Jan Wallentin - Strindberg csillaga | Keményfedél

Jan Wallentin - Strindberg csillaga

Egy férfi lépked az erdőben, körülötte susognak a fák, hamarosan leereszkedik a köd, az autóút még éppen hallótávolságban, így mégsem érzi annyira egyedül magát. A teherre gondol a hátán, és az úticélra, egy mély gödörre, aminek az alján egy víz alatt levő, régen bezárt bánya várja, hogy felderítse. Amikor a gödör pereméhez ér, addigra már mindent elborít a kísérteties köd, átöltözik, és leereszkedik, majd alámerül. Útközben néha akadályokba ütközik, látja a jelzéseket, amiket az előtte elhaladók helyeztek el a saját útvonalukon, de ő letér, egy ponton másfelé fordul, és ettől megváltozik az élete. Amikor a felszínre bukkant valahol a bánya belsejében, bejárt néhány járatot, és az egyikben érdekes felfedezésre akadt: egy különös tárgyon akadt meg a szeme, amit aztán magához is vett néhány más tárggyal együtt, majd amikor felért, hívta a rendőrséget.
Ezután persze a búvár a figyelem középpontjába került, bár a zsákmányáról mélyen hallgatott, míg az egyik újság fotósának el nem kotyogta a dolgot. Megjelent ugyan a hír, de ostoba mesének állították be, de minden ilyen mese csak addig ostoba, amíg olyanok olvassák, akiknek fogalmuk sincs róla, mi is az a tárgy, amire a leírás illik. De ilyenkor mindig elolvassa a híreket olyan is, aki tisztában van a lelet értékével, és innentől szegény búvár sorsa meg volt pecsételve, és a leletnek lába kél.

Nagyon izgalmasan indult a regény, egy szavam nem lehetett egészen addig, míg a gyógyszerfüggő, nácifóbiás Titelman prof meg nem jelent a színen, aki teljesen visszahúzta a kezdeti sodrást. Nyilván gyermekként is elég gyenge idegzettel rendelkezhetett, mert a koncentrációs tábort megjárt nagymamája meséi, meg a testi torzulásai igazi idegroncsot csináltak belőle. Nagyon irritált a személyisége, és az, hogy mindig pontos képet kaptunk, hogy az adott hat szem bogyó valamelyik gyógyszerből épp milyen hatást váltott ki belőle, mennyire felelt meg az előzetes elvárásoknak, avagy mennyiben nem.
De amikor épp nem gyógyszerezte magát, vagy az általa soha át nem élt léten gondolkodott a nácik idejéből, tőle haladt előre a cselekmény. A prof ugyanis a náci jelképek szakértője volt (ez is még a nagyanyjától maradt rá, aki becses kincsként, eldugva őrzött mindenféle náci holmit, ami csak a halála után került elő), és a búvár igyekezett vele felvenni a kapcsolatot, hátha tud valami magyarázatot adni a különös dologra, amit a barlangban talál. Titelman egy ideig hárít, aztán szerencsétlenségére rosszkor lesz rossz helyen, belekeveredik a dologba, és kénytelen ő is szálbogozásra indulni. Segítője is akad egy idősebb ügyvéd hölgy személyében, aki igazából nem sok vizet zavar, inkább csak mindig jelen van.

A karakterekről csak annyit tudok mondani, hogy olyan semmilyenek. Vannak rendszeresen visszatérő szereplők, akik időnként előkerülnek, hogy valamicskét előre mozdítsák a cselekményt, vagy általuk tudjunk meg történelmi, vagy múltbeli dolgokat, de a szerepük ennyiben ki is merül. Amit rólunk megtudunk, sok esetben teljesen mellékes a történet szempontjából. Nem az erejüket vagy az éleslátásukat hiányolom, hanem a személyiségükből a karizmát. Megfáradt, idősödő, 50 felé közelítő, vagy azt már el is hagyó emberek, vagy frusztrált huszonévesek, de valami nyavalyája mindegyiknek van. J.W. talán így próbálta meg éreztetni az északi népek depis lelkivilágát, mert a könyv maga egyébként egyáltalán nem az.
Nyilván nem tesz jót egyetlen könyvnek sem, ha előzőleg ilyen szempontból is maximálisan kielégítő könyveket olvas az ember, és bár nem tartom hatalmas hibának, nekem sokat visszavett az élvezetből.

Ami hatalmas pozitívuma a regénynek, és amiért szerettem olvasni, az a történelmi háttér. Vannak itt náci kísérletek, SS-történelem, kutatók életéből apró kis morzsák, felfedezések laboratóriumban és mindenféle helyeken a Földön, okkultizmus, és Titelman nyomozása az ügyben is nagyon le tudott kötni. Wallentin egyébként nagyon jól ír, szépen egymásra építette a rejtély szálait, a múltat és a jelent.
A borító láttán két dolgot hittem: hogy ez steampunk, és hogy misztikus, Hát egyik sem.:) De nem baj, nem is hiányoltam, mert a titkok és a múlt nagyon érdekes volt. Olyan helyekre vitt el, mint a Takla-Makán sivatag egy homokvihar kellős közepén, majd a felbukkanó, elveszettnek hitt város, ami eddig a homok alatt hevert (belegondoltam, mik lehetnek még alatta, ami talán soha nem kerül elő, hogy emberi szem is láthassa). Utazhattam léghajóval, ami nagyon izgalmas volt, mert nem lehettem biztos benne, hogy célba érnek. Egyszóval kalandregénynek tökéletes, a múltbeli rejtélyek és a történelem rajongói biztosan nem fognak benne csalódni. Valahol olvastam, hogy Dan Brownhoz hasonlították. El ne higgyétek, Wallentin klasszisokkal jobb, erről mindenkit biztosíthatok.

Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

2 komment:

  1. Nekem is tetszett. A karakterekkel sem volt bajom különösebben. Nálam plusz volt, hogy mindnek (tényleg) volt valami baja, ha más nem, öreg volt, nem idegeskedtem a profon sem. Viszont pár szereplő tényleg simán kimaradhatott volna belőle mert nem csináltak szinte semmit. Az első 50 oldala kb tényleg sokkal jobb volt, mint később. A történelmi dolgok tényleg jók voltak.

    Dan Browntól nem olvastam semmit (csak a kódot még ezer éve), de azt hittem ilyen tipusú regényeknél ő az etalon - annyira nyomatják. Nem? Akkor kit tudsz ajánlani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azon gondolkodtam, hogy az a jó ebben a regényben, hogy annyiféle szála van, ahányféleképpen meg lehetett volna írni. lehetett volna belőle akár misztikus regényt is csinálni, vagy világháborús-történelmit, netán szimpla kalandregényt, vagy komolyabb thrillert, kihasználva a suttogó hangokat és a lelki defekteket. én ezt a sokféleséget tudom benne nagyon értékelni, amit így összehozott egyben.

      D.B. nagyon egysíkú ehhez képest, és szerintem nem is lehet összehasonlítani Wallentinnel, bár tényleg jól csinálja. nem is nagyon tudok más mondani, aki hasonló színvonalon ír ilyen történeteket.
      inkább irodalomtörténet, de Matthew Pearl könyvei hasonlóak.(Dante-kör, Poe árnya)

      Törlés