KEMÉNYFEDÉL

 ~~ 

Imádom az olyan hősöket, akik csak úgy véletlenül váltak azzá. Mint Kilencujjú Logen. Anno hidegvérű gyilkos volt, és nem különösebben érzelgősködött, ha gyilkolásról volt szó. Mára már csak egy megfáradt, harcedzett és nagy tapasztalattal bíró kardforgató, aki megnézi, kinek adja el magát. Van egy különleges képessége, beszél a szellemekkel, de egyelőre ennek nagy hasznát nem látom. Tüzet gyújt, felteszi az ebédjét ütött-kopott lábasában, közben meg elcseverészik a halottakkal. Logen meg a lábasa elválaszthatatlanok. Akkor dobja csak el, amikor már minden plusz teher csak hátráltatja, és úgy tűnik, a lábassal együtt megszabadul a régi életétől is, hogy Bayaz mágus oldalán újat kezdjen. Annyira nem más, egy harcos mindig harcos marad, mégsem ugyanaz.
Jezal nem bírtam. Üresfejű szépfiú, nemesi családból, teli elvárással saját vélt előjogai iránt, aki apja miatt kénytelen katonának állni, és megnyerni a Viadalt, és nemesi származása miatt születési előjognak tekint mindent, leginkább a kényelmes és küzdelmek nélküli életet. Csak aztán az Élet betör a rózsaszín álmaiba, és kicsit összekuszálja a jövőjét. Elviselhető pillanatai egyedül akkor voltak a fickónak, amikor a barátja húgával, Ardee-vel volt, a lány folyamatosan hülyét csinált belőle.
A nagy kedvencem Glokta lett, az inkvizítor, amit először nem gondoltam volna, mert ugye mégiscsak embereket kínoz, de dacára annak, hogy összetörték minden csontját az alatt a két év alatt, míg az ellenség fogságában volt, egyetlen pillanatra sem adja fel, és bár nem tűnik egy vicces alaknak, a humorérzéke páratlan.

A regény legromantikusabb szála (egyelőre) a gunyoros Ardee és Jezal románca, ami szerencsére nagyon szórakoztató, de azt hiszem, ebbe a sorozatba nem is igazán illenek a nagyon szerelmetes érzelmek. Kemény világ, csupa intrika és áskálódás, mint ahogy az szokott lenni: valaki útban van valakinek, kellenek a kapcsolatai, vagyona, a helye, kiköt Gloktánál, majd testét a kikötőben sodorja partra a víz. A harcokat vagy karddal és ököllel vívják, vagy ha szerencsésebb, egy mágus képességei támogatják meg. Bár van benne nem egy mágus, és Logennek is van egyfajta képessége, még sincs túlmisztikálva a történet, sokkal inkább emberi (ha az intrikus részét nézem), mint mágikus.
Ahhoz képest, hogy mennyi szálat mozgat az író, rendesen kézben tartja a dolgokat. Nem minden résznél látom, hogyan kapcsolódnak egymásba, de fokozatosan érnek össze a szálak, és még van két rész szerencsére, bőven lesz ideje beérni mindegyiknek.

Szerencsére hiányoznak azok a vonások, amik mostanában a legtöbb könyvet jellemzik.
A nagy hős, Logen nagyon csúnya: hatalmas, ormótlan, csupa sebhely az arca, az orra ki tudja, hányszor tört már el, úgyhogy nem egy szép látvány. És nem sebezhetetlen, ő is elfárad, őt is le lehet győzni, és sokszor tényleg csak a szerencsén múlik, hogy túléli a helyzetet.
Bayaz sem az az átlagmágus. Vannak ugyan törvények, de nincsenek erkölcsi aggályai, ha pusztítani kell, bármi áron eléri a céljait.
Glokta is különleges olyan szempontból, hogy mások kínzásából él ugyan, de nem született pszichopata. Annak idején nagy tehetség volt vívásban, remek jövő állt előtte katonaként, ami aztán derékba tört. Őt a helyzete teszi látszólag érzéketlenné.
Jezal lenne az ügyeletes szépfiú, de nem túl szimpatikus, így túl sok hasznot nem hajtott a szépsége nálam. Sokkal jobb fazon nála West, a felkapaszkodott rangnélküli, akit a saját tehetsége juttat egyre előrébb a seregben.
Mind Aduában, az Unió városában gyűlnek össze, és innen indulnak tovább Bayaz egy különleges küldetésére. Az Uniónak meg kell védenie határait az északiaktól, emellett a Neves Emberek (Logen megmaradt emberei) északot próbálják megmenteni a sankáktól. Igazi háborús háromszög.

Nem érdemes rohanvást olvasni, ki kell élvezni minden csatát, minden orrtörést, minden apró mágikus megmozdulást, a politikai intrikáról már nem is szólva.

Pengének lenni megtiszteltetés, és Pengét birtokolni hatalmas kiváltság. De teher és nagy felelősség is egyben, mert a megkötés szertartása csak egy irányba működik: a Penge halálig hűséges a királyhoz, vagy aki mellé a Pengét rendeli. Ha a Pengének szerencséje van, méltó gazdára talál, még ha nem is a királyé lesz, de szegény sir Durendal jól megszívta: megkapta az udvar egyik naplopó, élősködő hólyagja, akinek csupán annyi az érdeme, hogy a király szeretőjének a testvére. Durendal beletörődik, és minden tehetségével szolgálja Shenki grófját, mígnem egy szerencsétlen baleset következtében a gróf életének egyszercsak vége lesz. Mindenki számára ez a szabadulást jelentené, de Pengeként belebetegszik, hogy a kötés végéről hiányzik az embere. Amíg él a védenc, alig alszik, személyes vágyai a háttérbe szorulnak, és nehezen viselik, ha eltávolítják a közeléből. A halála egyenesen végzetes.
Durendal remek kardforgató, első a Pengék között, természetes, hogy a király magához köti, amivel valószínűleg Durendal életét menti meg. Aztán megkapja élete egyik legkalandosabb feladatát: el kell hajóznia a Pengéjével (Farkasmaróval) és egy inkvizítorral a világ végére, hogy visszaszerezzen egy régebbi Pengét (Örökkétig), akiről úgy hírlik, halhatatlanná lett, és ha lehet, hozza el a bölcsek kövét is.

Nem épp tipikus fantasy. Van benne mágia, de csak nagyon érintőlegesen: pl a megkötés rituáléja a Vascsarnokban a szellemekkel és a halál leheletével, vagy a fehér süveges nővérek, akik kiszagolják a mágiát, de a király körüli bürokraták is élnek bűbájjal, viszont egyik sem az a megszokott mágiagyakorlás, amit vártam. Nagyjából olyan természetességgel lehet varázslatokat venni arra alkalmas személyektől, mint a zöldségesnél egy kiló paradicsomot, csak jóval drágább.
Klasszikusan kalandosnak sem nevezném. Duncan nem pazarolja a papírt, hogy holmi unalmas sivatagi menetelésről vagy hosszú hónapokig tartó hajóútról írjon. Útra kell kelniük, hát elindulnak, aztán "800 nappal később" meg megérkeznek., a többi úgyis csak szócséplés lenne, hiszen a lényeg majd most jön.
Samarindáról kimerítő leírást kapunk, de csak célratörően: Durendal és Farkas egyetlen percig sem felejti, hogy miért is vannak itt.

Nem mondom, hogy csupa váratlan fordulat és csavar a könyv, de időnként kellemes meglepetést okozott, hogy nem a megszokott és biztonságos mederben folynak az események, és a karakterek sem mindennaposak. Ami egy kicsit zavart, hogy eléggé elnagyolt az ábrázolásuk, ami a mellékszereplőknél jól jött, mert a felskiccelt jellemek ellenére elég jól megkülönböztethetőek, de a főszereplőkben sem mélyülünk el túlzottan, viszont én meg kíváncsi lettem volna a gondolataikra, érzéseikre. De ez nem befolyásolja, hogy le se bírtam tenni a könyvet, annyira bevonzott ez a világ a Pengékkel meg a furcsa harcokkal.

Szinte szó szerint úgy jártam a könyvvel, mint PL: megláttam a borítót, tejóisten, mi ez a gagyi, és már tekertem is tovább. Kellett hozzá idő, hogy elkezdjen érdekelni, mert szegény könyvvel rútul elbántak a grafikusok. Amit láthatunk, egy igen fontos jelenet a könyvből, nade meg lehetett volna ezt csinálni rendesen is. Olyan érzésem van, mintha valami kocsmatölteléket a falra tűztek volna egy bunyó során, pedig egy zsenge, harca képzett ifjút kellene ott látnunk a megkötés közben. Talán a háttér nem rossz, de csak mert alig látni belőle valamit. De ne riasszon el senkit ez az elcseszett külső, szerencsére a történet kárpótol mindenért. Garantáltan le fog kötni mindenkit, egyébként meg minél többet nézem ezt a fickót  a képen, annál cukibb lesz. ;) (Mondjuk az eredeti nagyon unalmas, ez legalább emlékezetes Viszont mire a könyv feléig elértem, már a borítót is imádtam, mert teljesen beleszerettem a könyvbe. :D)
A lényeg belül van, az pedig egy klasszikus lovag-fantasy (nem tudom, van-e ilyen meghatározás, de akkor mostantól van), ahol a legfontosabb érték a hűség, a király személye, és az összetartozás, még ha megkötés által is. És időnként felcsillan egy kis morbid humor is, amit azért is nagyon élveztem, mert mindig váratlan volt, és mindig oda nem illő.
Durendal és Farkasmaró remek társaság volt, Kromman inkvizítor pedig minden igyekezete ellenére rendkívül szórakoztató. Örökkétig története kegyetlen, de nagy kedvencem lett a fickó. De nem csak ők, az egész történet úgy, ahogy van, baromi jó. Olvassátok!