KEMÉNYFEDÉL

Az a szép ebben az évben, hogy semmi különös nem történt. Mármint a szokásos zavaró tényezőkön kívül, amiken akkor elmerengtem, amikor aktuális volt. Ezekkel már nem is foglalkoznék, koncentráljunk most a pozitív dolgokra.
És itt akadtam el. :D
Nem mintha nem lenne egy csomó jó dolog is az olvasásban, csak most mi jöjjön? Dicsérjek meg kiadókat? Kezdjem el újra ismételgetni a rajongós posztokat?
Ami most így év végére lecsapódott bennem, hogy nagyon bírom, hogy az Agave a papír után nem sokkal már kiadja az e-ket is. Igaz, amikor megláttam a Periféria árát, inkább lecsuktam az oldalt és elszámoltam ötig, mert én ennyiért ugyan meg nem veszem, akármivel is indokolják. De ugye koncentráljunk a pozitívumokra, pár napra rá jött a mikulásos leértékelés, aztán meg a karácsonyi akció, az már elég baráti volt, így viszont jól bevásároltam, mert kellett még más is.
Szeretem az e-ket, még ha a kiadók nem is.

A legekről. (nem csak pozitívan. hehe)
A legjobb könyv, amit idén olvastam, a Tündöklő lányok. Tudva, hogy megtörtént eseten alapul, még döbbenetesebb a hatása.
A legkellemesebb csalódás a Chicagoland vámpírjai volt. Jók ezek az urban fantasyk, egyik kedvenc műfajommá is vált, de azért a nagy részük tizenkettő egy tucat. Nagyon jó olvasni, remek időtöltés, de ahogy leteszem a könyvet, meg is szűnik a hatása. (Kivéve Chance meg Moning, de ezt már kitárgyaltuk egy párszor.) Merit viszont jött velem akkor is, amikor épp nem olvastam. Köszönhető ez a karaktereknek (az összesnek, kivétel nélkül), és a háttérvilágnak, nameg annak, hogy erotika csak nyomokban van benne, viszont nagyon jól csavarja a történetet Neill. De azért legyek őszinte, ezek az UF-ek nem működnének bugyihúzogató férfiszereplők nélkül, és ebből itt is van pár, viszont nagyon visszafogottan ízlésesen hatnak. Igazi jutalomfalatok.
A legjobb sci-fi idén is a Térség Corey-tól. Nem tud csalódást okozni szerencsére.
Más viszont igen. A legnagyobb csalódás a Tizenkettek volt Cronintól. Nem ezt vártam az első könyv után, ami abszolút favorit.
A legrosszabb könyv Lori Handelandtől a Shakespeare, a halhatatlan volt. Még egy ilyen igénytelen, összecsapott, gagyi történetet... bah. Igazi ballasztkönyv.
Van bennem nagy kérdőjel is, Ian McDonalddal kapcsolatban. A Síkvándor YA, legalábbis néhány szereplő korát tekintve, és mivel ezt a korosztályt célozta be olvasóközönségnek is, próbálta hozzájuk butítani a könyvet, ami egyáltalán nem sikerült. Egy nagyon érdekes történet, elég komplex világgal, jó stílusban megírva, de kíváncsi vagyok, mit ír, ha nem gyerekeknek akar írni.

Voltak terveim, hogy majd mindenféle műfajokban fogok olvasni, aztán persze ebből semmi nem lett. Akkor jó ötletnek tűnt, de aztán elveszítettem az érdeklődésem. Előrelátó vagyok, más egyebet nem lőttem be magamnak hosszútávon, jobb szeretem, ha a magam számára is meglepetés a következő olvasmányom.
Hogy merrefelé fogok blogilag haladni 2015-ben, fogalmam sincs.
Teli vagyok ötletekkel, hogy miket kellene olvasni, és ha valami nagyon betalál, arról úgyis fogok írni, de unom már, hogy minden könyvről megpróbálok kiizzadni magamból valami egyedit, szórakoztatót, vagy figyelemfelkeltőt. Nincs kedvem.
És időközben rájöttem, hogy masszívan utálom a disztópiákat, viszont sokkal több darkos könyvet akarok olvasni.

Ez egy jó év volt. Több volt (sokkal több) a jó könyv, szerencsére csak kevés rossz akadt az utamba, de ennyi meg kell. Az olvasás mellett tudtam sorozatokat is nézni (tényleg, jövőre lehet, hogy fogok írni arról is, miket nézek), de az igazi problémám, hogy a sportolást még most is csak erőszakkal tudom betuszkolni az időmbe. Ha sportolok, valami nincs, általában akkor nem olvasok. (ja, én is azt gondolnám, hogy nem nézek inkább meg egy részt sem semmiből, de egyszerűbb nézni, mint olvasni.)
Akarok - mert az határozottabb és célratörőbb, mint a szeretnék - majd olvasni Galbraith-ot, Franzent, World of Warcraft könyveket, pasis meg csajos UF-eket, Kemp Erevis Cale trilógiáját, Sandersont, Gears of Wart, Warhammereket, Peter F. Hamiltont, és remélem, jönnek majd a megkezdett sorozataim folytatásai is, meg azok is, amiket addig nem kezdek el, amíg nincs folytatása.
ÉSÉSÉS újra fogom olvasni a Fevert, de csakis, miután magamévá tettem a Burned-t (januárban jön, nem elfelejteni!), meg lehet, hogy Frostot is, meg a Calderonokat.
Unatkozni nem fogok, ez egészen biztos.

Tavaly tervbe vettük, hogy a Holdvadász-hónap mintájára idén is legyen tematikus hónap, ami végül nem lett. A Cassie Palmer hatodik részét nem hozta a kiadó (egyébként mást se), úgyhogy azt majd angolul, ha lesz kedvem, meg időm elmerülni, más ilyen addiktív meg nem akadt az utunkba.
Lett helyette Zenka-féle témázás, ami jó móka, még ha nem is mindig (sőt, szinte sose :D) a szívemnek kedves témák nyertek. Ezt valszeg folytajuk jövőre is, vagyis amíg lesz ötlet, addig biztosan.
Terveztem, hogy olvasok sorozatokat, így is lett, bár nem azokat olvastam, amikről gondoltam, hogy majd olvasnám. :D Nem baj, így is tökéletes volt, ráadásul ezt a szokásomat nem is szeretném hanyagolni. Szeretem a sorozatokat, még a félbemaradtakat is, még ha időnként be is hisztizek ki is akadok, hogy miért kell mindennek sorozatnak lennie.
Terveztem, hogy nem nagyon veszek papírkönyvet, ezt is tartottam, mert én már nem könyveket gyűjtök, hanem történeteket. Lehet, hogy visszafejlődött a könyvmoly énem, bár szerintem ez inkább előrelépés, de tudja fene. Végülis, olvasó ember vagyok, nem a forma hoz lázba, hanem a fantázia.

Kívánom nektek, hogy legyen jobb évetek jövőre, mint az idén volt. Tudjátok, sok könyvvel, meg mindennel, amire épp szükségetek van. :)

Széchenyi Zsigmond - Alaszkában vadásztam

Leigh Bardugo - Árnyék és csont

Matti Ronka - A határjáró

Martin - Trónok harca

Patricia Briggs - Mercy Thompson

Lukjanyenko - Világok őre

Laura Arkanian - Holdezüst, vérarany

 

Rowling - Harry Potter

Egyetemistaként az életem nem volt valami káprázatos, de legalább az enyém volt. Jól megvoltam, míg Chicago vámpírjai meg nem jelentek - engem pedig megtámadott egy renegát vámpír. De csak egy kortyot ihatott, mielőtt elijesztette egy másik vérszívó... Ő úgy döntött, megmenti az életemet, s élőhalottá változtatott.
Mint kiderült, a megmentőm a Cadogan-ház ura és parancsolója. Évszázados tapasztalata van a csábításban, s tettéért hálát vár cserébe - és a szolgálataimat...
Korábban a disszertációm felett görnyedtem, most pedig be kell illeszkednem egy elegáns udvarház életébe. Új képességeim, a kellemetlen napallergia a legkisebb gondom, hiszen valaki még mindig vadászik rám. A renegát, aki belém mart? Egy rivális ház vámpírja? Lehet, hogy a beavatásom egy kezdődő háború első csatája... egy háborúé, amely során vér fog folyni.

Sokkal jobb lett volna, ha az eredeti borítóval jöttek volna a könyvek, jobban is illik a hangulathoz, meg azért a magyar borító testileg visszamaradott tinilánya cseppet sem Merites (plusz engem borzasztóan taszít). És ez meg is alapozta a szokásos "sikert". Pedig ez egy jó sori, és teljesen megfelel az én elég nagy elvárásaimnak is.
Tudjátok, van a szentháromság, aminek eddig még csak két ágának találtam alanyt, Chance és Moning; a harmadik kiadó, egyelőre keresem, kinek adhatnám oda. Neill esélyes, de azért még várok vele.
Merit karaktere egy nagyon jó alaptörténettel vegyül, és ez a kettő együtt már elég is lenne a félsikerhez, de persze az alfák sem maradhatnak el, mert nélkülük elég szegényes lenne a világ.
Merit 27 éves, épp az egyetemi tanulmányai közepén, egy parkban majdnem halálos támadás éri, de egy jószívű vámpír (Ethan) jókor volt jó helyen, így ahelyett, hogy jobb létre szenderülne, vámpírként ébred. Okos, szeret olvasni, utálja a társadalmi konvenciókat,vág az esze, és mentes a tipikus hülyepicsás allűröktől.
Barátnője és lakótársa, Mallory is különös szerepet játszik majd az eseményekben (és nagyon bírom a csajt), meg Catcher, a mágus, aki mintha a mogorva Pritkin féltestvére lenne, kicsivel több vállalható érzelemmel. Ő külön nagy kedvenc lett, Ethan, a vámpírúr viszont nem annyira, ami azért furcsa, mert Merit párja nem Catcher, nem is illenének össze, hanem Ethan, bár ő sem párja, merthogy itt nem az a lényeg, ki kivel és hogy jön össze.
Catcher egy kiközösített mágus, Ethan pedig a Cadogan-ház feje, mégis Catcher az igazán alfa, de csak amíg meg nem jelenik a valódi alfa, a vérfarkasok főnöke, Gabriel.

Szóval a karakterek a szokásosan jók, ez több szót már nem is érdemel.

A történet.
Az események Amerikában játszódnak, de a központ Angliában van.
A vámpírok világa házakra oszlik. Mindegyik vámpír valamelyik nagy család, Ház valamelyikéhez tartozik, általában ahhoz, amelyik a vámpírlétre ébresztette, kivéve a renegátokat, akik úgy alkotnak egységet, hogy nincsenek elvileg egységben. Nem olyan régen az egyik ház, a Navarre, felvállalta az emberi világ előtt a létezésüket, ami eléggé megosztotta a vámpírokat.
Aztán kiderült, hogy a ház fejének vannak egyéb céljai is, hosszútávú tervei, amik nem feltétlen szolgálják a  vámpírok érdekeit, legalábbis ezt illetően is megoszlanak az érzések.

Merit egy elég kényes időpontban vált vámpírrá, ráadásul nagyon erőssé, és innentől jönnek az érdekes dolgok, merthogy lehet ám kombinálni mindenfélét, ami nekem nagy kedvencem szokott lenni.
Először is, a támadását és a vámpírrá válását némi homály övezi. Ketten kétfélét mondanak, de mi az igazság? Főleg annak a fényében, hogy mennyire erős; vajon ez látszódott előre, Ethan tisztában volt vele, hogy ha vámpírt csinál belőle, az milyen következményekkel jár?
Aztán ott van a vámpírléte, ami szintén különleges. (remélem, a folytatásban erről majd többet meg lehet tudni.)
És talán ennek köszönhető Gabriel bizonyos megjegyzése a második könyv végén?
Valószínűleg háború lesz, csak még az nem világos, hogy kik között. Ez vajon Meriten múlik? És tudta ezt Ethan?
Aztán ott van Morgan, a Navarre-hoz tartozó vámpír. Mennyire őszinte? Vannak hátsó szándékai? Naná, hogy szerintem vannak, csak az a kérdés, hogy mennyiben korlátozódik ez Merit hanyatt döntéséhez, és mennyire a háborúhoz.

A lehető legrosszabbkor hagyták félbe a sorozatot, pont most kezdtek a vérfarkasok is szerepet kapni. Úgyhogy lehet elővenni angolul. Nem nehéz.

Az Agave közzétett némi gondolkodnivalót a facebook oldalukon, és úgy gondolom, nem kellene elmenni mellette szó nélkül.

Az e-k, mint ahogy a kommentekben is látszik ott alant, nagyon megosztják az embereket. Van, aki azt gondolja, minek, van, aki csak azt vesz, vagyis venne, ha lenne, van, akinek minden kell, papír is, e is. És közben a kiadó meg ott van, ahol a part szakad: nem úgy fogynak a könyvek, ellenben a letöltések meg annyik, amennyik, tudja fene, mennyik, a lényeg, hogy a kiadó nem tud így profitálni.
Megjegyzem, egyetértek. Ha mindenki csak letöltene, egy idő után oda jutna a könyvkiadás, hogy nem tudna egyetlen szál könyv sem megjelenni, mert nem lenne miből finanszírozni.
Szóval teljesen megértem, miért született meg a poszt.

De akkor nézzük meg, hogy is áll most a piac e-könyvek terén, így, szakértőtlen szemmel.
Tavaly ilyenkor mondhattam volna, hogy elég silány a választék, mostanra ez már nem annyira igaz. Pont az Agave az, aki a lehető leghamarabb elérhetővé teszi a könyveit elektronikusan is, és azt hiszem, az utóbbi 1-2 évben az összes új megjelenésből lett e. De szinte az összes kiadót felsorolhatnám, majd' mindenki hozott valamit, kivéve párat, aki teljesen elzárkózik előle; hogy ez miért jó nekik, én nem látom, de ők biztos igen.

És ezek után próbálok nem hülyének nézni senkit, én sem szeretnék annak látszani, szóval a helyzet a következő.
E-könyvek nem azért léteznek, mert a legtöbb kiadó ebben a formátumban is megjelentet. E-könyvek, még ha nem is ilyen profi minőségben (erre még azért visszatérek), de évek óta léteznek, már akkor voltak, amikor még senki fejében meg sem fordult a gondolat, hogy ezeket is lehetne árulni.
E-könyvek azért léteznek, mert igény van rá, és ha hinni lehet az Agavés többezres letöltési adatnak, elég nagy igény van rá.
A facebookos poszt alatt lehet olvasni, hogy miből áll meg nem áll egy e, de akkor röviden: itt is ki kell fizetni minden egyéb költséget, ami a papírral jár, kivéve a nyomdaköltséget, plusz én még azért ide számítom a kereskedői árrést is, de mivel nem tudok róla, hogy bárki is árulná a saját e-jeit (dehogynem. Delta Vision, Ad Astra), viszont az e-áruházaknak is van valamennyi költsége, csak nem annyi, mint a papírt árulóké (mivel az Agave bevállalta az e-ket, úgy gondolom, jelentősen kevesebb.), szóval még azt is bele lehet venni a költségekbe.

Vannak előnyei, egyesek szerint hátrányai is. Nekem jobban kézre áll egy olvasó, mint a könyv. Aki szeret lapozgatni, meg szagolgatni, ám legyen, szerencsére nem kell magát megfosztania ettől a kulturális élvezettől, én nem ragaszkodom egyikhez sem. Szeretem viszont, ha a másfél mázsás monstrum nem lapít szét olvasás közben, nem töri le a kezem, és nem vág bele a combomba, hanem szépen illedelmesen megfér a pár grammos olvasómon. De igaz ez a könnyebb, vékonyabb könyvekre is. Nem teszek különbséget.
Azt mondják, szépen mutatnak a könyvek a polcon. Ezzel nem tudok vitatkozni, az én polcaim is marha jól néznek ki.
Meg hogy az e-ket nem lehet mutogatni, hát honnan fog látszódni, hogy valaki olvasott, ha nincs egy szál könyve sem a polcon? Na, de most komolyan. Ez tényleg érdekel bárkit is?
Az e-k általában olcsóbbak mindenhol, kivéve, mikor nem. Ez most hülyén hangzik, de sokszor látom külföldön, hogy van, hogy ugyanannyi, vagy drágább is, mint a papír. Egy ideig. Aztán szépen lemegy az ára. Nem időnkénti akciók vannak 20-25%-kal, hanem drasztikusan leviszik az árakat. Annyira, hogy pl. egy sorozat nyitó kötete akár ingyen is hozzáférhető egy ideig a következő rész megjelenésekor. Kell ennél nagyobb ösztönzés a vásárlásra? Nem hiszem.
Én megértem, ha valaki nem szereti az e-ket, de ne kérdőjelezze meg azoknak az érzéseit a formátum iránt, akiknek meg bejön.

Hogy itthon egyszerűbb letölteni a kalózt, mint megvenni a sokszor nem is létező vagy drágának tartott e-ket, annak is megvan az oka.
Mondhatnám, hogy rossz szokás, de ezzel elbagatellizálnám a problémát, amit nem szeretnék, de tényleg az. Megszoktuk, hogy rákeresünk, és hopp, már a miénk. Majd ha ráérünk, beleolvasunk. aztán lehet, hogy soha többet nem nyitjuk ki. Megtehetjük, hiszen ingyen jutottunk hozzá, nincs bennünk a kényszer, hogy ha már pénzt adtunk érte, el is olvassuk. Merthogy nem volt bennünk meg a kényszer, hogy a miénk legyen, különben megvettük volna. Szemét dolog, mert ezzel a kiadónak költsége volt, de ha egyébként sem vette volna meg a letöltő, a kiadó ezzel túl sokat nem veszít. Ők azok, akik a letöltési statot növelik, viszont a potenciális vásárlók körébe nem tartoznak bele. (Gilmore Girls, megvan? Rorynak cikket kellett írnia az mp3-as kalózletöltésekről. a srác közölte vele, hogy minden megvan neki, Abbától Zappáig. igaz, szinte semmit nem szeret, de nem is ez a lényeg. az a cél, hogy meglegyen minden. ez is egyfajta ember.)

Mindenki az árakat nézi meg először, én is. Nyilván az ingyennél nincs olcsóbb, csakhogy.
Az ingyenes megoldásoknál az esetek 95%-ában elég sok kívánnivalót hagy maga után a minőség: szétesett, hibás, szar minőségűek ezek a könyvek. Csak magamat tudom alapul venni, de sztem vagyunk még így néhányan, akiket idegesít, ha nincs sorkizárás, ha a rossz pdf konvertálhatatlan valami normálisan kinéző formátummá, ha nem javították ki a szöveget, mielőtt felnyomták valami javíthatatlan file-ba, és még sorolhatnám.
Ezzel szemben ott van egy vásárolt e, ami azonnal élvezhető, anélkül, hogy kihullana a hajam az idegtől. Amiket én eddig vettem e-ket, minőségi könyvek voltak, azonnal olvashatóak, élvezhetőek. És igen, ezeket meg kell fizetni, mert teljesen egyetértek a kiadóval, ha egyszer már elhozták nekünk, és mi olvasni akarjuk, fizessünk érte. Nem kérnek lehetetlent.

Hogy kinek mennyi az a határ, amit még kifizet, más kérdés.
Lehet ezt nézni olyan szempontból is, hogy ha én a tartalom miatt veszem meg, miért akarnék kevesebbet fizetni, mint a papírért, meg nem azt kellene nézni, hogy a kiadónak mennyibe fáj, és mennyi a haszna rajta, hanem én akarom-e olvasni, csakhogy ott van az a fránya külföld, példaként a szemünk előtt, az akcióikkal, a filléres e-könyveikkel, (és akkor emellé még bele sem gondolok, hogy mekkora a különbség a mi fizetésünk és a kinti fizetés között, mert még nagyobb lesz a szakadék a filléres kinti, és a mi könyveink között) és igen, van az a pénz, amire már azt mondjuk, hogy na, ennyit nem.
De az tényleg nem jó, ha semennyit sem. Vannak akciók, annyi, amennyi, és ha már vannak, ki kell őket használni.
Át kell állítani az agyunkat, hogy ne elégedjünk már meg a szarral, ami torrenteken elérhető, hanem viseljük el hősiesen, hogy pont olyan minőséget veszünk kézbe a kifizetett e-k személyében, mint amit papírkönyvben is elvárunk.
És igenis, legyen elvárás a minőség az elektronikus formátumnál is.
És igenis, ne sajnáljuk érte a pénzt. (egy bizonyos határon belül.)

Vannak még hiányosságok, nem kevés, nincs minden e-ben, mert nem akarják, nem lehet. Majd kihal pár generáció, és ez is megoldódik, de addig szükség van ránk is, hogy a rendszer működjön, és a kiadókra is, hogy valahogy összetalálkozzanak az elvárásaink.
Valószínűleg lennének megoldások a letöltések visszaszorítására, bár nem tudom megérteni azt az olvasót, aki a saját példányát osztja meg, névvel, címmel. Vannak agyhalottak, ez van.
A kiadók nem akarják lejjebb vinni az árat, mutogatnak mindenre, veszteségre, áfára, jogdíjakra meg a kicsi piacra, amiből nekem úgy tűnik, hogy igazából abban sem biztosak, akarják-e ezeket az e-ket. Nem muszáj, de attól még lesz, csak senkinek nem fog pénzt termelni.
A kínálat már nagyobb, mint egy éve, de még mindig nem elég. Nincs mindenből, sokszor nem is lehet tudni, érdemes-e várni az e-re, lesz-e bizonyos könyvekből, vagy van-e már. Ha nem tudok róla, hogy a Galvestont lehet majd kapni e-ben, nem is kerestem volna, sőt, észre sem vettem volna, mert az áruházban sehol nem látni új megjelenésként, a kiadó meg nem jelezte sehol.
Az e-k a kalózok édesgyerekei, a kiadók elég mostohán bánnak velük.

Az olvasó meg itt áll, és pattog a két oldal között, mert az nyilván senkinek nem lenne jó, ha összecsuklana a könyvpiac, aminek ha épp nem az Alexandra az oka, akkor a torrentezők, viszont itt vannak az oldalunkon az egyre nagyobb rétegű olvasók igényei, amivel csak úgy mellékesen foglalkoznak.
Valószínűleg nincs mindenben igazam, nem látom át teljesen az egészet, nincs minden infó a birtokomban, de aki nem ássa bele magát a témába, és csak úgy szeretne létezni a világban a maga kis olvasójával, még ennyivel sincs tisztában, hiszen honnan is tudhatná.

Időközben megjelent egy cikk az indexen is, úgy tűnik, most mindenkit ez foglalkoztat, aki valamilyen szempontból érdekelt az e-kben.

Dworkyll etikai elemzése 
(bocsi, nem tudok a blog.hu-n kommentelni)
Érdekesek a megbontások, nagy részükkel egyet is értek, viszont van pár, amibe bele tudok kötni.
- Az egyik ilyen a mások véleményére való hagyatkozás, akár a molyról, akár blogokról van szó. Tudjuk, mert balhé is volt belőle egészen rendes, hogy a molyos vélemények cenzúrázva vannak láthatósági szempontból (is). Innentől kezdve kérdőjeles, érdemes-e hagyatkozni bármire is, amit az ember arcába tolnak ott.
A bloggerek véleménye szintén nem feltétlen releváns. Ez egy erősen szubjektív műfaj, és csak úgy ad hoc nem érdemes akárki véleménye alapján pénzköltésbe kezdeni. Kell a saját emóció a könyv irányába. Ezt lehet letöltéssel orvosolni, de úgy is, mint ahogy egyre több embert látok, elmegy a könyvesboltba, és nem csak beleolvas, de ott kiolvassa. Érdekes.
Szóval én teljesen rendben levőnek találom (mint olvasó ember, és most nem foglalkoznék a kiadó anyagi részével), ha valaki letölti, beleolvas, és ha tetszik neki, megveszi. A kiadó lehet, hogy rövid távon szívja a fogát, de hosszú távon jobban jár, mert kevesebb csalódott vásárlója lesz, ami mostanság azt jelenti, hogy megmarad vásárlónak. Mondom, HA megveszi a letöltés után. Feltételezzük, hogy meg.
- Hogy a könyvtár mennyiben jobb, mint a letöltés... mintha azt olvastam volna a kommentekben, hogy egy példányért fizet. Amit aztán elolvashat bárki, aki arra téved, számszerű korlátozás nélkül. De egy példányért fizetett az is, aki megcsinálta az e-t...
- Aztán írod a kölcsönkérést. Ha én jótét lélek lennék (nem vagyok), kölcsönadnám a könyveim. Van mondjuk 10 barátom. Én megveszem, a 10 barátom meg mind kölcsönkéri. Nem egy könyvről van szó, hanem mondjuk 20-ról, vagy akármennyiről, mindenki válogathat a polcomról, ami tetszik. Ez a 10 ember ezeket a könyveket soha nem fogja megvenni. Nem csak azt az egyet nem, hanem abból az 1500-ból egyet sem, ami a polcomon van. Innentől én megdőlni látom a kölcsönadás etikai létjogosultságát, és beszámolom elkönyvelhető és borítékolható veszteségként a könyvtáras olvasók mellé. Nem kis tétel, ha nagyon utána számolunk.
- És aztán ott van az a helyzet, amivel nem számoltál. Van egy sorozat, megvette X, én meg elcserélem vele valami másra. Ha csak egy sorit/könyvet és egy ember nézünk, nem tűnik nagy tételnek, de szorozzuk ezt fel minden oldalról. Van egy rakat könyvem, amiért nem fizettem, hanem elcseréltem. Igaz, amivel cseréltem, azért fizettem, de más kiadónak, esetleg régebben (ami azt jelenti, hogy jóval kevesebbet, mint amit a cserekönyv most ér), esetleg kiadónak sem, mert antikból vettem. Akárhogy is, én már nem leszek beleszámítható bevétel a kiadói költségvetésbe mondjuk egy 5 kötetes sorozattal, aminek darabja 3000 forint környéke. Ez sem kis tétel. (Gondolom, mindenki tudja, mekkora forgalmat bonyolít a Rukkola...)

Innen nézve a kalózkodás csak egy tétel a sokból, ami nem hoz bevételt a kiadónak. Igaz, hogy az egyszerűsége és a nagyobb platformja miatt ez többnek tűnik, és valószínűleg több is valamennyivel, de akkor is csak egy tétel a sok közül. Legalábbis ahogy én látom.
A fb-os poszt alatti kommentelővel értek egyet: a fizetőképes és fizetni akaró rétegre kell koncentrálni, és ebbe beletartoznak azok is, akik szeretnének e-ket venni. Ami egyébként, úgy tudom, a világon mindenhol veszteséges. Nyilván egy amerikai olvasói piac arányaiban sokszorosa a magyarnak, jobban elbírja a veszteséget, de nálunk meg arányaiban drágábbak a könyvek, és mégis hozzuk évente a több milliárdos forgalmat a kereskedőknek. (Hogy abból meg mennyi jut vissza a kiadóknak, az ne az olvasó sara legyen már.)

Életem legelső urban fantasyja azt hiszem a Cassie Palmer volt. Nem rémlik, hogy előtte olvastam volna hasonlót, de ez határozottan nyomott hagyott bennem, és egy életre megszerettette velem az uf-et.
Nem igaz, mert előtte a Dresden akták első könyvét már olvastam (de lehet, hogy utána, tudja fene, már nem emlékszem a sorrendre), és az is bejött, csak mivel ez szerencsétlen már a második könyvig el sem jutott, így nem lehet mondani, hogy bármilyen helyet is kivívott volna magának. Pedig ez is nagyon jó ám, szellemek, démonok, varázslók, mi több, pucér varázsló. Meg egy macska, akinek már nem tudom, mi a szerepe, de Dresden, a varázsló macskája, úgyhogy biztosan nem elhanyagolható. Csak rossz kiadóhoz került. Kár érte.

Cassie-t szorosan követte Moning sorozata. Nem is tudom, rajongjak-e megint, biztosan unjátok már, de ez a két sori egyszerűen annyira olyan, hogy olvasni kell. Leteszed az egyiket, kell a következő, mert addiktív.
Aztán valahol ezeknek a sorozatoknak valamelyik részeinél tudatosította bennem Titti, hogy ezek urban fantasyk. Először nem nagyon izgatott, ha azok, hát azok, nekem mindegy, de aztán kezdtem szelektálni, meg gondolkodni posztok hatására, hogy mi is tetszik nekem, és miért, aztán amikor derengeni kezdett, hogy mi is az uf, már direkt kezdtem keresgélni.

Az urban fantasyban pont az a szép, hogy a mi világunkban játszódik, de úgy, mintha létezne velünk párhuzamosan egy másik sík is. Nem elvont, kitalált világok sosem létező helyein járunk, hanem olyan városokban, ahol akár mi is megfordulhatunk, létező éttermek, szórakozóhelyek, mozik, terek között, a szomszéd néni lehet, tényleg a szomszéd néni, egyszóval van egy nagyon is valóságos része. És ott van a misztikus fele, ahol bármi megtörténhet. És ez a lényeg.
Lehetnek vámpírok, vérfarkasok, szellemek, démonok, tündérek, egyszerre is, meg külön is, mindenki kiválaszthatja, kik a kedvencei.
Az enyémek a vérfarkasok. Emberemmel meg is egyeztünk, hogy mi azok lennénk. (Vagyis mivel én az, rábólintott, hogy jó, akkor ő is. Nem is tudom, melyikőnk lenne az alfahím a falkában...) Bár szívem szerint mindent kipróbálnék: kis ideig vámpír, aztán boszorkány, esetleg megcáfolva a szabályokat, egy boszorkány vámpír; démon a pokolból, aki semmi rosszat nem akar, csatamágus, vagy csak sima mágus, de nem, inkább harcolnék is, úgy izgibb.

És ezek, sőt még több is, mind benne vannak az igazán jó UF-ben.
Oké, az sem elhanyagolható, hogy mindig van egynéhány dögös fickó, akikkel lehet kavarni, de nem ez az elsődleges, hanem a sodró lendület, a pörgős izgalmak, a harcok, az intrikák. Azok a legjobb könyvek, amiken lehet kombinálni, ki kivel kössön szövetséget, melyik lépés milyen hatással jár, ki kivel legyen jóban, és milyen mögöttes szándékok vezérelhetik a szereplőket. Ebben a vámpírok a legjobbak, mert nagy ármánykodók, velük lehet játszani sokféle terepen.
Ha nyers erő kell és szenvedély, akkor vérfarkasok.
Ha kell valami nagyon gonosz, akkor jöhetnek a démonok, akik mellé sajnos angyalok járnak, valahogy ez a fele ennek a világnak nem igazán hoz lázba.
Ha valami nagyon földöntúlian ragyogóra vágyunk, ami még egyáltalán nem jelent biztonságos terepet is, ott vannak a tündérek.
Nagyon fel lehet dobni a történetet az alakváltókkal. Én egészen biztos, hogy összezavarodnék idővel, és fogalmam sem lenne, melyik is a valódi én.
És az alakról jut eszembe, ott vannak a succubusok, akik úgy szabják a testüket, ahogy csak akarják, ráadásul az emberi vágyakból táplálkoznak. A fülledt erotika borítékolható, bár ezt mindegyik lénynél előszeretettel alkalmazzák. Engem mondjuk nem zavar, csak legyen mellé valami történet is, ami leköt.
Aztán ott vannak a boszorkányok és a varázslók, amivel be lehet hozni azt a rengeteg okkult tudást, amit felszedhetünk a való életben is.
A szellemekkel olyan dolgokat lehet megtenni, amire kevés más lény képes.
Meg még sorolhatnám. És ha ezek így mind együtt vannak, vagy legalábbis valami egészséges egyensúlyban behozzák nagy részüket szereplőnek, olyan pöpec kis történetet lehet belőle összerakni, hogy öröm lesz olvasni.

Előkerül időnként közöttünk, hogy miért nem megy nálunk az UF. Nem tudjuk. Baromi jó könyveket írnak, nem csak Chance vagy Moning, de ott van Frost, Mead, Briggs, Neill, és annyira nyögvenyelősen jön ebben a témában bármi, hogy örülhetünk, ha egyáltalán hoznak ilyen könyveket.
Neill egyébként a Chicagoland vámpírjaival különösen jót alkotott. Hogy miért fagyasztották be, elképzelésem sincs. Vagyis van, valószínűleg nem vették elegen, pedig a blogokat nézve azért látom, hogy nem ismeretlen a sorozat. Csak valahogy nem vezették be. Mert az ugye kevés, ha 20 blogger olvasta, nagyot kaszálni ebből még nem lehet.
Valamiért ez mostoha téma itthon, de nem tudom objektíven szemlélni a problémát, én rajongó vagyok. Mármint a minőségi UF-ért bármit megteszek. Viszont hoztak egy csomó bénát is, ami gondolom, lenyomta a piacot. Ha valaki egyszer mellényúl, nem valószínű, hogy olyan lelkesen próbálkozna az újabb könyvekkel.
Úgyhogy ez maradt: egy rakat megkezdett, és félbehagyott sorozat, amit a nagyon kitartóak vagy folytathatnak angolul, vagy az előrelátóak már bele sem kezdenek magyarul semmibe, mert minek.

Nálam most az UF van soron, tervezem, hogy elolvasom, ami kijött magyarul, aztán majd látom, melyiket akarnám folytatni. Moning és Chance mindenképpen esélyes, de ahogy elnézem, csak angolul, Neill is próbál feltörni harmadiknak, de még nem tudom, megkapja-e a szentháromság egyik sarkát, mert ott van Armstrong a Bittennel, meg remélem, még sok másik is.