Karen Marie Moning Fever sorozata | Keményfedél

Karen Marie Moning Fever sorozata

Muszáj, hogy itt legyenek egyben legkedvencebb sorozatom bejegyzései is.

1. Keserű ébredés (Darkfever) 

Több okból is újabb kedvencet avattam. Először is, végre egy könyv, ahol nincs egy szál dugás sem, vannak viszont pajzán és pikáns jelenetek, amiket elképzelve nem álltam meg röhögés nélkül. Mások tehetetlensége mindig jó szórakozás, főleg, ha az illető sem csinál belőle túl nagy problémát. Másodszor ebben a műfajban kéz a kézben jár Chance Cassie Palmer sorozatával, pont olyan izgalmas és mozgalmas, ráadásul a szereplők itt (mármint Moningnál) mintha kedvelhetőbbek lennének, én legalábbis hamarabb megbarátkoztam mindenkivel, mint Chance-nél. És végül, de nem utolsósorban ez a történet sorozatra termett, egyszerűen muszáj, hogy legyen folytatása.
A történetről dióhéjban csak annyit mondanék, hogy Alinát megölik, így húga, Mac elindul Írországba, hogy megkeresse nővére gyilkosát, de valami egészen mást talál. Nem csak a világképe fordul ki szinte egyik pillanatról a másikra, de az élete is megváltozik. Van vele egy fickó, Barrons, akiről egyelőre nem tudni, micsoda, de Mac mellett áll, akivel együtt szedik össze a tündérek szent tárgyait, hogy meg tudják akadályozni a másik világ sötét lényeinek teljes áttörését a mi világunkba. És miközben Mac próbál megbarátkozni új helyzetével, mindezt az ő tolmácsolásában olvashattam, és egy nagyon jófej kiscsaj képe bontakozott ki a szemem előtt, akinek szívesen segítenék véghez vinni az őrült terveit. Persze azért legyen kéznél Barrons is.
Nem is akarok több szót pazarolni, ennél a könyvnél minden egyben van, és ha lehet hinni Katamanónak, akkor ez ennél csak jobb lesz, az meg már maga lesz a mennyország. Jó a szöveg, jó a történet, kedvelhetőek a szereplők, a könyv meg szinte letehetetlen. Kell ennél több? Nekem egyelőre minden igényemet kielégítette, igazán jól tette Moning, hogy erőt vett magán, és kiírta magából.

2. Álom és valóság (Bloodfever)

Olyan gyorsan kiolvastam, hogy szinte még fel sem fogtam, hogy olvasok, és már vége is lett. Vannak könyvek, amiket képtelen vagyok megunni, akár hónapokon keresztül képes lennék elveszni a világukban, és ez is ilyen.
 A történet sarokpontja a hajsza a titokzatos könyv, a Sinsar Dubh után, amit mindenki másért akar megtalálni: Mac azért, mert Alina megkérte rá, Barrons nem tudjuk, miért, a Nagyúr, hogy leigázhassa a földet. Bár, hogy neki minek a könyv, azt nem tudom, ez az igázás nagyon megy neki enélkül is. Mac egyre jobban tudja kezelni az erejét, és néha már letegeződnek Barrons-szal, és a könyvesbolt még mindig a legtutibb hely a világon.
 Nem igazán tudok nagy tirádákat írni, ami azért furcsa, mert azokról a könyvekről azért szoktam tudni, amik ennyire jók. Most viszont nem megy. Magába szippantott, és  hiába próbálom megindokolni, hogy miért, csak olyan közhelyek jutnak eszembe, minthogy jól felépített, érdekes és izgalmas a világ, meg egyediek a szereplők, Mac jó fej, meg Barrons is... szóval szeretek köztük, na. Igaz, a végén majdnem szívrohamot kaptam, hogy Mac-et kinyírják, főleg, mert közben eszembe jutott Katamano megjegyzése, hogy lesz majd folytatása a sorozatnak, csak nem Mac és Barrons lesz a főszereplő, de aztán az még nem most lesz, addig még van három rész. Katamano egyébként fordítja a harmadik kötetet, de én majd akkor fogom elolvasni, ha átrágom magam az angolon. Mert igaz ugyan, hogy nem szeretek sorozatokat egymás után olvasni, de most egyszerűen muszáj. És ha angolul, hát úgy. Majd ha kijön magyarul, elolvasom még egyszer. Kórosan hedonista vagyok. Imádom ezt a világot, és nagyon tetszik, ahogy Mac fejlődik. Ahhoz képest, hogy az első részben cseppet megütköztem azon, ahogy a saját szépségét dicséri, ebben a részben elég sok mocskos dologra vetemedett. Oké, ez általában nem fejlődés, de most az. A könyvesbolt egyenesen egy álom, és kikerült a képből egy szereplő, akit nem szerettem, és képbe került egy másik, akit szintén nem szeretek, úgyhogy megvan az egyensúly. A Nagyúr is érdekes fazon, szívesen tudnék meg róla is többet, de a csúcs azért még mindig Barrons. És utálom, ha magázódnak egy könyvben, de itt személyes sértésnek vettem, amikor tegeződtek.


3. A hajnalra várva (Faefever) 

Mit is lehetne írni egy sorozat harmadik kötetéről, amikor már az első kettőnél mindent leírtam, amit csak lehet, ráadásul rosszat nem is tudok mondani róla? Ez is letehetetlen volt, meg érdekes, meg izgalmas, meg satöbbi. Igazából csak magamat ismételgetném, ami nem baj, hátha valaki csak most fog felfigyelni Moningra.
 Először angolul olvastam el, igaz, így nem jutottam teljesen a végére, mert közben megjelent magyarul, és azonnal nekiestem úgy. Nincs még szemem angol nyelven a finom stílusbeli különbségekre, de élveztem így is, meg úgy is. Angolul talán annyi előnye van a könyvnek, hogy nem éppen a legegyszerűbb a nyelvezete, és gazdag a szókincse, elég sűrűn kellett közben szótáraznom, így aki csak alapszinten tud, annak nem feltétlen fog menni csípőből, de azért lehet vele boldogulni. Így viszont azt is meg tudtam állapítani, hogy nagyon jó a fordítás, és nagyon eltalált a stílus is, egy szavam nem lehet.
 Ha azt mondom, hogy nekem nagyon tetszik ez a Seeliekkel és Unseeliekkel teli világ, az árnyékokban megbújó szörnyekkel, és térképekről leradírozott városrészekkel, és A Könyvesbolttal, akkor nem mondok újat. Barrons még mindig a férfikarakterek csúcsa, pedig elolvastam már jópár könyvet rövidke életem alatt, de be kell vallanom, hogy Fürkész Anomandert (Erikson sorozatából) lelökte a trónjáról. Igazából nem szerepel sokat a könyvben, amikor viszont igen, akkor Jelen Van. olyan pasi, akinek szívesen belemásznék az agyába, a lelkébe, azt hiszem, lenne látnivalóm bőven. A másik érdekesség V'lane, a szexszel ölő tündér, akinek a középkorban valószínűleg nagyon örültek volna a hajadonok (hát még a férjes asszonyok, hajjaj), mert oltári élvezeteket éltek volna át, és mégiscsak közszemlére lehetett volna tenni azt a lepedőt. De azért V'lane sem csak szexből áll, Moningnak nagy tehetsége van hozzá, hogy igazán karizmatikus szereplőket alkosson, mert a hercegből is süt az a másság, hogy ő igazából nem ember, hanem tündér, és minden más, ami ezzel jár. És ott van Mac is, a főszereplőnk, aki ahhoz képest, hogy az első könyvben tipikus műkörmös plázalibának tűnt (az is volt, ezt ő maga is beismerte), meglepően intelligens és fejlődőképes. Az első kötetben sokszor kiakadtam rajta, és olykor idegesített, mostanra viszont nagyon megszerettem.
 Így a harmadik rész után ki merem jelenteni, hogy Moning kiemelkedik az ebben a műfajban alkotók közül. A karakterábrázolása egyszerűen elképesztő, még a legutolsó kis mellékszereplő is olyan színes, egyedi, és egyéniség, hogy első pillantásra akár valós személy is lehetne, mint ahogyan az egész történet lehetne akár igaz is. Érdekes megfigyelni, hogy Barrons az egyik alappillére a könyvnek (Mac mellett), annak ellenére, hogy igazából nincs jelen folyamatosan. Olykor megjelenik, épp, amikor kell, na de akkor Ott Van, és nem lehet nem észrevenni. Engem vele fogott meg Moning. V'lane karaktere egy kicsit idegen volt nekem eleinte, és cseppet sem bántam volna, ha eltűnik a képből, akárcsak a nyomozó, de belátom, hogy mindketten hiányoznának, ha nem lennének.


4. Dreamfever

Mindenkit ki fogok ábrándítani, mert semmit nem mesélek a történetről. Hihi.:) Akármit is mondanék, az tuti spoiler lenne, ugyanis biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik még csak ezután vetik bele magukat Moning világába, és véletlenül sem rontanám el az élvezetüket.
 Elmesélem viszont, hogy én ezt kiolvastam angolul. Baromi nehéz volt, mert bár eddig nem olvastam túl sok angol könyvet (azokat sem fejeztem be), ez valahogy más volt. Talán a stílusa miatt, talán mert gazdag a szókincse a regényeknek, nem tudom, mindenesetre nagyon élveztem. Mert ezzel együtt könnyű is volt, hiszen a történet, a világ, a szereplők már mind ismerősek, most egyszerűen csak tovább történtek a dolgok.
 A harmadik részt, a Faefevert félbehagytam, amikor megjelent magyarul, és ezt a negyedik részt is nagyon várjuk már, de igazság szerint hálás vagyok a kiadónak, hogy még mindig nem jelent meg, mert kénytelen voltam angolul befejezni. És kénytelen vagyok angolul folytatni, mert ugye az ötödik rész jó esetben is a jövő év első felében jelenik meg, addig meg megpusztulok a kíváncsiságtól, hogy hogyan tovább.
 Aki még csak most kezd el próbálkozni az idegen nyelven való olvasással, vagy esetleg hezitál, hogy nem tud ő olyan jól, hogy nekikezdjen, annak csak azt tudom tanácsolni, hogy ne nagyon húzza a dolgot, mert később sem lesz okosabb, és nem lesz könnyebb olvasni sem, viszont hatalmas élmény közben is, meg a végén is, hogy megcsináltam, kész vége, elolvastam egy angol könyvet egyedül, és megértettem, és élveztem.
 Na jó, egy kis kedvcsináló a könyvhöz: az eleje, ahogyan elkezdődik, számomra döbbenetes volt. Főleg, ha belegondolok, hogy Mac honnan indult, és mennyi mindent fedezett fel önmagában, és mennyire ki tudta teljesíteni a képességeit. Ugyanakkor túl sokat mégsem változott, ugyanaz az eltökélt, kedves, a jó értelemben egyszerű lány maradt, aki belépett Dublinba néhány hónappal ezelőtt. Gondolom, mindenki várja Barronst; kapunk is belőle jócskán. Imádom ezt a pasast, mert annyit lehet rajta gondolkodni, hogy amiket mi Zenkával végigagyalunk róla, meg a történetről, abból Moning újabb ötleteket kaphatna még pár könyvhöz. De abban is megegyeztünk, hogy a megoldás mindenre valószínűleg jóval egyszerűbb, mint hisszük, olykor eléggé elszabadul a fantáziánk. V'lane, a szexszel ölő tündér is feltűnik, de ő most kicsit háttérbe szorult, viszont megtudjuk, miért gyűlöli Barronst. (És hogy Barrons miért gyűlöli őt ennyire, arra is megvan az elméletem.) Kiderül egy nagyon érdekes dolog a Nagyúrról is, bár lehet, hogy túlkombináltam ezt is, mert az ebben az egészben a jó, hogy jönnek az infók, de igazából nem teljesen konkrét sem mi. Ha akarom, piros, ha akarom zöld, de mind a kettőre elég nagy esély van.
 De mi van a garázs alatt? Ez még mindig nem tiszta.

***


Nem győzöm ajánlani Kata blogját, ahonnan mindenki szemezgethet magának: az is, aki csak kíváncsi a sorozatra, hogy milyen lehet, vajon fog-e neki tetszeni, érdemes-e áldoznia rá, és az is, aki már olvasta a részeket, de még nem elég neki, és minél többet szeretne tudni mindenről és mindenkiről, aki csak megfordul a könyvekben. Én nehezen bírtam a folytatás nélkül, és nagyjából mindenkit igyekszem rávenni arra, hogy olvassák, mert annyira jó, hogy aki szereti a lazább könyveket, annak semmiképpen nem szabad kihagynia. 
 Itt, akárcsak Chance-nél, megfigyelhető egy felfelé ívelő tendencia a történet és a könyvek minőségével kapcso latban, és ez már csak azért jó, mert akinek az első rész bejön annyira, hogy kézbe vegye a másodikat, az tuti, hogy rajongó lesz. Mert ebből a könyvből egyszerűen semmi nem elég, és kifejezetten irigylem a jövőbeni olvasókat, mert nekik egyszerre a rendelkezésére fog állni az összes kötet, és nem fognak minden reggel a kiadó honlapjára remegő kézzel és tikkelő fejjel kattintani, hogy vajon fenn van-e már a következő rész. Egyszerűen függőséget okoz. 
 Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy mi a legvonzóbb a könyvben, azt mondanám kapásból, hogy Barrons, de aztán jobban belegondolva csak az ő figurája nagyon kevés lenne az addiktizálódás ilyen fokához. Mert ha teszem azt Mac, a főszereplő, megmaradt volna olyan idegesítőnek és sekélyesnek, mint amilyennek az első rész elején tűnik, azt hiszem, nem érne semmit a sorozat. Neki is megvan a maga bája és vonzereje, ami nem feltétlen fogja a pasikat arra késztetni, hogy kikapják kedvesük kezéből a könyvet, viszont képes bennünk, nőkben, valamiféle összetartozás érzetét kelteni. Egyre jobban megismerve őt, jó haverokká válunk, megismerve az értékeit, egyre jobban megbecsüljük, nagyon kedveljük, és lassan, így a negyedik rész közepe táján, még talán tisztelettel is adózunk neki. Mert Mac egy okos lány, bármennyire is nem tűnik annak először, csak egy ingerszegény környezetből egy ingerekben eléggé bővelkedő helyre csöppenve idő kell neki az átállásra. 
 És ez az ingergazdag környezet egészen páratlan: a seelik és unseelik világa annyira sötét és torz ahhoz a képhez képest, ami a tündérekről él bennünk, hogy felmerült bennem, hogy talán Moning tudja jobban, nem a hagyomány. Bár szexszel ölő tündérrel még nem találkoztam, de hiszek a párhuzamos síkokon létező világokban, és ki tudja, nem-e van valahol egy olyan hely, ahol ezek a lények megbújhatnak, és lehet, hogy Moning álmában találkozott velük.:) 
 A szexszel ölő tündér sokakat elképeszt először, és gyorsan eldobják a könyvet miatta, pedig nem kellene. V'lane-ről van szó konkrétan, aki egy jóindulatú, kedves, ám haragos lénynek tűnik, szinte istenségnek, aki tudja, hogy kit mivel lehet a legjobban befolyásolni, és tetszik, nem tetszik, velünk, emberekkel szemben az érzékekre hatás a legjobb manipulációs módszer. Mert ezek a lények férfialakot öltenek, és nőket csábítanak el, akik nem csak a szex miatt lesznek rabszolgák, hanem minden olyan érzés és vágy miatt, ami ezzel jár. És ők ezt kihasználva szívják el az életerőt, és eszik bele egyre jobban magukat a mi világunkba. Szinte berágják magukat közénk, elpusztítva ezzel nem csak minket, de mindet, amit a világunknak adtunk valaha is. Úgy tűnik, hogy csupa rosszat teszünk, hogy folyamatosan gyűlölködünk, és mi is csak pusztítjuk egymást, de ha egyszer rajtunk kívül álló okok számadásra kényszerítenének bennünket, rájönnénk, mennyi jó semmisülne meg az emberiség végével. 
 Szóval V'lane-nél tartottam, és az ő joviálisnak tűnő viselkedésénél; hogy hozzászokva ahhoz, amit eddig tennie kellett, ha el akart érni valamit, Mac-et is folyamatosan ki akarja varázsolni a bugyijából, és mivel Mac ellenáll, vagyis sokszor csak igyekszik, nem mindig túl nagy sikerrel, ebből nagyon vicces helyzetek adódnak. Mac vele szemben is hozza a szokásos formáját: szemtelen, beszólogatós és csipkelődő, ráadásul mindig résen van, és nem hagyja, hogy bárki is átverje, akármekkora orgazmushoz is képes juttatni. Azért ez jó, nem? Hány ilyen nőt ismertek körülöttetek?;) Szóval Mac-et szeretni fogjátok. 
 Aztán ott vannak a mindenféle lények, embertől kezdve rinófiúkon át a vámpírig, meg a Nagyúrig, és Barronsig. Barrons és a Nagyúr kivételével elég kiismerhető mindenki, mivel nagyon jól megrajozta Moning a személyiségüket. Lehet őket kedvelni vagy utálni, de egytől egyik érdekesek mindannyian. Főképpen Barrons, aki nagyon titokzatoskodónak tűnik, de azt hiszem, ez inkább a személyiségének a része, mint szándékos ködösítés. Nem beszél magáról, mert az a legjobb Macnek, ha nem tud róla semmit, (és gyanítom, Barronsnak is az a legjobb, amíg Mac fel nem készül arra, hogy teljes mélységéig megértse, micsoda és kicsoda Barrons, milyen belülről, és miért lett olyan), viszont ez a csomó kérdőjel körülötte tökéletes alkalom a találgatásokra. Rengeteg elméletet állítottunk már fel Zenkával , valószínűleg a felének nincs semmi értelme, a másik fele meg ezért vagy azért nem úgy lesz, és csak egy-két dolgot találtunk el, de annyira jó gondolkodni ezeken, hogy csak na, És ez kizárólag társas gondolkodás kell, hogy legyen, mert nekem ez tűnt fel, és arra emlékeztem, Zenka meg másra figyelt fel, és arra emlékezett, amire én nem, és így duplán szórakozunk. 
 És végül hadd jegyezzem meg, hogy a fülszövegek enyhén szólva siralmasak. Nagyon ritkán olvasom el, általában gyorsan el is felejtem, selejtes vagyok, és cím meg borító alapján választok könyveket, és itt sem olvastam volna el, ha Zenka nem említi a tesója reakcióját a fülszövegre. Hát mit mondjak, igaza volt. Ráadásul nem is az a lényege a történetnek, amit ott kiemeltek, viszont ha valaki az alapján akarja eldönteni, akarja-e vagy nem, hacsak nem az erotikus-romantikus könyvek nagy rajongója, és mindenáron a konkrét élvezetet keresi a könyvekben, az tuti elszalad. Ez nem erotikus könyv , nem is romantikus, ez igazi fantasy, ami mentes ugyan a prűdségtől, viszont nem célja a kefélések különböző pózokban történő bemutatása. Története van, amit Moning nagyon jól mesél el , amit el kell olvasnia mindenkinek, aki egy igazán jót akar szórakozni. Én igazából receptre adnám ingyen, depi és szomorúság, valamint kóros unalom ellen. 
 Olvasásra fel. Szóljon, akit sikerült meggyőznöm, és hogy hallgat-e rám ezek után is, vagy inkább sose jön fel többet hozzám könyvajánlót olvasni.:) 



Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

4 komment:

  1. Kíváncsivá tettél a könyvvel szemben, annyi szent. :D Majd ha lesz pénzem és időm, akkor lehet beruházok :)

    VálaszTörlés
  2. ma még a bookline-nál 1600 ft darabja, ennél kedvezőbb sose nem lesz.:D nem fogod megbánni, az biztos.

    VálaszTörlés
  3. Épp most olvasom - pontosabban a 3. részt fogom befejezni. Az első végèn mèg kérdőjel volt h rajongó leszek-e de mostanra tudom h IGEN ��.
    Bàr nem biztos h a legjobbkor olvasom. Figyelembe véve h a 4 éves lánykàmmal néha most próbáljuk elképzelni Tündérorszàgot. Ès hát amióta olvasom a sorozatot nem a színes szàrnyú Csingilingek jutnak eszembe.�� Bár lehet 1-2 trükköt átveszek pl. h csak mi látjuk őket a különleges kèpessègünkkel. ��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. dejódejó, rajongó leszel. :D
      hát igen, kicsit meg kell szűrni ezt a világot, ha nem akarod elvenni tőle a kedvét. :D

      Törlés