Kinley MacGregor - Vágyak vonzása | Keményfedél

Kinley MacGregor - Vágyak vonzása

Csodálkoztok, ugye?:D MacGregorról tudni kell, hogy ő Sherrilyn Kenyon, és olvastam már tőle, de a romantikus könyveit már régebben is nézegettem, amikor még nem tudtam, hogy írt pararománcokat is. Tetszett a borítójuk, legalábbis némelyiké.
Egyébként azt kell mondanom, jobban megy neki a történelmi romantika, mint a parás, de ne szaladjunk ennyire a végére.
Választhattam a rukkolán egy rakat történelmi romantikus közül, és ez volt az egyik ebből a sorozatból. ( azért választhattam, mert igazából az összes normális könyvet vagy már elvittem, vagy már elvitték előlem, és nem hagyok benn pontokat, ez szabály.) Azt is megmondom, miért. Ezen volt a legszimpatikusabb az egymásért elepedő pár, különösen a pasi. (Láttam az egyiken egy bajuszos fickót. Huhh, a hideg is kirázott tőle.)
Már maga a cím is egy hatalmas spoiler, úgyhogy innentől kezdve komoly cselekmény- és jellemelemzés következik, nem fogom vissza magam. Vigyázat, megint hosszú vagyok.

A történetben nincs igazán semmi különös. Két, halálos ellenségként vetélkedő nagyúr között Plantagenet Henrik, a királyuk, úgy tesz igazságot, hogy Draven becsületszavát adja, hogy soha nem támadja meg Hugh birtokát, cserébe a becsszóért Hugh egy évre Draven udvarába küldi legkisebb lányát zálogul, hogy Draven biztos lehessen benne, Hugh sem támadja meg Draven birtokát.
A legkisebb lány, Emily, olyan, mint a legkisebb lány: inkább különös, mint klasszikus a szépsége, 22 éves létére szinte még gyerekként viselkedik, nagyon naiv, bár vannak jó húzásai. A csirkecsókos jelenetet a legelején különösen értékeltem, de aztán mintha leállt volna az agyának az egyik fele, és mindent rosszul csinált: rosszkor szólalt meg, rossz szavakat használt, rosszul kérdezett, szóval nem épp egy dörzsölt nőstényördög az elején, de aztán összeszedi magát, és ügyesen igazgatja a dolgokat a maga javára.
Nagyon különös volt, hogy még egy percet sem töltött el Draven társaságában, amikor csak úgy elhatározta, egészen pontosan már a 37. oldalon, hogy ő bizony nem fog az apja rabságában sínylődni, őt Draven el fogja venni. És pont. Semmi kétség, hogy mi van, ha akad az udvarában dögösebb nőstény, aki után ácsingózik, vagy esetleg titokban jegyese is lehetne éppen, hiszen Emilyt csak megőrzésre viszi magával, nem ágyasnak. Ezt ő már készpénznek veszi, hogy a hitvese lesz, mert csak így tudja megakadályozni, hogy apja támadást indítson Draven ellen, és ezzel elveszítse a lehetőséget a férjhezmenetelre (micsoda paradoxon :), és megfossza a nővérét a hozományától, ezzel egyidejűleg a leendő férjétől. Aztán persze eszébe jut, hogy jó lenne megtudni, hogy áll nők terén, fél napi ismeretség után rá is kérdez, hogy "ugye van valahol egy hölgy, aki birtokolja az ön szívét?" Hát jaj. Nem is csodálom, hogy Dravenben megállt az ütő.
Ja, igen, az is nagyon furcsa volt még, hogy ahogy a nővére a leendő férjére vetette magát, a pasi azzal a lendülettel meg a hozományra, és a nő ezen fenn sem akadt, csak sopánkodott, hogy jaj, ha nem kapja meg a beígért földeket, őt elhagyják. Még ilyet...

Annál több figyelmet érdemel Draven alakja. Úgy él a köztudatban, mint az ördög pajtása, nem alszik, gyerekeket eszik reggelire, és egyébként is, a pokol szülötte. Aztán kiderül, hogy van ebben valami igazság, csak nem egészen úgy, mint ahogyan azt szájhagyományozták a népek. A király nemes lovagja, aki megmentette ura életét, hatalmas termetéhez szilaj arckifejezést társít, és mindig próbál nagyon hideg és fagyos lenni, de amikor elfordul, látható, hogy igazából csak kínlódik.
És szerintem ez itt már el van rontva. Legalábbis nekem. Én azt szeretem, ha a zord arckifejezésű hősöm akkor is zord és morci marad, amikor elfordul, mert ezzel a színjátszással az író csak lelövi a poént, és egy csomó mindent előre megtudok. El is van túlozva néhány dolog. Nem a hírnevével kapcsolatban, az olyan, amilyen, hanem inkább a reakciók azok, amik kicsit túl vannak spilázva. Mint amikor Draven igyekszik kihallgatni az asszonyok beszédét, és "kis híján az őrületbe kergeti", hogy nem tudja  pontosan, miről fecserésztek. Emily rajongása is már az első pillanattól az egekben van. Elképzeli, ahogy a felesége lesz, ahogy a magáévá teszi. Többször megjegyzi magának, hogy milyen jóvágású férfi, ilyet ő még az életében nem látott (hogyan is láthatott volna, 22 év alatt egyszer sem hagyta el apja várát), pompás termete van, és gyönyörűen megformált ajka. Most komolyan. Az ádáz tekintet oké, a pompás termet is, de gyönyörűen megformált ajkak egy pasinál?! ehh...

Amikor megérkeznek Draven várába, Ravenswoodba, egyértelművé válik, hogy Draven majd' eleped Emilyért. Ez már csak ilyen lovagszokás, hogy morogva játsszák a megközelíthetetlen páncélos hadtestet, közben meg egy szégyenlős mosoly láttán kis híján elveszti minden önuralmát. (itt minden szinte kis híján történik ám egyébként.) Ez így olyan átlátszó. Eddig rá sem nézett nőre, aminek megvan az oka, de nem úgy tűnt, hogy nagyon hiányolná, most meg félmásodpercenként bugyit szaggatna. Persze, nyilván ki van éhezve, de gondolom, nem Emily az első nő, aki a szeme elé került az utóbbi pár évben. Ha lett volna valami múltjuk, valahogy hihetőbb lenne ez a fene nagy vágy, vagy ha MacGregor kicsit elnyújtotta volna ezt az egészet. Kerülgethetnék volna egymást, vitatkozhatnának, lehetne valami íve a dolgonak, hogy 'bah, egy nő/pasi - ez mekkora hülyeségeket tud mondani/kérdezni - minek szól ez mindenbe bele? - hmm, egészen jól eltársalgunk - mi lehet a ruha alatt? - aa, de jó lenne megdugni' , akkor egészen más érzetet keltene a vágyuk. Így ott tartok, hogy a 65. oldalnál járok, hátravan még több, mint 300, és nagyon aggódok, hogy most ebből fog állni a további rész? Hogy Emily a házasságát tervezgeti, miközben pirulva képzeleg, közben meg Draven nem győzi megerőszakolni saját magát, és arrébb vonszolódni a lány közeléből? Főleg, merthogy előzőleg nyilvánvalóvá vált, hogy a magányossága jóval nagyobb, mint a kéjre való hajlamossága.

Szerencsére ott van Simon, Draven testvére, aki szintúgy jóképű, csak nem olyan állatiasan. (ja, mellesleg én semmi állatiast nem látok Dravenben, de ez nyilván Barrons hibája, nem Kinleyé.) Kedves, aranyos, próbál viccelődni, és oldani a feszkót, egyébként meg rajong Dravenért, akivel folyton beszólogatnak egymásnak. Aranyosak.
És kezd itt nekem gyanús lenni a dolog, hogy mi is lesz majd ebből az édeshármasból, de ne legyen igazam. Vagy legyen, hátha Emilynek is tetszene.:D de oké, nem komolytalankodom. Simon egyébként igyekszik tartani a lelket Dravenben is, nagyjából minden találkozásnál elmondja neki, hogy "de te nem vagy olyan, mint az apád" (merthogy féltestvérek), és nagyon gyorsan eljutottam vele odáig, hogy szinte kényszeríteném Dravent, hogy olyan helyzetbe kerüljön (nem tudom, milyenbe), ahol bebizonyosodik, hogy most akkor olyan, vagy nem olyan. Draven persze hajtogatja  a magáét, sorolja a példákat, Simon meg csípőből elpasszolja őket, szóval nagy rejtély ez kérem, hogy most akkor milyen is Draven, pláne, hogy milyen volt az apja. (talán puszta kézzel tudnak embereket szétszaggatni, ha rájuk jön a hoppáré? vagy ölnek a marcona nézésükkel? esetleg elevenen képesek felfalni bárkit?)

Emily rengetegszer elismétel magának néhány dolgot. Például, hogy "azelőtt még soha nem látott ilyen..." indulatot, fürgeséget, harcedzettséget, bármit, és ettől teljesen olyan érzésem volt, hogy apja kastélyának falain belül volt valami kettős élete, ahol ő rengeteg mindent megtapasztalt, leginkább férfiakkal kapcsolatban, csak apja tudta úgy, hogy féltve óvta a lányát mindentől. Aztán van itt egy olyan ellentmondás is, hogy ő ugye Draven feleségének készül, sőt, az arra alkalmas, igen sűrűn előforduló pillanatokban igencsak meglódul a bugyinedvesítő fantáziája, viszont a következő pillanatban hajlamos úgy gondolni Dravenre, hogy ő az apja ellensége, de ennek ellenére ellátja a sebét, kedves vele, holott Draven nem adott okot gyanakvásra. Olyan, mintha nem tudná eldönteni, hogy a karjaiba kellene omlania az úriembernek, vagy inkább orvul leszúrnia a gazembert. Az már csak a hab a tortán, hogy folyamatosan eláll a lélegzete Draven láttán, hol a hajfürtje puhaságától, hol a meglepően kellemesen meleg bőrétől, "ami nagyon is alkalmas arra, hogy elvonja őt a szűzi erénytől". (én azt hittem, ahhoz egyéb testrész kell, de én sem tudhatok mindent.) És ilyenkor eszembe jut, hogy olvastam én meleg bőrű vámpírokról is, náluk nem olyan meglepő, ha megdöbben az ember azon, hogy meleg a bőrük, de mit tett szegény Draven, hogy már ezen is csodálkozni kell?

Nem is nagyon szaporítom a szót, a lényeg, hogy Emily vágyakozik, közben ábrándokat sző, Draven meg nagyon vágyakozik, miközben igyekszik nagyon messzire kerülni a lánytól, de valahogy mindig egymás mellett kötnek ki.
Elég sűrűn olvassuk, hogy "sohasem találta még ennyire vonzónak", meg hogy "lángra lobbantotta a testét", hiszen a másiknak mindene csodaszép, és sugárzó, és angyali, és lágy, és gyönyörű, ahogy azt kell. Amit nem értek, hogy mi ez a folyamatos kényszer Dravenen, hogy boldognak akarja Emilyt látni. Ez valahogy annyira ide nem illő. Nem mintha csak pucéran akarhatná látni, de sokszor sokkal helyénvalóbbnak éreztem volna, ha egyszerűen csak szeretne vele jóban lenni.

Közben történnek vicces dolgok, például Draven megparancsolta a tisztiszolgájának, hogy lássa el Emilyt minden földi jóval (vagyis takarítsa ki a kastélyt, amiben minden létező dologból volt valahol egy kis darab), különös tekintettel vörös tyúkokra.:D (emlékeztek még a tyúkcsókolós esetre az elején? van humorérzéke ennek az embernek.:D)
Vagy a következő párbeszéd Simon és Draven között:
S: - Nincs is szebb, mint boldoggá tenni egy fehérszemélyt, nem igaz?
D: - Igen, ebben lehet valami. Bár hol van ez ahhoz, mint amikor az ember karóba húzatja engedetlen fivérét?
És amikor Lincolnba indulnak, meg amikor  Christina és Emily találkoztak, és Draven azt kérdezte a nagy örömük meg sikongatásuk láttán, hogy "- Meddig csinálják még ezt?"
Még amikor komolyan próbálnak társalogni, azon is nevetnem kellett.
E: - Mi az?
D: - Mi mi?
E: - Forgat valamit a fejében, aminek nem adott hangot.
D: - Rengeteg gondolat van a fejemben, aminek soha nem adok hangot.
E: - Ez az egy nem hagyja nyugodni.
D: - Valamilyen módon egyik sem hagy nyugodni.
Kétségkívül a humor a könyv legnagyobb erénye, de sajnálatomra nem tudtam Dravent igazán komolyan venni, viszont Emilyt megkedveltem. És persze Dravent is bírtam, együtt meg főleg aranyosak voltak.
A történet nem egy nagy durranás, bár azokhoz képest szokatlanul mozgalmas és eseménydús, amiket eddig olvastam, úgyhogy a körülményekhez képest teljesen elégedett vagyok, jó kis szórakozás volt ez.
A könyv egyébként hemzseg a hibáktól, nem csak egy szerkesztő fért volna rá, de a helyesírást sem ártott volna alaposabban átnézni.
Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

10 komment:

  1. Nagyon tetszik a poszt, szinte mintha olvastam volna a könyvet :D. Akkor most D. jó pasi vagy nem jó pasi?

    VálaszTörlés
  2. aha, jó pasi, legalábbis az átlag szereplőktől sokkal jobb.:)) érdekes, bár eléggé kiszámítható.

    VálaszTörlés
  3. Kedvelem Kenyonnak ezt a sorozatát, akkor is ha ennél ponyvábbat már nem is írhatott volna. A pasi karakterek izgik. Ha jól emlékszem A kitaszított, és A fekete lovag legendája részek hímleit csíptem a legjobban. Kikapcsolódásnak szerintem tökéletes, és végre egy ponyva amit annyiért adnak amennyiért kéne....

    VálaszTörlés
  4. @Librarius: én abszolút ezt várom el egy ilyen könyvtől. voltak karakterek, volt szex, huza-vona, és egy egész normális történettel volt ez az egész körítve.
    de a kitaszított meg a fekete lovag az nem másik sorozat? tuti, hogy azokat is sorra veszem alkalomadtán, mert ezen például nagyon jókat röhögtem.:)

    VálaszTörlés
  5. Librariustól:
    Igen itt van egy kis zavar a MacAllisterek és Kard szövetsége sorozatban. Egyrészt átfedések kavarások stb...
    Amit ki lehet hámozni az ez:

    1 Vágyak vonzása
    2. Lángoló szenvedély
    3. A kitaszított
    4. Taming the Scotsman - sajna ezt ne fordították le, pedig aranyos ez is.
    5. Where's My Hero /Midsummer's Knight - ez valami összesítés
    6. A fekete lovag legendája
    7. A hazatérő harcos

    VálaszTörlés
  6. köszi, majd próbálom így olvasni. (bár sztem összevissza is értelmes lesz.:D)

    VálaszTörlés
  7. Most aztán nagyon meglepődtem, hogy ő Kenyon. :O Valamelyik nap szemeztem a rukkolán az egyik könyvével, még akár lehet hogy beszerzem. :D

    VálaszTörlés
  8. Chris, nekem nagyon bejött, teljesen kikapcsolt, úgyhogy csak javasolni tudom, hogy véletlenül se hagyd ki.:))

    VálaszTörlés
  9. Tara Nima: ezek után nem hagyhatom ki. Ha már elkezdtem az Amanda Quick könyvvel, akkor nem állhatok le. :D

    VálaszTörlés
  10. A sorrend azért érdekes csak, mert van a történetben egy fő átívelő szál, ami a végére bontakozik ki. de egyébként tényleg olvasható össze-vissza is :) Úgyis likas a fordítás a sorozatból...

    VálaszTörlés