Tavalyi nyomok

Tavalyi nyomok

Elég rapszodikus volt tavaly, hogy miről írtam, meg miről nem, de van pár jelentős, ami kimaradt, azokról felvések ide pár gondolatot.

Nagyon szeretem a jó krimiket, és Stieg Larsson a Millenium sorozatával abszolút megadja ezt. Nem is szimplán krimi ez, annál sokkal több, egy hömpölygő történetfolyam egy 40 éves családi rejtélyről, emberi sorsokról, korrupcióról. Az a könyv, amit ha tiniként olvasok, egészen biztos, hogy oknyomozó újságíró akartam volna lenni. Egy egészen másfajta média-szemléletet tükröz, mint amit úgy alapból az újságírásról gondolok (amiben semmi tiszteletreméltót nem látok jelenleg). És persze ott a krimi-szál, ami az északi népeknél nem annyit jelent, hogy egyszerűen csak kinyírnak valakit. Valószínűleg az időjárás teszi, hogy ezt a legbetegebb módon csinálják.
Láttam a filmet is, de mintha valami teljesen másról szólt volna.

Képzeljük el, hogy egy zöldellő, néhol havas, esetleg esős, és nagyon ritkán napos lávamezőn járunk, ahol közel s távol semmi nincs, csak mi és a metsző szél, meg a képzeletünk. A sirályok kacagása kis faluja ennél kicsit népesebb, de átlengi a pusztaság és az időjárás reménytelensége, a természeti elemeknek való kiszolgáltatottság nem csak a szárazföldön, de a tengeren is, amit aztán hoznak magukkal a tengerészek, a nagy szegénység, de az emberek szívósak, túlélésre termettek, és időnként elborítja őket az optimizmus. Főleg, ha bevezetik az olajfűtést a házba, vagy kerül hús is az asztalra. Fura halálesetek történnek, az egésznek a közepén pedig egy nagyon különös nő áll, Freyja, aki mintha környezete inverze lenne: özvegy és fiatal, gazdag ruhatára van és parfümjei, hideg, mint a jég, és ha mosolyog, akkor semmi jóra nem kell számítani, alakjától és hajától mindenki oda van meg vissza, de ennek ára van, amiről nem sokan tudnak, keveset beszél, és sokat sétál, és hallgatása titkokat takar.
Élet és nők Izlandon az 1950-es években, mégsem tudok női regényként gondolni rá. Ez Freyja regénye; pont annyira titokzatos, mint ő, rengeteg elvarratlan, megoldatlan szállal, felemás befejezéssel, ami teljesen illik a személyiségéhez. Még az is, hogy nem is ő zárta le a történetet.

Kirké. Egy kitaszított istennő, egy boszorkány, akivel Miller teljesen lenyűgözött. Nem tudok semmi meggyőzőbb érvet mellette, egyszerűen csak üljetek le, és hagyjátok, hogy az olimposzi istenek megmutathassák, milyenek is valójában. 
Nem romantikus könyv, mégis az egyik legszebb szerelmi történetként maradt meg bennem, pedig ez csak egy aprócska történetszál, szinte mellékes. A lényeg a családi ármányon van, az isteni ellentéteken, az elfogadás utáni vágyon, a bosszún és a furfangon, amivel még az istenek is át lehet verni. Akár egy embernek is.
Ráadásul Odüsszeusz olyan oldalát ismerhettük meg, amit én inkább érzek reálisnak, mint az idealizált hőst, aki eddig a képzeletemben élt.
Ha Homérosz így tudott volna írni... 


Összességében nem túl sok tavalyi olvasmányom tett rám mély benyomást, ezeken kívül talán még a szórakoztatása mellett is sokszor gondolkodóba ejtő St. Mary krónikák, amire azt tudom mondani, hogy igazán hatalmas élmény volt. Mindig ilyen könyveket akarnék olvasni, de ki tudja, lehet, akkor elsikkadna, amitől ezek ennyire kiemelkedőek. 

Megjegyzés küldése

6 Megjegyzések

  1. A sirályok kacagása és a Kirké nekem is nagyon várós, mondjuk az előbbinek a borítójától rosszul vagyok, kiborítanak ezek az állatfejes emberi alakok, de még szerencse, hogy nem vagyok egy nagy borítómániás. Majd leragasztom egy post ittel. Ha a történet jó, végülis nem számít, de ezek tényleg a frászt hozzák rám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig a sirályok kacagásának a hangulatát nagyon hozza a kép.:) kivételesen egy nagyon eltalált borító, bár kicsit félrevezető is a történetet illetően. tényleg inkább ragaszd le, ha ennyire nem jön be, mert érdemes elolvasni.

      Törlés
  2. A tetovált lányt nagyon szerettem anno és a másik két részt is.:) A sirályok kacagását felraktam a kívánságlistámra, jól hangzik.
    Basszus, most jöttem rá, hogy idén olvastam én is a Kirkét és nem raktam bele az éves zárásba a kedvencek közé (!!), miféle könyvmoly vagyok én?!
    Az Akhilleusz dalát is elolvastam, de azt nem szerettem annyira.
    Én se rajongok az állati és emberi részekből összerakott torzókért, de a Guvat és Gazella kopasz Barbie-kiadása volt talán a legrondább a számomra, ill. A lélek testéről ocsmány lepkéjét is utáltam. Még jó, hogy mindkettő védőborító és nem kellett állandóan bámulnom őket.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én le akarom nyomni az egészet, azt is, amiket már nem Larsson írt. tetszik a körítés, hogy ki van dolgozva rendesen minden.
      látod, erre jók a posztok, egy csomó minden eszébe jut az embernek, ami az övéből kimaradt.:D
      uh, hát vannak borzasztó borítók. sokszor elámulok, hogy bár legtöbbször a külföldi az etalon, de odakinn ami gáz, azt itthon nem vállalná fel szerintem senki.:))
      nekem annyi előnyöm van, hogy e-ben olvasok nagyrészt, nem kell a borítókat nézegetnem meg dugdosnom, ha nagyon vállalhatatlan.:D

      Törlés
  3. A Tetovált lány komolyan jó. Az első 3 kötetet, akkor még úgy tudtuk, trilógia lesz, egyben letudtam. Hajrá! :)

    És most két könyvet tettél a listámra. Kirké mondjuk már egy ideje lebeg a tudatalattimban, de A sirályok kacagása totál kimaradt! :o Köszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. próbáltam egymás után olvasni, de kellett valami más nekem közte. de majd hamarosan folytatom.:)
      örülök, hogy tudtam újat mondani. remélem, nem bánjuk meg.:D

      Törlés