Vang, pekingi taxis egyik nap egy levelet talál a szélvédője mögött. Tréfának véli, aztán a rendőrségre megy, mert valaki követi és figyeli őt, derül ki a levélből, de a rendőrség végül nem tehet semmit, nem több ez egy levélnél, de azért figyeljen oda a családjára, mondják neki. Így Vang csak kapja a fura leveleket, amik először megrémítik, majd egyre kíváncsibbá teszik, és olyan oldalát hozzák elő, amire ő maga sem számított.
A levelek az inkarnációkról, amik egy novellafüzérré állnak össze, nagyon nagy léptékben végigvezetnek bennünket Kína történelmének néhány pillanatképén, és kibontakozik előttünk a lelkek bonyolult kapcsolata, akik nagyon mélyen összetartoznak, hol vérségi, hol érzelmi kötelékükből kifolyólag.
Vang Csün bele van fásulva a hétköznapok szürkeségébe, és ezek a levelek kizökkentik abból a biztonságosnak hitt érzelmi nihilből, amiben egész életében leledzett, hogy átlökjék a paranoia sokkal veszélyesebb terepére. Nem tudja, mit gondoljon a levelekről, plágium lenne, internetről lopott mese, netán az a valaki másokat is megtréfált? De melyik ismerőse lehetett? Gyanakvása üldözési mániává fajul.
Nincs a történetekben semmi szép vagy felemelő, inkább erőszakosak és kegyetlenek, idomulva a korszakhoz, amikor játszódnak. Olyan, mintha Kínában soha nem lehetett volna egy nyugodt és biztonságos percet eltölteni. Azt sem lehet tudni, honnan indult ez a fura kapocs a két lélek között: a vérfertőzésből született gyermekkel, vagy már előtte is keringtek egymás körül?
A történet két szálon fut: Vang jelene és mostani életének múltja közé furakodnak be ezek a régmúlt életek, ahol szintén ő a főszereplő, de az egészen a végéig névtelen és személytelen levélírója szemén át ismerhetjük meg őt is, és a levél írójának életeit is. Vegyenek fel életükben bármilyen formát (nőt vagy férfit), legyenek szegények, vagy gazdagok, a testiség és a másiknak való kiszolgáltatottság mindig kézzelfogható, ahogyan az erőszak és a bizalmatlanság is.
Ami Vangnak az előző életei, azok nekünk szenvedélyes és kegyetlen mesék, a lányról, aki megölte apját, a szerelmesről, aki őrületében megfojtotta szeretett társát, a királyi ágyasokról, kiknek testét a Kések Császára rendszeresen szabdalta. Az egyikük gyilkos, a másik szenvedő fél, de mindig szerepet játszanak egymás halálában, sőt, törekszenek a másik elpusztítására.
Az inkarnációk sora végül meglepő véget ér, vagyis csak nekünk ér véget, mert akár folytatódhatna is, ahogyan az életek sora is végtelen.
Nem szerettem olvasni, és mégis szerettem. Annyi halál, vér és kegyetlenség zsúfolódott bele ebbe a párszáz oldalba, amihez kellett volna némi kis pozitívum feloldásképp, csak hogy ne érezzem magam úgy, mint akin átszáguldott egy gyorsvonat. De mintha ezek a lelkek pont azért kerültek volna össze, hogy kiéljék egymáson a pusztító hajlamokat, mindenféle boldog beteljesülés, bizalom, megnyugvás nélkül. Nem volt közös pontjuk, mégis össze voltak kötve.
Lehetne történelmi lecke, világnézeti állásfoglalás, hit és identitás felvállalása, bármelyik is, lehet gondolkodni rajta.Hogy miért végződnek az életeik gyilkossággal (az önpusztítás egy módja az is, amikor azt pusztítom el, akihez kötődöm). Hogy miért voltak homokosok az életeikben (mert a test mellékes, a lelket akarták a másikból, ami viszont nem nélküli, így mindegy is, ki melyik nemhez tartozik épp). Hogy miért voltak képtelenek egymással boldogok lenni (na, miért). És hogy jön a képbe Ji-ta? (erre kíváncsi lennék. lehetne talán ő a feloldozás, az első lépés egy újfajta következő inkarnációhoz.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése