Ennél a könyvnél tudatosodott bennem, miért nem olvasok én horrort. Mocskos leszek tőle. Ez után pl. kemény takarításba kezdtem, ablak, ablakzug, kívül-belül, külön figyelve a sarkokra, és bár pókok nem voltak, azért a biztonság kedvéért még a falakon is végigmentem. A konyha frekventáltabb részeit lekezeltem penész ellen, mert régen előjött itt-ott a pára miatt, de nem szeretném újra látni. Az a mennyiségű penész meg gomba, ami a könyvben volt, kellően megtette a hatását szorgosabb énemre. Nem is értem, hogy lehet ilyen házban élni, Magaslakban még levegőt se vehetett úgy az ember, hogy ne azt érezze, minden egyes levegővétellel spórák milliói lepik el a tüdejét.

Noemí Taboada megpróbálja kimenteni unokatestvérét egy hátborzongató család karmai közül, de ez nem megy olyan egyszerűen, mint manapság menne: megyek érte és megszökünk. Akkoriban - nem igazán sikerült belőnöm, konkrétan mikor vagyunk: valahol az 1800-as évek második felében, de mivel sokat emlegetik a mexikói forradalmat, lehet ez az 1900-as évek első fele - nagyon más világ járt a nőkre. Mint a középkorban: a férjük nélkül nem tehettek semmit, és ha a család összezárt, a külvilág sem bírhatott kényszerítő erővel. A Doyle-ok mindent meg is tettek, hogy Catalina elzárva maradjon, a szobájában, lehetőleg az ágyában. Ebbe a középkori életmódba hozza Noemí a maga kis lázadó, önállóskodó életvitelét, aki tanulni akar, hol ezt, hol azt, és semmiképp nem a férjhezmenés az életcélja. Kacérsága lepattan a Doyle-ok merevségéről, a rendszeres városba látogatását rossz szemmel nézik, és amennyire nemkívánatos az ott léte eleinte, annyira marasztalják a végére.

De nem lőném le a történetet, bár hatalmas csavarok nincsenek benne, sokkal inkább a hangulati elemekkel játszadozik, az események kiindulópontja, az egésznek az oka, elég megrázó. Meg a folyománya is. Ha ezt King írta volna, valszeg napokig nem aludnék, így inkább csak végigfut rajtam a hideg, meg az undor, ha eszembe jut, miket olvastam.
Süt a lapokról a reménytelenség és a küzdelem, a világtól való elszigeteltség, a soha véget nem érő nyugtalanság, amit éppúgy erősít az épület, mint a köd, az időjárás és a közeli temető. A gótikán túl kapunk egy kis történelmet és szociológiát is, pszichológiát és abúzust, mikológiát és családtörténetet, de mindezt csak a sorok között, apró történésekben, mondatokban, közbeiktatva misztikát, látomásokat, szellemek hangját, faji egyenlőtlenséget, és gazdasági problémákat.
Az egész könyv visszataszító és helytelen, és azt hiszem, nem is való mindenkinek. Hard horror-olvasóknak valószínűleg kevés és kidolgozatlan, de mivel én nem számítok annak, nekem épp megfelelt.

Nem tudok elmenni szó nélkül a magyar kiadás hibái mellett. Méltatlan a könyvhöz az a temérdek elütés, ragozási hiba, értelmetlen mondat, plusz betű, lehagyott betű, amitől hemzsegnek az oldalak elejétől a végéig. Állítólag Limpár Ildikó volt a szerkesztő. Nem tudom, melyik a rosszabb, ha járt a kezében, és úgy van ott a neve, vagy annak ellenére adta ehhez a nevét, hogy nem is járt nála a könyv. 

De a borítóért oda vagyok meg vissza, imádom. Gyönyörű.