Baráth Katalin - A türkizkék hegedű

érték: 5/ 4  

Dávid Veron A fekete zongora eseményeit követően elhagyta Ókanizsát és Pestre költözött egy kedves kollégájához, Marához, merthogy időközben egy női lapnál kapott állást újságíróként. Marának volt egy nagyon jó barátnője, aki egy árvát hagyott maga után, és aki egyszercsak eltűnt az árvaházból. Dedét elrabolta valaki, de fogalmuk sincs, ki lehetett az, és miért. Közben húga halálhírére megérkezik Dede nagybátyja, Lipovszky is, akit kis híján megölnek, és hárman, Veron, Mara és Lipovszky megkezdik a nyomozást egy körmönfont gazfickó után, aki nőket hálóz be anyagi érdekből a vallás segítségével.
De persze ennyire nem egyszerű a dolog, mert belekeveredik egy osztrák főherceg a birodalmat érintő ellopott papírjaival is, és a szálak Abbáziába vezetnek, ahová a már csak kettőre fogyatkozott kis csapat is gondolkodás nélkül követi az eseményeket.

Amit nagyon szeretek Kata regényeiben, hogy úgy tudja megjeleníteni ezt a századelős világot, hogy olyan, mintha én is ott lennék. Nem csak a város, vagy épp a vidéki Füred leírásánál érzem ezt, de a szereplők viselkedésén is. A városok, Pest, Füred és Abbázia leírása viszont nagyon élt, imádtam ezeket a kis apró részleteket, például amikor vonattal mennek Füredre, az étkezőkocsiban még pálinkát is felszolgáltak. Mara különösen nagy karakter, ő most valamiért közelebb került hozzám, mint Veron, talán pont az allűrjei és a különcsége miatt.

A krimi szál elég érdekesre sikerült, kíváncsi voltam, ugyan ki és miért rabolhatta el szegény kölyköt, és nagyon jót vigyorogtam, hogy ahhoz képest, hogy milyen prózai oka volt,  elég cikornyásan és nagy kerülőkkel jutottunk el a 'miért'-ig. Viszont Szászi alakja, amilyen lehengerlőnek kellett volna lennie, én pont annyira nem éreztem benne semmi karizmát. Amikor meglett Dede, még éppen elhagytam a könyv felét, csodálkoztam is, hogy most akkor mi jön, de Kata nagyon jól megoldotta, egy füst alatt két bűnügyet is kapunk, ami szerintem jó ötlet volt.
Épp a minap gondolkodtam azon, hogy olyan kevés magyar regényt olvasok. Hát persze, mert több ilyen regény kellene, mint amilyet Baráth Kata ír, és most itt direkt nem Veront hozom példaként, mert ebben a regényben most nem ő volt az, aki lenyűgözött, hanem a kor, a hangulat, az egész miliő, amiben ezek a regények élnek, és én imádok itt lenni, ebben a korszakban.

Megrendelhető az  Agave kiadótól