HomeOffice - helyzetjelentés
Ha az ember olyan antiszoc, mint én, imád itthon lenni. Én még megfejelem azzal, hogy nálam szigorúan elkülönül a munka meg az itthonlét. Ha melóban probléma van, azt leteszem még ott az ajtóban, nem hozom haza, munkát meg főleg nem. Amolyan szent és sérthetetlen territórium, bástya a világ ellen.
Erre most itthon kell dolgozni, ami végülis nem zavarna, ha a család is tudomásul venné, ami nem annyira megy. Elvégre hogyhogy nincs ebéd, ha egyszer itthon vagyok. :D
Még szerencse, hogy nappal nem is tudok dolgozni, itt a világ végén telefonálni is csak bizonyos helyeken lehet, a leterhelt hálózatra olyan sebességgel tudok csak csatlakozni, hogy mire elérek egy dolgot, azalatt nagyjából kitakarítok egy helyiséget.
Mivel ettől még dolog az van, kénytelen vagyok késő este és kora hajnalban dolgozni. Mondjuk este 6-10-ig, meg hajnal 4-8-ig jó a vonal. Nem túl produktív, de ez van. Jó lenne, ha vége lenne, mert szeretek én korán kelni, de nem így.
Komolyan örülök az örömködőknek, akik ilyenkor nagyon konstruktívan kertásást meg hasonló dolgokat javasolnak, ami működik is, ha az ember szabin van, de nem akkor, ha közben office-ban is lennie kell. Na mindegy, végülis mindenki maga dönti el, mit jelent, hogy otthon kell dolgoznia.
Amikor épp nem a hajnali melót alszom ki délelőtt, és nem csinálom az egyébként szokásos itthoni teendőimet, normális esetben olvasok, ami most nem annyira megy, erről már Pupi is értekezett. Még ha nem is érzem, hogy feszült lennék, az egész világ be van feszülve, és ez rám is hat. Nehezebben kötöm le magam értelmesnek gondolt dolgokkal, helyette jön valami más.
Mondjuk takarítok, de csak ami épp elém kerül. Régebben szinte nem volt olyan nap, hogy ne lehetett volna arról olvasni, hogyan kell idő-gazdaságosan takarítani: minden napra nézz ki magadnak egy helyet a lakásban, és pucold tisztára. Én ezt tisztára baromságnak gondolom, nem akarok minden nap takarítani, koszolni akarok és csak úgy feküdni, olvasni, meg filmet nézni, és nem akarok minden nap 1-2 órát suvickolással tölteni. Inkább elintézem hétvégén egyszerre.
Most viszont rájöttem, hogy ez a tanács azoknak szólt, akik otthon vannak, nem indulnak munkába reggel 7-kor, hogy aztán este 5-kor érjenek haza, és a maradék pár órába sűrítsenek bele családdal, házzal, lelkivilággal, magukkal való foglalkozást. Mert most, hogy itthon vagyok, simán ráérek időnként erre-arra több időt fordítani. Hogy nem teszem rendszeresen, az csak azért van, mert azért eléggé élvezem a napközbeni szabadidőmet ahhoz, hogy baromságokkal töltsem.:D
A netflixnek meg a szabadidőnek hála, rákattantam az indiai stand upra. Megnéztem pár amerikait is, de meg kell mondjam, nem szeretem őket (kivéve Seth Meyers, őt nagyon bírom). Unalmasak, modorosak, sokszor érezhetően direktek, nem jönnek be a poénjaik, és a témáik sem.
Az indiaiak hozzájuk képest sokszor suták, némelyik bizonytalannak tűnik, láthatóan messze vannak a profiktól, de érdekes a kulturális és gondolkodásbeli különbség, amit előadnak, és ahogy előadják, a gesztikulálásuk, az akcentusuk, ami témákat elővesznek, ahogyan önmagukat és a külföldet látják. A stand-up egy remek eszköz, ha a mai modern Indiát egy kicsit meg szeretnénk ismerni, főleg, hogy vannak női stand uposok is, akik nagyon messze vannak attól a sztereotípiától, ahogyan az indiai nőket eddig láttuk.
A home office alatt szembesültem pár kihívással, és az, hogy nem tudok az olvasásra kellően odakoncentrálni, csak egy dolog. A 'mit tegyek az asztalra' is egy elég komolya próbatétel. Itthon van négy ember, aki enni szeretne. Nem indulhatok ki csak magamból, aki elvan zacskós levesen és vajas pirítóson is, szóval valamit alkotni kell. Azt hiszem, nem csak nekem kell megalkudnom a helyzettel, hanem mindenki másnak is, ugyanis nem csak a fantáziám véges, de az itthoni készlet is. Sose értettem, hogy a nyugdíjasok miért főznek minden nap. Most már azt nem értem, hogy miből. Mármint oké, leszaladnak a sarki boltba, megvenni az aznapit, ami nekem menne is mondjuk két hétig, de aztán ott lennék, hogy a franc akar minden nap főzni. Sokkal kényelmesebb volt, mikor este hazaértem, összeütöttem valami vacsorát, ha volt kedvem, és le volt tudva a dolog. Ha egyszer valaha nyugdíjas leszek, azt hiszem, ehhez fogok a legnehezebben hozzászokni.
Járvány van, korlátozás, nem szeretünk találkozni egymással, mármint aki nem nyugdíjas. Ők most élik másodvirágzásukat, glasszálnak a városban, és valószínűleg úgy érzik, megérdemelten birtokolhatják azt, amit a fiatalság elvett tőlük, visszakapták a tereiket, a padjaikat, végre nincs senki útban.
Szóval mi nem megyünk sehova, ehelyett használjuk a műszaki cikkeket: szivattyú, mosógép, tűzhely, pirítóskészítő. Ami így tönkremehet, és, majdnem ebben a sorrendben, tönkre is ment. Mikor, ha nem most, elvégre van egy kis anyagi válság is, szóval a legjobbkor jött, teszteljük a határainkat rendesen. Viszont így, hogy akkor egyszerre mindent megszereltettünk, át tudtam rendezni kicsit a konyhát és a fürdőszobát, ami hozta magával, hogy kicsit belepiszkáltam a háló meg a nappali elrendezésébe is. Így viszont újabb hiány ütötte fel a fejét: egyrészt, ami könyveket egy könyvesszekrényről lepakoltunk, nem fértek vissza, tehát kelleni fog másik. (érti ezt valaki, hogy miért van??). A felszabaduló falfelület viszont egy hatalmas képért kiált. Legközelebb kétszer is meggondolom, belekezdjek-e ilyesmibe. Ha jót akartok, nem kijárási tilalom alatt lakberendeztek.
Mindig mondom, hogy egy nagyon érdekes korban élünk. Többek között láthatjuk, hogyan alakulnak át a szokások, bár, hogy tartósak maradjanak, vagy egészen mások jöjjenek be, egyetlen járvány még kevés, de ha 500 év múlva valaki nem értené, hogy lehetett valaha a tenyerünkbe köhögni a könyökünk helyett, mi elmagyarázhatnánk. Vagy hogy a talppacsi előtt kezet fogtunk, és igen, létezett még a netes felhő helyett olyan, hogy iroda, teli papír alapú dokumentumokkal, és a hiteles aláírás azt jelentette, hogy tollal írtuk le a nevünket a szaggatott vonalra.
Nagyon ráérek agyalgatni, bocs.:)
Én egyébként egyáltalán nem élem meg bezártságként, nincs bennem a kényszer, hogy mindenáron menjünk már valahova, hogy ne a négy fal között legyek, sőt, pont ugyanolyan jól érzem itthon magam, mint egyébként.
Erre most itthon kell dolgozni, ami végülis nem zavarna, ha a család is tudomásul venné, ami nem annyira megy. Elvégre hogyhogy nincs ebéd, ha egyszer itthon vagyok. :D
Még szerencse, hogy nappal nem is tudok dolgozni, itt a világ végén telefonálni is csak bizonyos helyeken lehet, a leterhelt hálózatra olyan sebességgel tudok csak csatlakozni, hogy mire elérek egy dolgot, azalatt nagyjából kitakarítok egy helyiséget.
Mivel ettől még dolog az van, kénytelen vagyok késő este és kora hajnalban dolgozni. Mondjuk este 6-10-ig, meg hajnal 4-8-ig jó a vonal. Nem túl produktív, de ez van. Jó lenne, ha vége lenne, mert szeretek én korán kelni, de nem így.
Komolyan örülök az örömködőknek, akik ilyenkor nagyon konstruktívan kertásást meg hasonló dolgokat javasolnak, ami működik is, ha az ember szabin van, de nem akkor, ha közben office-ban is lennie kell. Na mindegy, végülis mindenki maga dönti el, mit jelent, hogy otthon kell dolgoznia.
Amikor épp nem a hajnali melót alszom ki délelőtt, és nem csinálom az egyébként szokásos itthoni teendőimet, normális esetben olvasok, ami most nem annyira megy, erről már Pupi is értekezett. Még ha nem is érzem, hogy feszült lennék, az egész világ be van feszülve, és ez rám is hat. Nehezebben kötöm le magam értelmesnek gondolt dolgokkal, helyette jön valami más.
Mondjuk takarítok, de csak ami épp elém kerül. Régebben szinte nem volt olyan nap, hogy ne lehetett volna arról olvasni, hogyan kell idő-gazdaságosan takarítani: minden napra nézz ki magadnak egy helyet a lakásban, és pucold tisztára. Én ezt tisztára baromságnak gondolom, nem akarok minden nap takarítani, koszolni akarok és csak úgy feküdni, olvasni, meg filmet nézni, és nem akarok minden nap 1-2 órát suvickolással tölteni. Inkább elintézem hétvégén egyszerre.
Most viszont rájöttem, hogy ez a tanács azoknak szólt, akik otthon vannak, nem indulnak munkába reggel 7-kor, hogy aztán este 5-kor érjenek haza, és a maradék pár órába sűrítsenek bele családdal, házzal, lelkivilággal, magukkal való foglalkozást. Mert most, hogy itthon vagyok, simán ráérek időnként erre-arra több időt fordítani. Hogy nem teszem rendszeresen, az csak azért van, mert azért eléggé élvezem a napközbeni szabadidőmet ahhoz, hogy baromságokkal töltsem.:D
A netflixnek meg a szabadidőnek hála, rákattantam az indiai stand upra. Megnéztem pár amerikait is, de meg kell mondjam, nem szeretem őket (kivéve Seth Meyers, őt nagyon bírom). Unalmasak, modorosak, sokszor érezhetően direktek, nem jönnek be a poénjaik, és a témáik sem.
Az indiaiak hozzájuk képest sokszor suták, némelyik bizonytalannak tűnik, láthatóan messze vannak a profiktól, de érdekes a kulturális és gondolkodásbeli különbség, amit előadnak, és ahogy előadják, a gesztikulálásuk, az akcentusuk, ami témákat elővesznek, ahogyan önmagukat és a külföldet látják. A stand-up egy remek eszköz, ha a mai modern Indiát egy kicsit meg szeretnénk ismerni, főleg, hogy vannak női stand uposok is, akik nagyon messze vannak attól a sztereotípiától, ahogyan az indiai nőket eddig láttuk.
Járvány van, korlátozás, nem szeretünk találkozni egymással, mármint aki nem nyugdíjas. Ők most élik másodvirágzásukat, glasszálnak a városban, és valószínűleg úgy érzik, megérdemelten birtokolhatják azt, amit a fiatalság elvett tőlük, visszakapták a tereiket, a padjaikat, végre nincs senki útban.
Szóval mi nem megyünk sehova, ehelyett használjuk a műszaki cikkeket: szivattyú, mosógép, tűzhely, pirítóskészítő. Ami így tönkremehet, és, majdnem ebben a sorrendben, tönkre is ment. Mikor, ha nem most, elvégre van egy kis anyagi válság is, szóval a legjobbkor jött, teszteljük a határainkat rendesen. Viszont így, hogy akkor egyszerre mindent megszereltettünk, át tudtam rendezni kicsit a konyhát és a fürdőszobát, ami hozta magával, hogy kicsit belepiszkáltam a háló meg a nappali elrendezésébe is. Így viszont újabb hiány ütötte fel a fejét: egyrészt, ami könyveket egy könyvesszekrényről lepakoltunk, nem fértek vissza, tehát kelleni fog másik. (érti ezt valaki, hogy miért van??). A felszabaduló falfelület viszont egy hatalmas képért kiált. Legközelebb kétszer is meggondolom, belekezdjek-e ilyesmibe. Ha jót akartok, nem kijárási tilalom alatt lakberendeztek.
Mindig mondom, hogy egy nagyon érdekes korban élünk. Többek között láthatjuk, hogyan alakulnak át a szokások, bár, hogy tartósak maradjanak, vagy egészen mások jöjjenek be, egyetlen járvány még kevés, de ha 500 év múlva valaki nem értené, hogy lehetett valaha a tenyerünkbe köhögni a könyökünk helyett, mi elmagyarázhatnánk. Vagy hogy a talppacsi előtt kezet fogtunk, és igen, létezett még a netes felhő helyett olyan, hogy iroda, teli papír alapú dokumentumokkal, és a hiteles aláírás azt jelentette, hogy tollal írtuk le a nevünket a szaggatott vonalra.
Nagyon ráérek agyalgatni, bocs.:)
Én egyébként egyáltalán nem élem meg bezártságként, nincs bennem a kényszer, hogy mindenáron menjünk már valahova, hogy ne a négy fal között legyek, sőt, pont ugyanolyan jól érzem itthon magam, mint egyébként.
Nálatok hogy telik az idő?