2011/01 - Keményfedél

2011/01/06

Dan Simmons - Hyperion

Tara Nima 5 Comments
Valószínűleg a sci-fi szeretőknek nem kell különösebben bemutatni ezt a regényt, hiszen a '90-es években már megjelent két kötetben, a Titánok lázadás és A fájdalom ura címmel. Most az Agave kiadó újrafordította, és a két könyvet egyben jelentette meg. Hogy stílusbeli különbség van-e a két kiadás között, azt nem tudom megmondani, mivel az előző is hatalmas rajongótábort szerzett magának, szerintem nincs. Az Agavés kiadás teljesen rendben van, azt viszont biztosra tudom mondani. A könyvvel először Nitánál találkoztam, és felcsillant a szemem, amikor megtudtam, hogy lesz új kiadás, főleg azért is, mert remélhetőleg akkor kiadják az összes részt, és ez szinte létszükségletté válik, ha végzünk az első könyvvel.

A történet nagy vonalakban arról szól, hogy az emberiség kilépett a Földről (naná, hiszen sci-fi), meghódított különböző galaxisokat, létrehozták az önálló életre kelt MI-ket, és épp a háború küszöbén állnak a számkivetettekkel. A Hyperion felé pedig elindítanak egy bárkafát (ez egy hajó, a leírás alapján gyönyörű lehet), de hogy mi célból is pontosan, az egy kicsit ködös. A hét zarándok feladata, hogy eljusson a bolygón található Időkriptákhoz, és ezzel együtt a Shrike oltárán áldozzák fel önmagukat, egyet kivéve, akinek a végén a Shrike teljesíti egy kívánságát. A zarándokoknak ezen túlmenően azonban van egy saját külön kis indokuk is, amit az út folyamán mindegyikük elmesél, hogy a végén összerakhassák a kirakóst, hogy mi is ez az egész, amibe csöppentek. A könyvnek viszont itt sajnos vége van, semmi nem zárul le, és semmiről nem tudunk meg semmit, legalábbis csak nagyon keveset, és tűkön ülve várhatjuk, hogy mikor olvashatjuk a folytatást.

Én már ennél a kötetnél tűkön ültem végig, annyira fogva tartott a történet, és a szereplők. A fülszöveget olvasván picit szkeptikus voltam, hogy ugyan mi érdekeset tudhatok én meg egy pap, egy katona, egy konzul vagy netán egy nyomozó visszaemlékezéseiből, de ezt így utólag betudom annak, hogy ritkán olvasok sci-fit, ezentúl viszont többet fogok, az biztos. Egész végig izgalmas volt a könyv, ahogyan feltárultak az apró kis emberi titkok, és tragédiák, és ahogyan beleszőtte ennek az új világrendnek a problémáját a pici emberi sorsokba, az lebilincselő volt. Minden és mindenki érdekelt, de ezen túlmenően volt még egy nagyon nagy pozitívuma a könyvek: folyamatosan gondolkodtatott. A háború szükségessége, vagy szükségtelensége éppúgy felmerül, mint az istenben való hit, vagy az idő problémája. Központi kérdés a Shrike és az Időkripták mibenléte, és a zarándokok történetéből még nem kapunk ugyan választ rá, viszont ez senkit ne akadályozzon meg abban, hogy kombináljon kicsit. Nagyon tudom élvezni azokat a könyveket, amik szabad teret engednek a gondolkodásnak, hiszen homály és rejtély övezi a Shrike-ot, és mi sem tudunk többet, mint az utazók. Tetszik, hogy ahány zarándok, annyiféle kapcsolódási pontot láthatunk, ami a Hyperionhoz és a Shrike-hoz köti őket. A legunalmasabb történet a költőé volt, de lehet, hogy csak azért mert ő volt az egyetlen szereplő, aki annyira irritált, hogy én simán kiírtam volna az első adandó alkalommal, de ez teljesen szubjektív, mert igazából kellett a történetbe. Ráadásul ő az, aki továbbviszi a Régi Föld kulturális értékeit, a költészet és a szavak erejét. Nem tudom, hogy Simmons zsidó-e, szerintem az lehet, mert a tudóson keresztül nem csak egy ember múltját, de úgy en block a zsidóság lehetséges jövőjét, lelki- és hitbeli válságát is rendesen kivesézte, a kereszténységre feleennyi energiát nem fordított; érdekes kérdéseket vet fel mindenesetre. Egyszóval ez a könyv elég összetett, mert van az emberiség a maga saját problémakörével, ami nem különbözik túlzottan a maiaktól: hódítás, megtartás, fenntartás, tudomány és kísérletek, és vannak a kisemberek, akiken keresztül a leendő világ problémáit kicsit árnyalja: hit, kultúra, család, kinek mi a fontos, ki hogyan éli meg a világot akkor, mit lát belőle, és mi után vágyakozik. Sok kis apróságra csodálkozhattam rá, mint pl. a pulzáló amőbaszerűségek a barlangban, vagy a ház, aminek a szobái mind más galaxisban találhatóak, vagy az olykor visszafelé folyó idő, egyszóval remek szórakozást nyújt a könyv, szerencsére nem csak pár órára.

Jeaniene Frost - Félúton a sírhoz

Tara Nima Add Comment
Már éppen kezdett teli lenni a hócipőm a vámpírokkal, (még nem sokalltam be tőlük, csak Wardot ne vegyek kézbe egy ideig), de úgy voltam vele, hogy ezt még megpróbálom. És tényleg, jó volt, hogy nem hagytam ki. Cat félig vámpír, 16 éves kora óta legkedvesebb időtöltése, édesanyja legnagyobb örömére, hogy vámpírokat öldös, mígnem egyszer emberére vámpírjára akad, aki kis híján őt öli meg. Bones végül egyességet ajánl, mert bár ő is vámpír, a céljuk közös, így rábeszéli Catet, hogy az életéért cserébe dolgozzon neki. Innentől kiképzésen vesz részt, hogy hatékonyabb legyen, Bones kiműveli vámpírológiából is, meghatározott célpontokra kell vadásznia Catnek, és persze kicsit egymásba is bonyolódnak, hogy a végére aztán teljes legyen a káosz. Hál' istennek, ez a szál nem nyomja agyon az akciót és a szarkasztikus humort.
Valahol azt érzem, hogy ez és a True Blood testvérek, csak Cat és Bones története számomra sokkal kidolgozottabbnak tűnik, több benne az akció, szimpatikusabbak a szereplők, színesebb a történet, egyszóval sokkalta szórakoztatóbb. Szerencsére az összes elő- és főjáték megtörténik a könyv első felében, elég visszafogottan, de mégis, nagyon erotikusan ábrázolva, így tudunk koncentrálni a valódi izgalmakra és akciókra, amiből kellően sok volt, szemben a romantikával, amiből viszont kellően kevés. Nem egy vámpírpornó, szerencsére, sok benne a humor, az akció, és csak úgy hullanak a vámpírok. Lehet erről többet írni? Várom a következő részt.

2011/01/05

Baráth Katalin - A fekete zongora

Tara Nima Add Comment
Ókanizsa egy büszke kisváros, az 1900-as évek elején. Az írónő nem nevez meg konkrét dátumot, de mivel nem sokkal a község várossá avatása után járunk, az események valamikor 1908 után nem sokkal történhettek. A békés mindennapokat megzavarja Vili halála, aki szinte Veron karjaiba omlik utolsó perceiben. Veron a városka kotnyeles kis mindenlébenkanál tudorkája. Férfiember rémálma lehetett ő akkoriban, az önálló gondolkodásával, a tudásával, intelligenciájával. Olvasottságának hála, rengeteg kérdés felmerül a gyilkossággal kapcsolatban, ami első ránézésre azért sem egyértelmű (mármint a kérdésfelvetések), mert akkoriban az úgynevezett nyomozói munka még igencsak gyermekcipőben járt. Veron ott volt a kezdetekkor. De persze egy gyiloknál nem áll meg a dolog, és az egészben kulcsszerepe van Ady A fekete zongora című versének, minden gyilkosság ehhez a költeményhez vezet. Közben persze Veron fejét is megpróbálja néhány bátor legény elcsavarni, de ő hősiesen ellenáll egy ideig, meg különben is, kit izgatnak a pasik, mikor a gyilkosságok annyi érdekes titkot rejtenek, amiket meg kell fejtenie, és muszáj segítenie a doktornak és a kapitánynak.

Nagyon ötletes regény, azt meg kell hagyni. Nincsenek benne hatalmas vagy meglepő csavarok, de ettől függetlenül hangulata van. Századelős, poros, napernyős, loknis, szépiás hangulata, amit én egyszerűen imádtam. Szeretem az ilyen könyveket, ami egyszerre régi és új, mert azt azért nem lehet mondani, hogy a szavakban is visszarepültünk volna száz évet az időben, tehát a nyelvezete teljesen mai, viszont az érzés, ami elfogott, miközben olvastam, az teljesen múlt századi. A szereplőknek karaktere volt, a történet logikus és élvezetes, és nagyon olvastatja magát. Igazából semmi gyengeséget nem tudok felhozni, amibe esetleg beleköthetnék, a regény így volt jó, ahogy volt.
Talán az egyetlen dolog, ami szemet szúrt, az a betűszedés és a sortávolság volt, és hogy majdnem széltől szélig volt a szöveg, de ez legyen a legnagyobb bajom bármelyik könyvnél. Baráth Katalin történész, de magának a történelemnek túl nagy jelentősége nincs a regényben, túl azon, hogy megadja a keretet az események levezetéséhez, és a hangulathoz. Visszarepít minket a monarchia korszakába, amikor a kapitány volt a város seriffje, rendőrség még nem igazán volt, és a kardlappal fegyelmezték a rendbontókat. Tetszett, hogy egy kisvárosban történnek a dolgok, ahol mindenki ismer mindenkit, és teljesen olyan volt, mintha én is ott laktam volna, jártam volna a nők közé a kocsma kávéház elkülönített részébe, az építkezések mellett, vagy a papír- és könyvesboltban lettem volna rendszeres vásárló. Egyszóval igazán remek kis regény, tökéletes kikapcsolódást nyújtott.

J.R.Ward - Életre keltett szerető

Tara Nima Add Comment
Ward könyvei nagyon megtévesztőek, mert vastagnak tűnnek, de akkora betűkkel meg sorközökkel vannak írva, hogy az ember már kiolvasta, mielőtt észbe kapott volna. Olyan túl sok mindent nem tudok mondani erről a könyvről, a Testvériség tagjainak szexuális élete folytatódik, ebben a részben annyival megspékelve, hogy az embernyomozó Butch O'Neilről kiderül, hogy annyira nem is ember, és hogy neki is vannak vágyai, meg vágyainak tárgyai, amiket ki is él, úgyhogy élvezetekben itt sincs hiány, és még a szerelem is rájuk talál.

És ahhoz képest, hogy ez a karakter érdekelt volna a legjobban, azt kell mondjam, szerintem eddig ez volt a leggyengébb, de az is lehet, hogy már csömöröm lett az ilyen jellegű könyvektől. Viszont történetileg itt már jött egy érdekes fordulat, vagyis az, amivé Butch válik. Ha erről többet mondanék, az már spoiler lenne, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy Ward tudja, hogyan kell holtából feléleszteni egy sorozatot, és továbblendíteni a holtponton. Remélem, hogy a többi részben egyre kevesebb lesz a szex, mert Ward már mindent megmutatott, tovább bonyolítani ezt a vonalat nem nagyon lehetne, viszont javára válna a könyveknek, ha több akció lenne benne. (Viszont eddig ennek a legjobb a borítója.)

J.R. Ward - Megsebzett szerető

Tara Nima Add Comment
A harmadik részben a Testvériség egyik legfurcsább, legvadabb tagját ismerhetjük meg nagyon-nagyon közelről, Zsadistot. Játszottam kicsit a nevével (szadist), de ő inkább akkor mazohist, de igazán egyik sem. Majd száz évig tartották vérrabszolgaként, míg ikertestvére rá nem talált, és ez a száz év alapvetően kiürítette teljesen a srácot. Arcát, lelkét eltorzították, van egy rakás fóbiája és próbálja magát mindenkitől távol tartani, így a külvilágban az a vélemény róla, hogy nincsenek érzelmei (ez igaz is, egy ideig), szeret kegyetlenkedni, és igazán még a saját Testvérei sem érzik jól magukat, ha ott van a közelben. Megfagy körülötte minden, csak úgy ontja magából a jeges fuvallatokat, szó szerint. Pusztító harcos, a lehető legveszélyesebb, mert nem fél a haláltól, sőt, megy elébe. De amikor Bellával találkozik, elindul benne egy változás, amitől legalább annyira fél, mint amennyire élvezi. Persze, csak egy idő után. Itt most nincs annyi szex, sőt, igazából a könyv feléig alig történik ilyesmi, akkor is csak nagyon óvatosan. A hangsúly inkább az akciójeleneteken van, és kezdünk megismerni pár újabb szereplőt, bár tény, hogy Ward nem tudja azért megtagadni önmagát.

Ezek a srácok, a Testvériség, nagyon kiforrott figurák. Hatalmasak, erősek, nagy harcosok és nagyon férfiak, és mindemellett teli vannak érzelemmel. A legelvakultabb szerelmi roham közepette is Férfiak maradnak, ha gyötrődnek, nincs az az érzésem, hogy az előbb milyen vagánynak mutatta magát, most bezzeg itt nyüszög meg könnyezik, mint valami szerencsétlen. Ward nem zökkenti ki őket a szerepükből, mint egyéniségek, teljesen hitelesek. És itt már a történet is kezd elindulni több szálon, és nagyon kíváncsi vagyok, mit tartogat még nekem ez a sorozat. Johnra (Tehrror - milyen beszédesek ezek a nevek) például nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz vele az átalakulás után.

J.R. Ward - Síron túli szerető

Tara Nima Add Comment
Miután mindenkit ledöbbentettem, magamat is beleértve, hogy ez a sorozat nekem tetszik, belevetettem magam a következő részekbe. A második rész Rhage könyve, de azt hiszem, simán a kezébe lehetne nyomni egy 20 évesnek, aki nem sokat konyít a szexhez, hogy nesze fiam, tanuljál. Merthogy a könyv kábé 70%-át teszik ki a különféle aktusok, mindenféle helyzetben, pozícióban, előzménnyel és utózöngével, néha olyan pózokban, hogy elképzelni nem tudtam, most akkor hogy is nézhet ki a felállás. Persze van egy kis akció is, harc, átváltozás, Rhage fenevadja a szemünk láttára kel életre párszor, a harmadik rész egyik szereplőjét is itt rabolják el, és ezek viszont nagyon izgalmasak. Persze, Rhage is talál magának felet, ami egyáltalán nem következmények nélküli, tekintve, hogy Rhage vámpír, a nő meg ember, és a srác egyébként is cipel magával egy átkot már több, mint száz éve. Úgyhogy ilyen helyzetből kell kérnie az Őrzőtől, akivel már meggyűlt a baja, mert a lány halálos beteg, ő félti mindentől, leginkább saját magától. Olykor megjelennek az alantasok is, néha találkozunk a többi testvérrel is, de az igazi főszereplő itt bizony Rhage farka, és az élvezetek sora, kis bunyóval körítve.

Azt hiszem, Ward nagyon is tudja, hogyan tartsa kézben az olvasót. Ha valaki túl tud lendülni ennyi tömény dugáson, és nem dobja be azonnal a törülközőt, akkor belecsöppen pár izgalmas helyzetbe. Feltettem magamban a kérdést, hogy miért olvasom? (a kommentekből ítélve ti is.:)) Ward jól tud írni, és igaz, hogy a hangsúly a szexen van (ebben a könyvben elég töményen), de pont ilyen plasztikus a vámpírok megjelenítésénél, a harcok leírásánál, az érzelmi skála mindenféle helyzetben való felvonultatásában, a környezet ábrázolásában. Olvasom, és ott vagyok, látok mindent és mindenkit, a hatalmas kastélyt, a kertet, a Testvéreket, az életüket. Nem tudom, hogy van-e kedvencem, majd kiderül.

J.R. Ward - Éjsötét szerető

Tara Nima Add Comment
Hát, hát. Amilyen szkeptikusan kezdtem neki ennek a könyvnek, annál jobban meglepődtem, mennyire bele tudtam merülni ebbe a világba. Szent meggyőződésem volt, hogy ez csak vámpírpornó, ami nem baj, mert mégiscsak izgalmasabb vámpírok szexelését olvasni, mint egy kéjvágyó farokkirály emberét, de szerencsére nem csak a szexen van a hangsúly. Az ilyen könyvek akkor buknának meg előttem, ha teljesen hiteltelenek lennének a karakterek, és másról sem szólna, mint orrbaszájba kefélésről.
Van egy nagyon jól felépített világ és vámpírtársadalom is párhuzamosan a nagyon jól sikerült aktusleírások mellett, nagyon jófej és érdekes szereplőkkel. Nem igazán zavart, hogy a vámpírok éppúgy képesek termékenyíteni, enni és meghalni, mint a halandók, csak más rendszerben, ez valahogy nekem közelebb hozta őket. Nem szabad megfeledkeznem ezeknek az átlagosnak cseppet sem mondható könyveknek a pihentető hatásáról, teljesen ki tudott kapcsolni, és ez most nagyon jól jött. A vámpírtársadalom krémje, az erősek legerősebbjei, akik a Fekete Tőr Testvériségbe tömörültek, hogy megvédjék fajukat az Alantasaktól, mindegyik tagja külön egyéniség. Nem tudom, a sorozat többi könyve milyen lesz, mert a legtöbb szereplőt csak érintőlegesen és igen felszínesen ismerhetjük meg az első részből, és csak remélni merem, hogy a többi részben nem Wrath és Beth kapcsolata és játszadozásai lesznek klónozva, mert az nagyon uncsi lenne, függetlenül attól, hogy nagyon bírtam mindkettőt. És ha szerencsém van, a mogorva, totálbunkó Butch felügyelőnek jut még valami különleges szerep azon túl, hogy fojtogatják, és szépen lassan a halálába sétál.
Szóval jó könyv, valahol én a vámpírokban a saját állatias, ösztönös oldalunkat látom, akiknek a táplálkozás és a szex élvezetet jelent, és ezek a szereplők, meg alapvetően a színvonalasabb vámpírkönyvekéi is, ezt közvetítik. Ez nem egy sötét és félelmetes világ, inkább szellős, élveteg, és nagyon buja, de úgy, hogy közben a keményebb, harcos részek sem válnak nevetségessé vagy hiteltelenné. A szereplők teszik a dolgukat, és nagyon jól vannak összerakva.
Ehhez a könyvhöz képest a Vámpíréhség például egyáltalán nem tűnik 10 pontosnak, ott nem igazán volt olyan szereplő, akinek annyira nagyon kíváncsi lennék a történetére, nem érzem, hogy folytatást kívánna, kicsit egysíkúnak tűnik így utólag. De a pontját nem veszem lejjebb, akkor nagyon élveztem és érdekesnek tűnt, utólag meg már úgyis mindegy. Valószínű ez az ilyen könyvek átka: amikor olvassa az ember, a hatása alá kerül, de utólag nem bizonyul tartósan emlékezetesnek és élvezetesnek, pláne nehéz felidézni, mitől is volt az olyan jó.

2011/01/04

Lilian H. AgiVega - Második Atlantisz A tízezer éves varázs

Tara Nima Add Comment
A Molyon volt szerencsém megismerkedni az írónővel, így egy kicsit hamarabb sikerült hozzájutnom a könyvhöz, mint egyébként összejött volna, ezúton is köszönöm a könyvet, Ági.:) Akárki akármit is mondjon, az íróktól, dedikáltan kapott könyveknek varázsuk van, más ránézni, más kézbe venni egy könyvet, aminek a belső oldalán ott hagyta a nyomát az alkotója. És ha még a történet, és a stílus is jó, akkor meg főleg nagy az öröm, mint ebben az esetben. Ági nagyon érdekes dolgokat hozott össze: a sellőket és a tündéreket egy helyre telepítette a kezdetekkor, azaz tízezer évvel ezelőttre, Atlantiszra. A sellők uralkodóinak anno hatalmas varázserejük volt, a tündéreket pedig rabszolgaságban tartották. Aztán a tündérek fellázadtak, és kiszabadultak a rabságból, ők a szárazföldön telepedtek le, jó messze a víz alatti királyságtól. Ahogy teltek az évszázadok, évezredek, úgy lett egyre kisebb a királyi család varázsereje, szinte már el is tűnt, míg a tündérek a felszínen jóízűen szórakoztak az emberek rovására apró kis mágikus csínytevéseikkel. A lavinát a sellőkirály fia, Azaész indítja el, akit kezelhetetlen és rossz, mások szerint gonosz, természete miatt száműznek Atlantiszról, és király papája csak reménykedhet benne, hogy mire eljön a trónralépés ideje, benő a feje lágya. A tündérek tízezer év alatt sem voltak képesek megbékélni a sellőkkel, így amikor Azaész az ő partjaikra téved, el akarják pusztítani, de valami fényes, újonnan belé költözött erő nem hagyja. Persze a tündérek között sem teljes az egyetértés, így Aengus, aki szeretne a tündérkirály orra alá borsot törni, úgy dönt, hogy elrabolja előlük a sellőfiút, hogy ne tudják elpusztítani. És ekkor lép a szigetre Elel, a 18 éves, szerelmes tini az apukájával és a barátjával, és még mesélhetném jó sokáig, de most inkább befejezem.

Azzal vettem a kezembe a könyvet, mivel úgyis kisNimának szántam, hogy belelapozok, aztán odaadom neki, de végül előtte el kellett, hogy olvassam, mert jó volt. Írországgal és a tündérekkel engem bármire rá lehet venni, és ez egy olyan jó kis mese volt így, hogy még sellők is voltak benne, hogy aki szeret egy kicsit elvarázsolódni, és kedves-mesés történetet olvasni, annak nem szabad kihagynia. Szerettem a vízben is, a szárazföldön is, nagyon jópofák a tündérek, igazi kis pajkos csókák, és megkedveltem Elelt is, aki egészen jól oldotta meg a kalamajkákat, amikbe keveredett. A történet nem tartogat túl nagy meglepetéseket, előre lehet mindent sejteni, de nem is ezért kell elolvasni, hanem mert tisztára tündéres-bájolós, teljesen kikapcsolt a mindennapi malomkerékből, és a szereplők is nagyon szerethetőek benne.

A könyvnek van honlapja is. Nézzetek rá, mert bele lehet olvasni néhány fejezetbe, vannak fenn kimaradt jelenetek is, és képek írországi és görögországi helyszínekről, ahol a történet játszódik.

2011/01/02

Idézetek

Tara Nima Add Comment
Patrick Rothfuss - A szél neve
Sherlock Holmes
Trux Béla - A templomos lovag
Michel Faber - A bíbor szirom és a fehér

(a legtöbb kép kattra megnő)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


A bíbor szirom és a fehér


Amíg William tűnődik, hadd meséljek önnek Claire-ről és Alice-ről. a szó legvalódibb és leghitványabb értelmében vett bordélyos lányok ők, vagyis ártatlan gyermekként érkeztek Londonba, bukásukat egy madám segítette elő, aki a csábítás régi, bevált trükkjét alkalmazva a pályaudvaron ismerkedett meg velük, és egy éjszakára szállást kínált föl nekik a félelmetes metropoliszban, majd megfosztotta őket pénzüktől és ruhájuktól. A kirabolt és kiszolgáltatott lányok számos hasonló módon rászedett, vagy szüleiktől, gyámjuktól elcsábult társukkal együtt a ház lakó lettek. Rendes új ruhák és napi kétszeri kosztolás fejében azóta is itt dolgoznak;< a hátsó lépcsőnél egy együgyű alak, az elsőnél a madám őrzi őket, és a leghalványabb sejtelmük sincs arról, hogy milyen sok vagy milyen kevés pénzért bocsátják őket áruba.

A férfiak és a nők közötti különbség sehol sem nyilvánvalóbb, gondolja Agnes, mint az általuk írt regényekben. A férfiak mind úgy tesznek, mintha mindent ők találnának ki, hogy a történet midnen szereplője csak a képzeletük bábuja, holott Agnes tudja, hogy az író az égvilágon semmit sem talált ki. Nem tett mást, mint újságok beszámolót gyűjtötte össze, valóságos katonákkal, vagy gyümölcsárusokkal, elítéltekkel vagy haldokló kislányokkal beszélgetett aszerint, hogy története melyiket igényelte, majd összefércelt sok igazságot.Az írónők sokkal becsületesebbek: Kedves Olvasó, jelentik ki, ez történt velem.
Ez okból Agnes sokkal jobban szereti a nők által írt regényeket. Minden héten megkapja a London Journalt és a Leisure Hourt, amelyekből megtudhatja, mit vetett papírra Clemetine Montague, Mrs. Oliphant, Pierce Egan (reméli, nem férfi!), Mrs. Harriet Lewis és a többiek. a Mudie's Mozgókönyvtár jóvoltából mindig megkapja Mrs. Riddell és Eliza Lynn Linton köteteit, így késlekedés nélkül elolvashatja a történeteket.

Miközben doktor Curlew sorra veszi táskája rekeszeit a piócást dobozt keresve, megpillantja betege ágya alatt egy általa jóvá nem hagyott folyóirat címlapját. (A London Periodical Review az, amelyet Agnes azon teljesen ártatlan okból olvas, hogy megtudja, mit kell gondolnia az új festményekről, amelyeket nem nézhet meg, az új költeményekről, amelyeket nem olvasott, és a legfrissebb történelmi fejleményekről, amelyeknek nem lehet szemtanúja, mivel tudni szeretné, hogy mit mondjon, ha a következő szezon idején valaki esetleg a véleményére kíváncsi.)... Az sem számítana semmit, ha az olvasmány történetesen nem a London Periodical Review volna, hanem Mrs. Henry Wood könyve, az Ashlydyat árnyéka, vagy valami hasonló fércmű.  A túl sok izgalmat okozó olvasmányok, a túlságosan kimerítő olvasmányok, a túlságosan szívszaggató olvasmányok, a túl sok mosakodás, a túl sok napfény, a szoros fűzők, a fagylalt, a spárga, a lábmelegítők: mindez, és még sok egyéb okozza a méh betegségeit. De nem baj, neki van rá orvossága.
Doktor Curlew egy pillantást vet az Agnes füle mögötti fehér bőrre, majd kimért pontossággal odahelyezi az első piócát.

Henry olyan utcán lépked, ahol még sohasem járt; ezen a kanyargó, árnyékos utcán nagyon kell vigyáznia, merre lép, nehogy megcsússzon az ürüléken, és szemmel kell tartania minden kis sikátort és lefelé vezető lépcsőt, nehogy leszólítsák. ... Elfojtja a bűz miatt támadt köhögést, és mélyebbre hatol. Perceken belül eltűnik a rendezettség minden látszata; már nem láthatóak, úgyszólván feledésbe merültek az Oxfrod Street határozott, egyenes vonalai, kitörli őket az emlékezetből a roskadás rémálom-víziója - megsüllyed maga az út, két oldalán düledező házak, bennük pusztuló testű és erkölcsű, ápolatlan lakók.


---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Trux Béla - A templomos lovag

Az Akkoni-öböl északi csúcsán terpeszkedô város hosszan követte a part vonalát. Messze volt még, szinte csak délibábként derengett a távolban, de már ebbôl a távolságból is látszott, hogy hatalmasabb, mintsem Tristan képzelte volna. Akkon nem az öböl mentén nyújtózott végig, hanem annak északi félszigetétôl kiindulva terült el az ellenkezô irányban – Haifával szemközt –, észak felé. Az elsô, ami feltûnhetett a tenger felôl érkezônek, az a félsziget csúcsára épült hatalmas templomos erôd. Ez a tiszteletet parancsoló épületegyüttes akkor is uralta volna a környéket, ha magányosan áll a parton. Magasan a környezô házak fölé emelkedett, zord külseje ellenére fenséges látványt nyújtott égbenyúló tornyaival. A hely, ahová épült, kulcsfontosságú jelentôséggel bírt védelmi szempontból, talán éppen ezért is volt a Templom birtokában ez a városrész. A két irányból ide futó városfal itt volt a legerősebb, és a legmagasabb. Hatalmas, félköríves bástyába torkollott, amiről jó rálátás nyílt a tengerre.
– A város, amely romlottságában is csodálatos! – lelkesedett a hajómester. – Egyszerre védőbástyája a kereszténységnek, és fekély a keleti világ testén. Az Outremer legnagyobb kereskedelmi központja, híd a keleti világ és a Nyugat között: Saint Jean d’Acre züllött városa!
Az utcákat magas falak határolták a kikötőtől. Akkont több városnegyed alkotta, s a kikötőt övező negyedek mindegyikére külön kapu nyílt. Egy a pisai negyedre, egy másik a velenceire, az Arzenálon túl a francia városrészre, s kitudja, hány másik még távolabb. Hullórácsok védték valamennyit, és sötétedés után mindet bezárták. A lovagok végigvonultak a városon, keresztül a pisaiak negyedén. Úton-útfélen kereskedőházak és nemesi paloták szegélyezték az utat. A hatalmas, teraszos építmények eltörpültek a karcsú minaretek és vaskos templomtornyok árnyékában. Kapuik szélesek voltak, néhol betekintést nyújtottak a belsőudvar gazdagságába is. Tetszetős oszlopokkal és szökőkutakkal ékesített díszkertekre láttak. Tristan szeme alig győzte beinni a sok csodát.

Az utca tágas térbe torkollott, és eléjük tárult a Templom. Tristannak ugyan voltak ködös elképzelései a legfőbb templomos erősséget illetően, most azonban be kellett látnia, hogy hatalmasat tévedett. Amióta Jeruzsálem elesett, a Templom ide, Akkonba helyezte át székhelyét, és a jelek szerint mindent meg is tettek azért, hogy ez meglátsszon rajta. A méreteiben lenyűgöző erődítmény nem volt hasonlítható egyetlen, Európában látott erődhöz sem. A Templom nem vár volt – inkább illett rá a városrész kifejezés. A helyiek találóan „templomos negyed”-ként emlegették. Hosszú fala messzire kígyózott mindkét irányba, jókora területet hasítva ki magának a város délnyugati sarkából. Már a falakon kívül is rengeteg lakóház és épület tartozott a templomosok közigazgatási területéhez, magának a rendnek a székhelye azonban a széles védőöv  mögött húzódott.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Sherlock Holmes


... és ez volt az a kivételes eset, amikor Sherlock Holmes eszén túljárt az asszonyi furfang. Azelőtt Holmes gyakran tett fitymáló megjegyzéseket a nők intelligenciájára, de mostanában egyre ritkábban hallok tőle ilyet. És ha Irene Adler személye szóba kerül, mindig csak úgy emlegeti őt: a Nő.

- Kedves barátom - kezdte Holmes, amint egyszer a kandalló mellett ültünk a Baker Street-i otthonában -, az élet sokkalta furább dolgokat produkál, mint amiket az ember kiagyalni képes. Van, amire mi gondolni sem merészelünk, pedig a létezés mindennapos velejárója. Ha most ki tudnánk repülni az ablakon, és kézenfogva körözhetnénk London felett,  érdemes lenne kicsit fölemelni a tetőket, és bekukucskálni a házakba. Mennyi meghökkentő dolgot látnánk! Különös egybeeséseket, cselszövéseket, viszályt, nemzedékek egész során végighúzódó hihetetlen eseményláncolatokat, amelyek időnként olyan bizarr helyzetekhez vezetnek, hogy egy csapásra laposnak és értelmetlennek látnánk a teljes regényirodalmat a maga sablonos megoldásaival és átlátszó következtetéseivel.

Képek forrása:  fanpop
ethernat

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
P. Rothfuss - A szél neve

A régi gondolkodók azt tanítják, hogy az elmének négy ajtaja van, amelyeken át úgy közlekedhetünk, ahogy a szükség kívánja.
Az első ajtó az alvás. ...
A második ajtó a feledés. ...
A harmadik ajtó az őrület. ...
Az utolsó ajtó a halál. A végső menedék. Semmi sem árthat nekünk a halál után, legalábbis ezt hallottuk.
*
A nemes úrfiak a természeti csapások közé tartoznak, akárcsak az árvíz vagy a forgószelek. Az átlagember, ha egy ilyen szerencsétlenséggel találkozik, fogcsikorgatva igyekszik megúszni a lehető legkisebb kárral.
*
- Csak bánj szépen a könyvekkel, és nem lesz semmi baj. Lorren többnyire se lát, se hall, de a könyvekre nagyon vigyáz. - Felvonta a szemöldökét, megcsóválta a fejét. - Akkor vadabb a bocsait védő anyamedvénél. Sokkal inkább egy anyamedve, mint hogy Lorren rajtakapjon, amikor begyűröm egy oldal sarkát!
*
Azt gondolhatnátok, hogy ez a találkozás elbátortalanított. Azt is hihetnétek, hogy úgy éreztem: elárultak, miután ilyen rútul összetörték az Egyetemről szőtt gyermekkori álmaimat.
Éppen ellenkezőleg. Ez ismét magabiztossá tett. Eléggé partra vetett halnak éreztem magam, amíg Ambrose a maga sajátos módján nem tudatosította bennem, hogy nincs olyan nagy különbség az Egyetem és Tarbean utcái között. nem számít, hol vagy, az emberek alapjában ugyanolyanok.
mellesleg a düh melegen tart éjszaka, a sértett büszkeség pedig csodálatos dolgokra sarkallhatja az embert.
*
Itt nehéz volt rálelni a helyes útra. A folyosók furcsa szögekben fordultak, váratlan zsákutcákban értek véget, vagy hosszan, szeszélyesen, ráérősen kígyóztak. Gyakran húsz percbe is beletelt, míg az ember az egyik szobából átjutott a másikba, noha még ötvenlábnyira sem voltak egymástól. A tapasztaltabb diákok természetesen ismerték a legrövidebb utakat, és tudták, milyen műhelyeken és előadótermeken kell keresztülvágniuk, hogy elérjék útjuk célját.
Legalább egy udvar olyan tökéletesen el volt vágva a külvilágtól, hogy csupán ablakon keresztül kimászva lehetett megközelíteni. Sőt, azt pletykálták, hogy bizonyos szobákat mindenfelől befalaztak, némelyiket a bennük tartózkodó diákokkal együtt. Éjszakánként a folyosókon kísértenek, sorsukat siratják, és panaszkodnak a menzakosztra.
*
Micsoda? Nem tudsz védekezni? Minden növendékemnek értenie kell hozzá, hogy megvédje a gondolatait a támadásoktól.Nem számít, mivel töltöd az életed, az eszed gyakrabban megvéd, mint a kardod. Élesítsd hát!
*
Mostanában megtanult egy új félelmet. Egy éve még olyan rettenthetetlen volt, mint amilyen bármelyik épeszű ember szeretne lenni, de mostanában megtanult félni a csendtől. Nem a közönséges csendtől, amely a mozgás, a hang hiányából fakad. A mély, fáradt csendtől félt, amely időnként láthatatlan szemfödélként burkolta be mesterét.

Filmek, sorozatok

Tara Nima Add Comment



A rejtély (Fringe)
Én inkább a misztikus-nyomozós sorozatokat kedvelem, és ez ilyen. Egy őrült zsenit, aki 17 évig volt bezárva egy diliházba, az FBI kihozat, és a fiával együtt egy ügynöknő mellé rendel némi kis ráhatással, azzal a feladattal, hogy oldjanak meg olyan ügyeket, amik már kívül esnének a józan ész, és sokszor a törvényesség határán is. Mert ugye itt sokszor előkerülnek olyan módszerek, amik etikátlanok, veszélyesek, teszteletlenek, de bátor hőseink kiállják a próbákat, és rendíthetetlenül üldözik azokat, akik a veszélyes vírusokat a világra szabadítják. Túl azon, hogy egy roppant érdekes és pörgős sorozat, egy kicsit el is gondolkodtat a kormányzatok, a hírszerzés, az üzleti élet és a tudomány működéséről. Nem titok, hogy a hadiipar képes lendületbe hozni a gazdaságot, és van ugye az a rakás különleges vírusmutáció, ami mostanában felütötte a fejét világszerte, amiről néhányan halkan megjegyzik, hogy ilyesmi nem tud létrejönni csak úgy, egyik pillanatról a másikra... szóval érdekes. És egyébként is imádom az összeesküvés-elméleteket, mert ha visszatekintünk a múltra, ennek a kárálásával sok embert tettek már nevetségessé, de a tézisek utólag igazolták önmagukat. Ez egy 5/5-ös sorozat.

Paradox
Egy fizikus zseni éppen figyeli az időjárást az űrben, amikor képeket kap az egyik műholdjukról, egy x idő múlva bekövetkezendő katasztrófáról. Elmegy a zsarukhoz, kéri a legintelligensebb emberüket, megvádolják terrorizmussal, és mire oda kerül a sor, hogy észbe kapnak, és megpróbálnak utána járni, már késő. Aztán jön egy következő adag, majd még egy, egészen 5 részen keresztül, mindegyik rész egy-egy képcsomag, és a közeli jövőben bekövetkezendő bűntény megakadályozása. annyira nem voltam kinyúlva ettől a sorozattól. A képi világa, a hangulata, a szereplők valahogy nem tudta elnyerni a tetszésemet, viszont a téma és a megoldások elég jók voltak. ez csak 5/3.

A küszöb (Threshold)
Egy valami egyszercsak előkerült az Atlanti óceán közepén, az arra járó hajó matrózai megőrültek, brutálisan meghaltak, akik nem, azok eltűntek. Ez a valami, mint utólag kiderült egy többdimenziós tárgy volt, aminek ebben a világban csak egy része látható, viszont hatalmas pusztításra képes még közvetetten is. A hatásainak próbál gátat szabni egy rakás szakértő dr Caffrey egyik régi terve alapján, ő ugyanis vészhelyzetekre ír forgatókönyveket, a Küszöb volt az egyik munkája. Ez tipikusan az a sorozat, ami folytatásért kiállt, és a befejezését tekintve úgy van befejezve, hogy végül is lezárult a sorozat, de akár még folytathatták is volna. Számomra sokszor rejtély, hogy idióta, agyatlan sorozatok mennyi évadot érnek meg, de valszeg ez annak köszönhető, hogy azokhoz nem kell gondolkodni. Ez, még pár másikkal együtt viszont egy olyan történet, aminek a megértéséhez kell egy kis gógyi, így ha az amcsik nem elég befogadóak, és nem tudják kellően lebutítani a történetet, annak általában bukás a vége. Sajna ennek is kurtán-furcsán van vége, ennek ellenére 5/5.

Flash forward (A jövő emlékei)
Azt hiszem, a tartalmáról túl sokat nem tudok írni, volt egy ájulás x időpontban, katasztrófák történtek, a jövő és jelen között visszacsatolás van, és ez alatt a 17 másodperc alatt mindenki megláthatta a saját jövőjét. ez volt, akinek jó volt, volt akinek nem tetszett, mindenesetre eléggé megbolygatta a kedélyeket. Próbálják kideríteni, mi okozta az ájulásokat, lesz-e másik, és mi célja volt ennek az egésznek. Elég sok kérdést feszeget: a jelen irányítja a jövő felé az eseményeket, vagy a jövő az, ami úgy intézi, hogy mindenképpen bekövetkezzen? Tudunk ezen változtatni? És ha igen, az kire milyen hatással lesz? Feltétlenül meg kell történnie azoknak a dolgoknak, amiket láttak? Ezt is azért szeretem, mert mindenki elindulhat a válaszkeresések és a kérdésfeltevések egyéni útján. És jellemzően valószínűleg nem fogják folytatni, mert meghaladja az átlagamerikai IQ-ját a befogadása. 5/5

Tudorok

Ez az a sorozat, amit valószínűleg senkinek nem kell bemutatnom. VIII. Henrik és az ő háreme. Sokszor elgondolkodtam. hogy vajon mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy az utókor alig ismeri az uralkodása alatti intézkedéseit, két dolgot kivéve: hogy megalapította az anglikán egyházat, és hogy pár asszony halála az ő lelkén szárad. 5/5.






Vámpírnaplók (The Vampire Diaries)
Egy kisvárosba, Mystic Fallsba visszaköltözik a Salvatore család, ahol a két testvér között azóta dúl ádáz harc, hogy vámpírrá tette őket egy csodaszép nő. próbálnak vegyülni, beilleszkedni, de olykor megjelennek más vámpírok, akik miatt majdnem lebuknak, sőt, még azok is visszatérnek, akikről azt hitték, már réges rég elpusztultak. Ahhoz képest, hogy a vámpíros könyveket szeretem, a sorozatokból túl sokat nem láttam. Még a Buffyt se néztem. Ez viszont nagyon kellemes kis történet, bár abban biztos vagyok, hogy sokat dob az egészen a színészi gárda. Jó rájuk nézni, kellemes őket hallgatni (csakis eredetiben!), és a romantikus vonulata  nem fajsúlyos annyira, hogy fárasztó vagy túl csöpögős legyen, pedig a középpontban itt is az érzelmek, túlnyomórészt a szerelem áll. Vámpírokkal. Szóval tök átlagos, 5/4.

Fallen (Letaszítva)
A vámpírokat kezdik leváltani a különféle lények, még nem dőlt el a csata, hogy az angyalok vagy a tündérek nyerik-e ezt a menetet. Ez most épp az angyalokról szól, akik közül párat isten eltaszított maga mellől, amikor fellázadtak, és ők úgy döntöttek, a Földön maradnak. Emberektől származó utódaik a nephlimek, akik közül az egyikük 18 éves korában különös dolgokat tapasztal magán, majd kiderül, az ő sorsa az, hogy megmentse az emberiséget a teljes pusztulástól. hogy szabadulást hozzon a bukott angyaloknak. Bár ezt az Isten-Lucifer-angyalok-emberek témát nem lehet túl sokféleképpen csűrni-csavarni, eléggé egy vonulat mellett haladnak ezek a történetek, azért még jó volt nézni. Amolyan Angyalok háborúja rövidített verziója, kicsit más tálalásban. 5/4

4400 (4400)
Monumentális sorozat 4400 emberről, akik különböző időpontokban tűntek el a világról, majd egyszercsak megjelentek anélkül, hogy bármit is változtak volna, viszont nem emlékeztek rá, merre voltak az elmúlt években,  évtizedekben. Egyeseknek különös képességeik vannak, pusztítóak és jóra használhatóak egyaránt, és úgy tűnik, van egy ember, aki valamiféle céllal jött vissza, ő próbálja összefogni ezeket a képességekkel rendelkezőket. Közben megszületik egy csecsemő, az anya nem tudja hogyan fogant, mikor és kitől, és úgy tűnik, ennek a gyermeknek nagy szerepe van az események további alakulásában. Jó kis semmitmondó voltam, mi? Dehát ez egy ilyne kusza, szerteágazó, nagyon izgalmas sorozat, nem lehet pár szóban összefoglalni. 5/5
Hirtelen ennyi, bár azt hiszem, meg kell még említenek a Battlestar Galacticát, amiről már írtam itt. Ez is nagy kedvenc, mindenképpen 5/5.
És a Black_Books , ami kicsit lefárasztott a végére, szerintem sikerült túlzásba vinni az igénytelenséget és a semmit sem történést, de azért egynek elmegy. 5/3


Hazudj, ha tudsz (Lie to me) - Tim Rothot gondolom nem nagyon kell bemutatni. Túl sok filmjéről nem tudok, az egyik Az óceánjáró zongorista legendája, a másik a Guldenstein és Rosenkrautz c. Hamlet-átirat, de az biztos, hogy nagyon eredeti figura. És amit ebben a sorozatban alakít, az valami fenomenális. Egyszerűen élvezet nézni a mimikáját, hallgatni a stílusát, ráadásul még ha nem is tudományos sorozat, nem árt odafigyelni arra, amiket mondanak. érték: 5/5


Csodák (Miracles) - Egy borzasztóan ellenszenves fejű főszereplő egy egészen jó misztikus sorozatban. Komoly küzdelmet jelentett minden egyes rész a rókaképű csávó miatt, de ezt leszámítva a sorozat nézhető, bár elég felejthető. Ennyi idő távlatából azt sem tudtam volna megmondani, melyik is ez a sorozat, de egyszer mindenképpen érdemes megnézni. érték: 5/3


Szellemekkel suttogó (Ghost whisperer) - Jennifer Love Hewitt-et divat ma utálni, mert micsoda változáson ment keresztül a Tudom, mit tettél tavaly nyáron óta, meg egyébként is, béna alakja van, de mindez engem egyáltalán nem zavar, én nagyon bírom a csajt. Igaz, elég látványosan affektál a sorozatban, viszont annyira jók a részek, és olyan borzongató történeteket tudnak összehozni, hogy ez már egy idő után fel sem tűnik. Senkinek nem kell hinnie a szellemekben ahhoz, hogy élvezhesse, egyszerűen le kell ülni, és nézni kell, mert a természetfeletti beütéssel együtt is van olyan jó, mint bármelyik krimi, aki meg külön bukik a szellemekre, annak igazi csemege. 6. évad már nem lesz, valami nagyokos ezt is egyetlen mozdulattal elintézte. érték: 5/5


5 nap az élet (5 days to midnight) - Ha kapsz egy táskát, amiben meglátod a saját magad megölését, először hitetlenkedsz, aztán kételkedsz, majd nekiállsz nyomozni és reménykedni, hogy meg tudod változtatni azt a jövőt, ami egy még távolabbi jövőben már a múlt. Vajon lehetséges lenne ilyen? És kiben lehet egyáltalán megbízni? Mert akiben kellene, abban nem. Elég jó sorozat, de az első nézés után már semmi meglepetést nem tartogat, hacsak nem vagyunk nagyon feledékenyek. érték: 5/3,5


Titkok városa (Point Pleasant) - A tengerből kimentenek egy lányt, akiről senki nem tud semmit, saját magáról csak annyit árul el elsőre, amire ő maga is emlékszik, és később meg már igyekszik eltitkolni mindent, amit megtud. Keresi az anyját, benne van minden reménye a változásra, hogy ne váljon azzá, ami a leggonoszabb része. A felszínen egy butácska kis sorozat az ördög lányáról, és eléggé befejezetlen és összecsapott a vége, viszont önkéntelenül is elgondolkodtat: lehetett volna másképpen? Ha mindenki őszinte, ha  túl tudtak volna lépni a bizalmatlanságon, és nem gyűrte volna le a szeretetet, akkor is ez lett volna a vége? Mindenképpen a gonosz az erősebb az emberben, és a jó legyőzettetésre ítéltetett, még a szerelem ellenére is? Nagyon érdekes, az biztos. érték: 5/4,5


Lost in Austen - Próbálkoztam már Austen könyveivel, de vagy rossz időben találtak meg, vagy tényleg nem az én műfajom, ezt még nem döntöttem el. Mindenesetre ez a sorozat az első percétől kezdve az utolsóig magába szippantott, és elhatároztam, hogy mindenképpen adok még esélyt Austennak. Annyian és annyira szeretik, és gondolom, sokan szerettek volna már belekerülni a könyvbe. A filmbeli lánynak ez sikerült, ráadásul úgy, hogy az egyik szereplő helyét veszi át a könyvben, míg Elizabeth meg Amanda helyére lép a mi időnkben. Jó kis kavarok születnek ebből, de a vége mindenki számára igen kedvező lesz. remek szórakozás lesz annak is, akitől igencsak távol áll az austen-i romantika. érték: 5/5


Castle - nagyon laza, cinikus író, kiábrándult, magányos nyomozónő, akinek agyára megy, hogy neki kell pesztrálni a sikerszerzőt, aki a kapcsolataival a nyakába akasztotta magát háttérkutatás címén. Igazából semmi különös, izgulni én nem izgultam, de bírom a főszereplőt (még a Firefly-ból), jó dumák vannak benne és elég szórakoztató, de mint krimi elég gyenge. Még friss az élmény, de azt hiszem, ez is inkább a felejthető, egyszer nézhető kategóriába fog tartozni. egyelőre az érték: 5/3,5


Szívek szállodája (Gilmore Girls) - Ez az a sorozat, aminek ha megláttam a címét a tévében, azonnal tovább kapcsoltam. Ilyen címmel mi lehetne más, mint egy brazil szappanopera amerikai változata, ahol folyamatosan szerelmesek, és megcsalók, meg megcsalatók, meg ármánykodók, szóval a szokásos nyavalygós-csöpögős baromságnak véltem. Pedig nem, iszonyatosan jót lehet szórakozni rajta. Vicces, olykor nagyot röhögős sorozat, kedvelhető szereplőkkel, akik nagyon jó fejek, és az egész sorozatra a laza humor és jó dumák a jellemző. érték: 5/5


Life is wild (Afrikai kaland) - Tiniproblémák, felnőttsorsok, kiragadva a nagyvárosból, és ledobva Dél-Afrikába, ahol egy nagyvárosi családnak kell megtanulnia a boldogulást, együttélést, és egy vadidegen kultúrát. Aki szereti a vadregényes tájakat, a vadállatokat, vagy csak egyszerűen az állatokat, az is nézze meg mindenképpen, mert a városi ember igazából állatorvos, tehát szinte minden részben van egy-két nagyvad. érték: 5/4


Odaát (Supernatural) - Nem is tudom, kell-e erről írnom bármit is. Hatalmas rajongótábora van, nem véletlenül. Aki szereti a misztikus-okkult-szellemes-démonos témát, annak ezt feltétlenül látnia kell, mert sokat veszít, ha mégsem. Tényleg. érték: 5/5





Black Books - Egy vadászat alkalmával találtam erre a sorozatra, nem túl hosszú, összesen 18 rövidke kis részből áll, viszont annál jobb. Főszerepben a Black Books könyvesbolt, jobban mondva, annak tulaja áll, Bernard Black, aki egy baromira elvarázsolt figura. Életfilozófiája közé tartozik, hogy úgy lehet csak igazán elviselni az életet, ha folyamatosan részeg, valamint ez a sok olvasó ember, aki könyvet akar venni, igazából nem akar mást, mint őt bosszantani. Fran, aki régi barátja, ha a saját életéről van szó, igazi szerencsétlen szingli, viszont remekül rakja helyre Bernard agyát. És Manny, aki egy rendkívül jószándékú fazon, de nála is elgurul olykor a gyógyszer, és ők így együtt nagyon viccesek. Azt hiszem, nem a szokásos humorérzék kell hozzá, viszont ha egyszer ráéreztünk, imádni fogjuk, ráadásul többször nézhető.


Battlestar Galactica
Nagy vonalakban arról van szó, hogy az ember istent játszva megteremtette a cylonokat, akik először gépek voltak (a centúriók jó fejek, bírom őket), majd kifejlesztették magukat, mint az emberhez hasonlatos lényeket, vagyis tök úgy néznek ki, mint mi. Igazából ez a 'mi' nem a mostani 'mi', hanem egy másik Földről származó 'mi', de ez csak sokára derül ki, az elején nagy jelentősége nincs. Szóval az emberhez hasonlatos cylonok fellázadnak, és ki akarják irtani az emberiséget, ami mondhatni, sikerül is nekik, hiszen csak párezer túlélő marad szerte a világegyetemben, különböző csillaghajó-bázisokon. Harc, majd fegyverszünet, béke nincs, csak látszólag, van viszont egy háttérben megbújó Terv, és lassan, nagyon lassan megindul a változás mindenkiben, emberben, cylonban egyaránt.
Van egy rakás érdekessége a sorozatnak, mert túl azon, hogy a technikai háttér (értem ezen az űrt, a csatákat, a hajókat) nem a legprofibb, ettől viszont még nagyon is látványos, meg élvezhető, vagyis megmaradtak a jól begyakorolt mozdulatoknál és látványvilágnál, van egy nagyon érdekes szellemi üzenete (?) is a sorozatnak. Mivé válunk, honnan jöttünk, mi lesz a sorsunk. Van egy mondat, ami folyamatosan előbukkan az epizódokoban: "Mindez már egyszer megtörtént. És újra meg fog. És újra és újra." És a helyzet az, hogy esélyt látok rá. És ez nem a jövő. Ez a múlt.





2011/01/01

Könyvek a blogon

Tara Nima Add Comment



A


B


C


D


E


F


G


H


I


J


K


L


M


N


O


P


R


S


T



V


W



Y



Copyrights @ 2016, Blogger Templates Designed By Templateism | Distributed By Gooyaabi Templates | Pictures from Pinterest