A történet nagy vonalakban arról szól, hogy az emberiség kilépett a Földről (naná, hiszen sci-fi), meghódított különböző galaxisokat, létrehozták az önálló életre kelt MI-ket, és épp a háború küszöbén állnak a számkivetettekkel. A Hyperion felé pedig elindítanak egy bárkafát (ez egy hajó, a leírás alapján gyönyörű lehet), de hogy mi célból is pontosan, az egy kicsit ködös. A hét zarándok feladata, hogy eljusson a bolygón található Időkriptákhoz, és ezzel együtt a Shrike oltárán áldozzák fel önmagukat, egyet kivéve, akinek a végén a Shrike teljesíti egy kívánságát. A zarándokoknak ezen túlmenően azonban van egy saját külön kis indokuk is, amit az út folyamán mindegyikük elmesél, hogy a végén összerakhassák a kirakóst, hogy mi is ez az egész, amibe csöppentek. A könyvnek viszont itt sajnos vége van, semmi nem zárul le, és semmiről nem tudunk meg semmit, legalábbis csak nagyon keveset, és tűkön ülve várhatjuk, hogy mikor olvashatjuk a folytatást.
Én már ennél a kötetnél tűkön ültem végig, annyira fogva tartott a történet, és a szereplők. A fülszöveget olvasván picit szkeptikus voltam, hogy ugyan mi érdekeset tudhatok én meg egy pap, egy katona, egy konzul vagy netán egy nyomozó visszaemlékezéseiből, de ezt így utólag betudom annak, hogy ritkán olvasok sci-fit, ezentúl viszont többet fogok, az biztos. Egész végig izgalmas volt a könyv, ahogyan feltárultak az apró kis emberi titkok, és tragédiák, és ahogyan beleszőtte ennek az új világrendnek a problémáját a pici emberi sorsokba, az lebilincselő volt. Minden és mindenki érdekelt, de ezen túlmenően volt még egy nagyon nagy pozitívuma a könyvek: folyamatosan gondolkodtatott. A háború szükségessége, vagy szükségtelensége éppúgy felmerül, mint az istenben való hit, vagy az idő problémája. Központi kérdés a Shrike és az Időkripták mibenléte, és a zarándokok történetéből még nem kapunk ugyan választ rá, viszont ez senkit ne akadályozzon meg abban, hogy kombináljon kicsit. Nagyon tudom élvezni azokat a könyveket, amik szabad teret engednek a gondolkodásnak, hiszen homály és rejtély övezi a Shrike-ot, és mi sem tudunk többet, mint az utazók. Tetszik, hogy ahány zarándok, annyiféle kapcsolódási pontot láthatunk, ami a Hyperionhoz és a Shrike-hoz köti őket. A legunalmasabb történet a költőé volt, de lehet, hogy csak azért mert ő volt az egyetlen szereplő, aki annyira irritált, hogy én simán kiírtam volna az első adandó alkalommal, de ez teljesen szubjektív, mert igazából kellett a történetbe. Ráadásul ő az, aki továbbviszi a Régi Föld kulturális értékeit, a költészet és a szavak erejét. Nem tudom, hogy Simmons zsidó-e, szerintem az lehet, mert a tudóson keresztül nem csak egy ember múltját, de úgy en block a zsidóság lehetséges jövőjét, lelki- és hitbeli válságát is rendesen kivesézte, a kereszténységre feleennyi energiát nem fordított; érdekes kérdéseket vet fel mindenesetre. Egyszóval ez a könyv elég összetett, mert van az emberiség a maga saját problémakörével, ami nem különbözik túlzottan a maiaktól: hódítás, megtartás, fenntartás, tudomány és kísérletek, és vannak a kisemberek, akiken keresztül a leendő világ problémáit kicsit árnyalja: hit, kultúra, család, kinek mi a fontos, ki hogyan éli meg a világot akkor, mit lát belőle, és mi után vágyakozik. Sok kis apróságra csodálkozhattam rá, mint pl. a pulzáló amőbaszerűségek a barlangban, vagy a ház, aminek a szobái mind más galaxisban találhatóak, vagy az olykor visszafelé folyó idő, egyszóval remek szórakozást nyújt a könyv, szerencsére nem csak pár órára.
