Soha ne mondd, hogy soha.
Valamikor nemrég le találtam írni, hogy vannak közimádatnak örvendő könyvek, amikbe nekem nem feltétlen kell belefolynom, mert ezek nem az én könyveim, és nem az én íróim. Többek között gondoltam itt a Negyedik szárnyra is, mert amiket olvastam/hallottam róla, azok alapján nem passzolt az általam preferált stílusokba.
Csakhogy van nekem egy lányom, ugye, aki pont a célközönség, és aki szerencsére többet vár egy könyvtől, mint szimpla romantika, úgyhogy néhány nap alatt sikerült rábeszélnie, hogy olvasnom kell, és becsszó nem fogom megbánni. És tényleg.
Navarre akadémiája, Basgiath, durva hely, ha az ember sárkánylovas akar lenni. Hullanak a diákok a próbák során, és Violet, a főszereplőnk, többszörös hátrányból indul, amikor az anyja a lovasok útját jelöli ki neki, és mivel tábornok, és valódi katona, és az iskolát is ő vezeti, Violetnek esélye sincs ellentmondani. Írnoknak készült egész életében, minden idejét az Archívumban töltötte, és ki tudja, milyen betegségben szenved, de a csontjai törékenyek, az ízületei extrán nem bírják a terhelést, és többször meg is jegyzi, hogy egész életében fájdalmak között élt. Ehhez mérten nem túl sok fizikai erőkifejtésnek volt kitéve, de a lovasok között ezt bőven bepótolja.
Navarre királyságát több tartomány szövetsége alkotja. Mint minden ilyes esetben, nem akar mindenki csatlakozni, és aki már csatlakozott, sem feltétlenül elégedett a rendszerrel, és általában keménykezű uralkodó szükségeltetik, vagyis egy zsarnok, aki minden lázadást letör, és nem tűri az ellentmondást, különben a szövetség szétesik, és oda a béke. Erős hadsereget kell, hogy fenntartson, elhivatott és agymosott katonákkal, akiket Basgiathban képeznek ki. A sárkányok a megmaradtak közül lovast választanak, mágikus kapcsolatot építenek ki velük, előhozzák a lovasok pecséterejét (mágikus képességét), és aztán holtig egymásra vannak utalva.
Navarre négyszáz éve háborúban áll a szomszédos királysággal, Poromiellel.
És négyszáz éve igyekeznek eltörölni a valódi információkat a környező világról, átírni a saját történelmüket, ami valójában érthetetlen, hiszen ha nincs információ, a múlt legendává majd mesévé lesz, és megfosztod a katonáid a legfontosabb dologtól, a tudástól. Tudni, mivel állsz szemben, tudni, hogyan harcolhatsz ellen, hogyan maradhatsz életben.
Navarre királya ellen Fen Riorson vezetésével lázadás tört ki, amit le is vertek, a résztvevőket kivégezték. Hogy a gyermekek túléljenek, Fen fia, Xaden egyezséget kötött: az életükért cserébe sárkánylovasnak fognak tanulni. Hát nem egy életbiztosítás, de az esélyt megkapják.
A kiképzés elején szinte mindenki szabad préda, úgy irtják egymást, ahogy épp az érdekük kívánja, és Xaden megfogadja, hogy az első adandó alkalommal megöli Violetet, hiszen az anyja volt az, aki miatt az apja meghalt. Violetet egyébként elég sokan szeretnék holtan látni, de azért ő van olyan kemény csaj, minden gyengesége ellenére, hogy nem lehet csak úgy kinyírni.
Meg aztán Xaden idővel már nem akarja megölni, és így másnak meg pláne nem szabad...
És akkor még a sárkányokról meg a griffekről, meg a grifflovasokról, a csodás tájakról, a remek karakterekről és a fejlődésükről nem is meséltem, de inkább abbahagyom, olvassátok el.
Ez egy baromi jól összerakott sorozat. Öt kötetre tervezi Yarros, szóval biztosak lehettek benne, hogy a sokszáz oldalas könyvek nem csak arról szólnak, hogy Violet és Xaden oda meg vissza.
A világfelépítést, a politikai viszonyokat, a szövetségeket, az ellenfeleket szépen aprólékosan adagolja, nem tudjuk meg egyből, hogy hogyan működik Basgiath, a katonaság, az ellenállás, hanem ahogy a történetszálak haladnak, ahhoz kapcsolódóan bontakoznak ki előttünk a világ törvényei. Teli van ármánnyal, varázslattal, jönnek-mennek a szereplők, folyamatosan gyarapítva a tudásunkat és az összképet arról a világról, ahol nem csak griffek és sárkányok élnek együtt az emberrel, ahol a mágia a mindennapi élet része, ahol a múlt ismeretéért pont annyira meg kell küzdeni, mint a jelenbeni helyzettel.
Voltak benne számomra lapozgatós részek, ez a Violet-Xaden burukkolás egyáltalán nem kötött le, de szerencsére arányaiban nem kellett túl sokszor átlépnem ezeken.
Ami a problémám volt, hogy az írónő viszont láthatóan élvezettel írta meg ezeket a kis egymásra találásokat, és teljesen egyértelműen elfeledkezett róla, hogy mindez valami akció közben történt, és puff, egyszercsak lezárta a történéseket, mintha csak az lett volna a lényeg, hogy ezek ketten fejben mit nyomnak le egymással. Hogy esetleg a csatajelenetet vagy az infóátadást még lehetett volna szőni? Ugyan. Így is féltéglák a könyvek.
Ezzel együtt is Yarros nagyon tud írni, legyen szó varázslatról, csatajelenetről, történelemről, intrikáról, bármiről. Sokszor féltem levegőt venni, nehogy megzavarjam az eseményeket.:D
Ha még nem szereztétek be, de gondolkodtok rajta, az első részből mindenképp a special editiont javaslom. Nem csak a plusz két Xadenes fejezet miatt, hanem mert az első kiadásban Violence-ből Kicsikém lett. Elképzelésem sincs, mi járt a fordító fejében, de ez olyan hiba, amiért vesszőzés járna. Nem írjuk át a könyvet, nem nevezünk át önkényesen senkit, és könyörgöm, szokjunk már le arról, hogy a tulajdonneveket magyarítjuk. Prosztó dolog, akármilyen szabályra hivatkozva teszik ezt. Rossz a szabály. Ennyi. Itt meg nem is magyarítás volt a "Kicsikém", hanem ferdítés.
Ráadásul ez keményfedeles, és sokkal szebb a bordó borító, mint a szimpla vajszínű. (és reméljük, a többi részből is lesz ilyen különlegesen szép példány.)
