Katherine Webb - Homály | Keményfedél

Katherine Webb - Homály

Belgiumban, 2011-ben egy ismeretlen, első világháborúban meghalt katona holttestére bukkannak egy ház hátsó kertjében, és Ryan, aki a katonáért felelős, volt barátnőjét, Leah Hicksont, a szabadúszó újságírót kéri meg, hogy azonosítsa be katona személyét. Találtak nála gondosan elzárva két levelet is ami remek kiindulási pont lesz Leah-nak. A leveket egy H. Cannings nevű nő írta alá, és a nyomában eljutunk Thatcham-be és a kis faluba nem messzire tőle, Cold Ash Holtba. Itt él a levél írója, pont száz évvel korábban, tiszteletes férjével, és újdonsült vendégükkel, Robin Durrant-nal, a teozófussal, és a végére egy titokkal, amiről aztán a családban soha senki nem fog beszélni.

Műfajilag elég besorolhatatlan könyvnek tűnik nekem, mert messze nem romantikus regény, szépirodalminak sem mondhatnám, és történelminek sem. Egy képzeletbeli utazás a múltba, egy befolyásolható, spiritualitásra kiéhezett tiszteletes birtokára, egy elhanyagolt, és semmibe vett feleséggel, és egy váratlan vendéggel, a teozófus Robinnal, aki fenekestül felfogatja az egész család életét, még a cselédségét is, és egy úttal, ami aztán gyilkossághoz vezet. Ez a múlt.
A jelenben Leah igyekszik felkutatni, ki lehetett a katona, ki írhatta neki a leveleket és miért. Eljut a Cannings család még élő leszármazottjához is, igaz, egy kis félreértéssel kezdődött az ismeretségük.
És úgy néz ki ez az egész, hogy indulunk a jelenből, aztán hirtelen 1911-be kerülünk, és ott is maradunk, míg a jelen időnként előkerül egy-egy fejezet erejéig, de inkább a végén lesz majd nagyobb jelentősége.
Az 1911-ben játszódó történetet nagyon szerettem. A szüfrazsettek első megmozdulásának időszaka ez, és Cat Morley nagyon jól összerakott alak lett ehhez a szerephez: önálló, túlművelt, erős akaratú nő, aki bár szolgálni kényszerül, tudja, hogy képes nagyobb dolgokat is véghez vinni. A barátja, George is hasonlóan szimpatikus alak, egyszerű, írni-olvasni nem tudó ember, viszont nagyon intelligens, és nagyon kilóg a személyisége a korszak tipizált alakjai közül. Mert hogyan szokták ábrázolni az alsó népréteget: kocsmázó, káromkodó, igazi ősbunkónak, akinek még akkor is az ostobaság és agresszió dől a száján, ha egyébként meg sem szólal. George nagyon nem ilyen, és én ezért nagyon szerettem.
A tiszteletes meg a felesége már egészen más tészta. Hester igyekszik megfelelni a szerepének: vezeti a háztartás, irányítja a szolgálókat, a férjének semmi más gondja nincs, mint beszédeket írni meg tartani a templomban. Már egy éve házasok, de Hester még szűz, és nagyon nem érti, hogy minek is kellene történnie, azt meg végképp, miért nem történik meg.
Amikor a szépséges Robin Durrant megjelenik, persze leesik az embernek, hogy a tiszteletes miért is nem nyúl a feleségéhez, de azt hiszem, Robin volt az egyedüli, aki ezzel tisztában volt. Ő az 1911-es évek kulcsfigurája a teozófiájával és az élősködésével, és nem igazán értettem, hogy Hester miért nem képes a sarkára állni, és elérni a férjénél, hogy tegye ki a szűrét. De ha kiteszi, nem történik meg, ami megtörtént, és mi szegényebbek lettünk volna egy jó könyvvel.

A könyv viszont szerintem a lehető legszerencsétlenebb kivitelt kapott. Majdnem olyan vastagok a lapjai, mint egy félfamentes rajzlap, így nem csak nehéz volt, de az olvasás közbeni nyitvatartásával külön meg kellett küzdenem. Ki lehetett volna adni ezt sokkal elegánsabb kiadásban is, mert a keményborító itt csak azt szolgálja, hogy egyben tartsa a marha vastag lapokat. A borítókép viszont nagyon szép, bár túl sok köze nincs a könyvhöz, csak ha nagyon bele akarom magyarázni.
Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

3 komment:

  1. Én most olvasom, így a tartalomhoz nem tudok hozzászólni még. Ellenben a kivitelezéshez: az összes GP-s könyvem -majdnem- ilyen vastag. Majdnem az összes, a Nyári lak leheletnyivel vékonyabb. :)
    A borítóhoz: az elején, amikor még csak a tiszteletes, mint férfi van (lenne) az életében, áll Helen az ablak előtt, és azon tűnődhet, vajon miért nem szexel vele a férje... :$ Később biztos én is belemagyarázok majd mást is.
    :)

    VálaszTörlés
  2. jé, tényleg. nem sok GP-s könyvem van, összesen négy ezzel együtt, egyedül az Ambernek normálisabbak a lapjai, az összes többi ilyen rajzlapos.

    igazából nincs erre konkrét utalás, hogy a tiszteletes buzi lenne, egyedül Cat céloz rá, Robinnak meg sztem mindegy.:D bár nem hiszem, hogy lett volna közük egymáshoz, azért lehet tudni, hogy a tiszteletesnek nem kellett volna megnősülnie.:)

    VálaszTörlés
  3. Én nagyon szeretem a rajzlapos könyveket, van egy kis régimódi romantika hangulatuk. Áh, örülök, hogy tetszett, egyszer én is elolvasom...

    VálaszTörlés