Ha a papír elbírja, a képernyő is

book

Post Top Ad

2018/07/18

Frey Éva - Allegórium

Nagyon szeretem az urban fantasyt, de az a helyzet, hogy hosszútávon nagyon unalmassá tud válni. Idővel feltűnőek lesznek a sémák és klisék, amik mindegyik sorozatban ismétlődnek, kivétel nélkül, adott sorozaton belül meg szinte kötelezően. Ez, gyanítom, az amcsiknak és az egyszerűségüknek köszönhető. Felfűzik ugyanarra a vonulatra a szereplőket, és ahelyett, hogy önálló életet élhetne a történet, az olvasóik vélt (vagy talán valós) elvárásaihoz igazodva a romantika legalább akkora szerepet kap, mint a természetfeletti és az akció, ha nem nagyobbat. Felcserélődnek az arányok, és már előre tudjuk, hogy a könyv fele megint évődéssel megy el.
Ha végiggondolom UF-élményeim, ez alól a kelet-európai írók kivételek, gondolok itt elsősorban  Lukjanyenkóra és az Őrségeire, és lett nekünk is egy ritka fehér hollónk, Frey Éva.

A könyvre felfigyeltem már a megjelenés előtt, de igazán ezt az interjút olvasva döntöttem el, hogy megér nekem pár órát egy olyan író könyve, akivel ugyanazt gondoljuk a mostani vámpíros vonulatról. Olvasás közben eleinte próbáltam a vámpírokat belehelyezni valami valós kisebbség gúnyájába, de őszinte leszek, nem ment. Nekem a vámpírok azok, amik: vadak, mások, nem emberiek, pont ez bennük a lényeg. Nincs közük hozzánk, még akkor sem, ha valamikor az ősi történetükben ők is emberek voltak. Nekem nem a kisebbséget testesítik meg, hanem egy olyan világot, ami merőben különbözik a miénktől, még úgy is, hogy párhuzamosan létezünk egymás mellett. Ha valóban léteznének, nyilván problémás lenne az egymás mellett élésünk, de nem kell ehhez semmiféle kisebbséget elővenni, elég, ha csak van egy szimpla szomszédja az embernek.
Ezt leszámítva persze átjött a késztetés, hogy nyíltan, önmagukat felvállalva próbáljanak a mi világunkba beolvadva, bennünket, egymást segítve létezni, hogy ne terhelje az életüket a bujkálás és a titkolózás kényszere, de ez számomra nem több, mint amikor két idegen világ próbál meg ugyanazon a helyen létezni és életben maradni. Elfogadás, tolerancia - az univerzumra úgy alapból nem jellemző egyik sem, szerintem ez minden élőlényre igaz benne.

De ne szaladjak ennyire előre.
A történet valamikor pár évtizede kezdődött (nem a könyv, a történet), amikor három testvér megalakítja a saját fészkét - Igor, az Alfa, az atom által sújtott Pripjaty területén, Oleg és Jevgenyij tőle távol, Szentpétervárott. Ebben a két csoportban testesül meg, hogy maguk a vámpírok sem egységesek, sem eszmeileg, sem szervezetileg, sem fizikailag.
Igor uralja a noctivagusokat, az éjszaka valódi lényeit, akik nehezen bírják a napfényt, kollektív tudattal léteznek, és olyan képességeik vannak, amik a Magiszter csoportjában csak gyengített formában fordulnak elő. Túl sokat nem tudunk meg róluk, abban sincs semmi pozitív. Jevgenyijék voltak a "mérsékeltek", és ez a különbség már elég volt ahhoz, hogy ellentétet szítson a két csoport között. A "ki uralkodik" úgy tűnik, minden időben, minden létformában lényeges kérdés.
Nemzhetnek utódokat, akik ha faktorpozitívak, idővel átalakíthatóak némi vércserével, de előfordulhat, hogy faktornegák, akkor csak szimpla emberek vámpírőseik ellenére is.
Szóval a csoportok éldegélnek egymás mellett, időnként bevonzzák a lehetséges pozitívakat, hogy fennmaradjanak és szaporodjanak, beilleszkedtek az emberek közé, hiszen pénzt kell keresniük, a tudásukat a fészek szolgálatába kell állítaniuk, és ehhez az emberi vívmányok éppen kapóra jönnek.
Viszont az elzártságuk és a folyamatos titkolózási kényszer elzárja előlük a rugalmas fejlődési lehetőségeket, és a vezető birka módon való követése megakadályozza, hogy az egyének tovább lássanak az orruknál. Aztán megjelenik a katalizátor, Inessza, aki akaratán kívül elindítja a változást.
Ahogy nézem, a főszerep azonban Nadjáé lesz majd, de az még odébb van, viszont nagyon kíváncsi vagyok, hogy egy olyan átalakult, mint a lány, mit kezd majd a helyzettel és a pozíciójával, amibe majd kerülni fog.

Hatalmas lehetőségek vannak ebben a sorozatban, még akkor is, ha először olybá tűnt, mintha egy elrontott fordítást olvasnék ('kilazulj' az ellazulj helyett, a 'korai vagy ma' a korán keltél helyett), de aztán a fura szófordulatok vagy megszűntek, vagy én vettem természetesnek őket, nem tudom, de teljesen beszippantott az egész világ a maga kis hatalmi intrikáival meg személyes nyűgjeivel.
A könyv nagyrészt mentes a kliséktől, csak azokat tartotta meg, amiktől valóban különbözhetne tőlünk egy vámpír, és a hagyományos vonalat képviselve nem csillog, és nem fekszik ki napozni.
Nagyon tetszik az Allegórium, az előző életek emlékeinek tárhelye, a másik világ, ahová a valódi elől menekülni lehet, a sokadik dimenzió.
A vámpírok sem egyformák, különböző képességeik vannak, (pl. egyesek látják a jövőt, és kapcsolatba tudnak lépni az Erővel), és semmiképpen nem szexuális ragadozók. Nem áll tőlük messze az illuzió alkalmazása, de jobb szeretnek inkább smikkel arcot rajzolni maguknak. Ami nekem a legjobban bejött, az Inessza testi átalakulása erős érzelem hatására. Ez egy remek képesség, és remek ötlet. Mint ahogyan van benne még egy hatalmas ötlet, de azt nem spoilerezném el, inkább csak kifehérítem: a politikai vezetés, mint külső irányító. Örülök, hogy alkamazni merte ezt az írónő, és úgy tűnik, távlati tervei vannak vele.
Nem is nyújtom tovább a posztot, a lényeg, hogy ez egy egyedi vámpírtörténet, aminek az összetettségét, komolyan vehetőségét Lukjanyenkóhoz tudnám csak hasonlítani. Amit hiányolok, hogy lehetnének kicsit kidolgozottabbak a karakterek, a vámpírok érzelmei meg élettelibbek, végülis ez egy szenvedélyes faj, de lehet, hogy a pozitív előítéleteim támasztják csak ezt az elvárást.

– László utálta ezt az egészet, Bram Stokert pedig szét tudta volna szaggatni, amiért a regényének hála, hülyét csinált a fajtánkból.
– A Stoker-égetés! Az nagyon tetszett, habár félelmetes volt. Idén is lesz?
– Minden évben megtartjuk. Szerintem idén Reznov hozza majd az Alkonyatot is.

:D és humora is van az írónőnek, de inkább sötét és kegyetlen a világ, nem humoros.
Aki hozzám hasonlóan belefáradt a sablonos vámpírrománcokba, az ne féljen kézbe venni, mert igazán minőségi darab. 
És aki esetleg tart attól, hogy magyar író, első könyv, az se aggódjon. Én aztán messzire kerülöm ezt a kombinációt, de bátor voltam, és mennyire jól tettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Post Top Ad

Your Ad Spot