2014/11/26

Ezek igenis világrengető problémák...



Láttam Amadeánál meg Ilwerannál, s kellene most ide valami blabla, de az egész körbeposzt blabla. Ha van kedvetek, lehet válaszolgatni.

1. Körülbelül 20.000 könyv van az „Elolvasni” listádon. Hogy a fenébe döntöd el, hogy mit olvasol el legközelebb?
Hogy legközelebb mit olvasok, azt sehogy nem döntöm el. Csakis a következő olvasmányig vagyok döntésképes. Leteszem az egyiket, már jön is a másik. A legközelebb az bizonytalan, és messzi van. Egyébként attól függ, mire mennyire vagyok épp fogékony. Van, hogy elkap a romantika, de azt gyorsan csillapítom két oldallal. Valahogy sose jó semmi, ami romantikus. Általában a vérengzős, varázslós könyvekbe ragadok bele újabban. Volt ez persze másképp is, most ez van.

2. Már elolvastad több mint a felét, de egyszerűen nem tetszik neked. Abbahagyod, vagy folytatod?
Legtöbb esetben ha a feléig nem jött be, akkor már korábban se jött be, úgyhogy a feléig el sem jutok. Nem olvasom el. Sok a jó könyvem, kevés az időm, nem éri meg pazarolni.

3. Közeledik az év vége és igencsak távol vagy az olvasási kihívásod teljesítésétől. Megpróbálsz felzárkózni, és ha igen, akkor mégis hogyan?
Dehogy zárkózok fel. Annyit olvastam, amennyit, szerettem, élveztem, ennyi.
Az már más kérdés, hogy eszemben sincs ilyen terveket előre felállítani magamnak. Nyomaszt, mert folyamatosan számok meg listák, meg határidők lebegnek a szemem előtt, és teljesítménykényszerem lesz, ahelyett, hogy inkább csak simán jól érezném magam.

4. Egy könyvsorozatnak, amit egyszerűen imádsz, a borítói.nem.egyeznek!!! Hogy birkózol meg ezzel a szörnyűséggel?
Ha a borító nem egyezik, az nem nagyon izgat. A totál másféle kiadást viselem nehezen. Ha eddig hatalmas tégláim vannak keménykötésben, akkor ne legyen a folytatás feleakkora, puhakötésben. Képes vagyok nem megvenni.

5. Mindenki imád egy könyvet, amit te egyszerűen ki nem állhatsz. Kivel osztod meg az érzéseidet?
Nyilván azzal, aki velem érez együtt. :D A többiek meg hadd imádják. De ha épp nincs kivel megosztani, hát az se izgat, de örömmel fogom majd olvasni a lehúzós értékeléseket később is.

6. Nyilvános helyen olvasol éppen és hirtelen elkezdesz sírni a könyvön. Mit kezdesz magaddal?
??? Nemtom, ilyesmi még soha nem fordult elő. Nem is olvasok sírós könyveket.

7. A folytatása egy könyvnek, amit nagyon imádtál, éppen most jelent meg, de már nem emlékszel mindenre az előző részből. Újraolvasod az előző könyvet? Vagy inkább nem olvasod el ezt a folytatást? Keresel valami összefoglalót róla az interneten? Esetleg elkezdesz bőgni a frusztrációtól?!
Ha tényleg nagyon imádtam, újraolvasom, bár nagy eséllyel az ilyesmit nem felejtem el.
Ha nem annyira imádtam, ez elég sokszor előfordul, akkor persze, hogy elfelejtettem, sokszor már azt se tudom, kik a szereplők, meg mi történt, de rutinosan úgy teszek, mintha tudnám, mert olvasás közben egy csomó mindenre fény fog derülni, ha meg nem, még mindig lehet úgy olvasni, mitnha nem is folytatás lenne.
Ezt onnan tudom, hogy pont így jártam Jon Sprunk Az Árny csábításával. Nem egy rossz könyv, de annyira jelentéktelen a cselekmény is, meg a szereplők is, hogy mikor a második részt elkezdtem, azt se tudtam már, ki volt az elsőben, meg hogy mi történt. Egy csomó dologra nem is derült fény, de enélkül is teljesen élvezhető volt. Ez van, ha sok idő telik el két rész között.
De persze van, ahol az előzményeket muszáj ismerni, mert értelmetlen a folytatás.

8. Nem akarod senkinek, ismétlem, senkinek kölcsönadni a könyveidet! Hogyan utasítod vissza udvariasan az embereket, mikor kölcsönkérnek tőled egyet?
Azt mondom, nekem az nincs meg. Vagy csak annyit, hogy bocsi, könyvet kölcsön nem adok, emberemen sem osztozok.

9. Ebben a hónapban már 5 könyvet kezdtél el és egyiket sem fejezted be. Hogyan lépsz túl ezen a „nem olvasási időszakon”?
Belekezdek egy hatodikba. Meg egy hetedikbe.

10. Nagyon sok könyv jelenik meg, amikért szinte haldokolsz, hogy elolvashasd. Hányat fogsz ezek közül megvenni?
Egyet sem, mert pár hét, és észhez térek. Ha meg nem, akkor egyet vagy kettőt, de ez is csak hónapok múlva derül ki. Vannak könyvek, amiket masszívan akarok. olyan is előfordult már, hogy pár hónappal később elolvastam a fülszöveget (csak hogy tudjam már, mit akarok), aztán rájöttem, hogy ez nekem ugyan nem kell. Még jó, hogy nem kapkodok a vásárlással.

11. Miután megvetted a könyvet, amire annyira vágytál, körülbelül mennyi ideig csücsülnek a polcodon, mire elolvasod őket?
Általában hónapokig, évekig. Vagy elolvasom azonnal, de az ilyesmi nagyon ritka. Inkább régebben volt jellemző, mert akkoriban csak akkor vettem új könyvet, ha elfogyott az olvasnivalóm. Régi szép idők...

+1. S hogy könyvmoly énem mit utál valójában a legjobban? 
Az e-könyvekben a szóelválasztást.
A satnya fordítást.
A rossz könyveket.
Hogy két sorba kell pakolnom a polcon a könyveket.
Ha nem tudok azonnal a folytatásért nyúlni.


Share:
Olvass tovább... ->

2014/11/22

Ha jót akartok...


Laura Arkanian neve max csak annak lehet ismerős, aki facebookon valahogy a közelébe tévedt, egyébként ő fordítja olyan frappánsan és elsőrangúan az Alexia Tarabotti sorozatot. Aki így tud fordítani, az rosszul már nem írhat, de ezt onnan is tudom biztosra, hogy még nagyon rég megkaptam néhány fejezetet a könyvből. A Holdezüst, vérarannyal érzésem szerint egy másik kedvencet fogok magamnak avatni. (a borítója nagyon bejön.)



Mert On Sai az egyik, ő az a magyar írónő, akitől bármit, bármikor, bármilyen formában, gondolkodás nélkül bevállalok. A Scar után természetes, hogy a Lucy is olvasandó,  és tudom, hogy jó munkához idő kell, de cseppet sem bántam volna, ha jön egy Calderon is. 



Levente könyvét most olvasom, így már tudom mondani, hogy aki szereti a romantikus-erotikus krimiket, az célozza meg érte a rendelős felületet. Bemelegítésnek olvassátok el az Anna&Anton novellákat, de többet nem mondanék róla, majd lesz poszt úgyis.



A Kakukkszót még nem volt időm befejezni, de Rowling nem csak a HP-ket tudta jól megírni. Jön is a folytatás, a Selyemhernyó, és tetszik, hogy megmaradt a Galbraith névnél, úgyis mindenki tudja, hogy ő van mögötte, mégis egyértelműen más a stílus, mint Rowlingként a Potterekben.



A Térség-sorozat nagy kedvencem, úgyhogy a folytatásnak is itt a helye, az Abaddon kapuja ugyanis hamarosan kapható lesz. Az egyik legjobb sci-fi sorozat, amit az utóbbi időben olvastam. Meg ezt legalább folytatják, úgy tűnik legalábbis, ellentétben a másik kedvencemmel, Reynoldsszal.



Az Agave elnyerte Gibson életművét, akitől már nagyon régóta szeretnék valamit olvasni. Lenne is mit, ha lenne annyi időm, de valamelyik könyvét mindenképp megejtem. Ami most jön frissen, A periféria, harci drónokkal és időutazással, egyértelmű, hogy kellős kategória, esélyes, hogy ezzel kezdem. (remélem, lesz  e-ben kapható)



Share:
Olvass tovább... ->

2014/11/16

Ian McDonald - Síkvándor (Örökkévaló 1)

NEM CSAK EGYETLEN VAN BELŐLED, HANEM SZÁMTALAN.
Mind részei vagyunk az univerzumok sokaságának a párhuzamos dimenziókban – és Everett Singh apja éppen most találta meg az odavezető utat. Csakhogy elrabolták, és most úgy tűnik, mintha Everett édesapja soha nem is létezett volna. Egyetlen nyom bukkan fel, amelyet fia követhet, egy titokzatos program: az Infundibulum – egy térkép, és nemcsak a Tíz Ismert Világ térképe, hanem az egész multiverzumé.
Persze léteznek olyanok is, akik nagyon szeretnék rátenni a kezüket. Ahhoz, hogy Everett épségben megőrizze, és megmentse édesapját, szüksége lesz barátokra: Anastasia Sixsmyth kapitányra, annak fogadott lányára, Senre és az Örökkévaló léghajó legénységére.
Gabo

Ian McDonald stílusáról már sok jó hallottam, és a Síkvándorral kapcsolatban azt olvastam, (nem tudom már, hol, úgyhogy majd linkelem, ha ráakadok), hogy azért írta, hogy azoknak a tizenéves fiúknak is legyen egy sorozatuk, akiknek nem elegek azok a gyenge kis történettel rendelkező ya-regények, amikhez hozzájuthatnak, hanem legyen egy kalandos, tudományos, fiús alternatívájuk.
Ezt remekül sikerült is hoznia, annyira, hogy olvasás közben gondolkodtam is rajta, hogy a történet nagyon rendben vagy egy tizenévesnek, de a tudományos szál és a stílus vajon mennyire jöhet be nekik? Mert ezek cseppet sem tinisek. A könyv nagyjából mentes a legtöbb ya-klisétől: nincs benne szerelmi szál (egyelőre, de a lehetőség azért ott van), nem átlagos tiniproblémákról szól, és a szálakat ugyan két tini mozgatja, az eseményeket mégis a felnőttek alakítják egy felnőtt világban. 
Látszik, hogy McDonald oda van az indiai dolgokért, rengeteg, ehhez a kultúrához köthető kép van a regényben, bár őszintén szólva nekem ez szinte mindegy volt, főleg, hogy semmi konkrétumot nem hozott. Néhány városrész az indiai feelingre hajazott, a főszereplő panjabi volt, ennek megfelelő bőrszínnel, és indiai kaját főztek, amiből egyedül a forrócsoki elkészítése volt konkrétan és részletesen leírva, aminek semmi köze az indiai kultúrához. Szóval ezen a területen túl felszínes volt ahhoz, hogy elhiggyem, bármi köze is van a keleti világhoz, de ez tényleg nem hiba, inkább csak az eddigi könyveivel kapcsolatos rajongásokra tekintek miatta kicsit fenntartással.
A regényben ugyanis tényleg hótmindegy, hogy a városrész Indiából lett-e áthelyezve, avagy sem, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy ez a miniatűr zseni a maga tizenévével hogyan találja meg apját a többféle világok között. Itt mondjuk már eleve az indulást nem értem, hogy miből jutott arra a következtetésre Everett, hogy elrabolt apja éppen azon a világon lehet, amelyiken ő gondolja, de úgy emlékszem, több logikai fekete lyuk nincs a regényben ezt az egyet kivéve.

Egyáltalán nem tökéletes a regény, ennek ellenére nagyon élveztem. Imádom az időutazást is, és szerintem is van még a miénk mellett más síkokon ugyanígy élet (több van belőlünk), így egyáltalán nem volt elképzelhetetlen vagy érthetetlen ez az egész. A "másik Föld" világa is épp csak kellő mértékben volt idegen, nem volt elszállt technológia, lehetetlen kinézetű lények, nem jöttek ufók meg hasonlók. Az F3, ahol Everett végül kikötött, nagyon jó kis hely volt. Hiányzott az olaj, de virágzott a nanotehcnológia, és ennek megfelelően alakultak a használati tárgyak is, és a mindennapi élet. Egy különc, de nagyon is ismerős és szimpatikus világ volt, és bírtam a szereplőket is. 
A felnőttek semmiképpen ne menjenek el a könyv mellett, csalódni biztosan nem fognak, és vállalkozó kedvű, okos tiniknek is mindenképpen javaslom, lányoknak is, mert tényleg jó kis kaland. 
Share:
Olvass tovább... ->

2014/11/14

Kabátkönyvek, amik nekem inkább skótkockás takarók



Kabátkönyvem, (copyright by Amadea), nincs túl sok. Annyi messze nincs, mint Amadeának. Sőt, igazából amikor a posztja címét megláttam, egyből Moning ugrott be, senki más, úgyhogy kénytelen vagyok én is végigböngészni az olvasmánylistám, van-e még.

Moning, mint már említettem. A Fever-sorozattal teljesen taccsra tett. Nem szokásom újraolvasni könyveket, sorikat meg pláne nem, mert azt gondolom, több a könyv, ami érdekel, és kevesebb az időm, amit fordítani tudok rájuk, nem érdemes könyveken újra meg újra átrágni magam. Ez alól a Fever kivétel. Olyan szinten, hogy évente igénylem, jó elmerülni a világában. Moning zsenialitásának hála minden újraolvasáskor újabb apró és fontos részletek tűnnek fel. Ez egy olyan sori, ahol a kérdések szaporodásával fordítottan arányos a válaszok szaporodása.
http://thesaucywenchesbookclub.blogspot.hu/2012/10/fever-moon-review-interview.html
innen
Valente Marija Morevna és a Halhatatlanja. Beette magát a bőröm alá. Kifacsart, perverz és különös szerelmi történet, mitológia, babona, történelem, alternatív valóság víziója - mindezek együtt, mégis csodásan különválnak. Nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen orosz mitológián alapuló fantasyban találom meg életem legjobb (egyetlen?) szerelmes regényét. (Ráadásul a mi borítónk messze lekörözi az összes többi kiadásét.)

innen


Gyacsenko - Alexandra és a Teremtés növendékei. Nem tudom megfogalmazni. Az egész könyv egy hatalmas allegória az életről, a hitről, egy olyan szellemi síkon, ahová nagyon nehéz az agyunkat átemelni. Gyacsenkóékis valami nagyon durva cuccot tolhattak, hogy ezt így megírhassák, én meg élvezettel értelmeztem az értelmezhetetlent.

Frost Cat és Bones sorzata. Egyszer majd újra fogom olvasni (sőt, nekem az összes kabátkönyv újraolvasós, enélkül nem is lehetne kabátkönyv), de addig is eszembe jut a hangulata, képsorok belőle, szereplők. Annyira nem addiktív nálam, mint Moning, de kellőképpen hozza a kabátságot.

innen

Loranys Creighton - Holdfény a város felett. Úgy eltűnt az írónő, mintha sose létezett volna, pedig fiatal, magyar, és valami eszméletlen jó ez a könyv. Lehet rá mondani, hogy koppincs, de nem jobban, mint bármelyik másik urban fantasy, viszont az egyik legjobb elsőkönyv, ami magánkiadásban jelent meg.

On Sai Calderon könyvei. Vicces, akciódús, karakteres, felvidít, ha csak rágondolok, és a világ végig tudnám olvasni.

Erikson az én kockás takaróm. Kabátkönyvnek messze nem lehet nevezni a monstrumjait, de a világ, amit alkotott, mindig magába tud szippantani. Amikor belegondolok, hogy micsoda monumentális alkotás is a Malazai Bukottak regéje, kicsit elbátortalanodom, mert át kéne itt látni ezerféle szálat, meg összefüggést, aminek nagyjából a negyedét tudom követni, de ettől persze még az adott könyv totál érthető és élvezhető, csak az egészbe való beillesztéssel vannak gondjaim. De ebben ez a szép, megdolgozom az élvezetért rendesen.

Hmm, semmi szépirodalom, semmi női könyv.
Share:
Olvass tovább... ->

2014/11/08

Röviden 3


Vlagyimir Vasziljev - Stalker

Iszonyatosan túlírt. De az egy dolog.
Ami szerintem a nagyobb gond, hogy olyan ez a könyv, mintha a fegyvert finnyáskodva, eltartott kisujjal ragadná meg egy kopasz, foghíjas katona, aki ahelyett, hogy kiejtené a száján a „tököm” szót, helyette folyamatosan a fütyijét emlegeti. Olyan kackiás megfogalmazásokkal szórakoztatják magukat ezek a pasik, minthogy „balfácán vagyok”, a „gazember gyakran került kacifántos helyzetbe”, „fityiszt nem ér az életed”.
Ugyanmár. Nevetséges ilyen szavakat ezeknek az alakoknak a szájába adni, akik naponta járják a radioaktív mezőket az életüket kockáztatva mindenféle dolog után kutatva, éppen kinyírják közülük a legjobbakat, és a kocsma az első otthonuk. Ki kell írni, hogy tököm, meg lószart, meg minden hasonlót, mert a pasik így beszélnek. Nyilván nem kiéhezett háziasszonyok fogják a könyvre vetni magukat, hogy porceláncsészés, entellektüel mészárlásról olvashassanak.
Ez az ide nem illő kényeskedő stílus teljesen tönkrevágta a regény hangulatát, ami még a szófosás mellett is meglett volna, mert vannak karakterek, akik azért a maguk szerény és visszafogottan affektáló módján nagyon is figyelemre méltóak voltak. Pl Pokatyilov, a nagy orosz medve, Kex, a feltörekvő zsoldos, és Pszich, h-val a szóvégen, és eredetileg c nélkül, aki a különleges pszichés képességei miatt a legérdekesebb volt az összes közül.
Vasziljev már az Őrséghez írt könyveivel sem győzött meg, most már egészen biztos vagyok benne, hogy nem kell nekem tőle többet olvasnom.
PL írt egy ismertetőt a stalkerek világáról


Clarke - Kube McDowell - Tűszszünet

Már én is unom, hogy mindig van valami nyűgöm, de miért szednek ketté egy könyvet? Nem indokolja a vastagsága, de még a történet sem, egyedül csak az, hogy így dupla pénzt kérhetnek érte. Ráadásul a goodreads adatbázisába se tudtam így normálisan felvinni. Tudom, ne problémázzak hülyeségeken, de akkor is bosszantó.
Az első rész egy jó könyv. Izgalmas, érdekes, tudományos, nagyjából a negyedét értettem, de azért a lényeget felfogtam. Ha csak ezt olvassátok el, olyan lesz, mintha a felénél félbehagynátok, de a másik fele úgyis sokkal unalmasabb, és így megspóroltok egy gyenge könyvet. Vehettek helyette mást.
Gondolatkísérlet arról, mi lenne, ha a világon az összes fegyvert működésképtelenné lehetne tenni. Ez jó akkor, ha védekezni kell, viszont hátrányba kerül, ha támadni akar; vagy fordítva, attól függ, mi a cél. A nagy kérdés, mi legyen: terjesszék el a fegyvertelenítőt országos, majd nemzetközi szinten, vagy süllyesszék el jó mélyre.
Amit én hiányoltam az egészből, az egy nagyon is létező alternatíva a vas helyett: a biológiai fegyverkezés. Szerintem egy ilyen esetben a sereg első dolga lenne ráfeküdni a biológiai kísérletekre, és ez itt még elméleti szinten sem kerül elő. Lehet, hogy messzire vezetett volna, a történet nem tudott volna elmenni az elméleti, moralizálós irányba, de jóval közelebb állt volna a valósághoz, és a könyv másik fele is egészen másképpen alakult volna. Így a második könyv csak egy unalmas szócséplés. Tekerik tovább a semmit.

J.R.  Ward - Bűvölet

Mindjárt a negyedik résszel kezdtem, így kell ezt csinálni.
Akarnám írni, hogy jó kis története van a kefélések ellenére is, de igazából semmi különös. Az angyalok meg a démonok kergetőznek, időnként leteperik egymást, néha közbeékelnek pár halandót is, de csak a szokásos történik: megtört ember rátalál álmai nőjére, és a világ kifordul a sarkaiból. Esetleg annyi extra van ebben a könyvben, hogy a fickó jódarabig impotens, ennek ellenére elég túlfűtött jeleneteket volt képes alkotni Ward.
Ami nem jött be, hogy minden valami csoda miatt történt, isteni vagy angyali beavatkozással marad életben, áll fel újra neki, meg hasonlók. Mondjuk Ward nem szokott sokat görcsölni a reális fordulatok miatt, azt dobja be, ami a legegyszerűbb.
Share:
Olvass tovább... ->

2014/11/03

Amanda Stevens - A próféta (Sírkertek királynője 3)



A Sírkertek királynője-trilógia befejező részében hősnőnk, a szellemekkel suttogó Amelia Gray visszatér Charlestonba, hogy pontot tegyen az őrjítő kísértet-históriák végére. A szívdöglesztő detektív, John Devlin nyomában még mindig ott lohol elhunyt kislánya és csodaszép felesége szelleme, ám ezúttal Amelia szeme alatt is sötét karikák gyűlnek: az ő életerejét is parazitaként szívja el egy kísértet, akinek csak ő segíthet. Vajon beteljesedik Amelia és Devlin szerelme, és nyugovóra térhetnek a kósza lelkek? Elhagyja végre a várost a Gonosz? A próféta romantikus történet, kalandregény és kísértet-sztori egyben, a paranormális románcok rajongóinak új kedvence.
Athenaeum 

Az előző két kötet leginkább a temetők témája köré épült fel, egy csomó művészeti meg antropológiai dolgot megtudhattunk róluk, és nagyon hiányoltam, hogy most ennek az egésznek egyetlen bekezdést szentelt csak az egész könyv alatt.
Helyette szövögette a szerelmi szálat és a szellemek útjait, középpontban Ameliával. Szegény lány, a regény végégig még mindig nem tudta meg, mi is ő, valaki szólhatna már neki. Fogalma sincs, mit kellene kezdenie ezzel a sok túlvilági lélekkel, akik az útjába akadnak. A végére mintha leesett volna neki, de nem vagyok benne biztos.
Mint ahogyan a végében sem. Ennyire összecsapott, 'legyünk már túl rajta' befejezést nem érdemelt ez a történet. Mintha csak annyi lett volna ebből az egész szellem-sztoriból a lényeg, hogy ők akkor most összejönnek Devlinnel. Nem írom ki, hogy spoiler, mert azért sejthető, hogy errefelé halad a dolog, szóval igazán nem is spoiler.
Devlin. Mint karakter, nagyon kusza. Van pár mondvacsinált szál vele kapcsolatban, és egynémely megmozdulását eléggé erőltetettnek érzem, függetlenül attól, hogy jól megrajzolt és elég érdekes figura, és az első két részben működött ez az 'ott vagyok, de mégse' szerepeltetés, itt azért egy kicsit kevésnek éreztem.

Néhány szereplővel mintha nem tudott volna mit kezdeni Stevens.
Pl. Isabel Perilloux, aki ki tudja, mije Devlinnek. Barátja? Szeretője? Melyik lenne a jobb, megkavarni még egy kicsit az egyébként sem egyszerű helyzetet Amelia körül, vagy hagyjuk meg inkább segítő barátnak? A legvégén lett eldöntve a kérdés, de bennem hagyott kétségeket, hogy mi az igaz.
Na, és Amelia. Amennyire kedveltem az első két részben, most annyira idegesített a naivsága, ami olykor már átcsapott ostobaságba.
Jaj, láttam én ezt egyáltalán? Nem álmodtam? Valóban megtörtént? Valóban rosszindulat volt az arcán? Á, nem is, ő jó ember. De mégicsak, az rosszindulat volt. Á, biztosan csak rosszul láttam.
Nagyjából ez volt a reakciója minden dologra, ami történt vele. Minek kellett egy mindenben kételkedő és határozatlan libát csinálni egy nőből, aki már gyerekkora óta ebben a világok közötti térben él? Ugyan mi az, amitől ne tudná megkülönböztetni a valóságot a képzelgéstől, amikor ez még bedrogozva is remekül ment neki? Ráadásul mindig akadt egy bokor a környékén, ahonnan leskelődhetett és hallgatózhatott. Volt pár fontos infó, amit meg kellett tudnunk, és Stevens ezt az épületes módját találta csak, hogy Amelia és mi is a legrövidebb úton hozzájussunk.

Amiért mégiscsak imádom ezt a sorozatot, az a hangulat, a szellemvilág, és igazából az egész történet. A szellemek megmaradtak a maguk kis hűvös és szürke világában, nem kezdtek el haverkodni, semmi olyan nem történt, amitől nevetségesség vált volna ez a nagyon jól felépített kis világ.
A legvége viszont egy hatalmas kérdőjel bennem. Most akkor ezt folytatni akarja Stevens?
És IGEN (upcomingban látszik). Jön majd egy negyedik rész jövőre, aztán meg a többi. Végülis, én örülök neki, szeretem ezt a világot, Devlint, és Ameliát is, leszámítva ezt az állandó, álnaiv kételkedést mindenben. És Stevens nagyon jó abban, hogy borzongató jeleneteket írjon, a szellemvilága teljesen hiteles. (már ha lehet ezt mondani.)
Sőt, engem érdekel a másik sorozata is, a Soul Jumper.
Share:
Olvass tovább... ->

2014/11/01

Rémületes könyvek


Nem is húzom sokáig a listázást, most van itt az ideje úgyis.
Anaria javaslatára összeszedtem a rémületes könyveimet, és ha már tegnap volt kedvcsináló, akkor most jöjjön a könyvlista.

2 *  Stevenson - Dr. Jekyll és Mr. Hyde
5 *  Poe összes
2 *  Bram Stoker - Drakula
3 *  Klasszikus rémtörténetek 
1 *  Joe Hill - A szív alakú doboz
3 *  Strandberg ~ Elfgren - A kör-trilógia
3 *  Kendare Blake - Véres Anna
3 *  Peter Straub - Ghost story
2 *  Stuart Woods - A tó alatt
3 *  Amanda Stevens - Sírkertek királynője trilógia
3 *  Jónás Zsolt - A túlpart
1 *  Audrey Niffenegger - A Highgate temető ikrei
3 *  Gaál Viktor - Arche
1 *  Gaiman - A temető könyve
4 *  Joyce Reardon - Ellen Rimbauer naplója
8 *  Lovecraft összes (igen, rosszabb, mint Poe.)

(a csillagozás a rémületességét mutatja)
Nagyjából így néz ki a rémületes listám. 
Nagy részük nem is rémületes, egyszerűen csak nagyon jó kis szellemes-boszorkányos-túlvilági háttere van a könyvnek, mint pl. az Engelsfors trilógiának, vagy a Sírkertek királynőjének. Én azt szeretem, amikor elhiszem, hogy szellemek valóban létezhetnek, és köztünk járva kísértenek minket. Hogy ez most valójában lehetséges-e vagy nem, az kit érdekel. Írjon úgy, hogy azt higgyem, igenis lehetséges, és akkor nem lesz bajom a könyvvel, sőt.
King kimaradt a listából, mert neki van pár szellemes könyve, de azt még nem olvastam, nem tudom, mennyire tudna a hatása alá vonni, és nem a gyomromat forgatni, mert nála ennek simán nagyobb az esélye. A Tóparti kísérteteket mindenképp elolvasom egyszer, de a Hasznos holmik is újraolvasós. A fia, Hill messze nem ér az apja nyomába. A szív alakú doboz is inkább egy közepes próbálkozásnak tűnik, ahol a történet nagyon jó ötletét elnyomta a sok szöveg.
Gaál Viktor Arche-sorozata nem valami népszerű, pedig tényleg nagyon jó könyv. Hogy szellemek vannak-e benne, arra már nem emlékszem, de az okkultista-misztikus vonal nagyon erős benne.
Ugyanez van Jónás Zsolt Túlpartjával is, ami még annyiban jó, hogy végre egy könyv, ami a magyar hitvilágból táplálkozik. Kár, hogy egykönyves írónak tűnik, olvasnék még tőle.
Poe. Ő mindenképp a number one, de szó szerint gyomorgörcsöm lesz némelyik írásától. Hogy valakinek ennyire beteg fantáziája legyen...
Drakula az Drakula. Nem szellemes, nincsenek benne kísértetek, meg misztika, meg semmi okkultizmus, csak szimplán alapmű, Dr Jekyllel együtt, amiben szintén nincs szellem, de kell-e borzongatóbb dolog sötét oldalunknál?
Gaimant kicsit komolytalan dolog szerintem írónak nevezni, leginkább nagyon részletes és aprólékos vázlatoknak tűnnek nekem a könyvei (lehet dobálni a köveket), de a Temető könyve nagyon betalált. Jó kis szellemvilágot alkotott, és még temetős is.
Peter Straub Ghost storyja egy nagyon régi emlékem. Már egészen fiatalon rákattantam a  szellemvilágra, de mindig is a minőség híve voltam. És bár egyáltalán nem emlékszem műár erre a könyvre, (ezért újra is fogom olvasni), emlékszem, hogy úgy tettem le, hogy igen, minden szellemtörténetnek ilyennek kellene lennie. Mert ez igazi volt. Úgyhogy lehet, hogy az újraolvasás után majd jól kiröhögöm magam, hogy hogy lehetett ezt gondolni erről a könyvről, de majd meglátjuk.
Ellen Rimbauer naplója egy jóideje már ritkaság, nem véletlenül. Tréfás kedvű valakik honlapot is csináltak a könyv története alapján, és sokáig azt gondolta mindenki, hogy valós történeten alapul a könyv. Nos, nem, de ettől még nem veszít a horror-faktoros értékéből. Igazán nyomasztó egy könyv, depresszió idején mindenképpen kerülendő.
A Highgate temető is inkább informatív könyv temetőügyileg, de van benne szellem, még ha nem is kelt rémületet.

Ha gondoljátok, posztoljatok ti is a rémületes könyveitekről. Ötleteket akarok. :)

kép: pinterest
Share:
Olvass tovább... ->