2019/12/31

ÉVZÁRÁS 2019

december 31, 2019 5

Nem voltam túl aktív idén a blogon, de egy évzárást azért csak nem hagyok ki, még ha nem is fogom annyira túlgondolni, mint szoktam. Egyszerűre veszem most a dolgot, 5-5 legjobbat hozok könyvekből, sorozatokból, és azokból, amiket jövőre feltétlenül akarok olvasni meg nézni.

Az idei top 5 könyv

5 - Amin Maalouf - Szamarkand
Számomra meglepő, hogy a legjobb öt közé kerülhetett. Csak azért kezdtem el, mert úgy voltam vele, illene olvasni valamit Maalouftól, annyira régóta a perifériámon kering, hogy el kéne már dönteni, mihez akarok kezdeni vele. Nagyon kellemesen csalódtam, sőt, nem is csalódtam, egyszerűen imádtam, annyira hangulatos, és érdekes volt Omar Khajjám sokrétű személyisége, aki nem csak költő és filozófus volt, hanem matematikus, csillagász és forradalmi eszméket valló rebellis is. És persze a történelmi vonatkozások is nagyon tanulságosak voltak, az ilyen regényekre szükség van, ha meg akarjuk érteni egy kicsit is a közel-keleti gondolkodásmódot.
Egészen biztosan fogok még tőle olvasni.

4 - S. A. Chakraborty - Bronzváros
Arab folklór és politikai intrika fantasyba csomagolva. Egyszerűen elvarázsolt, nincs rá jobb szó. Folyamatos a pörgés, színesek a szereplők, a mágiájuk a megszokotthoz képest egyedi, bár aki otthon van az arab mítoszokban, annak nyilván nem jelentenek nagy újdonságot, de az átlag-fantasyk sorából nagyon kilóg a hitvilágnak köszönhetően.
Chakraborty nem fél megkínozni kicsit a szereplőit testileg is, lelkileg is, kell ez nem csak a történethez, de a karakterfejlődéshez is. A társadalmi felépítés nekem okozott egy kis gondot, nem egyszerű követni, mi a különbség a törzsek között az elnevezéseken kívül (déva, dzsinn, egyebek, az egyikük arisztokratább, a másikuk alávalóbb, csak mert... csak), és miért is akarnak háborúzni azon túl, hogy ki az arisztokratább és tisztavérűbb. És nincs idióta szerelmi szál, meg sokszög, és jó már olyan fantasyt olvasni, amelyiknek nem az eddig megszokott lények a szereplői.

3 - Björnsdóttir - A sziget
Mit tennénk, ha olyan helyen élnénk, amit egyszercsak valami megfosztott a külvilágtól, nincs repülés, nincs hajózás, aki elmegy, soha nem tér vissza, ki tudja, miért. Nagyon fontos, hogy ilyenkor ki irányít. Azt hittem, kapok valami pozitív alternatívát a már unásig ismert kapzsi politikusok és önző, csak a maguk hasznát néző vezetők helyett, de ha egyszer ilyenek vagyunk...
Emlékezetes regény, azt biztos.

2 - Ruth Ozkeki - Az idő partjain
A vallási vonatkozású részek voltak a kedvenceim, de érdekes volt ennyire közelről átélni és átérezni a japán mindennapokat, a gondolkodásmódjukat, a világlátásukat, a problémákhoz és az egymáshoz való viszonyukat.

1 - Ian McDonald Luna sorozata
Ez idén két könyvet jelentett, jövőre jön a harmadik, és már nagyon várom. Ha a bronzváros intrikus történelmi fantasy, akkor a Luna ugyanez sci-fiben az űrben, bár én hozzátenném, hogy érzek némi maffia-beütést is, de csak annyira, amennyire a családok felemelkedését szolgálják ezek a módszerek. Szóval eléggé.



Idén a sorozatok is előkerültek, de az ilyesmi ugye mindig az olvasás rovására megy. Bár nem panaszkodhatok, így is sikerült 55 darab könyvet elolvasni. Lehetett volna több is, de ahhoz képest, hogy a negyvenet nem is akartam túllépni, eléggé elhúztam magamhoz képest. Majd jövőre kevesebbet olvasok, úgyis az a cél, hogy csináljak már mást is, mint olvassak.

A legjobbak, amiket néztem

5 - Warrior
Kínai bevándorlás az 1800-as évek Amerikájába. Leginkább egyetlen bevándorló, egy fiatal harcművész útját követjük, aki az érkezését követően az egyik helyi családhoz csatlakozik (ők is maffia, csak kínai rendszerűek). Az ötletet Bruce Lee adta, és a helyi bűnözésen és a törvényi kiskapuk közötti lavírozáson kívül leginkább bunyóznak benne, ki harcművészien, ki csak úgy, kocsmásan. Ami külön tetszett, hogy abszolút átjön az a nyers és erőszakos világ, ahogyan akkoriban a kínai negyedekben (meg gondolom, máshol is) éltek.


4 - Legacies
Imádtam az Originalst, és egyértelmű volt, hogy folytatom a spin offját is. Igaz, már a második évadnál tartanak, de én egyben szeretem ezeket megnézni, úgyhogy jó sokat összevártam, és nem is bántam meg.
Hope Mikaelson egy tribrid, egy vérfarkas anyától, egy hibrid apától származik, boszorkány felmenővel. úgyhogy benne mind a három rész egyformán dominál (idővel). Míg fel nem nő teljesen, a Salvatore iskolában éli mindennapjait boszrrkányok, vámpírok és vérfarkasok között, folyton bajba keveredve, elvégre az apai örökséget nem lehet megtagadni.
Van egy kis Supnat utánérzésem, mert egyre több fura lény kerül elő, mindig őket üldözve, valami céllal, és elég nagy vérszomjjal, de szerencsére sokkal ötletesebben oldották meg ezeket a lényeket, mint a Supnatban, és az epizódok is elég jól fenntartják az érdeklődést az összekötő szállal, az elcsépelt pokolbugyorral, amibe mégis sikerült némi friss fuvallatot pumpálni.

3 - Manifest
Egyszercsak megjelenik egy repülő, rajta egy csomó ember, csak a felszállás és a leszállás között eltelt öt év.
Namost. Mit kezdjen az ember, aki már szomorkodott, gyászolt, majd továbblépet, most meg megjelent, akiért hónapokon keresztül reménykedett, majd idővel feladta, és feldolgozva a veszteséget, új életet kezdett? Mit kezdjen magával és a másikkal az ikerpár, akik között 5 év van? Ez egy kemény emocionális/morális szála a sorozatnak. A másik meg a rejtély, hogy mégis mi történt, miért, ki tudott róla, és megismételhető-e? És mi a helyzet a különleges képességekkel?
Persze, bele lehet kötni ebbe is, de nézni olyan, mint amikor olvasás közben a 'csak még ezt a fejezetet elolvasom'. Muszáj folytatni.

2 - Dark
Német kisváros, öngyilkosság, eltűnések, előkerülések, hullák, valami ismeretlen szörnyűség és időugrások, nagyjából így lehetne jellemezni. Mivel nem az amcsik csinálták, rendkívül odafigyelős sorozat, igényli az agysejteket, nem csak az időutazás, hanem a sok szereplő és rokoni kapcsolat miatt is. Ha valaki igazán nyomasztó sorira vágyik, akkor ezt nézze.

1 - Beforeigners (Fremvandrerne)
Mi már sokfelé utaztunk képzeletben, de milyen lenne, ha minket lepnének el mindenféle népek mindenféle korból? Mit lehet kezdeni a szokásokkal, elvárás lenne-e a teljes asszimilálódás, vagy meghagynánk a kultúrájukat nekik abban a formában, ahogyan áthozták?
A bevándorlók mindenféle időből jönnek, az őskortól kezdve egészen a múlt századig. Hozzák magukkal az életmódjukat, az eszméiket, amik sokszor elég veszélyesek, hiszen ezekkel már egyszer megküzdött az adott kor társadalma, és ami hátráltató volt, azt idővel kivetette magából. Ilyenek pl. a fejlődés- és technológiaellenes ludditák, vagy épp a viking kor öntörvényűnek tűnő igazságszolgáltatása. Van némi krimi-szál is, de nekem érdekesebb volt a harcos viking csaj, aki gazdasszonynak mondta magát, csak hogy rendőr lehessen. A végén történtek az igazán érdekes dolgok, ami miatt már nagyon várom a folytatást.

Amiket az év elejére tervbe vettem


PEAKY BLINDERS

DEADWOOD
Többiek zárása

2019/12/22

Tom Sweterlitsch - Angyalok pokla

december 22, 2019 0
Olyan érzésem volt olvasás közben, hogy a történet vázán túl nem áll másból a regény, mint felsorolásokból: reklámok, események, utcanevek egymás utánja jövő-menő emberekkel, kávézókkal, éttermekkel, ahol a pincérek felszolgálnak, újságok, hírek, cikkek, áldozatok, rokonok, kapcsolatok, megint reklámok, amik mindenáron el akarnak adni valamit, és ezek így váltakoznak egymás után.
Ami szép, hogy ez azonnal homloklebenyi inger, hiszen netre vannak kötve az emberek. Hogy mikor történt mindez, nem tudni, az biztos, hogy Pittsburgh-ben robbantottak - valószínűleg atomot, vagy valami ahhoz hasonló hatású bombát, gyakorlatilag letarolták a várost, és az éppen ott tartózkodókat. Természetesen valami arab kinézetű csóka robbantott, ki más. Nem akarom én ezt a témát lekicsinyelni, de már kezd elcsépelt lenni, ami baromi veszélyes.
Ezután jött a fejbe épített Adware, a retinára csatlakoztatott rögzítőberendezés, egy rakat új testület, és a virtuális emlékmegőrzési mód, amivel rekonstruálni tudják a múltat, egy újfajta viselkedésszimuláló MI. Nem elég az emberiségnek az alkohol és a drog, most még ott az interaktív múltban élés is, mint önpusztító eszköz. Szuper.

**És csak úgy mellékesen megjegyzem, feltűnt, mintha az irodalom direkt építené a lépcsőt (lefelé, a pokolba) az emberiség jövőjének. Az előzőleg olvasott Halálaktákban ugyanis pont egy adatbányász szoftver kifejlesztése miatt volt az öldöklés. Érdekes egymásra épülése ez a technikának, és a felhasználhatóságának, mintha már direkt előre készítenének minket, mi várhat ránk. Feltételezem, nem is olyan sokára, de még remélem, hogy a vérvonalam kihalása után. Nyugtalanít a gondolat, hogy bármelyik leszármazottamnak ilyen világban kelljen élnie. Ez volt az érzésem a Matchedet olvasva is, ami abban van, annak egy kis része már majdnem legális. Hátborzongató. Nekem. Aki ebben nő fel, annak persze ez természetes lesz.**

Főhősünk adatbányász, aki halmozottan pusztítva magát, bedrogozva éli át a múltja minden percét, elfogad egy jól fizető melót. Alapból is halottakat keresgél, jól is csinálja, úgy gondolja, nem lesz ebből gond. Lejön a drogokról is (kap egy programot agyba, ami olyan, mint egy vírusirtás. gondolhatnánk, így könnyű, de ez inkább csak segítség annak, aki valóban le akar szokni.), mert a melóhoz tisztának kell lennie, csak aztán falakba ütközik. A nőt ugyanis, akit meg kell keresnie, kiírták a memóriákból. Borzasztóan bonyolult lehetett, nem is sikerült tökéletesen, így Dominic nyomra is akad, csak aztán megjelenik valaki a fenyegetéseivel, és igyekszik elijeszteni Domot a keresgéléstől.

Úgy vagyok ezzel a könyvvel, hogy egyszerre taszít és vonz ez a világ, ami akár a nem túl távoli jövőben már a miénk is lehet. A történet baromi jó: biztosítási csalások, gyilkosságok után nyomozni egy olyan adatbankban, ami több ezer ember szemén átfutó információkból épül fel, olyan adatokból, képekből, amire soha senki nem emlékezne vissza, viszont a retinaszkennernek hála, mégiscsak rögzült egy szerveren.
A kivitelezés már elég felemás. Az elején említett rengeteg, random felbukkanó felsorolást indokolja a különleges környezet, ezen keresztül érzékelhetjük, miknek lesz majd kitéve az agyunk, ha egyszer betör ez a technológia a világba, de ettől még unalmas, és mindenki számára semmitmondó, aki még soha nem járt azon a környéken. Gyanítom, ez az olvasók nagy többségét jelenti.
Fárasztó, hogy Dominic állandóan felhozza a feleségét, folyton visszatér hozzá, és bár engem jobban érdekeltek volna a gyilkosságok, kénytelen voltam a fele időt a feleségével tölteni én is. Inkább a világépítéshez sorolnám a jelenlétét, egyébként teljesen lényegtelen a léte is, meg az is, mikor mit csináltak a halála előtt. De nagyon sóhajtva tudomásul vettem kábé kétoldalanként, hogy igen, Dom gyászol. Még mindig. És még mindig.
Lényegesebb hibának tartom, hogy azzal, hogy ennyiszer elővette a feleségét, megbillent a regény egyensúlya is, mert az ügy helyett vele kellett foglalkozni. Valószínűleg ez feltűnt időnként Sweterlitsch-nek is, mert olyankor elég érthetetlen átmenettel újra az ügyre kapcsolódott Dom a virtuális sétái alatt. Mint amikor az ember átvág az autók előtt, 'egy életem, egy halálom' felkiáltással. De nem baj, ilyenkor örültem, hogy végre, visszatérünk a lényegre.
Hiányoltam még a személyiségeket is. Szereplők vannak, kontúrozott papírmasé figurák, de csak alapzajnak, funkciójuk semmi. Talán Gavril az egyetlen, akire azt mondanám, hogy karakteres alak, kár, hogy ő is csak egy mellékszereplő.

A könyv viszont a hibái ellenére is olvastatja magát, nagyon kíváncsi voltam, hova fut ki a nyomozás.
Ami mindenképpen pozitívum, hogy nincsenek az ölünkbe pottyant infók, semmiből előkerülő gyanús alakok, mindenki ott van, csak kérdés, kit mikor vesznek észre.
A lezárás is remek lett, pont olyan végkifejlet, amit megkíván a történet, és szépen elvarrja a szálakat is. Csóri főszereplőt sajnáltam kicsit, eléggé kijutott neki, de őszintén szólva ez a netre kötött agyi interfész számomra roppant ijesztő, úgyhogy szerintem úgy járt jobban, ahogy járt. Szeretem Sweterlitsch-t, még ha kiejthetetlen és leírhatatlan is a neve; a két regénye fényévekre van egymástól, de fel tudja kelteni az ember érdeklődését, és fenn tudja tartani, még úgy is, hogy érezhetően első könyv.

A ​közeli jövő technológiailag sokkal fejlettebb Amerikájában járunk. Tíz évvel ezelőtt egy atomrobbanást követően Pittsburgh a hamu martalékává vált, a túlélők és az ország többi része pedig egy zord disztópiába menekült, ahol a média és különböző virtuális kiterjesztései befolyásolnak mindenkit, a társadalmat körbelengi a pornográf tartalom és a szexipar, a bűnözők kivégzését pedig élőben lehet nézni bárhonnan.
Dominic Blaxton a pittsburghi katasztrófa egyik túlélője, a tragédia során azonban elvesztette a feleségét, aki születendő lányukkal volt terhes. Jelenleg biztosítási kárigényeket mér fel egy magáncégnek: gyilkossági ügyekhez köthető holttesteket keres az Archívumban, a város épületeinek, parkjainak és látványosságainak interaktív rekonstrukciójában, ahol a valaha élt lakosok szimulációi is megtalálhatók. Dominic a virtuális térben történő nyomozás mellett újra és újra átéli a feleségével közös utolsó emlékeit is, a veszteség folyamatos érzete pedig komoly alkohol- és drogfüggőségbe taszítja.
Ráadásul a legújabb ügye meglehetősen furcsa: egy olyan nő feltételezhető meggyilkolásával kapcsolatos, akinek valaki a jelek szerint az összes előfordulását ki akarja törölni az Archívumból. Dominic egyre eltökéltebben próbálja megfejteni a nő kilétét és azt, hogy mi történhetett vele. De miközben követi a nyomokat a virtuális világból a valóságba, ráébred, hogy az illúziók mélyén lappangó igazság nemcsak a józan eszét, hanem az ő és mások életét is veszélybe sodorhatja.