Joe Abercrombie - A királyok végső érve - Keményfedél

2014/04/17

Joe Abercrombie - A királyok végső érve



Kilencujjú Logenre talán az utolsó párbaj vár, de az nem lesz semmi. Odafent északon dúlnak a harcok, Északföld királya keményen küzd, és csak egyetlen ember állíthatja meg. Legrégebbi barátja és legrégebbi ellensége. Itt az idő, hogy a Véres Kilences hazatérjen.
Glokta elöljáró, akinek a kelleténél több gazdája, ám a kelleténél kevesebb ideje van, egy teljesen másféle harcot vív. A titokzatos csaták közepette senki nem érezheti magát biztonságban, és senki nem bízhat a másikban. Mivel a kardforgatás már rég nem az erőssége, egyáltalán nem bánja, hogy a zsarolás, a fenyegetés és a kínzás sosem mennek ki a divatból.
Jezal dan Luthar eldöntötte magában, hogy a győzelem kivívása túlontúl fájdalmas folyamat, ezért hátat fordított a katonáskodásnak, hogy a szeretett nővel élhesse egyszerű életét. Csakhogy a szerelem is fájdalmas tud lenni – a dicsőségnek pedig megvan az a rút szokása, hogy akkor éri utol az embert, amikor az a legkevésbé számít rá.
Miközben az Unió királya a halálos ágyán fekszik, a parasztok lázonganak, a nemesek pedig egymással hadakoznak a koronájáért, mégsem gondolja senki, hogy az ország szívére a háború árnyéka vetülhet. Csak az Első Mágusnak vannak tervei a világ megmentésére, ezek azonban kockázatokkal járnak. És a legrettenetesebb kockázat mind közül az Első Törvény megszegése…
Könyvmolyképző

Anélkül, hogy bármit is mesélnék erről a részről, csak annyit szeretnék elárulni, hogy történik pár érdekes fordulat a könyv második felében. A legtöbb dologra azért lehet számítani, de volt, aminél meglepődtem. Ami egy kicsit zavaró, hogy marad jópár elvarratlan szál, aminek szívesen a végére járnék, de mivel folytatódik a sorozat, csak nem pont ezekkel a szereplőkkel, van még rá esély, hogy kiderüljön, kivel mi történt.

És végre rajonghatok. Az előző két résznél még nem akartam.
A sorozat cím szerint az Első törvényről szól, miszerint nem lehet semmiféle kapcsolatot létesíteni a Túloldallal, vagyis a mágiahasználat tilos, viszont legalább annyi szó van a Második törvényről, hogy embert enni sem lehet. Nem mondom, hogy nagyon várnám egy kannibál sorozat újabb közel 2000 oldalát, azt hiszem, ebből a második törvényből bőven elég is volt annyi, amennyit kaptam belőle.
A legtöbb fantasy, amit eddig olvastam, általában a jó és a rossz küzdelméről szól, úgy, hogy van egy csomó gonosz emberünk, akikkel szemben ott áll A Hős, hogy fényt hozzon a sötétségbe. Ha szerencséje van, kap néhány embert maga mellé segítségnek, de mint központi figura egyedülálló, minden tekintetben.
Abercrombie szakít ezzel a hagyománnyal, és akárcsak Martinnál, nála sincs magányos hős. Sok-sok szereplő összedolgozásával alakítja az eseményeket, nyilván nem mindenki számára szerencsés kimenetellel. Amikor valaki egyetlen ember állít a középpontba, sokszor elég, ha az ő karakterét rajzolja meg nagyon részletesen, a többiek lehetnek vázlatosak, hiszen mellette eltörpül és töltelékfigurává válik mindenki más, úgy, hogy az olvasónak ez fel sem tűnik.
Ha viszont nincs ilyen kiemelkedő ember, akkor az összes karaktert saját, és önállóan is működő személyiséggel kell felruházni ahhoz, hogy a történet működjön.(meg persze ha jó könyvet akar az író összehozni. egyébként nem muszáj.) Abercrombie ebben nagyon jó, nincs két egyforma karaktere, és nagyon színes a sorozat népsége. Ahogyan ez a valóságban is működne, a karaktereket eloszlatta a térképen, kisebb csapatokat alkotva belőlük, kiszolgáltatva őket egymás tehetségének és bénázásának. Itt nincs egyetlen Hős, aki mindent visz, mindent tud, és bármire képes. Abercrombie alakjai nagyon tehetségesek, és a jég hátán is megélnek, de nem sebezhetetlenek, és nem képesek mindenre. Az ilyen regényfelépítés csak akkor működhet, ha a háttérvilág megfelelően kidolgozott, és ebben sincs hiány. Politikai intrika, vallási fanatizmus, mágia, háború, egyéni és nemzeti tragédiák, váltakozó nézőpontok, mesék a múltból, egyszóval Abercrombie tudja, hogyan kell megírni egy sorozatot úgy, hogy tartósan fenn tudja tartani annak az érdeklődését is, aki egyszerre akarja lenyomni az egészet.


Bár mindig Glokta volt az, akit emlegettem, aki kétségkívül a 'leg' a regényekben, a végére Logen teljesen a szívemhez nőtt. Rosszabb napjain ő a Véres Kilences, akinek még az árnyékától is rettegnek, akkora pusztításra képes. Jobb napjain viszont csak egy csendes harcos, akinek megvan a magához való esze, bár első ránézésre nem úgy tűnik, mert leginkább Jezal és Ferro szemén keresztül láthatjuk, és egyik sincs túl nagy véleménnyel róla. Jezal a maga úrificsúr módján mindenkit lenéz, aki rangban alacsonyabban áll nála, Ferro pedig senkiben nem bízik, távol tartja magát az emberektől, és ennek a legbiztosabb módja, ha mindenkit ellenségként kezel, Logent is.
Logen minden szinten megfelelne az egyszemélyes hősi szerepre. Hogy mégsem lett belőle az, az elsősorban azon múlt, hogy Abercrombie igyekezett 'reálisan szemlélni a dolgot', meg aztán ez a gyilkológép normális állapotában túl szerény és csendes, és túlságosan tisztában van a gyengeségeivel ahhoz, hogy felvállalja a lehetetlent.
Ferro valószínűleg a legvadabb női karakter, akit író valaha megalkotott. (Ha tudtok még hozzá hasonlót, ne habozzatok megosztani velem.) Káromkodik, hidegvérrel öl, kevés dolog rettenti el, kitartásban és szívósságban még Logent is lekörözi, és bár semmiféle érzelmet nem tudtam magamból kicsiholni az irányába, kétségtelen, hogy figyelemre méltó alak.
Az északi harcosok között először nagyon furán éreztem magam, valahogy nem tudtam őket hova tenni, de aztán az egyik kedvenc bagázsom lett.
De nem csak a harcos karakterek sikerültek jól, hanem az intrikusok is, elsősorban ugye Glokta, de Sult főlektor sem marad el mögötte. A töltelékkarakterek is legalább annyira egyediek, mint a főszereplők, és ez már csak azért is hatalmas dolog, mert rengeteg van belőlük.
A szereplők, már akinek kell, mert néhányuk már túl öreg a változáshoz, fejlődnek. A legnagyobbat Luthar, bár még így is messze elmarad a lehetőségei mögött, de Ferrón is észrevehető némi alakulás, Kutyaember pedig nagyon jól alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, ki se néztem volna belőle az elején. Nyilván a történtek mindenkin alakítanak ezt-azt, de nem kell mindenkinek gyökeresen megváltoznia.

Hogy le tudtam nyomni egyszerre a három részt, az elsősorban a váltott nézőpontnak köszönhető. Így egyetlen eseménybe sem tudtam beleunni, mert rendszeresen máshol és mással voltam, ez jócskán feldobta az olvasásom, amit különben egészen biztos, hogy megölt volna a monotónia.
Ami még növelte az élvezetet, az a humor. Szerencsére ez sem volt mindig jelen, (egy idő után a legszórakoztatóbb dolog is kiszámíthatóvá tud válni), de amikor kellett, jött egy jó poén. Gloktára és Logenre e téren is lehetett számítani mindig.

Nőneműként nem igazán vonzanak a harcos leírások, mert a legtöbbször annyira bénán írják le, hogy fociközvetítés-érzésem lesz, és teljesen elveszek a felesleges részletekben, és ha nem tudom, ki öldököl kit, és miért, csak egy nagy katyvasz lesz a vége.
Az Első törvényben vannak csaták, nem kevés, de mégsem éreztem azt soha, hogy unatkoznék, vagy ne tudnám, kinek az oldalán állok. És nagyjából azért lehet sejteni, hogy kiket nem érdemes kinyírnia az írónak, mégis lehet izgulni, hogy ez vagy az életben marad-e, és mekkora károsodással. Ami külön jó volt, hogy itt a harcosok, teljesen mindegy, hogy Logenről, vagy az északi emberekről van szó, nem voltak mindig biztosak magukban. Jó helyen állnak? Biztos, hogy az a célpont az övék? Túlélik, vagy belehalnak? Ferro kivétel, mert nála a legnagyobb dilemma az volt, mennyire legyen tahó éppen, és mindig az volt a kérdés, kellőképpen az volt-e. Jó fej, kis cuki csaj.

A fordítás nagyon jó lett, amit Kamper Gergelynek köszönhetünk; Logen az első könyv elején pont olyan Logen, mint a harmadik végén, még az összekötő szöveg hangulata is logenes; a Kutyaember, Bayaz és a többiek szintúgy.  Senki nem zökken ki a saját szerepéből, és nagyon tetszik a stílus is. Egyben van az egész, ez a lényeg.
A borítók pedig eszméletlen szépek. Remélem, a többi könyv is jön, és remélem, ezt a vonalat viszik tovább azok a könyvborítók is.

Sok helyen olvasom, hogy a fantasyban már senki nem tud újat hozni, meg halott, meg hasonló marhaságok. Szerintem a fantasyt már túlzottan nem lehet megújítani (kell egyáltalán?), viszont nagyon tudom értékelni, ha a megszokott klisékkel dolgozva valami olyan alkotás jön létre, ahol én, az olvasó, nem arra figyelek, hogy ajjmár, megint egy sokat látott fordulat, hanem élvezem a történetet és a karakterek képesek elhitetni velem, hogy valami olyanban van részem, amit csak velük élhetek át, és ők azok, akikkel tartanom kell.
Ez egy élmény volt. Különleges, emlékezetes, és igazán élvezetes.

Van képregény is, méghozzá a neten, érdemes megnézni.
A Pinteresten pedig van egy gyűjtemény az Első törvényhez köthető alkotásokból.
Abercrombie oldalát sem szabad kihagyni, teli van érdekességekkel.



Share this:

8 megjegyzés :

  1. juhhé, Nima néne elolvasta végre! :D mindjárt én is a három posztot így egyben :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. á, ez a lényeg, mert itt rajongok. :D
      és már hiányzik Glokta meg Logen. és olyan hülye vége lett... :(

      Törlés
  2. Nagy felelősség ám egy sorozathoz ilyen nyálcsorgatós véleményt írni:D Remélem, ez egy látható végű sorozat és a kiadó is végigviszi, mert nagy kedvet csináltál hozzá. Pedig, már a hajamat tépem a sok sorozattól.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ajj, de jó. :D
      ez a három könyv valamennyire le van zárva, de úgy, hogy azért egy-két szálat még tudna folytatni A, ha nagyon akarna.
      ebben a világban játszódik még 3 könyv, de az egy külön sorozat, más szereplőkkel, bár néhányukkal ebben az első törvényben is találkoztunk. ebből az első rész azt hiszem, júniusban jön. úgyhogy folytatják, csak olyan kmk-san, komótosan, nem kapkodva. :D

      Törlés
    2. Nagyvonalú vagy, Nima, én ezt nevezném lezárásnak :D és sztem addig fogja írni a nem egészen lezárt kötetetket erre a világra, amíg tart a lelkesedésünk és a vásárlóerőnk. Szeretem, szeretem, de egy jó író bízik magában, be meri fejezni a regényeit, és ránk bízza, megvesszüke a következőt úgy is. Szerintem sokan űgy még inkább, de hát nem bíznak magukban, vagy a kiadó nem bízik bennük?

      Törlés
    3. mmint NEM neveznéd lezárásnak, nem? :D
      én bízom benne, hogy még van egy rakat történet benne, amit el akar mesélni. a best served cold mindent el fog dönteni, újraírja-e az első három könyvet, vagy kapunk valami újat. Island a gr-en nem volt elájulva tőle, de arról nem ír, volt-e utánérzése.

      Törlés
    4. Nos, ahogy Zergének mondtam múltkor, a várólistám végén van bőven szabad hely:)) Azért, örülnék neki, ha tényleg lenne egy kerek egész sztori, 3 max. 4 kötettel és slussz. Ha így haladunk, a Szabó Család rövid történetnek fog számítani:)) És igen, jobban is bízhatnának a kiadók az íróikban és az olvasóikban. Lásd Carriger esetét, akik Alexiának egy kötetet szánt; végül kiadói nyomásra lett több kötetes sorozat. És azóta, csak sorozatokat nyom a csaj ://

      Island, ős-Drizzt fan:DDD Sajnos, lassan már egy éve hanyagolja az LJ-ját. Remélem, GR-en aktívabb:)

      Törlés
  3. igen-igen. Nahát, minek figyeljek oda, mit írok, kitalálod :D

    VálaszTörlés

 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes