Látom már, hogy ebből nem lesz egy hosszú poszt, mert én csak annyi energiát fektetek a reklámba, amennyi a legkevesebb fáradsággal jár: felteszem a linket a facebookra. Őszintén szólva ennél több energiát nem látok érdemesnek belefeccölni, nem élek belőle, sőt, egy fillért sem látok a posztokból, úgyhogy minek.
Tudom, eléggé elavult gondolkodás ez, amikor mindenki nyomul a neten, híres akar lenni, és fontosnak érezni magát, meg úgy érezni, hogy bárki életére hatással van, de szerintem ezek csak illúziók, így tök lényegtelenek is. Hogy most csak ötszázan kattintanak egy posztomra, vagy kétezren, az nekem igazából jelentéktelen különbség, merthogy nem látom a valódi hatást: kézbe vette-e miattam a könyvet (lehet, hogy igen, de fél év múlva már arra sem emlékszik, kinél olvasott róla olyat, ami miatt ő is elolvasta), elolvasta-e egyáltalán a posztot (mert nem biztos ám, lehetett ez véletlen kattintás, vagy csak a kép miatt nyitotta meg ), egyetért-e velem vagy nem, egyáltalán, tudja-e, hova került, mert itt nem lehet letölteni könyveket.
Egy linkmásolásnyi időt éppen megér a posztom, bár így sem számoltam azzal az idővel, amit a posztírás vesz el, meg a képek keresése. Mert akárhogy is szeretjük a blogolást, és egy tök jó hobbi, időigényes normálisan összerakott posztokat megírni.
A közösségi média nyomulása engem egyébként is roppantul zavar. Már nem a saját életemre vonatkozóan, mert nyilván remekül ki tudom zárni a fb-t, ha már túl sok a jóból, twitteren, youtube-on nem is vagyok, instát sem használom, de a
Bevétel. A recikönyvek mindenképpen annak számítanak, úgyhogy ha egy blogger recit vállal, amolyan bevételfélére is szert tesz belőle, ha máshogy nem, legalább azt a könyvet nem kell már megvennie, vehet belőle mást. Van/volt egy másikféle bevételi forrás, az affiliate rendszerrel, nem tudom, ez kinek hogy ment, de nálam nem volt túl nagy siker, legalábbis mondhatom, hogy az elvártnál jóval alacsonyabban teljesített.
Hogy van-e értelme a könyvesbloggerségnek? Szerintem azon kívül, hogy mi ezt nagyon élvezzük és szeretjük, semmi. Egy időben volt egy olyan elhatározásom, hogy jó lenne rábeszélni jó könyvekre az embereket, és segíteni a kiadókat a könyvek reklámozásával, de azután annyi helyen olvastam a kiadók panaszait, hogy visszaesett a forgalom, nem olvasnak az emberek, hogy rájöttem, én ugyan senkit nem akarok rábeszélni semmire, mindenki arra költ, amire akar. Elmúlt az a kényszerképzetem is, hogy az én posztom bármit is segítene bármelyik kiadónak, szóval mondhatom, hogy teljesen felnőttem ehhez a virtuális léthez, és nem látok bele többet annál, mint amennyit érdemel.
A net és az idő fura viszonyban állnak egymással. Rengeteg embert látok okostelóval a kezében szaladgálni pl. az utcán, és nem csak a kezében van, de ki se tudja emelni belőle az arcát. Egy ritka alkalommal, amikor buszozni voltam kénytelen, a mellettem levő ülésen volt egy tőlem nem sokkal idősebb nő, aki a telefonját pörgette, míg utaztam. Nem állt le csevegni, cikket olvasni, de nyilván találni akart valami őt is érdeklőt, és becsülöm a kitartásáért, hogy nem adta fel a keresést, mert mikor leszálltam, még mindig pörgött a képernyője.
Szóval a net és az idő kapcsolata enyhén szólva is ambivalens, ami úgy jön ehhez a témához, hogy én nem vagyok az a telót pörgető alak, én a virtuális téren kívüli olvasó vagyok. Így eshet meg az, hogy bloggerek/bárki más eltölthetnek órákat is azzal, hogy a posztjaiknak, aktuális termékeiknek megtalálják a legtöbb megfelelő helyet a neten, soha nem fognak hozzám elérni, mert nem leszek velük egy bit-térben. Így kihasználom a leglátogatottab közösségi oldalt, aminek a fényét emelem a jelenlétemmel, és úgy érzem, megtettem mindent, amit a blogom érdekében megtehettem. (egyébként a legtöbb keresésem elsősorban a gugliról jön, ehhez meg elég megírnom a posztot és kitenni.:D)
A többiek témája:
