2019/03 - Keményfedél

2019/03/19

James Clavell - A sógun

Tara Nima 6 Comments
Európai ​- németalföldi – hajó bukdácsol Japán partjai felé, rettenetes viharban. Megkerülte az egész ismert (és még nem ismert) világot, s mire szokatlan irányból, kelet felől érkezve megfeneklik Izu-félsziget sziklazátonyain, a legénységből alig tucatnyian maradnak életben. A japánok azonmód fogságba vetik őket, vezetőjükkel, az angol kalandorral, Blackthorne főnavigátorral együtt.
Az európai naptár az 1600. esztendőt mutatja. A holland tengerészek – noha ők ezt természetesen nem tudják – baljósabb időpontban nem is érkezhettek volna. Két éve, 1598-ban halt meg Nippon katonai diktátora, a taikó, s azóta az országot az egész 16. századon át dúló polgárháborúk utolsó felvonása zajlik: a kisebb-nagyobb szamurájseregekkel rendelkező főurak, a daimjó-k a végső, nagy csatára készülnek, hogy egyszer s mindenkorra eldőljön, ki, melyik család birtokolja majd évszázadokon át a sóguni címet, ki lesz a szamurájok, az egész ország teljhatalmú ura. Cselvetések, árulások, orgyilkosságok feszültséggel teli, ismeretlen világába csöppen a tucatnyi protestáns európai – és talán még a „vad” japánoknál is nagyobb veszély leselkedik rájuk a katolikus portugálok és spanyolok képében. Ezek ugyanis már több mint ötven esztendeje jelen vannak a japán kikötővárosokban, s nemcsak vallási, hanem kereskedelmi monopóliumukat is féltik az „eretnek kalózoktól”, ahogy Blackthorne-t és társait nevezik. Ami lesz a sorsa az Erasmus hajósainak, miféle rafinált eszközökkel és módszerekkel küzdenek egymás és sokszor az európaiak ellen is a japán hadvezérek, hogyan kell japán módra íjjal célba lőni, a teát szertartásos módon megfőzni és felszolgálni, harakirit elkövetni, hogyan támadnak a nindzsák – minderről és még számtalan egyéb érdekességről olvashatunk ebben a vérbeli történelmi regényben. Legtöbben azonban mégis egy rendkívüli formátumú, zseniális japán hadvezérről és politikusról tudunk meg – s egy nem kevésbé rendkívüli európairól, akiből a szamuráj lett.
Nem hiszem, hogy bárkinek is be kéne mutatni Clavell monumentális regényét, ami az 1600-as évek Japánáról szól, egy igen érdekes korszakról, amikor a japánok éppen csak nyitnak a nyugat felé, de a belföldi politikai helyzet úgy alakul, hogy utána bezárulnak a kapuk több száz évre minden külföldi előtt. Ennek a regénynek a hatására szerettem bele Japánba, a japán gondolkodásmódba, amit nem igazán értek, de nagyon igyekszem, és persze a vallásukba, hiszen ez a kettő nem létezhet egymás nélkül.Őszintén szólva nem tudom, mennyire valósághű a regény úgy en bloc, de ez nem is fontos, mert ha az ember akar, utánaolvashat a korszaknak, de az biztos, hogy Clavellnek sikerült olyan jellemeket megalkotnia, ami befogadhatóvá teszi a nyugati ember számára is mindazt, amit Japán jelent, főleg, hogy az egész történelmi helyzetet az angol Blackthorne személyén keresztül éljük át, így a nyugati és a keleti látásmód közötti különbségek azonnal kiütköznek.
Hogy milyen japánnak lenni, japán életet élni, úgy viselkedni, és az élet apró dolgaira japánként tekinteni, a regény egyik nagy vonzereje.
A másik a történelmi korszak, és a kort benépesítő hatalmasságok. Tokugawába (Toranagába) szinte szerelmes lettem, (már kinőttem, némileg), imádtam a csavaros észjárását, hogy olyan biztonsággal mozog a politikai életben, az előrelátását, és a rugalmasságát, amivel pillanatok alatt képes volt egy flottul felépített tervet azonnal átvariálni, ha a helyzet megkívánta. Aki a japán udvari élet mellett képes volt megérni az öregkort, az elmondhatta magáról, hogy vagy nagyon szerencsés, vagy jóval intelligensebb az átlagnál. Itt szó szerint az élet volt a tét, elég, ha tett egy rossz mozdulatot, vagy rosszkor nézett félre, jöhetett a szeppuku, vagy az azonnali lefejezés. Ha kapott rá időt, hogy felkészüljön a halálára, az már megtiszteltetés volt.
Japán történelme alapból is izgalmas és mozgalmas, a Sógun politikai játszmái viszont külön figyelemreméltóak a kultúrális különbözőség miatt, amit tökéletesen hozott Clavell. A pókerarc, amivel rendelkeztek a szereplők, a nem-reagálás, amivel igyekeztek titokban tartani mindent, az éppen aktuális szövetségeket, a következő lépéseket ebben a nagyon bonyolult sakkjátszmában, a nem-meglepődést egy-egy váratlan fordulatra, egyszerűen a legapróbb rezdülés is érezhető és érthető volt.
A Sógunban a cél, mint bárhol máshol a világon a történelem folyamán, a hatalom megszerzése bármi áron, bármilyen eszközzel. Viszont a kultúrájuk miatt egészen más utakon érik el a céljaikat, amik nekünk, nyugatiaknak egzotikus és izgalmas, másképpen élik meg a sikereket és a kudarcokat is.

Mindenkinek jelent valamit ez a könyv és a sorozat, aki akkoriban nézte/olvasta; igyekszem nem gondolni az idióta szóviccekre, de erről Clavell tehet, kellett neki megváltoztatni a történelmi személyek neveit. Én akkoriban mindent beszereztem és elolvastam, ami Japánnal volt kapcsolatos, még egy japán íráskönyvet is, mert eltökélt szándékom volt, hogy megtanulok japánul, buddhista leszek, és olyan okos leszek, mint Tokugawa. (ahogy egy gyermek látja a világot...:D) Hát, ennek nagy része nem valósult meg, és ami igen, annak sincs semmi köze a japánokhoz, ebben biztos vagyok.
Nagyon jó volt újraolvasni, ez a világ még mindig olyan izgalmas és vonzó, mint évtizedekkel ezelőtt.

2019/03/11

Madeline Miller - Akhilleusz dala

Tara Nima 4 Comments
Gyönyörű történet istenekről és istennőkről, királyokról és királynőkről, halhatatlanságról és az emberi szívről. A fiatal Patroklosz királyok sarja, mégis száműzik otthonából, amikor akaratlanul egy fiú halálát okozza. Az ifjú a híres-neves hős, Péleusz király udvarába kerül, ahol együtt nevelkedik a király fiával, Akhilleusszal. Az aranyszőke hajú herceg már gyermekként is erős, gyors és vonzó - ellenállhatatlan mindazok számára, akik találkoznak vele. Arra rendeltetett, hogy egy napon ő legyen a legkiválóbb görög. Patroklosz és Akhilleusz nem is különbözhetne jobban egymástól, mégis különleges, eltéphetetlen kötelék szövődik közöttük. Amikor Parisz, a trójai királyfi elrabolja a gyönyörű Helenét Spártából, Hellász minden hősét harcba szólítják a trójaiak ellen. Akhilleusz nem tud ellenállni az istenek által neki ígért dicsőség és hírnév csábításának, így csatlakozik a görög seregekhez. Patroklosz pedig félelem és a barátja iránt érzett szeretet között őrlődve követi őt Trója falai alá, noha tudja, a sors szörnyű áldozatot követel majd mindkettőjüktől... 
Sokan sokféle történetet megalkottak már a görög istenek és félistenek, mondabeli események segítségével, de Miller könyve több szempontból is kilóg mind közül. Bár ez talán túlzás, mert mindet nem olvastam, de Miller például nagyon bátran nyúl Akhilleusz és Patroklosz egymás iránt táplált vonzalmához, és általában nem ezt állítják a középpontba az írók. A Thetiszben megformált isteni anyakép lenyűgözött, egyszerre imádtam és utáltam, amikor megjelent, annyira idegenre és ténylegesen istenire sikerült, érezhetően anya, de elsősorban és leginkább mégiscsak tengeri nimfa.
Nagyon szerettem a kentaur Kheirón jeleneteit, a nyugalmát és a bölcsességét, és a helyet, ahol laktak a hegyekben; szinte sajnáltam, amikor el kellett jönniük onnan a fiúknak. Ha megjelent Odüsszeusz, biztos lehettem benne, hogy agyafúrt és kiszámíthatatlan dolgokra kell tőle számítani, akár Akhilleuszt kell előcsalogatni, akár csatába hívni, akit csak lehet.
A két főszereplő a szemünk előtt nő fel, és válik férfivá, és közben meg a könyv nem más, mint a gyerek majd a férfi Patroklosz szerelmi vallomása Akhilleusznak, aranyló hajától egészen rózsaszín talpáig. 
A két fiú nem is lehetne ennél különbözőbb. Patrokloszt jobban érdekli az orvoslás a fegyverforgatásnál, Akhilleusz viszont ha akarna sem tudna más lenni, mint hatalmas harcos. Talán ha nem lenne a jóslat, talán ha anyja nem akarná olyan kétségbeesetten megmenteni... de végülis pont ez a lényeg: nincs talán, az ember nem kerülheti el a sorsát, sokszor csak egyetlen esély van választani. Akhilleusz nagyon szerény, soha nem kérkedik félisteni tehetségével, és mivel neki ez olyan természetes, időnként mintha kételkedne is magában, valóban olyan nagyszerű harcos-e, mint ahogy állítják, de ez is csak közelebb viszi a végzetéhez.
Szegény Patroklosz meg, míg Akhilleusz a dicsőség felé menetel, csak a halálára készül, az Akhilleusz nélküli életére, amit végülis nem akarna nélküle folytatni, de ez a feltétel nélküli szerelem, ami közöttük van, megakadályozza, hogy a halála útjába álljon.

Miller nem használ nagy szavakat az érzelmeik leírásához, inkább finom árnyalásokkal, a rajongás nagyon visszafogott megjelenítésével él, és ezzel erőteljesebbé teszi a szerelmüket, és szinte tapinthatóvá a feszültséget, amit Akhilleusz bármikor bekövetkező halála okoz.
De szerencsére nem csak erről szól a regény, az elég kevés lenne, legalábbis nekem. Ha túl sok istennel nem is találkozunk, elég rendszeresen megemlítik valamelyiküket, akár, mert ajándékot küldtek, akár mert valaki dédapja harcolt mellettük, ellenük, vagy csak részt vett valamelyikük egy lakomán. Sikerült úgy megjeleníteni őket, mint az emberi élet részét, mintha teljesen természetes lenne, hogy lovakat küldenek ajándékba harc előtt, vagy egyik-másik halandót jobban kedvelik a többieknél.
A háború elkezdődött, és mintha sose lenne vége. Miller nagyvonalúan heteket-hónapokat ugrik át, hiszen mindig csak ugyanaz történt: először csak fosztogattak, majd csatáztak, de patthelyzet volt, se a győzelmet nem mozdították előre, se legyőzni nem lehetett őket. Tipikusan értelmetlen öldöklés egy nő elrablása miatt, aki nem is akart visszatérni. Vagyis tipikus indok: használjuk fel a nőt, hogy kincseket, dicsőséget és hírnevet szerezhessünk magunknak.

És tudjátok, mi a legjobb? A regény minden sorából süt a szeretet meg a szerelem, de tényleg minden sorából, és mégis olyan visszafogott ez az érzelmi áradat, hogy nem lesz sem nyálas, sem megterhelő. Inkább megnyugvással töltött el, hogy még ha Akhilleusz napjai meg is voltak számlálva, még ha a végefelé egy igazi pöcs lett, volt, aki igazán szerette, és mellette állt.
Az már csak az én továbbgondolásom, hogy a két férfi közötti viszony, az érzelmeik mélysége és szilárdsága mennyire ellentétben áll azzal, mintha Akhilleusz párja egy nő lett volna - nincs ennél jobb példa erre Helené személyénél. De érzem, hogy igazságtalan vagyok, hiszen ott van Briszéisz, aki haláláig hű volt Patrokloszhoz, de míg Helené élte világát, az ő jutalma halál lett. De lehet, hogy ez az egész független mindentől, személyektől, elvektől, érzelmektől, ez csak az élet, és nem több.

2019/03/08

Cynthia Swanson - Nővérek könyvesboltja

Tara Nima 8 Comments
Elbűvölő ​​és erőteljes bemutatkozó regény arról, hogyan határozzák meg visszavonhatatlanul a múltbeli döntések a jelent, és milyen keserédes szembesülni azzal, ami lehetett volna.
1962, Denver. Ebben a városban egy egyedül élő harmincas nő már-már bohémnak számít. Ám a harmincnyolc éves Kitty Miller elégedett a maga szingli létével. Anno együtt járt egy Kevin nevű orvossal – de amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy remélte, úgy döntött, hogy a saját útját fogja járni. Most annak a könyvesboltnak szenteli magát, amelyet a legjobb barátnőjével, Friedával együtt vezet, és esténként hazatér otthonos lakásába. Férj híján, akit vacsorával kellene várni, megengedhet magának egy-két italt munka után a barátaival; gyerekek nélkül, akiket reggel iskolába kellene indítani, akár egész éjjel fenn maradhat olvasni imádott macskája, Aslan mellett üldögélve.
Aztán elkezdődnek az álmok.
1963: Katharyn Andersson házasságban él nagy szerelmével, Larsszal. Álomotthonban laknak Denver kertvárosában, baráti szomszédságtól körülvéve. Eszményi hely a gyerekeik felnevelésére. Katharyn világa pontosan olyan, amilyet Kitty hajdan elképzelt magának… de csak az álmaiban létezik.
Kitty eleinte élvezi az éjszakai kiruccanásokat ebbe az alternatív világba. Bár ott nincs Frieda, nincs könyvesbolt, hiányoznak az ismerős arcok, Kitty egyre kevésbé vágyik kinyitni a szemét és elhagyni Katharyn vonzó életét.
De az álomvilág minden egyes látogatással reálisabbnak tűnik. Ahogy kezd elmosódni a határ a két világ között, Kitty kénytelen szembenézni a bizonytalan jövővel. Milyen árat kell fizetnie azért, hogy az álomvilágban maradhasson? És mivel jár, ha elengedi?
Sok mindenről szól ez a történet, hűségről, szeretetről, ragaszkodásról, választásokról és a következményekről, a könyvesboltról a legkevésbé, bár tény, hogy központi helyet foglal el főszereplőnk életében, és elég gyakran megfordulunk ott vele.
Swanson stílusa nagyon kellemes, nagyon jól szövi a szálakat az álom és az ébrenlét között. Ki ne gondolkodott volna már rajta, hogy ha bizonyos helyzetekben másképp dönt, vajon hogy alakultak volna a dolgai. Kitty alternatív valósága is egy ilyen 'ha', amibe az első pillanatban bele tudtam helyezkedni. Úgy nagyjából a közepe felé már lehet sejteni, hova fog haladni a történet, de azért az álombeli amnézia miatt szembesülünk néhány meglepő dologgal.
Tipikusan az a történet, ami bármelyik korszakban megállja a helyét, a '60-as évek azonban mindig hordoz magában valami pluszt, ami miatt szívesen vagyok ebben az időszakban.
Kitty mindkét valója szimpi volt, bár a szingli könyvesboltost jobban szerettem a háromgyerekes anyukánál, valahogy lazábban állt a problémákhoz, az anyuka túlságosan be volt feszülve az életétől. A könyvesboltos Frieda is közelebb állt hozzám az üzletsszony Friedánál, de a másik világban ott volt Alma, a bejárónő, és Lars, a férj, akik miatt simán megérte ingázni a világok között.
Ezek a kisebb-nagyobb ellentétek úgy jönnek elő, ahogy halad előre a történet. Ami az első pillanatban tökéletesnek tűnik, nem sokra rá már megterhelő lesz, de ez természetes. Még egy álomvilágban sem lesz sterilen pöpec minden, bármennyire szeretnénk, és pont ezért jó a fantáziánkban élni időnként, mert bármit megtehetünk, bármiben kipróbálhatjuk magunkat, nincs tétje, nincs következménye.

Megszerettem ezt a könyvet, sokszor alig vártam, hogy hazaérjek végre és kézbe vegyem, mert totálisan ki lehet vele kapcsolódni,
Idei első vcs-m, ennél jobb indítás nem is kellett.

2019/03/02

Tina Seeling - Bárcsak 20 évesen tudtam volna mindezt

Tara Nima Add Comment
Ha az ember gyereke abba a korba ér, hogy lassan kezdenie kell magával valamit, bármilyen ötlet, tanács jól jön. Azt gondoltam, egy középkorú nő 20 éves élettapasztalatát fogom majd viszontlátni a lapokon, kicsit vicces formában, amiben majd visszaemlékszik, hogy milyen biztos volt ő bizonyos dolgokban, amik végül nem is úgy voltak, és ha tehetné ezt meg azt másképp csinálna, vagy egyáltalán nem csinálna.
Nagyobbat nem is tévedhettem volna, mert ez nem egy kis vicces-anekdotás könyvecske, hanem egy komoly üzleti gondolkodást megalapozó, látásmódot formáló ötletkönyv.
Írója a Stanford Egyetem Menedzsment-tudományi Karának a tanára, ehhez méltóan kreatív, ötletekben és megoldásokban gazdag, bár sajnos nem vagyok meggyőződve róla, hogy a hazai környezetben is működne.
Seeling szerint a lényeg egyrészt, hogy hogyan közelítjük meg a problémákat, másrészt, hogy tudunk-e a problémákra alternatív, szokatlan és meghökkentő, ezzel együtt jövedelmező megoldásokat találni. Vagyis számára nem is kérdés, hogy tudunk-e, mivel szerinte egy jól működő vállalkozás megtalál egy megoldatlan problémát, majd olyan megoldással áll elő, ami hasznot hoz, megoldástól függően kisebbet vagy nagyobbat. A hozott példák természetesen tökéletesen működnek az amerikai környezetben: egészen más a gondolkodásmódjuk, mások a lehetőségeik. Itt rengeteg dolgot elfojtanak az agyonszabályozott engedélyeztetéssel, a feleslegesen felduzzasztott bürokratikus útvonalakkal, nem beszélve arról, hogy itthon egy vállalkozó gondolkodásmódja, célja is egészen más, mint odakinn.
Ettől függetlenül baromi érdekes volt, hogy hányféle problémát lehet mennyiféle oldalról megközelíteni. Nagyon tetszett, amikor egy felmerülő akadály leküzdését egy hozzá nem illő eszközzel kellett véghezvinni, és eléggé megütköztem rajta, hogy egy 5 darab gemkapoccsal elindított "vállalkozást" (ezek persze inkább csak feladatok voltak, az eredményességre voltak kíváncsiak) mekkora sikerre lehet vinni.
Az egészen biztos, hogy jelenlegi oktatási rendszer szerint az iskola képest általános műveltséget adni, de képtelen felkészíteni a gyereket az iskola utáni életre, így az kénytelen azzal gazdálkodni, amit otthonról hozott, vagy amit a legkönnyebb útnak vél. A legtöbb cégvezető nálunk alkalmatlan arra, hogy céget vigyen: nem értenek az üzlethez, kiskapukat keresnek, nincsenek hosszútávú céljaik. Talán ezzel a könyvvel, ha valakinek jókor kerül a kezébe, időben elkezdődhet egyfajta szemléletváltás, bár ahhoz, hogy sok ötlet működőképes legyen, arra alkalmas környezet megteremtésére is szükség van, nem csak a közvetlen közelben, hanem tágabb értelemben is. Persze nem csak az üzleti életben lehet ezt a fajta látásmódot alkalmazni, ha egyszer az ember ráérez, valószínűleg az élet egyéb területein is működne.

Copyrights @ 2016, Blogger Templates Designed By Templateism | Distributed By Gooyaabi Templates | Pictures from Pinterest