Pöpec vs problémás borítók

Kezdem azokkal, amiknek már akkor is a polcomon lenne a helyük, ha egyébként a könyv nem érdekelne. És az a jó a pozitív dolgokban, hogy nem kell többet hozzáfűznöm.

Nem tudom, ezt vajon mennyire gondolták komolyan. Amikor a kiadó közzétesz egy fedlapot, megnevezve az alkotóját is, azt feltételezem, hogy büszke a végeredményre, és mellszélességgel vállalja. Szóval tudomásul veszem, hogy a kiadó elégedett, és tetszik neki.
Ezek után tehát halálos nyugalommal állíthatom, hogy ennyire elbénázott képet régen láttam már. Gondolom, az ipse kezében az egy narancs akarna lenni, de én egy óriási falloszt látok csak, aminek a súlya alatt még a tulaja is rogyadozik.
Végignézve az eddigi alkotásokat, szegény könyv elég szarul járt, egyik borítója rosszabb, mint a másik.

Van még egy nagyon izé borító. Ezt nem tudom hova tenni, mert végülis annyira nem rossz, de nem is jó. Egyszerűen kellemetlen érzéseket kelt bennem. Olyan, mint egy gyenge makettrajz, mégis beleillik a műfajba, és mégis ronda. Szóval olyan tudja fene milyen. Én ezt a stílust szoktam szürke szocreálnak hívni, mert valahogy minden igénytelenség és negatív egyszerűség benne van, ami abban a korszakban uralkodott.