Angela Marsons krimijei (Kim Stone felügyelő) - Keményfedél

2018/04/16

Angela Marsons krimijei (Kim Stone felügyelő)

Véletlenül sem szeretném elmesélni egyik könyv tartalmát sem. Érdekes az összes: az egyikben csontokat találnak a földben, másikban egy pszichopata pszichológust kell Kimnek elkapnia, van licitezős gyerekrablás, meg tudományos hullatalálás. Elég sokfélék a bűnügyek, időnként több is előkerül, egymással párhuzamosan, hiszen nem éppen életszerű, hogy mindig csak egy ügyre koncentráljanak a nyomozók.

Van, ami tetszik a soriban, van, ami nem.
Kezdem azzal, ami nem.
Kim árva volt, elfogyasztott néhány nevelőszülőt, és elég durva dolgokat kellett megtapasztalnia gyerekként. Tény, hogy Marsons nem volt szívbajos, tényleg falhozvágós múltat adott Stone-nak, de annyira elcsépelt ez a "tudom, min mentél keresztül, nekem is sanyarú volt a gyerekkorom, de igen, tudom, nem csak úgy mondom" dolog. Mintha egy nyomozó csak alkoholista vagy antiszociális lehetne, bár tény, ha egyébként vinnének valami normális életet meg lelkiállapotot, az a meló mellett gyorsan hanyatlásnak indulna.
És itt vége is van a nemszeretem dolgoknak, mert egyébként Marsons remekül bepattintja a történet apró kis réseibe ezt a hányattatott múltat, és teljesen jól működik tőle minden egyéb, a nyomozással kapcsolatos esemény.
Igencsak szeretem, hogy nincs szerelmi szál. Egy kanyi se. Semmi. Mindez a gyerekkori történéseknek köszönhető, így teljesen a történetre tudunk koncentrálni. Ami persze nem azt jelenti, hogy nem tűnnek fel időnként potenciális jelöltek, de egyelőre kimerül a dolog a beszólogatásokban.
A nyelvezete abszolút élvezhető, nem szépirodalom, és nem is az igénytelen tőmondatos fajta. Nem ereszti bőlére a leírásokat, mégis plasztikus, és pereg előttünk minden, akár egy film. Nincsenek felesleges körök, nem az ókortól indít, hanem szinte azonnal bele a közepébe, ami kell, azt meg majd megtudjuk útközben.
Ami a legjobb a regényekben, az a karakterfejlődés. Kim nagyon-nagyon lassan kezdi felvenni egy normális ember alakját, a második részben pl. kiment magának egy kutyát a menhelyről, és ő van a legjobban meglepődve, hogy milyen gyorsan megszokta. (talán, mert a kutya is pont annyira antiszoc, mint ő. jól egymásra találtak.) Élvezet figyelni, ahogy a beosztottjait kezeli, ahogy a gyanúsítottakkal bánik, ahogy a kihallgatásokon viselkedik. Hatalmas arc.

A regények elég összetettek és jól felépítettek ahhoz, hogy ne akarjak találgatni, ki a gyilkos, és mindig van pár meglepő fordulat is, amire nem feltétlen számít az olvasó (meg a bűnös szereplő sem). Az elsőnél megpróbáltam kitalálni, de nagyon mellélőttem. Egyszerűen csak hagyni kell, hogy sodorjon magával Kim energiája, aki alig alszik, és pihenésképpen motorokat rak össze; nagyon gyorsan rá lehet hangolódni az intuíciójára, a lelkialkatára.
Szerintem a legjobb az első meg a negyedik rész volt, a harmadikon meg eléggé unatkoztam.
Remélem, nem hagyják abban Stone felügyelő sorozatát, igazán kár lenne érte, elsőrangú krimi eddig mind. Magasra tette a lécet. Ha kicsit több lélekboncolás és analízis lenne, abszolút kedvenc lenne.



Share this:

2 megjegyzés :

  1. Na, a negyedik kötet közepén járok, és kénytelen vagyok korrigálni téged, mert egy randira elmegy, bár ez tényleg nem nevezhető komoly szerelmi szálnak. Korábban pedig egy szétszerelt motor felett olyasmi szópárbaj folyik a motortulajjal, amiből másutt -- ismétlem: másutt -- előbb romantikus érzelmek, majd orbitális kefélkedések következnek (vagy fordítva). Nadenemitt! :)))))))

    Natos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, teljesen igaz, volt egy randija, nade hol van ez a romantikus sóhajoktól, kellesz-nemkellesz-deigen-ektől.:D
      néha komolyan sajnáltama csajt, mert elég defektes, nem véletlenül kerüli az intim közelséget, de ez így szórakoztatóbb.

      Törlés

 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes Pictures © from Pinterest