Jon Sprunk - Az árny fia - Keményfedél

2012/08/28

Jon Sprunk - Az árny fia

Caim szüleit a szeme láttára ölték meg, szinte azóta a maga ura. És hogyan tud egy utcagyerek életben maradni a nagyvárosi forgatagban? Többek között úgy, hogy bérgyilkos lesz. Caim szinte az egyik legjobb a szakmájában, mert életében minden adott hozzá, hogy az legyen: barátai kevesen vannak, rokona egy szál se, se kutyája, se macskája. De még így sem óvja meg tőle semmi, hogy bele ne sétáljon a hatalmi játszmák csapdájába. Kapott ugyanis egy feladatot, ami egyszerű melónak tűnt: csak odamegy, elvégzi a dolgát, és nagy pénz üti a markát. Oda is ment, és mégsem volt olyan egyszerű, mint első látásra tűnt, az öreget ugyanis addigra már valaki megölte, megjelent a lánya is, és teljesen összekuszálódott minden.  Olyannyira, hogy ha ki akarta bogozni, a saját, jól eltemetett múltját és emlékeit is meg kellett bolygatnia.

Igen, egy újabb sérült főhős, aki már gyerekkorában szembesült a világ kegyetlenségével szülei gyilkosán keresztül, és egy újabb szépséges lány, aki miatt megfordul a történelem menete és a főhős élete. A miértekben sincs semmi egyedi, olvashattunk már ilyet nem egyet. Mégis azt mondom, hogy nagyon jó ez a könyv, minden klisé ellenére, mert le sem bírtam tenni, és ez csak akkor fordul elő velem, ha jó könyvet olvasok.

Caim kemény harcos. Igazából amíg nem találkozik Zefivel (a Lánnyal, aki Mindent Megváltoztat), teljesen átlagos bérgyilkosnak tűnik: hidegvérrel elvégzi a dolgát, felveszi érte a pénzt, szerény körülmények között él, mert távol áll tőle a hivalkodás és a kényelem, és nincs lelkifurdalása az elvégzett munkája miatt. Ami mégis különlegessé teszi, az két dolog: a mindig körülötte lebzselő Kit, akiről a könyv vége felé megtudunk egy keveset, de az tényleg nagyon kevés. Őt csak Caim látja, és csak ő tud vele beszélni. Kit viszont be tudja járni a földet és az eget, mintha csak az óceánba úszkálna. Érdekes teremtmény, és tudva, hogy honnan jött, nagyon kíváncsi vagyok arra a világra, már csak azért is, mert hogyan élhetnek ott olyan fényes és kedves teremtmények, mint Kit.
A másik különlegességére a cím is utal, merthogy Caim képes az árnyakkal machinálni, ami jól jön, ha rejtőzködni kell egy árnyékos sarokban, de akkor is, ha épp a túlerőt kell legyőznie.
Részemről teljesen elhittem, hogy Caim bérgyilkos lélekkel rendelkezik, emellett mégis sokszor tűnt emberinek, nem is csak Zefi miatt, hanem ahogy alapvetően a világot látta. Nem a pszichopata gyilkos fajtából való, hanem abból, akit már korán megedzett az élet, ezért sok dolog hidegen hagyja.
A másik főszereplő Zefi lett volna, aki apja halála után először kényszerből, majd önszántából marad Caim mellett, és a regény története szempontjából egy elég központi alaknak kellett volna lennie, ehhez képest szerintem nagyon egysíkúra sikerült. Talpraesett és belevaló csaj, de Kit mellett eltörpült az érdekessége, viszont cserébe legalább nem volt idegesítő, és elég könnyen megkedveltem.
Volt benne egy varázsló is, akit őszintén szólva nem nagyon tudok hová tenni. Nagyon feldobta az eseményeket, így volt értelme a jelenlétének, viszont ahhoz képest, hogy mekkora hatalma volt, így ezzel együtt mekkora szerepe az események alakulásában, elég elnagyoltra sikerült az alakja. Nekem kicsit Caim torz tükörképére emlékeztetett, mert elég hasonló volt a múltjuk. Mintha nem is akart volna többet foglalkozni ezzel az alakkal Sprunk, elég röviden letudta a varázsló személyét.
A mellékszereplők viszont jól sikerültek, pont annyira voltak karakteresek, amennyivel a történetet építeni lehet.
A világ viszont kidolgozatlan, egyelőre. Vagyunk valahol, ahol Caim működik, és épp hatalomváltás készül, meg vannak az árnyak, de mindez elég elnagyoltan lett megírva, és az apró információs morzsácskák sem nagyon járulnak hozzá egy teljesebb képhez.
Ami nagyon jó volt, az a történetvezetés. Rendületlenül haladunk előre, sehol nem bicsaklik meg a mese, nincsenek felesleges kitérők, nagyon jók a harcjelenetek, és a mágia is, már amennyi jut belőle, mert az nem sok. Egy kicsit több varázslatot nagyon elbírt volna a könyv, bár az árnyakkal való létezés, a harc közbeni működésük bemutatása nagyon jól sikerült.
Mivel a könyv igazából lezár egy történetet, és a következő kötetet csak az utolsó néhány mondat vezeti fel, azt remélem, hogy amiket most hiányolok, azokból a következő részben lesz bőven, mert ha oda kerülünk, ahová gondolom, akkor muszáj lesz.

Szóval én le sem tettem a könyvet, míg ki nem olvastam, mert a hiányosságok ellenére teljesen beszippantott ez a világ, és a szereplőket is nagyon megszerettem. Sőt, olvasás közben annyira sodort magával a harc meg az ármánykodás, meg a menekülés, hogy eszembe sem jutott hiányolni bármit is. Inkább így, némi távlatból visszagondolva látom azt, hogy ha bizonyos dolgokat még belevitt volna a történetbe, mennyi minden másra is lehetősége lett volna, mert ezek a hiányok hozzák magukkal a kicsit beszűkült vonalon haladó történetet is.
Viszont, ha szeretitek a dark fantasy-t, semmiképpen ne hagyjátok ki, mert remek élmény, és ha azt nézem, hogy hová juthatunk el a második részben... nagyon várom, hogy mihamarabb tudjam olvasni a folytatást.

Share this:

4 megjegyzés :

  1. Gyors voltál! Nekem is itt van már a polcon, csak el kell jutnom hozzá. Örülök, hogy tetszett, remélem nekem is fog! :)

    VálaszTörlés
  2. Nem olvastam el a bejegyzésedet, mert nekem is itt a könyv és szerintem úgy elolvasni, hogy semmilyen értékelést nem látok előtte. :D De szép hosszú bejegyzés. :D

    VálaszTörlés
  3. PL: nagyon gyorsan ki lehet olvasni, majd meglátod.:)

    Chris: én is így szoktam.:D

    VálaszTörlés
  4. Nima, láttam annak idején a lelkendezésedet az Árnyak útján-ról, olvastad a folytatásait is? Meg ha az tetszett, szerintem bejönne neked az Első törvény-trilógia is Abercrombie-tól. Komoly előnye a szememben, hogy nem ifjúsági ;)

    VálaszTörlés

 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes