KEMÉNYFEDÉL

Európai ​- németalföldi – hajó bukdácsol Japán partjai felé, rettenetes viharban. Megkerülte az egész ismert (és még nem ismert) világot, s mire szokatlan irányból, kelet felől érkezve megfeneklik Izu-félsziget sziklazátonyain, a legénységből alig tucatnyian maradnak életben. A japánok azonmód fogságba vetik őket, vezetőjükkel, az angol kalandorral, Blackthorne főnavigátorral együtt.
Az európai naptár az 1600. esztendőt mutatja. A holland tengerészek – noha ők ezt természetesen nem tudják – baljósabb időpontban nem is érkezhettek volna. Két éve, 1598-ban halt meg Nippon katonai diktátora, a taikó, s azóta az országot az egész 16. századon át dúló polgárháborúk utolsó felvonása zajlik: a kisebb-nagyobb szamurájseregekkel rendelkező főurak, a daimjó-k a végső, nagy csatára készülnek, hogy egyszer s mindenkorra eldőljön, ki, melyik család birtokolja majd évszázadokon át a sóguni címet, ki lesz a szamurájok, az egész ország teljhatalmú ura. Cselvetések, árulások, orgyilkosságok feszültséggel teli, ismeretlen világába csöppen a tucatnyi protestáns európai – és talán még a „vad” japánoknál is nagyobb veszély leselkedik rájuk a katolikus portugálok és spanyolok képében. Ezek ugyanis már több mint ötven esztendeje jelen vannak a japán kikötővárosokban, s nemcsak vallási, hanem kereskedelmi monopóliumukat is féltik az „eretnek kalózoktól”, ahogy Blackthorne-t és társait nevezik. Ami lesz a sorsa az Erasmus hajósainak, miféle rafinált eszközökkel és módszerekkel küzdenek egymás és sokszor az európaiak ellen is a japán hadvezérek, hogyan kell japán módra íjjal célba lőni, a teát szertartásos módon megfőzni és felszolgálni, harakirit elkövetni, hogyan támadnak a nindzsák – minderről és még számtalan egyéb érdekességről olvashatunk ebben a vérbeli történelmi regényben. Legtöbben azonban mégis egy rendkívüli formátumú, zseniális japán hadvezérről és politikusról tudunk meg – s egy nem kevésbé rendkívüli európairól, akiből a szamuráj lett.

Nem hiszem, hogy bárkinek is be kéne mutatni Clavell monumentális regényét, ami az 1600-as évek Japánáról szól, egy igen érdekes korszakról, amikor a japánok éppen csak nyitnak a nyugat felé, de a belföldi politikai helyzet úgy alakul, hogy utána bezárulnak a kapuk több száz évre minden külföldi előtt. Ennek a regénynek a hatására szerettem bele Japánba, a japán gondolkodásmódba, amit nem igazán értek, de nagyon igyekszem, és persze a vallásukba, hiszen ez a kettő nem létezhet egymás nélkül.Őszintén szólva nem tudom, mennyire valósághű a regény úgy en bloc, de ez nem is fontos, mert ha az ember akar, utánaolvashat a korszaknak, de az biztos, hogy Clavellnek sikerült olyan jellemeket megalkotnia, ami befogadhatóvá teszi a nyugati ember számára is mindazt, amit Japán jelent, főleg, hogy az egész történelmi helyzetet az angol Blackthorne személyén keresztül éljük át, így a nyugati és a keleti látásmód közötti különbségek azonnal kiütköznek.
Hogy milyen japánnak lenni, japán életet élni, úgy viselkedni, és az élet apró dolgaira japánként tekinteni, a regény egyik nagy vonzereje.
A másik a történelmi korszak, és a kort benépesítő hatalmasságok. Tokugawába (Toranagába) szinte szerelmes lettem, (már kinőttem, némileg), imádtam a csavaros észjárását, hogy olyan biztonsággal mozog a politikai életben, az előrelátását, és a rugalmasságát, amivel pillanatok alatt képes volt egy flottul felépített tervet azonnal átvariálni, ha a helyzet megkívánta. Aki a japán udvari élet mellett képes volt megérni az öregkort, az elmondhatta magáról, hogy vagy nagyon szerencsés, vagy jóval intelligensebb az átlagnál. Itt szó szerint az élet volt a tét, elég, ha tett egy rossz mozdulatot, vagy rosszkor nézett félre, jöhetett a szeppuku, vagy az azonnali lefejezés. Ha kapott rá időt, hogy felkészüljön a halálára, az már megtiszteltetés volt.
Japán történelme alapból is izgalmas és mozgalmas, a Sógun politikai játszmái viszont külön figyelemreméltóak a kultúrális különbözőség miatt, amit tökéletesen hozott Clavell. A pókerarc, amivel rendelkeztek a szereplők, a nem-reagálás, amivel igyekeztek titokban tartani mindent, az éppen aktuális szövetségeket, a következő lépéseket ebben a nagyon bonyolult sakkjátszmában, a nem-meglepődést egy-egy váratlan fordulatra, egyszerűen a legapróbb rezdülés is érezhető és érthető volt.
A Sógunban a cél, mint bárhol máshol a világon a történelem folyamán, a hatalom megszerzése bármi áron, bármilyen eszközzel. Viszont a kultúrájuk miatt egészen más utakon érik el a céljaikat, amik nekünk, nyugatiaknak egzotikus és izgalmas, másképpen élik meg a sikereket és a kudarcokat is.

Mindenkinek jelent valamit ez a könyv és a sorozat, aki akkoriban nézte/olvasta; igyekszem nem gondolni az idióta szóviccekre, de erről Clavell tehet, kellett neki megváltoztatni a történelmi személyek neveit. Én akkoriban mindent beszereztem és elolvastam, ami Japánnal volt kapcsolatos, még egy japán íráskönyvet is, mert eltökélt szándékom volt, hogy megtanulok japánul, buddhista leszek, és olyan okos leszek, mint Tokugawa. (ahogy egy gyermek látja a világot...:D) Hát, ennek nagy része nem valósult meg, és ami igen, annak sincs semmi köze a japánokhoz, ebben biztos vagyok.
Nagyon jó volt újraolvasni, ez a világ még mindig olyan izgalmas és vonzó, mint évtizedekkel ezelőtt.

Gyönyörű történet istenekről és istennőkről, királyokról és királynőkről, halhatatlanságról és az emberi szívről. A fiatal Patroklosz királyok sarja, mégis száműzik otthonából, amikor akaratlanul egy fiú halálát okozza. Az ifjú a híres-neves hős, Péleusz király udvarába kerül, ahol együtt nevelkedik a király fiával, Akhilleusszal. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó - ellenállhatatlan mindazok számára, akik találkoznak vele. Arra rendeltetett, hogy egy napon ő legyen a legkiválóbb görög. Patroklosz és Akhilleusz nem is különbözhetne jobban egymástól, mégis különleges, eltéphetetlen kötelék szövődik közöttük. Amikor Parisz, a trójai királyfi elrabolja a gyönyörű Helenét Spártából, Hellász minden hősét harcba szólítják a trójaiak ellen. Akhilleusz nem tud ellenállni az istenek által neki ígért dicsőség és hírnév csábításának, így csatlakozik a görög seregekhez. Patroklosz pedig félelem és a barátja iránt érzett szeretet között őrlődve követi őt Trója falai alá, noha tudja, a sors szörnyű áldozatot követel majd mindkettőjüktől... 

Elbűvölő ​​és erőteljes bemutatkozó regény arról, hogyan határozzák meg visszavonhatatlanul a múltbeli döntések a jelent, és milyen keserédes szembesülni azzal, ami lehetett volna.
1962, Denver. Ebben a városban egy egyedül élő harmincas nő már-már bohémnak számít. Ám a harmincnyolc éves Kitty Miller elégedett a maga szingli létével. Anno együtt járt egy Kevin nevű orvossal – de amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy remélte, úgy döntött, hogy a saját útját fogja járni. Most annak a könyvesboltnak szenteli magát, amelyet a legjobb barátnőjével, Friedával együtt vezet, és esténként hazatér otthonos lakásába. Férj híján, akit vacsorával kellene várni, megengedhet magának egy-két italt munka után a barátaival; gyerekek nélkül, akiket reggel iskolába kellene indítani, akár egész éjjel fenn maradhat olvasni imádott macskája, Aslan mellett üldögélve.
Aztán elkezdődnek az álmok.
1963: Katharyn Andersson házasságban él nagy szerelmével, Larsszal. Álomotthonban laknak Denver kertvárosában, baráti szomszédságtól körülvéve. Eszményi hely a gyerekeik felnevelésére. Katharyn világa pontosan olyan, amilyet Kitty hajdan elképzelt magának… de csak az álmaiban létezik.
Kitty eleinte élvezi az éjszakai kiruccanásokat ebbe az alternatív világba. Bár ott nincs Frieda, nincs könyvesbolt, hiányoznak az ismerős arcok, Kitty egyre kevésbé vágyik kinyitni a szemét és elhagyni Katharyn vonzó életét.
De az álomvilág minden egyes látogatással reálisabbnak tűnik. Ahogy kezd elmosódni a határ a két világ között, Kitty kénytelen szembenézni a bizonytalan jövővel. Milyen árat kell fizetnie azért, hogy az álomvilágban maradhasson? És mivel jár, ha elengedi?

Ha az ember gyereke abba a korba ér, hogy lassan kezdenie kell magával valamit, bármilyen ötlet, tanács jól jön. Azt gondoltam, egy középkorú nő 20 éves élettapasztalatát fogom majd viszontlátni a lapokon, kicsit vicces formában, amiben majd visszaemlékszik, hogy milyen biztos volt ő bizonyos dolgokban, amik végül nem is úgy voltak, és ha tehetné ezt meg azt másképp csinálna, vagy egyáltalán nem csinálna.
Nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert ez nem egy kis vicces-anekdotás könyvecske, hanem egy komoly üzleti gondolkodást megalapozó, látásmódot formáló ötletkönyv.
Írója a Stanford Egyetem Menedzsment-tudományi Karának a tanára, ehhez méltóan kreatív, ötletekben és megoldásokban gazdag, bár sajnos nem vagyok meggyőződve róla, hogy a hazai környezetben is működne.
Seeling szerint a lényeg egyrészt, hogy hogyan közelítjük meg a problémákat, másrészt, hogy tudunk-e a problémákra alternatív, szokatlan és meghökkentő, ezzel együtt jövedelmező megoldásokat találni. Vagyis számára nem is kérdés, hogy tudunk-e, mivel szerinte egy jól működő vállalkozás megtalál egy megoldatlan problémát, majd olyan megoldással áll elő, ami hasznot hoz, megoldástól függően kisebbet vagy nagyobbat. A hozott példák természetesen tökéletesen működnek az amerikai környezetben: egészen más a gondolkodásmódjuk, mások a lehetőségeik. Itt rengeteg dolgot elfojtanak az agyonszabályozott engedélyeztetéssel, a feleslegesen felduzzasztott bürokratikus útvonalakkal, nem beszélve arról, hogy itthon egy vállalkozó gondolkodásmódja, célja is egészen más, mint odakinn.
Ettől függetlenül baromi érdekes volt, hogy hányféle problémát lehet mennyiféle oldalról megközelíteni. Nagyon tetszett, amikor egy felmerülő akadály leküzdését egy hozzá nem illő eszközzel kellett véghezvinni, és eléggé megütköztem rajta, hogy egy 5 darab gemkapoccsal elindított "vállalkozást" (ezek persze inkább csak feladatok voltak, az eredményességre voltak kíváncsiak) mekkora sikerre lehet vinni.
Az egészen biztos, hogy jelenlegi oktatási rendszer szerint az iskola képest általános műveltséget adni, de képtelen felkészíteni a gyereket az iskola utáni életre, így az kénytelen azzal gazdálkodni, amit otthonról hozott, vagy amit a legkönnyebb útnak vél. A legtöbb cégvezető nálunk alkalmatlan arra, hogy céget vigyen: nem értenek az üzlethez, kiskapukat keresnek, nincsenek hosszútávú céljaik. Talán ezzel a könyvvel, ha valakinek jókor kerül a kezébe, időben elkezdődhet egyfajta szemléletváltás, bár ahhoz, hogy sok ötlet működőképes legyen, arra alkalmas környezet megteremtésére is szükség van, nem csak a közvetlen közelben, hanem tágabb értelemben is. Persze nem csak az üzleti életben lehet ezt a fajta látásmódot alkalmazni, ha egyszer az ember ráérez, valószínűleg az élet egyéb területein is működne.