Pedig van ám, amit végigviszek

Zerge a gr-en a Fekete Prizma alatt, teljesen jogosan rákérdezett, hogy ez is olyan könyv lesz-e, aminek az első része kap egy rajongó posztot, aztán annyiban is marad. És végülis igaza van, van egy rakat sorozat, amit csak elkezdtem, de nem fejeztem be. És nincs  is igaza, mert van egy másik rakat olyan, amit meg igenis már befejeztem.
De nem baj, szeretem, ha piszkálnak, meg aztán már egy ideje próbálom rendbe tenni magamban, hogy miket kellene még beiktatnom.

Brent Weeks Éjangyal sorija (meg persze a Fekete Prizma folytatásai, bár nem aggódok, nyilván elég, ha arra várok, hogy még ebben az évezredben kijöjjön)

Kevin Hearne Vasdruidája. Hogy itt mire várok, nem tudom, valószínűleg az egészre. Nem akarom szétdarabolva olvasni.

Dan Abnett és Mike Lee Warhammeres fantasyja, a Sötétpenge Malus is várja a sorát. Ez nem egy darálós sori, hagyni kell időt magamnak, hogy felszívódjon a sötétsége, és teljesen elégedett leszek egy rész/évvel.

Akarom folytatni még Abercrombiet, igaz, nála a Pengés sorozatával már végeztem, de van még a világban játszódó regénye, amit már csak azért is akarok, mert nagyon bejön az írásmódja és a perverz fantáziája.

Tartozom még Gaura Ágnes Borbírós sorozatával is, ott is csak egy részt tudtam eddig elolvasni, de picit aggódom. A második részre nem volt panasz, viszont a harmadik részre meg igen, és sajna a negyedikre meg semmi jót nem mondtak, akiknek érdekel a véleménye. Szóval fogalmam sincs, ennek mi lesz a sorsa.

Mark Lawrence Tövishercegekirálya is szem előtt van, és tudom, tudom, hogy Jorg egy baromi jó kis pszichopata karakter, és nem kellene, hogy a korával törődjek, de egyszerűen frusztrál, hogy gyerek. Tudom, hogy nem fogok nála általános, hülye tiniproblémákkal találkozni, sőt, de akkor is. Tizenéves. Úgyhogy ezzel még várok.

Rothfuss Bölcs emberét is még tartogatom, megvárom, míg látóhatáron belülre kerül a harmadik rész, aztán majd akkor.

Valószínűleg folytatom Armentrout Lux sorozatát, de ezzel is várok még, hogy legyen kinn az összes. Ha nagyon belendülök, azonnal nyúlnék a következőért, főleg az ilyen kis lájtosaknál, amiket lehet egymás után olvasni, és felzaklat egy picit, ha nincs következő.

Tartozom még a Cat és Bones hatodik részével, de ezzel gondjaim vannak, és óvatos vagyok, és a Sírkertek királynőjének a harmadik részével is, ez is tervben van.

Van, ahol a megjelenteket már letudtam, csak jó lenne, ha haladnának a folytatással is, mert még szeretném elolvasni a végüket, mielőtt meghalnék végelgyengülésben. Ilyen az Engelsfors trilógia, Alexia Tarabotti, és Alma Katsu Halhatatlanja.

Nagyon lelkes voltam Kerstin Gier Rubinvörösénél, aztán időközben ez elkopott. Ahogy Libba Bray Gemma Doyle trilógiájánál is, a True Bloodnál vagy Anita Blake-nél, meg még nagyon sok másnál is, és nem hiszem, hogy valaha is folytatni akarom őket. Mostanság inkább a rendes felnőttkönyvekre vagyok hangolódva. (felnőttkönyv = vér, harc, varázslás, és a gyerekek max csak töltelékszereplők, de azt se bánom, ha nincs benne egy szál se.)
A többi megkezdett sorozatot már nem fogom folytatni, mert hiába voltam lelkes az első résznél, időközben valami megváltozott. Vagy rájöttem, hogy annyira nem is volt jó, mint hirtelen tűnt, vagy egyszerűen már nem érdekel, mert sem a téma sem a világ nem vonz.

És ilyenkor mindig belegondolok, hogy mennyire jó ötlet az olvasók agyát húzni, és folyamatosan tologatni a megjelenéseket, vagy alapvető bizonytalanságban tartani bennünket, hogy egyáltalán lesz-e folytatás. De ez majd egy külön poszt témája lesz.

Olvass tovább ->

Van olyan, hogy nem a vámpíroknak drukkolok...

Guillermo del Toro - A kór 1-3  

Elképzeltek már nekünk az írók mindenféle világot. Életet az atom után; életet a világűrben, szétszórva az emberiséget különféle bolygókra; életet a föld alatt; pusztultunk már egymás kezétől, idegenekétől, mutáció miatt, jöttek zombik, vámpírok, szellemek, csatáztunk angyalokkal, démonokkal, meg még ki tudja, kinek milyen posztapokaliptikus vágyai támadtak.

Del Toronál adva van egy több ezer éves lény, a strigoi (amolyan vámpírféle), akikből van a főnököktől a heréig talán néhány száz, de mivel már tényleg több ezer éve közöttünk éltek, és nem igazán tudott róluk senki, elég ügyesen megoldották a fennmaradásukat, és mi is megúsztuk a kihalást.
Viszont még a legrendesebb családban is van egy feketebárány, aki mindenki levesébe beleköp, és igyekszik a legnagyobb kalamajkával a világ tudtára adni a létezését. Itt ez a legfiatalabb vámpírmester, aki gondolt egyet, és azzal kelt, hogy uralma alá hajtja a világot, leigázza az emberiséget, és a földet örök sötétségbe borítja. Ehhez minden adott volt: a vérféreg a szervezetében, amivel bárkit meg tudott fertőzni, erős volt és ambíciózus, teli ötletekkel, hogyan legyen ő az egyedüli Mester, okos volt, és képes volt szövetségeseket szerezni, és mivel egyik testből képes volt átköltözni a másikba, a világ összes ideje és türelme a rendelkezésére állt.
De az élet nem fenékig tejfel, és erre neki is rá kellett jönni. Mindig van valaki, aki még a feketebárányoknak is beint, és pont tesz az ő világméretű terveikre. Néhány satnya emberi porszem került a gépezetbe, akik borsot törtek a Mester orra alá, és nem hagyták magukat: patkányirtó, virológusok, vámpírölővé átképzett utcai bandita, öreg tudós professzor, és mellettük néhány segítő próbálta megakadályozni, hogy minden a tervek szerint menjen.
Többé-kevésbé sikerült is.

Van, amiért nagyon szeretem ezt a  sorozatot, és van, amiért meg nagyon nem.
Felüdülés volt, hogy a nagy farkú, örökké szexre éhes vámpírok ideje leáldozott, és előkerültek a nem nélküli, undorító, visszataszító lények, akikben semmi erotikus vagy vonzó nincs, és nagy farok helyett egy nagy csáp van a szájukban, és nem partedlivel a nyakukban szívják az ember vérét, hanem ezzel az izével. Kicsit zombiagyuk van, úgyhogy nem is lehet hatni rájuk se csábos pillantással, se jóféle kajával, leginkább a B+ vérre gerjednek, így az elcsábításuk nem minősül éppen életmentőnek.
Del Toro nem kíméli a szereplőket. Nagyon alattomos egy író. Nem nyírja ki egyik pillanatról a másikra egyiküket sem. Dehogy. Szépen felőrli őket idegileg, emberileg, hogy lassan már én könyörögtem, hogy valakit szabadítsunk már meg, mert ez már nem állapot.
Amit egyszerre szerettem is, meg nem is, az pont ez az emberi tényező. Gondolkodhattam ugyan, hogy én mit tennék az adott szereplő helyében, elvágnám-e pl. szeretett rokonom torkát, hogy ne vonzza a nyakunkra az ellenséget, de ezt kábé sose fogom megtudni. Remélem, legalábbis. Szóval ez az oldala a könyvnek, ami rohadtul idegesített, de kénytelen voltam elismerni, hogy igen, ha szeretünk valakit, azt ameddig csak lehet, védelmezzük, még akkor is, ha beteg, öreg, bolond, és miatta nyírnak ki minket. Hogy soha nem adjuk fel a reményt, hogy visszaszerezhetjük a gyermekeinket, még akkor sem, ha irracionálisan sok idő telt már el, és nagy valószínűséggel már nem ember.
Az első két kötettel semmi gond nem volt a terjedelmét tekintve, viszont a harmadiknál már rendesen elfáradtam, és szerintem nem kicsit túlírt lett. Lehet, ha pihenek előtte egy másik könyvvel, nem így tűnik, de ez a közel 1800 oldal jobban csúszott volna, ha kicsit kevesebb. De mondom, ez már csak a harmadik résznél jutott eszembe, hogy olyan dolgokat olvasok, amik nem igazán érdekelnek. Ellett volna a történet nélkülük is simán. A végkifejlet előtti időhúzással egy kcisit túlzásba esett az író.
De tudjátok mit? Megbocsájtom neki, mert a kedvencem végre életben maradt. Eddig mindig mindenki kinyírta azt a szereplőt, akinek drukkoltam, itt végre túlél, megmarad, és van jövője.

Ha újszerű vámpíros történetre vágytok, olvassátok (vagy nézzétek, mert jó a sori is, csak mégis más, mint a könyv, apróságokban eltérnek), mert nagyon jók a karakterek, ötletes a történet, és jó a háttérvilág is. Mondhatnám, hogy hiteles, mert teljesen rendben vannak az emberi reakciók, de inkább ne legyen az.

Olvass tovább ->

Témázunk - Dühítő

Gyorsan kell írnom, mert már reggel van, és mindjárt meg kell, hogy jelenjen, úgyhogy se összeszedett nem leszek, se rendezett.
Amit nagyon utálok egy könyvben, először is az, ha olvasnám, és nem lehet kapni. Ennél bosszantóbb dolgot nem nagyon tudok elképzelni, esetleg ha csak azt nem, hogy nagy nehezen megszerzem, aztán mégse tetszik. Vagy nagyon tetszik, és nagyon olvasnám, de közben folyamatosan beszélnének hozzám.
Régebben nem érdekeltek a borítók. Ha az ember a nyolcvanas-kilencvenes években kezd el olvasni, és szereti a ponyvát, valahogy megszokja az okádék borítókat. Újságból kivágott montázsok, fantáziátlan, unalmas kompozíciók - erős ember, csöcsös csaj, önmagában, vagy egymáson, a fegyver elmaradhatatlan - szóval ilyen kezdő élmények után én mostanra bőszen ragaszkodom az időközben (szerencsére) kialakult ízlésemhez. Igenis, egy borító nézzen ki jól, mert elég ostobának tartom azt az indokot az ízléstelenségre, hogy ne a borítója alapján ítéljünk meg egy könyvet. De hát boldogok a lelki szegények, ezt már párezer éve tudjuk.
Nagyon tud még idegesíteni, ha bénáznak a szereplők. Mint a filmekben - csak állnak, és nem tesznek semmit, vagy éppen tökölődnek, vagy egész mást csinálnak, mint amit kellene, és meglép a gonosz, vagy halomra gyilkolja őket. Mondjuk elég tipikus, ha úgy nézem, akár életszerű is lehet, mert a valóságban is pont így baltázunk el egy csomó dolgot, de ettől még felmegy a pumpa, és legszívesebben a szereplő fejét csapkodnám a könyvvel. De aztán belátom, hogy jó, hogy nem tett semmit, mert ha rövidre zárja, a három helyett csak egy kötetet olvashatnánk.
Aztán utálom még a szokásos dolgokat, amit már ezerszer leírtam: a nyálas csöpögést, az ostoba szereplőket, a még ostobább szövegeket, és történéseket, amikkel csak a lap telik,  ezeket már le se írom külön.

Viszont képzeljétek, tegnap felvittem goodreadsre a del Toro-könyvek hiányzó két részét, és véletlen rápillantottama  csillagozásra. Egy csillag. Két csillag. Egy csillag. Ak***életbe, hát mit olvastak ezek?! Pillanatok alatt úgy felidegeltem magam, hogy aztán inkább elkerültem a netet is.
Pedig ez eddig nem zavart, de most belerondítottak a világomba. Ez egy baromi jó sorozat, és ha valaki van olyan hülye, hogy képes végigolvasni úgy, hogy már az első rész sem tetszett neki, hát az megérdemli.
És a KMK oldalán meg folyamatosan azzal szembesülök, mint most reggel is, ahogy linket kerestem, hogy a kereső egyszerűen nem képes nekem azt megkeresni, amit keresek. Ha beírom, hogy del Toro, kihoz nekem 4 oldalon keresztül mindenféle könyveket, amiknek semmi köze del Torohoz. Ha a könyv címét írom be, se nagyon járok jobban, és ha tematikusan keresek, kicsivel jobb a helyzet, de csak ha szerencsém van, és betették a könyvet felvitelkor a saját sorozata alá. Úgyhogy nagyon utálom, ha egy könyváruház nem képes karbantartani a saját oldalát. Nemtörődömségre és érdektelenségre vall.

Na, elég is volt a sok negatívumból így korán reggel, mert hétfő is van ráadásul, nem is értem a mazochizmusunkat, hogy miért épp hétfő reggelre kell ilyen negatív témával előállni. :D Mondjuk az időpont kiválasztásánál ebbe bele se gondoltunk, de lehet, hogy csak nekem szúrt ez most szemet, mert egyébként is antiszoc és negatív vagyok, mert még nem vagyok szabin, és ez frusztrál. Nem tudom. És csak hogy feldobjam a napunkat, íme egy kiltes ember, mert ilyen poszthoz ez a minimum.
Azért döbbenetes, hogy egy kockás rakottszoknya még a legbénább pasiból is képes férfiszerűt csinálni, nem?

Ami a többieket idegesíti:

Ilweran
Andi
Pupilla
Reea
Zenka
FFG
Bea
tigi

Akik még idegeskednek:

szee :D
Anaria
Laura Arkanian
Catriana

Olvass tovább ->

Röviden

Olvassatok Kalibán háborúját (akciódús sci-fi, nagyon jó karakterekkel, bár mint kiderült, nem épp egyedi történettel) Nem számít, én imádom az egész sorozatot.

Ne olvassatok Harcost Monica McCartytól, csak ha nagyon akartok, mert a pasin kívül elég egyszerű mindenki (és még a borító is ronda). Viszont a fickó legalább tényleg jól lett megformálva, de csak ennyiért nem éri meg, mert vannak ettől sokkal jobbak is, hasonlóan jó szereplőkkel. Biztosan. Most hirtelen nem tudok egyet se mondani.

Rhialtóról meg olvassatok, ha akartok, szimpla fantasy időnként elég fárasztó cselekménnyel és szereplőkkel. Elvileg humoros akarna lenni, ami csak akkor igaz, ha valakinek pont ilyen a humorérzéke. Az enyém nem ilyen, úgyhogy én elég sűrűn lefáradtam tőle. Egy kicsit Suzanna Clark Hollókirályára emlékeztetett, abban voltak ilyen kitekert szereplők meg nagymonológok, meg fura világ.

Olvass tovább ->

Zárás

Egyetlen egy szál könyvet sem vettem a hónapban, viszont most jutott eszembe, hogy valamelyik előzőről ez lemaradt.

Nem volt az orrom előtt, mert e-ben vettem, rátöltöttem az olvasómra, és azzal a lendülettel el is feledkeztem róla. Egy spórolósabb világban nem lenne annyi papírkönyv, amit az ember csak feldobál a polcra, hogy aztán jó eséllyel sose vegye le, hanem teli lennénk e-kkel, amikről pont ugyanúgy megfeledkeznénk, mint a papírtársaikról, csak kevesebb fát vágnának ki miattunk.

Egyébként meg nyáriszünet van a blogon, ami nem tudom, meddig fog elhúzódni. Perpill semmi kedvem posztolgatni, mert olyan szinten teli van hülyeséggel a világ, hogy inkább csak ilyen kis bökéseket írnék, amin mindenki csak felháborodna. Csak most még ehhez sincs kedvem. (bár ha meg felhalmozódik, és egyben kijön, az sokkal rosszabb lesz. :D)
Eszembe jutott, hogy nekem is meg kéne csinálni ezt a 100 napos cuccot, ahol minden napra kell valami pozitívumot keresni, de őszintén szólva nekem a felsorolt dolgok 99%-a nem pozitívum, csak simán kellemes, és emiatt inkább erőltetettnek érzem, mint fejlesztőnek, úgyhogy ráhagytam.
A jó dolgokról nem kell listát csinálni, csak meg kell élni.
Az viszont egyre inkább meggyőződésem, hogy ne olvassatok blogokat, döntsetek szabadon, mit vesztek kézbe. Majd egyszer lesz erről poszt is.
Tényleg, mikor volt utoljára (és mi volt az), amit mindenféle előélet nélkül kezdtetek olvasni, úgy, hogy ezt ti akartátok, és nem azért, mert láttátok valahol, hogy ez mennyire jó?

Olvass tovább ->