2017/11/06

Témázunk - Most másképp

Ülök egy padon. Akartam kezdeni. Meg hogy a hó lágy pelyhekben hullik a vállamra, de ez már annyira giccses és elcsépelt. Akkor már inkább szúrjanak, élesen és csípősen. Pedig amikor ki akarok kapcsolni, valami ilyesmi történik. Képzeletben kiülök valahova, hó esik, ragyog a fehérség, az utcai lámpák, a hópelyhek, és minden valami földöntúli ködbe veszik körülöttem. És a klíma nagyjából olyan, mintha az árnyas őserdő közepén ülnék egy tó partján, nap melengette sziklán. Ennyit arról, mennyire megbízható az agy.
Mert tudom, hogy nem lehet benne bízni, pedig milyen jó lenne, ha...

Egyik éjjel arra ébredtem, hogy felébredek. Ebben még nincs semmi érdekes, sőt, szerintem a világ legunalmasabb dolga azt hallgatni, amikor mások lelkesen ecsetelik, mit álmodtak, mintha valami izgalmas filmközvetítés lenne, holott csak értelmetlen zagyvaság az egész. Ez is az lesz, előre szólok.
Szóval elaludtam az ágyamban, és felébredtem egy előadóteremben, ahol szintén aludtam, teljesen rendesen. Unalmas volt az előadás, vagy nem tudom, de az előadótermi énem teljesen tisztában volt vele, hogy álmában ő is aludt, aki viszont én voltam. Egymások voltunk.
Volt már ilyen veletek? Hogy valaki más magatokban tértetek magatokhoz? Mondhatom, igen kellemes volt. Mintha lány lettem volna, de az a nemtörődömség, ahogy az emberekre néztem körülöttem, inkább fiúra utalt. Érdekes módon senki nem ütközött meg rajta, hogy egy kivilágított terem kellős közepén bedobom a szunyát, mintha ez teljesen természetes lenne tőlem, bár ettől még enyhén megvető és némi félelemmel vegyes távolságtartó pillantásokat kaptam. Nem mintha érdekelt volna, én csak önmagamban léteztem, főleg most, hogy van ez a furcsa probléma, aminek a végére kell járom - mit bámulsz? - , mert ott is éreztem, hogy ez valami olyan, ami eddig még nem volt.
Aztán újra az ágyamban, de most már valami más személyiség lenyomatával bennem. Még mindig érzem. Magam. Mert én voltam, ez biztos.

Mint ahogy én vagyok az ipari csövek között bujkáló kiscsitri is. Már nem gyerek, de messze nem felnőtt. Nem vagyok egyedül, de a többieket nem látom, nincsenek a közelben. - Dolgom van, hé, hagyj. - Üldöznek, én meg úgy szlalomozok az embermagas fűtéscsövek között, mintha csak a pajtásaimmal játszanánk. Pedig vérkomoly, érzem. Nem adhatom fel, nem kaphatnak el. Eddig még mindig sikerült kijátszani az egyenruhás alakokat, akik még éjjel is simlis sapkát hordanak, hogy a rosszul megvilágított udvar fényei véletlenül se árulják el arcvonásaikat. Már akkor kergettek, amikor még híre sem volt nálunk a disztópikus világoknak, de már elég rég nem láttam ottani magam, remélem, minden rendben velem.
Ez legalább három világ, egy vibráló, bevállalós személyiséggel, egy halványan pislákoló, bár stabil, de cseppet nihilistával, és velem, akiben mindegyikük benne van, csak jó mélyen. Mindegyiktől tanultam valamit, csak még nem hasznosítottam. Az én világomban nincs ezekre szükségem.
Persze, jobb lenne, ha az egész történetet ismerném, jó lenne tudni, mihez tartoznak azok a nagy csövek, és miért is gondolom én, hogy bármi keresnivalóm van ott, és miért pont én vagyok az, aki bárkit is meg tud ott keresni. Rebbelis gyerek pajkos lázadásánál komolyabb a dolog, ezt az ágyamban fekvő álmodó énem a zsigereiben érezte, és nagyon izgultam, nehogy elkapjanak.
Vagy hol és mikor lehet az az enyémhez nagyon hasonló világ az előadóteremmel és a céltalan, de kemény énemmel? Vele(m) még friss az ismeretség, róla(m) még alig tudok valamit.
Szeretem a világaim, legyenek bárhol, bármikor. Jó tudni, hogy vagyunk.


TÖBBIEK

13 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett, Nima! Örülök, hogy ilyen reinkarnációs vagy akár ha úgy vesszük, párhuzamos világos fantáziát hoztál.
    Egyébként én már nagyon sok érdekes álom-sztorit hallottam, és meséltem is, hát csak remélni merem, nem tartották unalmas zagyvaságnak. :D Nagyon érdekes, hogy álmainkban néha mit látunk. Nekem is van olyan érzésem hogy az valaki már, mégis én vagyok, de néha ezek zavarosan jelennek meg.
    Jó disztópiát lehetne írni erről a csövek közt bujkáló csitriről. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszett.:)
      én a saját álmaimnak se tulajdonítok semmi jelentőséget, nemhogy másénak. :D
      lehet, hogy a disztópiák nagy része ilyen hülye álmokból született. sose lehet tudni. aztán valamelyik párhuzamos helyen meg az a valóság. :D

      Törlés
    2. Na igen, azt én se szeretem, ha túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az álmoknak.
      Lehet, igen, de szerintem inkább napközbeni agymenésekből. ;) az álmokat olyan gyakran elfelejtjük... néha még reggel megvolt valami belőle, de délutánra már abból se marad semmi.
      Én biztos vagyok benne, hogy vannak párhuzamos valóságok.

      Törlés
    3. bennem is inkább a hangulat marad meg, kábé 3 percig, utána azt is elfelejtem. pedig sokszor tök izgalmas, még ha nyomasztó is volt, csak sajna semmi értelmet nem tudok kihámozni belőle. nem látom a célokat, meg a miérteket, lehet, ezért is nem foglalkozom velük. így nincs miért.

      Törlés
  2. Én nagyon hiszek az álmokban, főleg, hogy volt, hogy megálmodtam a jövőt. Nem nagy dolgokat, de az egyik megóvott egy balesettől.

    Kicsit ijesztő volt a csövek között bujkálás, jól mondja Pupi, tényleg olyan disztópiaszerű.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. olvastam erről az előre megálmodásról, de túl metaforikus, én meg nem feltétlen tudok elvonatkoztatni. hogy megóvott? totál megálmodtad az egészet?

      annyi ilyen idegen világom van, hogy már megszoktam. nekem eleinte ijesztő mind, de ha belenézek az ottani énembe, ő nem fél, úgyhogy nekem se kell.:D

      Törlés
  3. Hú, ez szuper lett, Nima! Nekem valamiért a Felhőatlasz ugrott be az írásodról amúgy. :) (Bár Mitchell könyvét még nem olvastam , csak a filmet láttam.)
    Az utolsó három mondata pedig telitalálat lett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi.:)
      én sem olvastam, csak elkezdtem, de aztán annyira idegesített az egész, hogy kábé 5 oldal után eltettem. a film viszont nagyon bejött, azt nagyon szeretem. örülök, ha rá hasonlít, bár nem volt szándékos. :D

      Törlés
  4. Nekem Neil Gaiman Köztesvilága jutott eszembe.
    Érdekes lenne, attól eltekintve, h némileg tudathasadásos élmény is, ha több ugyanolyan és mégsem olyan karakter lehetne az emberből.
    Vajon tanulságos lenne? Remélhetőleg.
    (A csöves-menekülős rész engem is megijesztett :-D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hú, hát én azért nehezen viselem el magamból ezt az egy példányt is, nemhogy ha többen lennénk.:D á, az mindenkinek nagyon rossz lenne.:D
      (pedig a csöves nagyon izgi volt, még a bujkáló énem is nagyon élvezte:))

      Törlés
    2. Tényleg, a Köztesvilágra hasonlít. :)

      Törlés
  5. Milyen érdekes, hogy ki milyen éles kanyart vett az első mondat után! :) Nekem meg olvasás közben az Eredet ugrott be, kicsit álom az álomban érzés volt, de nagyon élvezetes lett. Amúgy ijesztőek tudnak lenni az álmok, főleg, amikor mindaz, ami napi szinten kavarog bennünk, összekapcsolódik egy álomban, te meg marhára nem érted, hogy mi a helyzet, aztán felébredsz és megkönnyebbülsz, hogy ja, csak egy álom volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. volt már rémálmom, na, az borzasztó volt.
      nem tudom, van-e ebben valami, hogy a napi mindenfélét dolgozza fel az agy alvás közben, vagy csak egy jól hangzó és mindenkit megnyugtató magyarázat.

      Törlés