2014/03/29

Zárás március

Nagy csoda már úgysem fog történni ebben a hónapban.
Az van, hogy valahol útközben elmúlt a harácsolási kényszer, hogy ha meglátok egy könyvet, ami egy kicsit is érdekel, akkor az nekem azonnal kell. Egyelőre leginkább alig valami érdekel, lehet, hogy ez a kettő együtt jár, nem tudom. Az tuti, hogy van pár beígért könyv, ami megjelenésre vár (ki tudja, meddig, ugye), azokból biztosra tudom, hogy mi kell (pl. Brett Démon-ciklusának a folytatása biztosan kelleni fog, meg Erikson 8. kötete is), de ezt leszámítva nem hoz lázba a könyvfesztivál, meg a könyvhét sem. Biztosan a tavaszi fáradtság miatt, vagy nem tudom, de jó ez így, nem kell mindig költekezni. Most is megvártam a véleményeket, hogy egyáltalán mire érdemes költeni.
Titti meggyőzött, hogy a Seraphina jöhet, Loki meg a London folyóiról. Bőven elég is volt ez a két könyv. Azt hiszem, ezentúl csak akkor fogok hatalmas költekezésbe esni, ha a Szukits mondjuk 80%-os akciót hirdet. (sztem ilyen sose lesz, senkinél, pedig mennyire jó lenne. :D)
A London folyói egyébként élőben nagyon jól néz ki, a netes képeken ez nem annyira látszódik.



18 megjegyzés:

  1. A harácsolásról való leszokást én is szorgalmazom, amikor összeülök magammal, de néha még mindig fellázadok, na. :)
    Ezek szerintem jó vásárok voltak. Nekem négy könyvem lett ebben a hónapban, az se sok, és én is próbálok minél ésszerűbben vásárolni, válogatni - ha már kikiáltottam az évet a "megfontolt beszerzések évének" :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én csak akkor lepődtem meg, amikor végignéztem a polcaim, és rájöttem, hogy mennyi könyvhöz nem ragaszkodom. jók ezek, csak már ne nálam legyenek. mások legyenek nálam. :D

      Törlés
    2. ezen én is meglepődtem, főleg hogy anyáéktól való elköltözés után/óta is azért rengeteg cuccom és főleg könyvem van még ott, amiket most huzamosabb ideig nem látok, de amikor meglátom újra, akkor rájövök hogy hát, nem is igazán hiányzik, vagyis minek tartsam meg...?

      Törlés
  2. Nálam is szerencsére elmúlt ez a kényszer, bár azért nekem van egy kisebb Könyvfesztiválos listám, de az se vészes. Ez a hónap valószínűleg három könyvvel fog záródni, és pont nézegettem a várólistám, hogy úristen, mennyi könyvet nem olvastam még, amit úgy vettem meg annak idején, hogy azonnal kell...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és egy csomó,m ami anno azonnal kellett, mára tök érdektelenné vált. :D legalábbis nálam.
      majd figyelem azért, miket néztetek ki.

      Törlés
  3. A Seraphina cuki kis könyv, egyedi világgal, biztos nem fogod megbánni. A London folyói már nagyon piszkál, váá, ki kell bírnom Könyvfesztig.

    VálaszTörlés
  4. Amúgy nálam is elmúlt a nagy beszerzési láz, túl sok az olvasatlan könyvem (köztük olyanok is, amelyek annyira már nem érdekelnek, ilyenkor ég az arcom), a pénzem viszont kevés. És, érdekes, amióta megjött a józan eszem:D, kevés könyvnél érzem azt, hogy moströgtönazonnalkell, azokat viszont tényleg rögtön elolvasom és szeretem is őket, pl. a Bűvöletet vagy az önsegítő című Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?-t.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. miért vársz a Londonnal a könyvfesztig?
      én is nagyon visszavettem. szerencsére már nem kell a késztetéssel sem küzdenem, hogy ne akarjak valamit. és megnyugtat, hogy teli a hát olvasatlan könyvekkel. :D

      Törlés
    2. Mert akkor viszont bacchanália lesz! Vagy hat könyv!:)

      Törlés
    3. Hát ami a könyvfesztes postban van.:P Tündérföld 2, Góliát, Bábel fiai, London folyói, Ólomerdő, Virginia Woolf (életrajz). Ja, és tegnap feliratkozott az Üvegbűbáj is.

      Törlés
    4. juj, tényleg, még az új Valente is fog kelleni.
      a posztot láttam, de azt hittem, hogy az csak ilyen ömlesztett megjelenős poszt. :D

      Törlés
    5. Bele van írva, hogy ezek érdekelnek:P:D

      Törlés
    6. jóvanjóvan, elkerülte a figyelmem. :D

      Törlés
  5. Az Aaronovitch könyv több mint egy éve itt áll a polcomon olvasatlanul, a folytatásaival együtt.
    Szerencsére amióta van e-könyv olvasóm már nem vásárolok fel mindent kényszeresen. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de nem is akarod olvasni, vagy csak nem jutottál odáig?

      Törlés
  6. Csak nem jutottam el odáig. Örülök, is, hogy most szóba került a könyv, a mostani kifejezetten nyomasztó olvasmányom után, jól fog esni majd valami vidámabb regény, úgyhogy szerintem ez lesz a következő.

    VálaszTörlés