Hannu Rajaniemi - Kvantumtolvaj - Keményfedél

2012/04/27

Hannu Rajaniemi - Kvantumtolvaj



- Isaac, tudod te, miért vagyunk barátok?
- Mert egy kicsit kevésbé utállak, mint az összes többi idiótát, akit ez a szúnyogszerű marsi város cipel magával a hátán - feleli Isaac.
- Mert semmi olyasmivel nem rendelkezel, amire vágynék.

Fogolydilemma. Nevelési módszer, hogy az erőszaktevőkből, tolvajokból, és úgy en block, a bűnözőkből tisztességes embert faragjanak. Óráról órára ölik meg egymást, vagyis a fő személyiség egy másolatát, egészen addig, amíg jól nem választanak, mert akkor ők győznek. (A fogolydilemma valójában egy picit más, egy játékelméleti fogalom, ahol két fogolynak kellene egymás ellen vallania, és attól függően, hogy vall-e, vagy nem, változik a büntetés mértéke. Meglepő módon, ha egyik sem vall a másik ellen, mindketten a lehető legolcsóbb büntetéssel ússzák meg. Bővebben itt lehet olvasni róla.) A replikációk folyamán, az újjászületések alatt a személyiség változáson megy keresztül, és lassan, apró lépésekben módosul, míg el nem éri dilemmabörtön által kívánt jellemzőket.
Ennek a börtönnek a vendége Jean le Flambeur, a távoli jövő naprendszerének legzseniálisabb tolvaja, aki nem csak pénztárcákat, de még egy Napot is képes ellopni az égről, sőt, gond nélkül közlekedik az MI-k (mesterséges intelligencia) áramkörei között is. Szabadulásában Mieli segédkezik, és titokzatos jótevője, akinek tervei vannak, ehhez pedig le Flambeur szakértelmére van szükség.

Természetesen a történetnek itt még nincs vége, mert a regény három nézőponton keresztül meséli el a történetét: egyszer ott van le Flambeur, majd Mieli, és szót kap Isidore is, aki legalább olyan zseni a detektívek között, mint le Flambeur a tolvajok között. Isidore több szempontból is különleges, látja és érzi azt, amit kollégái nem, pl. egy csokoládéból öntött ruha szerkezetének a mélyére is képes lepillantani, hogy megállapíthasson mindenféléket. majdhogynem röntgenszeme van, de azért nem lehet ezt ennyire egyszerűen elintézni, mert ez a világ, vagyis inkább világok, rengeteg apróságból áll össze. Ott van Mieli, és a hajója, Perhonen, amivel állandó telepatikus és érzéki kapcsolatban áll, de ez igaz a szereplőkre is, mindenféle irányban. megvan a módszer, amivel egymásra csatlakozhatnak, emlékképeket adhatnak át egymásnak, vagy felfedhetik önmagukat. Ha letelik az emberként letölteni Idejük, amit órákkal mérnek, Hallgatagokká válnak, az élet kiváltsága csak a gazdagoké, de működnek feltámasztók, akiknek az a dolguk, hogy visszahozzák az életbe az eltávozottakat. Magának az órának is különleges funkciója van, és az exomemórának is különleges szerep jut, mert enélkül nem lehetne személyiségeket lopni, vagy emlékekkel, gondolatokkal kereskedni, persze feketén, de ez csak néhány a sok furcsaság közül.

Annyi gondolatom van a könyvről, és olyan nehéz őket rendbe szedni, mert bár nem egy túlzottan tudományos munka, nincs tele fizikai elméletekkel, Rajaniemi nem tudja megtagadni húrelmélettel foglalkozó fizikus valóját. Még soha nem tettem olyan, hogy elértem egy könyv végére, és azonnal újrakezdtem, mert nagyjából akkorra jöttem tisztába fogalmakkal, és így, ami még nem volt teljesen világos először, most utólag olvasni egészen más.
A történet bizonyos pontokon engem a Lopott időre (In Time) emlékeztet, lehet, hogy innen van az ötlet valóban, elég sokszor eszembe jutott, főleg, amikor az órák és az Idő, mint fizetőeszköz előjött, de egyébként ezt leszámítva nem sok közük van egymáshoz. Nagyon mozgalmas a sztori, egymást érik az események, és ezt a nézőpontok váltakozása csak még jobban felpörgeti, ráadásul a helyszín engem teljesen magába szippantott ezekkel a folyton mozgó városrészekkel, meg azzal a csomó furcsasággal, mint az exomemória, meg gevulot. A könyv második felétől kapunk magyarázatokat is, hogy mi micsoda, és bár először csak a sötétben tapogatóztam, mégsem zavart, mert azért rá lehet érezni, hogy melyik kifejezés mit takar.simán el tudtam képzelni a bőr alatt lapuló kvantumcsomókat, a gevluton keresztül való én- és emlékmegosztást (ami olyan, mint amikor mi osztogatjuk a névjegykártyánkat), vagy az exomemória célját. Ami nekem a legtovább tartott, hogy megértsem le Flambert, a személyiségváltásait, meg egyáltalán, az ő szerepét ebben a történetben, és a szereplők alapvetően nem emberi mivolta sem volt nekem teljesen egyértelmű a legelején. Mármint az egyértelmű volt, hogy nem emberek, nade akkor micsodák? A legszimpatikusabb a fiatal nyomozó, Isidore, azt sem bántam volna, ha az egész könyv róla szól, és arról, hogyan old meg ügyeket, miket lát és érzékel, és hogyan dolgozza fel az információkat.

A kvantumfizika mellett a karakterek azok, amik igazán hangsúlyosak a könyvben, aminek én nagyon örülök, mert az igazán hard sci-fit nem kedvelem, de ez remek ötvözete a kalandosnak és a tudományosnak. Nagyon furcsa könyv, összetett, és cseppet sem könnyű követni, de sok gondolkodni valót ad, és nagyon tetszik a világ, ahol játszódik. Remélem, valóban lesz trilógia belőle, bár a könyv igazából teljes egész, lezárul a történet, és nem maradnak elvarratlan szálak, a közeg és a szereplők folytatásért kiáltanak.

Az SFmag-on egy másik ismertető, még tavalyról.

Amit még mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy a magyar kiadás szemet gyönyörködtető, ez a borító egyszerűen káprázatos, amit Sánta Kirának köszönhetünk. A külföldi megjelenések egészen jellegtelen borítóval jöttek ki.

A könyv megrendelhető az Ad Astra kiadótól.

Share this:

4 megjegyzés :

  1. Most ezt sem olvasom el, de majd 1-2 hét múlva igen! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy nálad is sorra kerül.:D tök jó könyv.

      Törlés
  2. Megveszem tesómnak. És persze elolvasom :DD

    VálaszTörlés

 
Copyright © 2014 Keményfedél. Template Designed by OddThemes - WP Themes