KEMÉNYFEDÉL

A Nem vagyok sorozatgyilkosban John Wayne Cleaver megmentette a városát egy olyan hidegvérű mészárostól, aki még az általa bálványozott sorozatgyilkosoknál is rettenetesebb tetteket vitt végbe.
De úgy tűnik, a démon nem volt egyedül, és az eltűnése egy új fenevadat hozott Clayton megyébe. Lassan újra gyűlni kezdenek az áldozatok a hullaházban, és John egy új rejtéllyel találja szemben magát, amely megoldásra vár.
John azonban már megízlelte a gyilkolás ízét, és lehet, hogy a sötétebbik oldala, amit eddig fegyverként használt a harcban - az a rémisztő alteregó, akit csak Szörnyeteg úrként emleget - most átveszi az uralmat.
Claytonban senki nincs biztonságban, amíg John le nem győzi két legádázabb ellenfelét: az ismeretlen démont, akit meg kell ölnie, és a belső démonját, aki elől nem menekülhet.
Ez a díjnyertes kötet még több borzongást és izgalmat ígér, mint a trilógia előző része. Dan Wells előre is bocsánatot kér a rémálmokért.  

John Wayne Cleavernek hívnak.
15 éves vagyok, és a hullák a hobbim.
A terapeutám szerint szociopata vagyok.
De nem vagyok sorozatgyilkos.
John veszélyes, és ezt ő is tudja magáról. Megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés…
Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasházban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek számon rajta minduntalan emberi érzéseket.
Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alkotott szabályokat, amelyekkel eddig kordában tartotta a benne lakozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: emberfeletti képességekkel bír.

Ideje volt kiereszteni a szörnyeteget.
Visszaszálltam a biciklimre, és hazakerekeztem, az úton egyesével téptem szét a szabályaimat. Tégláról téglára hullott le a fal, és a szörnyeteg kinyújtotta a lábát, behajlította a karmát, megnyalta a száját.
Holnap vadászunk.

Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

Celaenát tehát kihozza a kőfejtőből Westfall kapitány, de nem a saját döntése volt ez, mert erre a hosszú útra elkísérte a trónörökös, Dorian is, hogy kiszabaduljon szigorú királyapja felügyelete alól. Nem volt nehéz Celaenát rábeszélni az egyességre, mert végülis az élete volt a tét. Ha engem falhoz állítanak, hogy küzdök, és a király külön bejáratú orgyilkosa leszek, vagy életem végéig (ami nyilván elég rövid lenne) a bányában kell senyvednem, én is ráállnék.
Dorian trónörökös létére egészen jól viseli Celaena szemtelenkedését. A lánynak jól felvágták a nyelvét, mindig beszól neki is, meg a kapitánynak is, de a kapitányt, Chaolt látszólag jobban bosszantja, mint kellene.
Megérkeznek a hatalmas üvegpalotába, ami pont olyan grandiózus, mint amennyire ronda. Dorian se szereti, és Celaena szerencséjére a lakását egy kőépületben jelölte ki. Gondolom, nem minden hátsó szándék nélkül, ugyanis Dorian nagy nőcsábász, folyton kacsintgat a csajokra, és már végigment mindenkin az udvarban, aki csak megállt neki. Chaol ezzel szemben igazi katona, halál komolyan veszi a hivatását, és nagyon szigorú Celaenához. Ő a kiképzőtisztje, szóval ez ellen nincs is kifogása a lánynak. Főleg, merthogy 13 hét alatt 24 másik rettentőséget kell legyőznie. Van, aki igazi hegyomlás, van, aki szintén orgyilkos, mint ő, van, aki csak egyszerű tolvaj, és van, akiről fogalma sincs, mit keres ott. A lényeg, hogy a győztes lesz a király bajnoka, és Celaena mindenáron nyerni akar. Dorian és Chaol is azt szeretné, ha ő nyerne, ezért eltitkolják, ki is ő valójában.

Résvárban a lánynak jó dolga van, saját lakosztályt kap, azzal tölti a szabadidejét, amivel akarja, és ő leginkább olvas, vagy a kapitányt akasztja ki, esetleg a herceggel felesel, és időnként, általában heti egyszer, részt vesz a bajnokságon, ahol minél kisebb feltűnéssel igyekszik nem kiesni. Ezt azért a büszkesége nehezen viseli, mert álcája szerint gyémánttolvaj, és ezt alantasnak tartja Adarlan legjobb orgyilkosának titulusához képest. (mellesleg megértem.) Közben megdobál egy ellenszenves szépséget virágcseréppel, akinek a személyében örök ellenséget szerzett magának. Nem a virágdobálás miatt, hanem úgy egyébként. A nő tipikusan az a csaj, aki mindenkit utál, aki nem a trónörökös.
Megismerkedik Nehemiával, Eyllwe trónörökös hercegnőjével, aki egy hatalmas egyéniség: okos, határozott, akaratos, és nagyon ravasz. Bár Celaenának csak az álcáját ismeri, de gyanús neki valami, viszont a lehető legjobb támaszra találtak egymásban.

De ez még mind semmi, mert a lényeg mindig az, amiről nem lehet beszélni, vagyis a mágia. Amikor kiterjesztették Adarlan határait, a vidékekről kitiltották a mágiát, elégették a bölcsességeket és tudást rejtő könyveket, a varázserdőket, a tündérek lakhelyét elpusztították, őket pedig száműzték. Annyira sikeres volt a tisztogatás, hogy mára már inkább csak babona szintjén félnek a varázslástól, de senki nem is meri sem gyakorolni, sem beszélni róla, mert minimum halálbüntetés jár érte.
Celaena sem tudja, hogy boszorkányvér csörgedezik az ereiben, szinte semmit nem tud a képességekről, a más népek is csak estimese szintjén élnek az emlékezetében.
Aztán egyszercsak különös (és nagyon izgalmas) körülmények között felkeresi őt az ezer éve uralkodott tündérkirálynő, és megbízza egy feladattal: pusztítsa el a kastélyban található ősi gonoszt.

Tudni kell, hogy Celaena 18 éves, amikor kihozzák a bányából, vagyis 17 évesen került oda, és ilyen fiatalon vált Adarlan leghírhedtebb orgyilkosává. Hihetetlen? Az hát. Nem is értem, mit gondolnak az írók, amikor ilyen fiatal embereket felruháznak olyan dolgokkal, ami egy jó 50esnek is tisztességére válna. Szóval nekem igencsak el kellett tekintenem a konkrét számoktól, hogy ne akarjak sikítani a hitetlenségtől. De már megszoktam, a legtöbb YA könyvnél ez egy óriási hiba, de tudom, hogy ettől YA. Úgyhogy ahogy nemes egyszerűséggel átlendültem ezen a konfliktusforráson, én és a könyv nagyon jóban lettünk. Még az sem érdekelt, hogy az egyik oldalon felkelt, aztán egy oldallal később megint feltápászkodott. Mellékes volt, mert tényleg elbűvölt a világ.
Rémjelek, világok közötti átjárók,  óratorony vízköpőkkel, és különböző tiltott feliratos vésetekkel, másik világból átlátogató tündérkirálynő, szellemek, titkos folyosók, kiszívott agyvelejű kibelezett hullák vártak rám, és annyira érdekes volt, hogy fene bánta, hogy mindenki ilyen fiatalka. Ráadásul a szereplők hármasa (Dorian, Chaol és Celaena) nagyon szórakoztató volt. Mindig húzták egymás agyát, és olyan dumákat lenyomtak, hogy azon muszáj volt hangosan nevetnem. A félelmetes részek is hatásosan voltak megírva. Általában nehéz rám hatni ilyen téren, de most még én is lúdbőröztem időnként.
A titkok is nagyon jól lettek adagolva, mert bár senki nem beszél már mágiáról, mindig előkerül egy-két utalás, infó vagy ember, aki tud valamit.
Minden aprócska hibája felejthető a könyvnek, és ha egy kicsit többet szeretnétek megtudni a szereplőkről, vagy a történet hátteréről, érdemes Kristina posztjától elindulni, mert a többi blogon vannak elejtve érdekességek a könyvről.

Kiadja a Könyvmolyképző.

kép innen

"Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal.
Az amerikai erotikus thrillerek erős idegzetű rajongói véres és buja regényt kapnak kézhez, modern mesét szexről és halálról - szigorúan 18 év feletti olvasóknak."

Vajon többé válik-e az ember a korlátlan testmódosításoktól? Megéri lecserélni szerveinket emberfeletti képességeket biztosító bioaugmentációkra?
2027-ben, a káosz és az összeesküvés között őrlődő világban Anna Kelso, a felfüggesztett titkos ügynök és Ben Saxon zsoldos, az SAS volt tisztjének magánnyomozása akaratukon kívül keresztezi a világtörténelem legerősebb és legveszedelmesebb szervezetének útját. Életveszélyes kutatás kezdődik Moszkvától Londonig, Washingtontól Genfig a minden képzeletet felülmúlóan sötét igazság nyomában, amelynek felderítését minden elképzelhető és elképzelhetetlen eszközzel igyekeznek meggátolni a világ valódi urai.
A kultikus Deus Ex videojátékok világában játszódó, önállóan élvezhető regény.

Isten nem létezik – válaszolta Namir. – Éppen ezért kell nekünk cselekednünk. Éppen ezért létezik a csoport. – Sóhajtott. – Ezért jöttek létre az Illuminátusok. Az emberiség jövője túl törékeny ahhoz, hogy múlandó királyok és despoták szeszélyére bízzák. Túl összetett ahhoz, hogy a tömegek döntsenek felőle. Az elitre hárul annak a terhe, hogy képes legyen uralkodni, hogy a kezébe vegye a világ irányítását egy stabil egység felé.

Saxon csak most lett figyelmes a férfi két karjára. Olyanok voltak, akár a régi orvosi tankönyvek illusztrációi: acélcsontokon tömör műanyag izomkötegek feszültek, bőr nélkül. A legkiválóbb minőségű, csúcstechnológiás gépkarok.

Másfél éve, amikor belecsöppentem az adminisztrátorok csapatába, számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy @Bence – aki ezt az egész oldalt a saját szabadidejéből és zsebéből működteti és fejleszti, mintegy hobbiként – mennyi időt tölt el azzal, hogy miként lehetne a Molyról, a Molyon dolgozó emberekről vagy épp az ő személyéről terjedő hazugságoknak gátat szabni. Kérdezhetnétek, minek ezeknek gátat szabni, hiszen vannak emberek, akik úgy veszik ezt, hogy a rossz reklám is reklám. Nekünk a Moly viszont inkább szívügy, mint üzlet, ezért nem tudunk a rágalmazásokra így tekinteni.
A tapasztalataink azt mutatják, könnyű megfeledkezni arról, hogy a Molyt is emberek működtetik. Amikor valaki mindenféle valós alap nélkül hazugnak nevezi a Molyt, akár kollektíven, akár valamelyik moderátort vagy adminisztrátort, akkor valójában épp egy őérte dolgozó ember becsületébe gázol bele.
Az ilyen rágalmak és a felszámolásuk rengeteg hasznos időnket és energiánkat felemésztette már, és egyszer és mindenkorra szeretnénk, ha megszűnnének. Rengeteg jó ötletet kaptunk már, hogyan lehetne a Moly még klasszabb hely, miket lehetne fejleszteni, javítani és a felszabaduló időt szívünk szerint ezzel töltenénk.
Ennek érdekében többféle moderációval is próbálkoztunk már, és a mostani rendszer remekül be is vált az olyan tagoknál, akik amúgy szeretik a Molyt, csak nehezen illeszkednek be, mert például olyan környezetben nőttek fel, ahol a káromkodás vagy a rasszizmus megengedett, sőt elvárt.
Azonban meglepő módon vannak olyan emberek is a Molyon, akik nem szeretik az oldalt, vagy nem értenek egyet az itteni szabályokkal, mégis naponta használják, anélkül, hogy kérnék, változtassunk, vagy elfogadnák, hogy bizonyos dolgokon nem fogunk. Az ilyen emberekkel nehéz bármit is kezdeni, mert nem is akarnak beilleszkedni, hiszen egy olyan oldalon vannak, ami nem elfogadható számukra, és ezt minduntalan ki is nyilvánítják.
Persze tudjuk, hogy a Molyt szapulni nagyon megtérül, hiszen egy blogger legalább tízszer annyi kommentre számíthat, mintha egy könyvről írna. És ez sajnos úgy működik, mint a drogok: aki egyszer így tesz, utána már vágyni fog a nagy figyelemre.
Tegnap írtunk öt levelet öt tagnak, akik arról beszélgettek, mennyire nem szeretik a Molyt, miért nem törlik még magukat, milyen hazug társaság is vagyunk. Az ilyen hozzáállás nem összeegyeztethető a molyos tagsággal. Kértük, hogy ha szeretnék megbeszélni az őket ért sérelmeket, vegyék fel velünk a kapcsolatot, azonban sajnos nem kaptunk konstruktív választ egyikőjüktől sem. A levél azt is tartalmazta, hogy ha továbbra is olyan viselkedést tanúsítanak, amivel azt támasztják alá, hogy ők nem is akarnak beilleszkedni a Moly közösségébe, profiljukat törölni fogjuk az oldalról, miután lementették a számukra fontos tartalmaikat. Őszintén sajnáljuk azoknak a molyoknak a veszteségét, akik jó barátságban vannak velük, és hiányolni fogják őket az oldalról, ugyanakkor biztosak vagyunk benne, hogy a jó barátságok a Moly nélkül is megmaradnak.
Sajnos be kell látnunk, hogy véges a mi időnk is, és a továbbiakban nem akarunk olyan emberekért hobbiból és szeretetből dolgozni, akik örülnek, ha árthatnak nekünk. Ellenük pedig pláne nem.
Aki szereti a Molyt, annak köszönjük. Örülünk, hogy itt vagytok és részesei vagytok a legjobb magyar könyves projektnek.
Aki nem szereti a Molyt, az is normális érzés. Nem mindenki szereti ugyanazt. Írja meg nekünk, hogy miért, és ha tudunk rajta változtatni, változtatunk és minden rendben lesz. Ha nem tudunk rajta változtatni (ahogy például nem fogunk változtatni azon, hogy a politizálás tiltott dolog az oldalon), akkor vagy elfogadja a Molyt olyannak, amilyen, vagy nem. Aki elfogadja az oldalt, az ne rágalmazza, és ez nekünk éppen elég. Aki nem fogadja el, és kényszert érez rá, hogy minduntalan panaszkodjon róla, és valótlanságokat állítson az oldalról vagy a készítőiről, az ne használja.
Kérdezzetek, ha van kérdés.        by imma

Molyirtás

Vane Weston 17 éves, átlagos kamasznak tűnik: a szüleivel ugyan jóban van, de a randijai sorra csődöt mondanak, és nem igazán tetszik neki egy lány sem. Hol egy felborult kóláspohár, hol egy fing szól közbe, de valamin mindig elcsúszik a dolog. De Vane-t ez nem is igazán zavarja, ő azt a lányt keresi mindenkiben, akit álmaiban lát, de mivel egyikük sem ő, így nem is foglalkozik túl sokat egyik csajjal sem.
Audra az, aki megjelenik Vane álmában, hozva magával egy réges régi emléket egy tornádóról, ami elpusztította Vane családját, és amire Vane egyáltalán nem emlékszik. Nem tudja, kik voltak a szülei, és mi történt azelőtt, mielőtt feleszmélt volna csodás megmeneküléséből. Audra feladata, hogy vigyázzon Vane-re, amit a lény lelkiismeretesen teljesít is, már 10 éve. Óvja Vane-t, hogy véletlenül se csókoljon meg egy lányt sem, mert az végzetes lenne mindenkire.
Aztán Audra elkövet egy hibát, és elárulja rejtekhelyüket a szeleknek. Kevés az idejük, és sok feladat vár rájuk, hogy Vane felkészülten várhassa az ellenségüket.
Mert Audra és Vane szilfek, légelementálok, akik uralják a szeleket. Audra a keleti szelekhez tartozik, Vane viszont az utolsó nyugati, de nem csak ezért olyan értékes.
Audra kénytelen felfedni magát Vane előtt, akinek nem csak azt kell feldolgoznia, hogy ő nem ember, hanem azt is, hogy az álmaiban látott lány valóságos, kézzelfogható, megcsókolható. Ebből persze lesznek majd még gubancok később, de Vane egyelőre igyekszik megfelelni Audrának.
Egyesül három széllel, megtanul földet érni, szeleket összefonni, beléjük kapaszkodni, uralni őket, de még hátravan a negyedik nyelv, mire hirtelen elfogy az idejük, megtalálták őket a viharhozók.