója és a Sárkánydárda világ társalapítóinak egyike. Többek között ő írta az Elfeledett Birodalmakban játszódó Azure Bonds, a Sárkánydárda világán zajló Lord Toede, a Magic: The Gathering: Testvérháború, a Starcraft: Tűzkeresztség és a World of Warcraft: Az utolsó őriző regényeket. Foglalkozása, hogy világokat épít, élvezetes és remek meló. Seattle-ben él feleségével, Kate Novakkal, aki gyakran társszerzője is, és két, tökéletesen páratlan macskájával.

Trux Béla - A templomos lovag

A könyv tipikus lovagi szerelemmel kezdődik: a grófkisasszonyba, Susanne-ba, beleszeret egy kisnemes, Tristan, és amikor a gróf el akarván választani őket egymástól, hozzá akarja adni egy, a lányánál kétszerte idősebb nagyúrhoz, Tristan lóra pattan, hogy megszöktesse imádottját.
Susanne nem az átlag várkisasszonyok életét élte; gyerekként a fiúkkal játszott, fára mászott, és plezúrokat szerzett, felnőtt nőként pedig leengedve hordta a haját, férfiruhában lovagolt férfimódra, és nem volt engedelmes kezesbárány, ahogyan pedig azt illett volna.
Tristan földesúrként szigorú volt, de roppant igazságos, ezért néha engedékenynek vélték, de igazán erős egyéniség volt, aki nem riadt meg semmitől, ha végbe kellett vinnie akaratát. Nem is meglepő, hiszen egy medve harcos szelleme rejtőzött a testében. Tristan ugyanis úgy küzd, mint egy berserker, ha elfogta a harci láz, senki ellenséget nem kímélt.
De mint ahogyan az szokott lenni, Susanne nem az, akinek látszik, és olyan tettbe hajszolja bele Tristant, ami után választásra kényszerül, és úgy dönt beáll templomosnak, a Rendre bízva birtoka védelmét, ő maga pedig Keletre megy, hogy megszolgálja, amiért befogadták. És itt kezdődik igazából a könyv valódi története.

Ilyennek kell lennie egy izgalmasan megírt lovagi történetnek. Nem hibátlan könyv, vannak benne furcsa dolgok, pl. amikor 5 napon keresztül csalja el az üldözőit Tristan a birtokától, és bár mindenről aprólékos képünk van, azon nagyvonalúan átsiklott az író, hogy mit evett vagy ivott, vagy netán hol és hogyan aludt; vagy amikor felveszik a rendbe, kicsit nevetséges dolognak tartottam azon sopánkodni Tristant, hogy miért olyan a ruhája színe, amilyen, és volt még benne pár ilyen. De ezek nem olyan mozzanatok, amik levonnának a könyv értékéből, mert egyébként ez egy igazi lovagregény, benne mindennel, ami ebbe a korba illik: szerelem, csalódás, harc, szerzetesek, idegen tájak és háborúk, politikai és egyéb ármánykodás, egyszóval egy hatalmas nagy kaland a regény.

Nagyon szimpatikus volt, hogy végre nem egy csenevész, csodaszép ifjú a hősszerelmes, lágy vonásokkal, és finom testtel, hanem egy igazi, testes harcos, aki megvadul, ha úgy hozza a helyzet. Viszont az olyan sablonos, hogy ott egy gyönyörű nő, akiért azonnal el is eped, szerelembe esik, és amikor tőrbe csalják, még mindig azon csodálkozik, hogy hogyan tehetett vele ilyet egy ilyen angyali arcú teremtés. Mintha a gonoszság együtt járna a csúnyasággal, és a jóság a szépséggel. Mindig is az volt a bajom a romantikus regényekkel, hogy túl könnyű ilyen külsőségekre leegyszerűsíteni minden baj forrását. Gondolom, az író is érezte, hogy nem jó, ha sok a jóból, ezért kapunk majd egy átlagos teremtést is, akinek nem a szépsége sugárzó, hanem az egyénisége.

Az első 100 oldalban zanzásítva megkapjuk a romantikus regények összes sablonelemét, de nem zavart, mert nagyon lényegretörő volt, és szerencsére eléggé elnagyolt is lett ez a része. A szerelmespár kommunikációja cseppet gejl volt, de aztán jött a harc, és amikor Tristan  a rend tagja lett, feltárult egy egészen más világ, ahol nincs helye érzelmeknek, a hűségen kívül, és amire igazán szüksége van egy harcosnak, az az elszántsága és a kardja.

Imádtam olvasni, nem is hiszitek, mennyire. Mintha ott lettem volna. Még az első száz oldalt is élveztem, mert valahogy úgy tudta érzékeltetni ezt a hatalmas nagy hősszerelmet, hogy közben nem éreztem azt, hogy ekörül forog a világ, teljesen egyértelmű volt, hogy csak Tristan világa forog körülötte, és eközben nagyon részletesen elmesélte, milyen is az a világ, amiben él, és hogy néz ki egy földesúr birtoka.
A Rendbe való belépést követően is inkább a jövővel volt elfoglalva, és eszébe jutott ugyan Susanne, és érezhető volt a fájdalma és a hiánya, mégsem erről szólt a történet, hanem a templomos lovagok mindennapjairól, rituáléiról, céljairól, és az eszközeikről. Trux megtalálta a tökéletes egyensúlyt, hogy hogyan is kell felépülnie egy izgalmas kalandregénynek, és ez nagyon fontos az olyan olvasónak, mint én is, aki nem értékeli, ha túlpörgetik a szereplők érzelmeit.

A karakterek nagyon korhűek voltak, már amennyire én ezt meg tudom ítélni. Illett a viselkedésük és a gondolkodásuk a korszellembe és az általuk felállított elvek közé, teljesen hitelesnek tűntek, és szerencsére a nyelvezet nem próbálta meg tolmácsolni az akkori beszédstílust és szójárásokat. Kicsit nehéz is lett volna elmesélni ezt az egészet jóval kisebb szókinccsel, és körülményesebb fogalmazásmóddal, és negyedennyire lett volna csak élvezetes a végeredmény.
Meglátszik, hogy hatalmas kutatómunka van a történet mögött, és ez a könyv igazán nagy erénye. Aprólékos és részletes, olyan képet kaptam a helyekről, ahol járunk, amit nagyon kevés más történelmi regény képes nyújtani. Mindezt tette úgy, hogy sehol nem éreztem, hogy túlírt lett volna, és azt hiszem, egyetlen mondatot sem húznék ki a regényből.
A másik, számomra nagyon fontos dolog, a stílus, és le a kalappal az író előtt. Nagyon kidolgozott szöveg, mégsem érzem szépirodalminak, egyszerűen csak roppant igényes és precíz, és ez jobban is illik ehhez a könyvhöz, inkább, minthogy szépirodalmi tirádát kellett volna olvasnom.

És a végére egy kis szösszenet, hogy miért is ajánlom én ezt a könyvet mindenkinek (amit nem igazán szoktam, mert szerintem egy könyv sem való mindenkinek).

Újabban azt látjuk, hogy sorra jelennek meg az igénytelen stílusban megírt igénytelen történetek, amik már a megjelenésük előtt a toplistákat verik szét, legalábbis ezt próbálják meg velünk elhitetni. Ilyen irodalmi igénytelenség közepette nagyon nehéz kiszemezgetni a valóban jól megírt, színvonalas hazai regényeket, mert ezek szépen csendben megbújnak a "top"ok mellett, esetleg ha jó a marketingjük, egy idő után eljutnak a célcsoporthoz, és egyre több ember fog róluk tudni, de még így is túl kevés emberhez jutnak el.
Nagyon kívánom ennek a könyvnek, hogy minél több ember felfigyeljen rá, mert magyar író írta, olyan színvonalon,  és olyan történetszövéssel, ami bármelyik külföldi sikeríró méltó párja. Nem lehetne, hanem az, és ha elolvassátok, mert remélem, sokan fogjátok olvasni, majd ti is meglátjátok. Ha szereted a történelmi regényeket, azért olvasd, ha szereted a korszakot, akkor azért, ha a romantikát szereted, akkor azért, ha a keresztesháborúról akarsz olvasni, akkor meg azért, ha idegen tájakon akarsz barangolni egy letűnt korszakban, akkor azért. Mindenkinek tudnék okot találni rá, hogy miért is kellene elolvasnia.
Köszönöm Trux Bélának, hogy így ír. Egy élmény volt.
(és jön majd a következő rész is, remélem, mihamarabb.)

Kiadja az Aba kiadó.

És ha kíváncsi vagy, akkor  nézz szét az IDÉZETes oldalamon.

Válogatás 3.

Az előzőekkel ellentétben most mások régi posztjaiból válogatok össze néhányat, amik valami miatt megmaradtak bennem.

Biztosan van mindenkinek a kötelező olvasmányok között mumus, ami nem azért rettent el, mert nem tartjuk jónak, hanem mert kicsinek érezzük magunkat. Nekem legalábbis a drámák ilyenek, leginkább Homérosz az Iliásszal és az Odüsszeiával. Az én agyam nem áll rá erre az elnyújtott, sokszor virágnyelven szóló mondanivalóra, viszont ahogyan Amadea prózába öntené, azt nagyon szívesen olvasnám.

link a poszthoz

Ez nem konkrét könyves ajánlás, mert Zenkánál nem tudtam kiválasztani, hogy most Fejős könyvéről írt fergeteges posztját linkeljem be, vagy inkább a Gyémántfiút, végül úgy döntöttem, hogy mivel az szinte az összes posztjára nagyon jellemző a humor és a finom irónia, inkább olyat hozok, ahol nagyon jellemzően kidomborodik mindez, mégpedig egy könyvtárlátogatós posztot.

link a poszthoz

Ilweranék mindig nagyon igényes, és részletes posztokat írnak, semmi nem kerüli el a figyelmüket, és ami lényeges, nagyrészt olyan könyveket olvasnak, amiket én nem, így nyugodtan olvashatom a posztjaikat. Állítólag igazi fantasy-rajongó nem létezhet anélkül, hogy A gyűrűk urát el ne olvasta volna - nos, ez tévhit, én vagyok az élő cáfolat. És nemhogy nem olvastam, soha nem is fogom, épp ezért imádom annyira az erről szóló posztjaikat. Tömör (a könyvhöz képest legalábbis), és minden igényemet kielégíti.

link a posztokhoz

Úgy tűnik, azok a posztok gyakorolják rám a legnagyobb hatást, ahol a könyvet eszemben sincs elolvasni. Így van ez Carroll Alice Csodaországban-jával is. láttam belőle pár fimet, de szerintem egy elmebeteg hülyeség, legalábbis azt gondoltam egészen addig, amíg egy_ember posztját el nem olvastam.
Viszont csodaszép borítókat tudnak kreálni a könyvhöz.

link a poszthoz

Amiről először azt hittem, hogy nagyon gyerekkönyv, Heloise ráébresztett, hogy annyira bizony nem az. Azóta is szeretném elolvasni, mert a filmet láttam, és az nagyon bejött, a könyv sem állhat olyan nagyon messze tőle.

link a posztokhoz

Nahát :D

Asszem, ezt nem kell külön magyarázni. Már lehet kapni egy ideje, mióta is? talán úgy egy hete? :D

kattra megnő

Andri Snær Magnason - LoveStar

"Amikor az ötleteiről kérdezték, azt állította, nem tehet róluk. Nem neki támadtak ötletei, az ötletek támadtak neki. Az ötletek megszállták a testét, és arra használták, hogy megvalósuljanak, kiüresítve, megtépázva és megviselve őt magát ( és bosszantóan gazdaggá és hatalmassá téve, mutattak rá azok, akik kevésbé rokonszenveztek vele). Azt mondta, nem volt befolyással a következményekre, ha egy ötlet tanyát vert a fejében."

LoveStar egy árva maggal a kezében visszafelé tart az Atlanti óceán felett, és fogalma sincs róla, mennyi van még hátra az idejéből. Egy futurisztikus világban él, amit ő maga teremtett. Szinte Isten volt, mert mindenhol jelen volt, az embereknek születésüktől kezdve a halálukig végigkísérte minden napját. Nem menekült ez alól semmi, még a szerelem sem. És amikor idáig jutottam az olvasásban, eldöntöttem, hogy folyamatosan vezetni fogom ezt a posztot a gondolataimról, mert ez egy nagyon furcsa könyv.

Ott vannak például a rikkancsok, a két lábon jár reklámok, akik még pucéran is képesek sétálgatni, ha azzal érik el a céljukat. De nem csak a rikkancsok voltak ilyesmire képesek, hanem alapvetően bárki, és senki nem tartotta ezt furcsának, nem botránkoztak meg rajta, hiszen vagy reklámoz, vagy nyereményért pucérkodik. Annyira természetes, nem?:) Hát szerintem sem. Mi ez? Valami abszurd jövőkép, hogy hová fajulhat még a reklámozás, vagy egyszerűen kigúnyol minket, hogy képesek vagyunk alávetni magunkat bárminek egy-egy reklámozott termék megszerzéséért? Mert alapvetően most is ezt tesszük, csak nem szaladgálunk őrült módjára ruhátlanul. Még.
Meg is rendelhettek maguknak reklámokat, ébresztőt, figyelmeztetőt. Így a szomszéd, már ha rikkancs volt, átminősült esetleges kedves szomszédból használati tárggyá, akit igénybe lehet venni. Sőt, bátorító, dicsérő szavakat is meg lehetett rendelni, ha valakinek épp arra volt szüksége. Én sem érzem jól magam mindig a bőrömben, és ha időnként a megfelelő pillanatban kapok el egy pillantást, vagy dicsérő szavakat, az nagyon jól tud esni, akár fordítani is tud a napomon. De csak azért, mert tudom, hogy őszintén jött a másiktól. ezekkel a megrendelt dicséretekkel nem nagyon tudnék mit kezdeni, ennyi erővel fecniket is lehet hagyni magamnak, ugyanezekkel a szavakkal, a hatás pont ugyanez lenne. Hazug dolog, mint a mantra, hogy a világomban minden rendben van. De ebben a világban láthatóan ez kielégítette az embereket.

A modern ember vezetéknélküli. Az internet, a telefon, a tévé már bennük van, minden külső egység csak teher. Két lábon járó konzolpultok, és esélyük sincs, hogy kilépjenek a holovilágukból, hiszen rá vannak csatlakozva, összenőttek vele. Így telibe kaphatják a reklámokat, az ajánlatokat, nem maradnak le a személyre szabott híreikről. Ergo a vezeték nélküli ember agyhalott ember.Nem kell gondolkodnia, nem kell akarnia, a vágyait már felmérték, és teljesen testre (agyra?) szabott szolgáltatást kap.

A temetés menete döbbenetesen szép volt. Igaz, itt is a 'mindent a pénzért' irányelv volt az elsődleges, főleg LoveStar részéről, hiszen mindebből ő gazdagodott meg, a hamarosan elhalálozók meg csak fizettek, rendületlenül, de érthető volt, hiszen egyenesen a csillagok közé lőtték ki őket, hogy ott égjenek hamuvá, majd visszahullva a Földre, újra egyesüljenek az anyatermészettel. Kicsit morbid volt ugyan, hogy a gyerekek azt kérdezik a déditől, mikor kívánja már kilövetni magát, csak hogy találkozzanak a LoveDeath kabalafigurájával, Lalival, de mindennek megvan a maga kellemetlen mellékzöngéje.

Az inLove ügyelt arra, hogy mindenki megtalálja  a másik felét. Ha levelet kaptál tőlük, nagy valószínűséggel érzelmileg sínre kerültél életed hátralévő részére. Hogy mással élsz? De hát tudnod kellett volna, hogy az inLove jobban tudja. Bízd magad rájuk. Roppant kényelmes, hiszen addig mindenki szabadnak érezheti magát, amíg nem értesítik. Bármit tehetsz, nem lesz következménye.
Kényelmes. Romboló. Hol van a választás szabadsága? A hibákon keresztüli tapasztalat, a problémák leküzdésének az öröme? Lehet így fejlődni?

Ami számomra a legmegdöbbentőbb volt, az a visszacsévélés. Ha a gyerek túl engedetlen volt, netán nem úgy fejlődött lelkileg-szellemileg, mint azt a szülők elvárták, rossz volt, engedetlen, netán túl buta, egyszerűen csak kértek belőle egy új példányt. Hogy a régivel mi lett...?

És még rengeteg apróságot állít be ilyen kifordított helyzetbe, hiszen hányszor gondoltuk már életünkben, hogy mi lett volna, ha...? Vagy amikor úgy indulunk neki a dolognak, hogy mi lenne, ha... aztán vagy összejön, vagy nem, de a hatása mindenképpen visszafordíthatatlan. Ezeket itt most mindenki átélheti valamilyen módon, hogy a lehetséges választások súlya ne nyomja a lelkület. Mert az ugye elviselhetetlen teher. (Remélem, érződik az irónia).

A többit nem is részletezném, mert ez a könyv igazából nem elmesélhető. El kell olvasni, belemerülni, gondolkodni rajta, átélni a világa kreált problémáit, és átértékelni a saját életünkben előfordulókat. Olyan utalások, szimbólumok, helyzetek vannak ebben a groteszk világban, amik sokszor elrettentőek, de valamiért mégis vonzó ez az egész, talán pont a furcsasága miatt. A LoveStar a manipulálás regénye. Rácsodálkozhattam valamire, amiről remélem, hogy sosem jön el; megismertem egyet a 'mi lenne, ha...'-k közül, ami felé talán haladunk a mostból kiindulva, de ezen kívül még rengeteg a lehetőség szerencsére. Igaza van Grettynek, ezt a könyvet nem lehet kutyafuttában olvasni, bele kell merülni, oldalról oldalra, hagyni kell hatni, merengeni kell felette, mert csak így tudja elmondani, miért is íródott meg. Az igazat megvallva, én nem tudom eldönteni, mennyire kell komolyan vennem, az biztos, hogy a tendencia és a törvényszerűségek remekül megjelennek a regényben. Azért a LoveGod vezérelvei nem kicsit durvák, éles szemmel meglátta benne a potenciált, mint ahogyan az összes többiben is, de talán ez volt az, amin mélységesen megdöbbentem, hogy jé, igen, tényleg, így is fel lehet ezt fogni. Őrülten zseniális.

Azoknak ajánlom, akik nem riadnak meg attól, ha a világunkat egy egészen más szemszögből kell vizsgálat alá venniük, és nyitottak az új formába csomagolt gondolatokra. Itt szerencsére a stílusban nincs újítás, viszont a tálalás annál újszerűbb. Lehet, hogy ennek semmi értelme nincs, de én magamban olyan antidisztópiának látom, ami cseppet sem utópia, jóval inkább egy új világ új teremtéstörténete.

"Szerelem, halál és Isten mind egy helyen!"

A könyvet kiadja a Gondolat kiadó.

Magnason honlapja

Csak úgy ...

Kedvet kaptam Amadea sweet home-os posztjától, és én is szedegettem össze szépségeket. 
 

Nem igazán szeretek a szabadban olvasni, mert ha kilépek a kertbe, nem az jut eszembe először, hogy mekkorát fogok én itt pihenni, hanem hogy mi mindent kellene még megcsinálni, de azért egy ilyen helyen szívesen eltölteném a hétvégéimet.

Ezt a képet Amadeától nyúltam utólagos engedelmével (ugye nem baj?:), de ebben a képben minden benne van, amit a régi patinás dolgok iránt érzek. Múltjuk van, olyan, mintha örökké léteznének, teli vannak emlékekkel, és ahogy ránézek a képre, már mesélnek is a bútorok, az ablakból elém táruló látvány, a pucér lány, aki láthatóan az emlékeibe merül... ez egy tökéletes kép.

Hát, sose használnám fürdőszobának, az tuti, de talán nem is annak készült, hanem egy télikertnek, vagy üvegháznak. Kicsit kipofoznám, és azonnal kellemesebb látványt nyújtana, telipakolnám mindenféle színes virággal, amik el fognak burjánzani, és mindent benőnek. Vagy kipakolok mindent, és átalakítom fürdőnek ... de nem, ez a virágoknak a tökéletes hely.

Annyira sötét és gótikus. Azt hiszem, ha lenne egy ilyen zugom, akkor ez nem csak egy zug lenne, de minden hasonlóan nézne ki körülöttem, még én is. Mondjuk a fekete gyertyákat biztosan más színűre cserélném, de tökéletes hely a jósláshoz, nem, Zenka?:D
(nézzetek szét a chintz-of-darkness-en, eszméletlen jó képek vannak itt.)

Imádom a régi kőfalakat, és nagyon bírnám, ha egyszer ez lenne a konyhám. Az az ajtónyílás csúcs.:)

Ilyen konyha mellé ez a hálószoba dukál. A berendezéssel vannak problémáim, de az alapot imádom, és tuti fel tudnám dobni. Ez nekem így egyszerre csicsás és túl egyszerű, de valami nem klappol, az biztos.

Ha még valamire érzékeny vagyok, az a könyves szoba. Csomó apró részletnek a helyén kellene lenni, ami itt sincs meg maradéktalanul, de erre azt mondom, hogy oké, jöhet.

És persze mi más is lehetne a ház bejárata, mint ez a szép kis kovácsoltvas kapucska, amin csak az nem jut be, aki nem akar, előtte kőlépcsővel, körben csodás színű bokrokkal.

Ez inkább kirakatra hasonlít, de a konyhában nagyon bírnám ezt a színvilágot meg a hangulatot. Halványzöldre festett fa, diszkrét kis polcok, meg komódok, rajtuk élénk színű használati tárgyak, virágos képek a falon, fűszertartó és étkészlet hasonló stílben...

Ez az egyik típusú ház, amiért oda vagyok. Kőből épült, masszív falak, rendezett udvar, hatalmas tér mindenfelé. A másik típus, amiről nem találtam képet, az az amerikai vidékre jellemző: faház, a ház előtt vagy mögött hatalmas, tetővel fedett verandával, és ennek a berendezése már csak képzelet kérdése. Lenne ott minden, hintaágy, hatalmas cserepes növények, fonott székek és kanapék, néhány kényelmes, és nagyon csúnya fotel, asztalka, egyszóval minden, amitől otthonos lesz egy ilyen hely.

A képek nagy részének forrása: weheartit.

Jan Wallentin - Strindberg csillaga

Egy férfi lépked az erdőben, körülötte susognak a fák, hamarosan leereszkedik a köd, az autóút még éppen hallótávolságban, így mégsem érzi annyira egyedül magát. A teherre gondol a hátán, és az úticélra, egy mély gödörre, aminek az alján egy víz alatt levő, régen bezárt bánya várja, hogy felderítse. Amikor a gödör pereméhez ér, addigra már mindent elborít a kísérteties köd, átöltözik, és leereszkedik, majd alámerül. Útközben néha akadályokba ütközik, látja a jelzéseket, amiket az előtte elhaladók helyeztek el a saját útvonalukon, de ő letér, egy ponton másfelé fordul, és ettől megváltozik az élete. Amikor a felszínre bukkant valahol a bánya belsejében, bejárt néhány járatot, és az egyikben érdekes felfedezésre akadt: egy különös tárgyon akadt meg a szeme, amit aztán magához is vett néhány más tárggyal együtt, majd amikor felért, hívta a rendőrséget.
Ezután persze a búvár a figyelem középpontjába került, bár a zsákmányáról mélyen hallgatott, míg az egyik újság fotósának el nem kotyogta a dolgot. Megjelent ugyan a hír, de ostoba mesének állították be, de minden ilyen mese csak addig ostoba, amíg olyanok olvassák, akiknek fogalmuk sincs róla, mi is az a tárgy, amire a leírás illik. De ilyenkor mindig elolvassa a híreket olyan is, aki tisztában van a lelet értékével, és innentől szegény búvár sorsa meg volt pecsételve, és a leletnek lába kél.

Nagyon izgalmasan indult a regény, egy szavam nem lehetett egészen addig, míg a gyógyszerfüggő, nácifóbiás Titelman prof meg nem jelent a színen, aki teljesen visszahúzta a kezdeti sodrást. Nyilván gyermekként is elég gyenge idegzettel rendelkezhetett, mert a koncentrációs tábort megjárt nagymamája meséi, meg a testi torzulásai igazi idegroncsot csináltak belőle. Nagyon irritált a személyisége, és az, hogy mindig pontos képet kaptunk, hogy az adott hat szem bogyó valamelyik gyógyszerből épp milyen hatást váltott ki belőle, mennyire felelt meg az előzetes elvárásoknak, avagy mennyiben nem.
De amikor épp nem gyógyszerezte magát, vagy az általa soha át nem élt léten gondolkodott a nácik idejéből, tőle haladt előre a cselekmény. A prof ugyanis a náci jelképek szakértője volt (ez is még a nagyanyjától maradt rá, aki becses kincsként, eldugva őrzött mindenféle náci holmit, ami csak a halála után került elő), és a búvár igyekezett vele felvenni a kapcsolatot, hátha tud valami magyarázatot adni a különös dologra, amit a barlangban talál. Titelman egy ideig hárít, aztán szerencsétlenségére rosszkor lesz rossz helyen, belekeveredik a dologba, és kénytelen ő is szálbogozásra indulni. Segítője is akad egy idősebb ügyvéd hölgy személyében, aki igazából nem sok vizet zavar, inkább csak mindig jelen van.

A karakterekről csak annyit tudok mondani, hogy olyan semmilyenek. Vannak rendszeresen visszatérő szereplők, akik időnként előkerülnek, hogy valamicskét előre mozdítsák a cselekményt, vagy általuk tudjunk meg történelmi, vagy múltbeli dolgokat, de a szerepük ennyiben ki is merül. Amit rólunk megtudunk, sok esetben teljesen mellékes a történet szempontjából. Nem az erejüket vagy az éleslátásukat hiányolom, hanem a személyiségükből a karizmát. Megfáradt, idősödő, 50 felé közelítő, vagy azt már el is hagyó emberek, vagy frusztrált huszonévesek, de valami nyavalyája mindegyiknek van. J.W. talán így próbálta meg éreztetni az északi népek depis lelkivilágát, mert a könyv maga egyébként egyáltalán nem az.
Nyilván nem tesz jót egyetlen könyvnek sem, ha előzőleg ilyen szempontból is maximálisan kielégítő könyveket olvas az ember, és bár nem tartom hatalmas hibának, nekem sokat visszavett az élvezetből.

Ami hatalmas pozitívuma a regénynek, és amiért szerettem olvasni, az a történelmi háttér. Vannak itt náci kísérletek, SS-történelem, kutatók életéből apró kis morzsák, felfedezések laboratóriumban és mindenféle helyeken a Földön, okkultizmus, és Titelman nyomozása az ügyben is nagyon le tudott kötni. Wallentin egyébként nagyon jól ír, szépen egymásra építette a rejtély szálait, a múltat és a jelent.
A borító láttán két dolgot hittem: hogy ez steampunk, és hogy misztikus, Hát egyik sem.:) De nem baj, nem is hiányoltam, mert a titkok és a múlt nagyon érdekes volt. Olyan helyekre vitt el, mint a Takla-Makán sivatag egy homokvihar kellős közepén, majd a felbukkanó, elveszettnek hitt város, ami eddig a homok alatt hevert (belegondoltam, mik lehetnek még alatta, ami talán soha nem kerül elő, hogy emberi szem is láthassa). Utazhattam léghajóval, ami nagyon izgalmas volt, mert nem lehettem biztos benne, hogy célba érnek. Egyszóval kalandregénynek tökéletes, a múltbeli rejtélyek és a történelem rajongói biztosan nem fognak benne csalódni. Valahol olvastam, hogy Dan Brownhoz hasonlították. El ne higgyétek, Wallentin klasszisokkal jobb, erről mindenkit biztosíthatok.

A könyvet kiadja a Cartaphilus.
Nils Strindberg a wikin