Justin Cronin - A Tizenkettek



A világvége még csak a kezdet volt.
Eleinte jó tervnek tűnt: tizenkét halálraítéltet megfertőznek egy ősi vírussal, hogy élő fegyverekké alakítsák őket. Csakhogy a Tizenkettek a vírus hatására vérszomjas szörnyetegekké váltak. Amikor kitörtek a titkos kísérlet helyszínéről, elszabadult a pokol. Rémálom lett úrrá a Földön.
A vírus pusztítását túlélő kevesek kis ellenállócsoportokba szerveződtek. Ám ha biztosítani akarják az emberiség fennmaradását, ahhoz nem elég, hogy igyekeznek életben maradni. Veszélyes, talán végzetes küldetésre kell vállalkozniuk: fel kell kutatniuk a Tizenkettek mindegyikét, hogy végezzenek velük.
Az ellenállók különös dolgot tapasztalnak: a fertőzöttek viselkedése érthetetlen módon megváltozik. A nyomok egy komor diktatúrához, a Hazához vezetnek, ahol egy igen különös trió, két férfi és egy nő igyekszik kedvére formálni az emberiség jövőjét.
Talán csak egyvalaki húzhatja keresztül a számításaikat: Amy, a Sehonnan Jött Lány, az egykori titkos kísérlet tizenharmadik alanya, az ellenállók karizmatikus vezetője. Ő az egyetlen emberi lény, aki feltárhatja a Haza titkát, és aki képes behatolni a Tizenkettek elméjének mélyére. És meglehet, hogy amit ott talál, az mindennek a végét jelenti.
Kiadja a Cartaphilus.  


A könyvvel először nem voltunk jóban, nem úgy, mint az első résszel. Nem tudtam, mikor vagyunk, miért vagyunk, és teljesen szétesettnek éreztem az egészet, mintha Cronin nem tudta volna, mihez is kezdjen a történet folytatásával. Aztán eltelt egy kis idő, és bár a kép nem lett tisztább, elfogadtam a helyzetet, mert Cronin úgy tudja szőni a szálakat, hogy nehéz kivonni magam a hatása alól.
Megtudtam, hogyan folytatódott az élet egy fertőzöttekkel teli világban, a városok közepén, a leégett házak, és halomban álló hullák között. Pillanatképek a pusztítás mértékéről innen is, onnan is. Olykor úgy tűnt, hogy akik felveszik a harcot a fertőzöttekkel, tudják, mit tesznek, időnként meg kifejezetten pszichopata vagy mentálisan instabil emberek gondolatait láttam, és csak arra tudtam gondolni, ezt másképp nem is lehet kibírni. De akit elhagy a józan ész, kiszolgáltatottá válik, és gyorsan halott emberré is.
Az előhang, a Tizenkettek könyve egy mestermű a könyvön belül. Mintha a Tizenkettek idejének Bibliája lenne, archaikus stílusban, remekül összefoglalva az előző könyvet, ami nagyon rám fért, mert ugye nem most volt már, hogy az előző részt olvastam, és úgy tálalta az eseményeket, mintha az valamiféle isteni tett következménye lett volna - az ember belenyúlt isten dolgába, ezért ő intézkedett, majd egy szabadítót küldött az emberiségnek, hogy a vétleneknek is legyen esélyük.
Ez volt Amy.
A Tizenkettek nem a tizenkettőről szól, hanem ennek az egésznek az emberi oldaláról. A helyzet, mint az összes többi krízis, mindenkiből kihozza a végleteket, de az út végén csak egyetlen dolog vár mindenkit. Kérdés, mit tesz, míg odáig eljut.
Egyesek áldozatokká válnak, mások mindent megtesznek, hogy csökkentsék az ugrók számát.

Ha akkora nagy kedvenc nem is lett ez a rész, mint az első, attól még nagyon jó könyv. Voltak különösen kedvenc részeim, volt, amiket eléggé untam, de összességében egy olyan sorozat, aminél mindig az az érzésem, hogy bármikor belecsöppenhetünk egy olyan világba, ahol valami eszement kísérlet eredménye veszi át az uralmat, és meg kell küzdenünk minden levegővételért, és boldogok az immúnisak, mert nekik még van remény.
Mire elértem a feléig, lett egy kedvenc szereplőm, aki aztán persze meg is halt, mert ez már csak így van, a kedvelésem mindig kinyírja szegényeket. Azt hittem, majd sokat leszek Amyvel, és beleláthatok a tizenkettek fejébe, de sajnos nem így lett, erre még várni kell. Viszont a hiányzó tizenkettedik helyére alkottak egy újabbat, mert ez már csak így megy ugróéknál. Ketrecharc egy ugróval - abszurd, de olyan felismeréshez vezette a harcost, ami soha senkinek nem jutott volna eszébe. A furcsa vámpírok legyőzhetőek. A szövetség, amit a kapzsiságtól hajtott emberek kötöttek a drakokkal, legyőzhető.
Azt vártam különben, hogy ez a rész is annyira letaglózó lesz lelkileg, mint az előző, de pörögtek a lapok, és nem értem rá lelkizni, annyi minden történik, annyi emberrel, annyi helyen. Sok a szál, sok a szereplő, és mindet észben kell tartani, mert változnak a felállások.
A kezdeti ellenérzésem gyorsan átfordult, és jó volt ebben a színes kavalkádban elveszni végül. Elmarad az első rész mögött, nem volt katarzis, és fura irányba indult el a történet, de jó volt.


Megjegyzés küldése

2 Megjegyzések

  1. Engem nem győztél meg, hogy ez egy jó könyv, kicsit úgy éreztem, hogy nehezen találtál fogódzót rajta, s még nem tudtad eldönteni, hogy ez jó, vagy csak az előző annyira klassz volt, hogy annak fénye vetült rá erre is. Persze én egyiket se olvastam, csak erről nagyon sok ellentmondásos hírt kaptam, ezért kíváncsi voltam, mi lesz majd a véleményed róla. De nem voltál túl kemény vele:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pedig tényleg jó, csak nagyon el kell vonatkoztatni az első könyvtől. ennek egészen más a hangvétele.
      de valahol mégis igazad van, mert nekem olyan érzésem van, mintha ez a könyv csak úgy lógna a levegőben. merthogy önmagában is megállja a helyét, nagyon jó kis zombis történet, de a mélység (ami az elsőben benne volt), hiányzik belőle. és igazán Amy személyén kívül nincs kapocs az első könyvhöz.
      ami még sokat ront az élményen, hogy ahhoz képest, hogy itt a fülszöveg is meg a cím is a tizenkét ugróra utal, az első részben több szó esett róluk, mint itt.
      szóval igen, elég sok ellentmondást élek meg én is a könyvvel kapcsolatban.
      így utólag azt mondom, hogy kár lett volna kihagyni, ha már az első részt olvastam.

      Törlés