Gillian Flynn - Holtodiglan - Keményfedél

2013/04/26

Gillian Flynn - Holtodiglan

Nick ötödik házassági évfordulójukon arra ér haza, hogy a lakást feldúlták, Amynek, a feleségének pedig nyoma veszett. Miközben próbálják őt előkeríteni, bepillanthattam egy házasság mindenkitől elzárt, védett falai közé, és nyomon követhettem két ember egymásra találását és eltávolodását, egy nagyszabású társadalmi körképpel vegyítve a válságban lévő Amerikáról.
Nehéz ebből a könyvből spoilermentesen posztot írni, de próbálkozom vele. Aki még csak véletlenül sem akarja tudni a bővebb benyomásaimat, annak azt mondom, hogy egy nagyon tanulságos lelki élveboncolás, ahol Amy a múlt, Nick pedig a jelen. Miközben Amyt próbálják megtalálni, valamilyen formában,  feltárul előttünk, hogy mennyire másképpen élte meg ezt az öt évet ez a két ember. Egymás mellett voltak, de nem mindig együtt, és ez nem múlik el nyomtalanul senkiben sem.

Az írónő nevét mindenképpen érdemes megjegyezni, mert olyan képet fest nem csak egy házasságról, hanem a hanyatló Amerikáról is, amit kevesen tudnak csak ilyen érzésekkel telin és mégis sebészi hidegvérrel megtenni. Kevés annyit mondani, hogy jól ír, pedig nem könnyű úgy átadni két életet, hogy olvasás közben mind a két ember én vagyok, és mindig annak van igaza, aki épp vagyok. Legalábbis egy ideig, aztán egy ponton mindenkinek el kell döntenie, kihez húz. A könyv úgy van megalkotva, hogy felváltva követhetjük Amy és Nick gondolatait, amik egy idő után vissza is utalnak a másikra, múltbeli eseményekre, és látható a különbség kettejük nézőpontjában.

És akkor a csak kicsit spoileres vélemény:

Mindannyiunkkal megeshet, megesik az ilyesmi, hogy megtaláljuk, akit a Nagy Ő-nek gondolunk, aztán az évek múlásával szépen lassan valami mássá változik minden. Még mi magunk is.
Így történt ez Amyvel és Nickel is. Hatalmas szerelemnek indult, aztán minél inkább egymás életének részévé váltak, úgy kezdett elkopni a lángoló érzelem, és gyűlt a helyébe minden más, aminek nem kellett volna ott lennie: düh, frusztráció, kisebbségi érzés, magány.
Amy naplóbejegyzéseiből remekül végig lehet követni ezt a változást; a kezdeti imádat, tervezgetés, a jövő elképzelése, ami természetesen csupa jót és állandóságot jelentett, szépen lassan elhalványult, és átvette a helyét valami tompa fájdalom, ami a végére már a mindennapok kitörölhetetlen része lett.
Mindketten fújnak a másikra, mert a másik elvesztette a munkáját, a másiknak van pénze, a másik miatt kellett elköltözni, a másik szülei bajban vannak, és segíteni kellett, végül ott állnak pőrén, pénz és munka nélkül, egy olyan városban, ami mindkettejüknek új - Nicknek mert a változás a városát sem kerülte el, Amynek meg mert new yorki lányként el kellett költöznie a világ egy eldugott, unalmas és poros végébe -, és sem magukkal, sem egymással nem tudnak mit kezdeni.

Amynek nincs más vágya, minthogy megfeleljen Nicknek, akinek nem tud megfelelni. Az élet furcsa fintora, hogy Amy, aki gazdag szerető családból származik, irigylésre méltó gyermekkorral a háta mögött, teli van kisebbségi érzéssel és kényszeres bizonyítási vággyal. Míg Nick, aki egy dührohamokkal és megalkuvásokkal teli boldogtalan gyerekkort tudhat a magáénak, megtanulta elfogadni a krízishelyzeteket, és még ha furcsán is, de képes kezelni a problémákat. Amiket meg nem, azt nagyon mélyen magába rejti.
Amy naplója szerint az eltávolodás veszekedésekkel, sértésekkel és durcával járt, és aki sértődik, és sért, és durcás, az Nick, aki viszont semmit nem ért, az Amy. Viszont Amy akárhogyan is viselkedik (ahogy nem is akar igazából viselkedni), ő még mindig azzal a rajongással néz férjére, csak már több benne a kérdőjel, mint a láng. Nick viszont már nem az a kedves, mosolygós srác, aki volt, elhidegült, megkeseredett.
Amy egyedül van, Nicknek ott van Margo, az ikertestvére, aki Amy életében egy olyan pont, amivel nem tud mit kezdeni. Go mondhat bármit, viselkedhet bárhogy, Nick elfogadja, míg ha Amy tenné ugyanazt ugyanúgy, hisztis tyúk lenne, aki mindenen csak problémázik. Nehéz ezzel megbirkózni, mert ideális esetben az etalon a feleség, nem pedig a testvér. De Go szavak nélkül is megérti Nicket, amire Amy nem képes. Behozhatatlan hátrány. Go az, aminek Amynek kellene lennie, és ezzel mindenki tisztában van.

Nick kommunikációja elég hézagos, és kényelmes. Saját bevallása szerint is nagy rajongója a dolgok elhallgatásának, és valójában azt akarta, hogy (Amy) olvasson a gondolataiban, hogy ne kelljen lealacsonyodnia az artikuláció nőies műfajához. Namost azért egy ilyen ember lelkivilágához közel férkőzni nem egyszerű feladat, pláne nem könnyű az éppen aktuális hangulatait vagy vágyait kitalálni, főleg, ha ő maga nem is akarja. Amy próbálkozott vele, először nagyon, aztán már egyre kevésbé, végül eljutott oda, hogy felismerte, a házassági évfordulók, az ünnepek, minden igazából róla, Amyről szólt, és Nick meg a közös dolgok, a poénok, az érzések valahol elsikkadtak. Amy így élte ki kisebbségi komplexusát: elérte, hogy Nick és a házasság róla szóljon, de ezzel el is vette a lehetőséget Nicktől, hogy ő is részt vegyen Amyben. Csak így, egyszerűen Amyben. Pedig Nick biztosan szerette volna.
A Nickben élő kép Amyről elég konkrét: ő múltbeli Amyt szereti, a kedves, megértő, vicces lányt az okos beszólásaival, és az egyedi koponyájával. A régi emlékeket szeretettel őrzi, míg a mostani Amyről inkább megfeledkezne, pedig az összes emlék felidézéséből érezhető, mennyire szeretné szeretni ezt a nőt. A régi szerelem elérhetetlen ábrándnak tűnik, valami olyasminek, aminek az emlékéhez nagyon ragaszkodik, és ami ettől még, a jelenben nagyon is hiányzik neki.

Annyira eltérő, ahogy ez a két ember önmagát és egymást látja, mintha nem is ugyanazokról az emberekről olvastam  volna. Szegény Amy. Szegény Nick. Szegény Amy. Micsoda egy rohadék Nick. Amy egy szemét dög.
És a mesének vége, a tények nagy része nem az, aminek látszik, és vannak kézenfekvő következmények, amik mégis megdöbbentenek, mert...
Jött a fordulat. Számítottam erre, sőt, vártam is, csak fogalmam nem volt róla, hogyan jutunk el idáig. Ez persze mindent más megvilágításba helyezett, és először arra gondoltam, hogy túl korán tudtam meg, még húzni kellett volna, hogy lesz így a folytatása olyan izgalmas és feszültséggel teli, mint az első rész? Nem kell aggódni, innentől talán még inkább leköt bennünket, hogyan fog ebből Nick kikeveredni, mert én már kezdettől fogva neki drukkoltam, minden bűne ellenére.

Zseniális könyv az emberi kapcsolatokról és buktatóiról, és a jellemekről, személyiségekről, egy rakás kérdéssel, amit óhatatlanul fel fog tenni mindenki magában olvasás közben.
Nekem egyértelműen kedvenc lett a könyv, és ez alapján az egy könyv alapján az írónő is. Kalapot emelek előtte, ahogyan szövi a szálakat, és sikerült megalkotnia egy olyan történetet, ahol minden egyes mondatban feszültség van, és elérte egyetlen pillanat alatt, már a könyv elején, hogy ne is akarjam abbahagyni az olvasást. Most úgy érzem, a világ végéig tudnám olvasni, bár cseppet sem felemelő könyv, sőt, elég nyomasztó, de az egész annyira eltalált, annyira elvont és konkrét is egyszerre, hogy mindig akadt rajta gondolkodnivalóm. Pszichithriller a szó legteljesebb értelmében.

Kiadja az Alexandra

Share this:

19 megjegyzés :

  1. Jaj, ne csináld már, mert érdekelni fog:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szerintem is érdekelni fog.:)) de akkor olvasd, ha bírod a gyűrődést, mert eléggé alattomosan nyomja agyon az embert. megtévesztően könnyed az írásmód a letaglózó hatáshoz képest.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. igen. (ehhez nincs mit hozzáfűzni.:))

      Törlés
    2. Már meg is rendeltem, te kis átokfajzat, mfff :)

      Törlés
  3. Húú, ez a poszt nagyon jó, és nagyon kell a könyv is- engem ez a téma annyira érdekel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. minél többet agyalok rajta, annál tökéletesebbnek látom. még a végét is, pedig azon először meghökkentem.

      Törlés
  4. nem mertem a spoiler után tovább olvasni de ajm akkor is már érdekel szóval várólistára felpakolva :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igazából nem tettem bele spoilert, mert a lényeget kihagytam.
      neked mindenképpen ajánlom, testhezálló könyved lesz.:)

      Törlés
  5. kedveskéim, ha valaki elolvasta, és szintén rajongó lett, akkor rajongjon már nekem majd ide egy kommentet, mert olyan egyedül vagyok még ebben az imádatban...
    egyelőre nem nagyon jut hely másik könyvnek a gondolataim között.

    VálaszTörlés
  6. Én se mertem a spoiler után olvasni, de érdekel, és hamarosan elolvasom :) (és rajongó leszek :D)

    VálaszTörlés
  7. remélem.:))
    a spoiler után is olvasható, mert nem igazán spoiler, inkább csak benyomás, egészen a fordulatig, de a benyomásoknak sincs jelentősége, épp a fordulat miatt.

    VálaszTörlés
  8. Spoiler lehet, szerintem:
    Szerintem ebbe a hibába, azaz, hogy "egy ilyen ember lelkivilágához közel férkőzni nem egyszerű feladat, pláne nem könnyű az éppen aktuális hangulatait vagy vágyait kitalálni, főleg, ha ő maga nem is akarja." S ha a nő "próbálkozott vele, ..........., végül eljutott oda, hogy felismerte, a házassági évfordulók, az ünnepek, minden igazából róla, ........ szólt,......... az érzések valahol elsikkadtak."- Szerintem sok kapcsolat tényleg itt és így sikkad el. Ha a nő nem okos, nem megértő nem segítőkész a férfi felé, akkor a vágyai vágyak maradnak, és megkeseredett vágyak, könnyekkel, és a pasi azt sem tudja majd, hogy miről van szó. Amytől függetlenül nekem ez a kapcsolat a normális mivoltában egy kép a negatív útról.
    Vagy én látom rosszul? Az én férjem is hasonló volt, de mivel megismertem őt, így egyre inkább tudtunk, és tudunk még mindig csiszolódni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem látod rosszul. ha elhisszük a könyv elejét, és feltételezzük, hogy mindaz úgy igaz, ahogy le van írva, akkor láthatjuk, hogy távolodnak el egymástól az emberek, és teszik tönkre az együtt töltött időt, anélkül, hogy valóban jobbítani akarnák a kapcsolatukat.
      sztem egy nő kevés ahhoz, hogy jól működjenek a dolgok, kell hozzá a pasi is, mert különben nem lenne más a nő részéről csak önfeladás, és az egyéniségének a megszűnése, ami csak tovább gerjeszti a rosszat.
      nekem a naplókból eleinte úgy tűnt, hogy Amy megszenvedi az eltávolodást, Nicket pedig hidegen hagyja, ami felszínesen talán így volt, de a mélységben egészen más okok rejtőztek, mint tudjuk.:)

      Törlés
  9. Egyáltalán nem vagy egyedül:) Én magam is rajongok ezért a könyvért, egyszerűen úgy érzem, örökké olvasnám és folytatásra éhezem. Először nem értettem Go "vicceit" mint például a fás ajándékot, amin valahogyan nem tudtam nevetni, a folytonos szóismétlést és gyakori káromkodást ami nem mindig kívánkozott oda, de amikor kiolvastam, rájöttem, hogy ez a könyv ettől volt különleges. Mindenkinek csak ajánlanám, nekem pattanásig húzták az idegeimet a mondatok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. dejó. :))
      én amit még így utólag nagyon értékelek a könyvben, hogy miután a közepe környékén lelepleződtek a dolgok, utána sem lett unalmas, vagy kiszámítható. megmaradt a feszültség.

      Törlés
  10. A Kodolányi János Főiskola kommunikációs tanszék blogja. Én is publikálok rajta. Fogadjátok sok szeretettel.
    https://amilapunk.wordpress.com/2014/11/07/holtodiglan-kritika/

    VálaszTörlés

 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes