A POSZT SPOILERES, ÍGY KÉRETIK OLVASNI.
Mivel jön a negyedik kötet, úgy döntöttünk néhánya, Gretty és én, (nem tudom, Zenka végül hogy döntött), hogy újraolvassuk Cassie Palmer történetét. Azt hiszem, a bloggerek között én voltam az első nagy rajongója, és csalódottan vettem tudomásul, hogy csak nagyon kevesen akarnak csatlakozni ehhez a szerelemhez. Érdekes, Moning könnyebben rabul ejti az embert, mint Chance, pedig én őszintén szólva, nem nagyon tudnék választani a két sorozat között.
Titti bloggerina kívánságára most egy keményen spoileres ismertető következik, de azért óvatos leszek, és igyekszem nem lelőni az igazi fordulatokat, bár ez így három könyvvel a hátam mögött elég nehéz lesz, viszont ha nem akarjátok újraolvasni (miért nem?!), akkor ez egy jó kis összefoglaló lehet az emlékezet felfrissítésére.
Cassie látja a szellemek, vannak látomásai, és egy klubban kamatoztatja tarot-vető tehetségét. Egyébként menekül Tony, egy vámpírúr elől, aki vérdíjat tűzött a fejére. Van egy lakótársa is, Tomas, akiért általában rajongani szoktak az olvasók, és akit én ki nem állhatok az első pillanattól kezdve. Van szerelem első látásra (ez volt Ryodan), és van utálat is, ez lett Tomas. Azt hittem, a második olvasására változni fog, de nem. Biztosan azért, mert hosszú a haja. Na szóval, a klubban megtámadják a vámpírok Cassiet, és miközben próbálja a lakótársát és az életét menteni, egészen érdekes felfedezést tesz Tomasról. Engem érdekelne azért, hogy előtte miért nem tűnt fel neki.
Tomas egyébként érdekes fazon, és először fel sem figyeltem rá, hogy Chance is nagyon tud erotikusan hatni, talán mert annyira tudni akartam, mi fog történni, hogy nem merengtem el az apró részletek felett. Pedig érdemes ám, merthogy Tomas rendesen letámadja Cassie-t a nagy zűrzavar közepette. Végül a konzul előtt kötnek ki, jónéhány magas rangú vámpír társaságában, egy lakájosra kialakított barlangban
A konzul hangja áthasított az egész termen, szinte a bőrömön éreztem. A szavainak elképesztő energiája volt, őszintén örültem, hogy nem nekem címezte a mondanivalóját. Egyelőre. A konzul nem a szokásos hófehér lenvászon ruhát és arany fejdíszt viselte, de feltételeztem, ha valaki ennyire hatalmas, nincs szüksége külsőségekre. Persze azért nem kellett csalódnom a megjelenésében, hisz az öltözékét gyakorlatilag kizárólag tekergőző kígyók alkották. A több színben pompázó állatok olyan sűrűn borították be a testét, hogy csak itt-ott villant elő egy pillanatra a bőre. Az állatok pikkelyein megcsillant a fáklyák fénye, ettől úgy látszott, mintha az asszony élő ékszerekbe burkolózott volna. Ezüst, jade és smaragd árnyalatai váltakoztak, néhol fel-feltűnt egy rubinvörös szempár is.Itt találkozunk először Pritkinnel és Mirceával. Mircea mindenképpen figyelemreméltó alak, nem csak külsőleg, de a viselkedése is, ami nem meglepő, elvégre Vlad Tepes bátyja, bár Vladdal ellentétben Mircea igencsak jóképű volt, mármint akinek tetszik a hosszú fekete hajzuhatag férfiemberen. Egyébként halk szavú, és bársonyos hangú, ami biztosan a bensőségesség érzetét kelti az emberben, ha egy ágyba kerül vele, viszont veszélyes körülmények között inkább bársonyos halált ígér. Várakozásommal ellentétben érdekes alak. Mint általában Chance vámpírjai, akiket a mostanában dúló nagy pornólázzal ellentétben sötét és veszélyes alakoknak állít be, akik rendelkeznek ugyan némi vonzerővel, de messze vannak a kívánatos egyedektől, inkább illúziók (ettől eltekintve Mircea és társai nem mondhatóak éppen csúnyának, vagy taszítónak, sőt):
Mindig megmosolyogtam, amikor a moziban fess, szexi alakokként ábrázolták a vámpírokat, akik hatalmas, csupa drága darabból álló ruhatárat tartanak. Pedig a tény az, hogy ha meghalsz, pont ugyanúgy fogsz kinézni, mint életedben. Pár száz év alatt az ember megtanulhat néhány szépségápolási trükköt, de a legtöbb vámpír nem foglalkozik ilyesmivel. A fiatalabbak még csak-csak próbálkoznak, mivel ez könnyebbé teszi a vadászatot, ám az idősebbek nem tulajdonítanak jelentőséget a külsejüknek. Ha gyakorlatilag bárkivel el tudod hitetni, hogy te vagy Marilyn Monroe, vagy éppen Brad Pitt, csupán a szuggesztió erejével, akkor a sminkelés joggal tűnik felesleges pénzkidobásnak.
Aztán megérkezik Billy Joe is, és a társalgásukból, és Cassie magában gondolkodásából megismerjük a vámpírok hierarchiáját, és a Szenátusok működését, amiből az egész világon 6 van, és mindenki alájuk tartozik valamilyen úton-módon. Billy Joe segít Cassie-nek megszökni, és Jimmy felé veszik az irányt, aki anno megölte a szüleit, és most Tony haragja miatt a Dante alagsorában raboskodik. Hja, kérem, üzletben nincs barátság. De nem csak Jimmy van rács mögött, hanem egy tündér is. A tündérekről tudni kell, hogy a vámpírok között legalább akkora legendák, mint az emberek között, és leginkább nem is hisznek a létezésükben, ami a vámpírság ténye mellett elég vicces. Az, hogy Tony rács mögé dugta egyiküket, semmi jót nem jelentett.
De hiába próbál Cassier meglépni Pritkin és Mircea elől, a a jelvető varázslatok segítségével szinte pillanatok alatt megtalálják, aztán megjönnek a vérpatkányok, és megkezdődik a harc. (Itt van az, amikor Cassie belekerül Tomas testébe, az övébe pedig Billy Joe költözött, Tomas meg ki tudja merre járt addig.)
Eddig is nagy volt a pörgés, de ez a harc... hát ez nagyon izgalmas volt. És utána újabb utazás visszafelé az időben, amikor ugyanott kötött ki Cassie, mint előzőleg. Valamiért Louis-César, a kor, a hely, és a nő összekapcsolódik, és nagyon jókat lehetett volna kombinálni közösen, hogy miért, ha ez akkor eszünkbe jutott volna, bár igazság szerint Chance szinte az összes felmerülő kérdést megválaszolja előbb-utóbb, nem tud olyan sejtelmes és titoktartó lenni, mint Moning.
Mire Cassie visszatér, a vérpatkányok halottak, viszont egy másik csatába csöppent, a két Kör mágusai harcoltak egymással. (Cassie itt kápráztatja el először Pritkint az egyetlen védelmező varázslattal, amit ismer.)
Aztán sorra kerül Cassie és a feladata: megakadályozni, hogy Raszputyin közbeavatkozzon a Szenátus bajnokának megszületésénél. Ehhez vissza kell mennie a múltba, és be kell avatkoznia, ami egyáltalán nem kellemes, viszont jó veszélyes. Cassie Pythia mivoltáról is kiderül pár dolog, nekem például most állt össze a kép, miért üldözte a Kör. Elmondta ezt akkor Mircea is, de hát ki figyel oda ilyen apróságokra.(Igen, nem árt a tudatos olvasás és információk magunkévá tétele még egy urban fantasynál sem, mennyivel érthetőbbek így utólag dolgok...) Meg nem véletlen volt az sem, hogy kétszer is ugyanoda repültek vissza az időben. A fontos csomópontok vonzzák az Idő Őrzőjét.
A látomások és az időutazások mesterien vannak felépítve. Egyrészt nagyon plasztikusak a leírások, másrészt köteteken át az oda-visszautalás nagyon egyértelmű, feltéve, ha pontosan emlékszünk minden jelenetre. Másodszori olvasásra már fel fog tűnni, mi az ami ismerős más kötetből. Az első látomás például először is eléggé szíven ütött, de így, hogy tudom, hogy meg fogjuk ismerni a háttértörténetét is, sokkal hatásosabb volt.
Cassie működése közben átad egy csomó ismeretet a mágikus védelmekről, a mágusokról, meg úgy en block a világban létező lények különböző hierarchiájáról, képességéről, szövetségeikről, és céljaikról.
Másodszorra Mircea is egészen más hatást váltott ki belőlem. A vámpírok személyisége a legapróbb részletig ki van dolgozva, mintha szinte látnám őket magam előtt, a legapróbb rezdülésüket, a mimikájukat, a stílusukat. Az egymás között feszülő erőkről már nem is beszélve, amikor kitört egy-egy indulat, olyan érzésem volt, mintha tényleg valami szélviharba kerültem volna.
És jujj, olyan izgalmas még mindig, néha lúdbőrözök, máskor meg nagyon vigyorgok, mert a humora is nagyon helyén van.
Vége az első résznek, hamarosan jövök a folytatással.
