Stephen King - 11-22-63

Dallas, 1963. november 22.
Három lövés dördül. John F. Kennedy, az Egyesült Államok elnöke halott.
"Pörög egy tízcentes, és tótágast áll a világ. Ki tudhatja, mikor múlik egy pillanaton az élet, és miért?"
Jake Epping kisvárosi angoltanár, jóképű, művelt, harmincas fiatalember. Amikor a gimnázium felnőtt angol kurzusán "A nap, amelyen megváltozott az életem" címmel íratott dolgozatokat javítja, elé kerül a pedellus fogalmazása: Harry Dunning ötven évvel azelőtt valahogyan túlélte, ahogy az apja lemészárolta a tulajdon családját. Jake teljesen odavan... ám kisvártatva még nagyobb titok birtokába jut, amikor öreg barátja, Al, az egyik helyi bisztró tulajdonosa azzal a bizarr kéréssel áll elő, hogy előzze meg azt az eseményt, amelytől ő Amerika és a világ romlását datálja: akadályozza meg Lee Harvey Oswaldot Kennedy elnök meggyilkolásában. Hogy hogyan? Egyszerű. Lépjen át a bisztró spájzában nyíló időkapun, és térjen vissza a nagy amerikai kocsik, Elvis Presley és az általános dohányzás korába. Jake az idő előrehaladtával nem tudja eldönteni, áldja-e vagy átkozza Alt, amiért erre a küldetésre rávette, azt azonban egyre biztosabban tudja, hogy a múltban vagy a jövőben szeretne-e élni.
E-BOOK
EURÓPA

Sose gondoltam volna, hogy én egyszer King-könyvért fogok rajongani. Fogok is még olvasni a témában, mert eddig is sok embert foglalkoztatott, mi is történt valójában, (csak én nem voltam köztük. majd most), bőven van miből válogatni.

Azt hiszem, bőven elég, ha az ember annyit tud, mielőtt kézbe venné a könyvet, hogy ez egy időutazásos történelmi fikció a színes-szagos-jóízű '60-as évekbe, Kennedy meggyilkolása előtti időbe.  Ennél több infó csak az élményt rontja.

Még egy ilyen történetbe is kerülnek mumusok, ha azt King írja: az ember a sárga kártyájával, és a titokzatos jimla, bármi is legyen ez, és nem csak szegény George-ot kísérti, hanem azokat is, akik kapcsolatba kerültek vele. Némi rémálmot és időcsúszásos hallucinációt leszámítva George szellemi- és lelkivilága teljesen rendben van.  Kennedyt '63-ban ölik meg, ő viszont '58-ba érkezik, van bő 5 éve az akklimatizálódásra. Az ötvenes évek Amerikája nagyon különbözik a 21. századétól, gondolom, amennyire a miénk is különbözne. Hogy mennyire idealizált, nem tudom eldönteni. Mások az illatok (a városok büdösebbek, a vidék tisztább), erőteljesebbek az ízek (az ételek és italok még nem adalékanyagokból és tartósítószerekből állnak), az emberek vendégszeretőbbek, kedvesebbek, hamarabb feltételeznek elsőre jót a másikról, mint rosszat (terrorizmusnak még híre sincs, a legnagyobb félelmet a hidegháborús mindenfélék okozzák), viszont jóval alacsonyabb az ingerküszöbük a 'más' elfogadását illetően (nem is szólva a feketékkel való bánásmódról, az sem maradhatott ki a könyvből).
Nem csak a külsőségeket igyekezett King megidézni, de a viselkedést, a gondolkodásmódot, a beszédstílust is, ami magyarul is érzékelhető volt némiképp, de valószínűleg angolul jóval hangsúlyosabb lehet.

King azt akarta (gondolom), hogy az olvasó abszolút az 50-60-as években érezze magát, ezért az aprólékosság, ami a terjedelem nagy részét kiteszi. A másik, hogy a könyv története is nagyon lassú folyású. Húzta az agyam, hogy mikor térünk már a lényegre, és nagyon érdekelt, milyen döntéseket hoz George, és hogyan végződik az időutazása, nameg együtt éltem meg vele minden krízisét, gondolatát, érzését, ami egy ilyen utazás során felmerül.

Volt egy nagyon erős szerelmi szál is, ami szerencsére nem a történet rovására történt, csak olyan finoman mellette haladt. Meg is lepődtem, hogy King tud romantikázni is, és külön élveztem, hogy nem az elvesztett asszonyt sírta vissza, hanem felfedezte, hogy mások is léteznek a múltban, a saját múltját meg a jövőben hagyta. Némileg.
Amit még imádtam, hogy a városok és az emberek olyan szinten szimbiózisban voltak, hogy azonnal érezhető volt, hogy melyik város mennyire jó- vagy rosszindulatú, hogy milyen emberek élnek ott, hogy kezelik az idegeneket, és mindez kihatott arra is, milyen dolgok történtek.
Egyszóval a könyv többszörös élményt adott, nem is gondoltam volna Kingről, hogy ennyire összetetten sokrétű tud lenni.

Könyv vs sorozat ... hát na. Inkább a könyvvel kezdje mindenki.

Olvasd el az egészet ->

Made in Hungary

Alább néhány eredeti és itthon készült borító kerül egymás mellé. Hogy kinek melyik tetszik, majd eldöntitek, az viszont tuti, hogy nem csak itthon tud ízlésficama lenni egy-egy grafikusnak. Vannak viszont könyvek, amiknek nekem legalább annyira bejön a hazai, mint a külföldi borítója, sőt, jobban is tetszik a saját. Hogy anyagilag melyik kiadó hogy jött ki a dologból, azt nyilván nem tudom (azon túl, hogy a saját egyértelműen olcsóbb, mint a vett), az viszont látszik, nagyon-nagyon látszik, ha valaki ezen akar spórolni.  Bekerült most ide pár elrettentő hazai gyártás, de majd keresek nektek külföldi szörnyűségeket is. Mivel odakinn elterjedtebb a saját kiadás, leginkább e-ben, nagy igénytelenségeket tudnak ott is összehozni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így a végére álljon itt pár olyan magyar munka, aminek nincs párja. Se konkrétan, se ironikusan, se sehogy. Imádom a DV-t, de amilyen borítókat össze tudnak hozni szerencsétlen magyar szerzőiknek... hát na. Mintha nem léptek volna át a 21. századba.

Olvasd el az egészet ->

Ha mennék a könyvfesztre...

...de nem megyek, viszont attól még lenne pár könyv, amit be kellene szereznem.
Nem nagyon mozgat meg, hogy könyvet vegyek, mármint fizikálisan, úgyis az e-ket részesítem előnyben, ahhoz meg nem kell könyvfesztre menni. Ráadásul most az e-áruházak az e-kre is fesztet tartanak, lehet kedvezményesen vásárolni a Book&Walknál, de még a Líránál is. Lehet, hogy van még máshol is, hirtelen ezt a két helyet találtam.

Szóval, ha kimennék, három kiadót mindenképp meglátogatnék: Agave, Gabo, Delta Vision. Esetleg még a Fumax felé elkanyarodnék, mert a Seveneves eléggé érdekel, csak még nem tudom, mennyire.
Mindenképpen jönne haza velem pár könyv. (de majd e-ben veszem meg őket, már amit lehet)

 

Olvasd el az egészet ->

Nick Cutter - Mélység

Különös járvány tizedeli a világot: a Kórtól az emberek elkezdenek felejteni. Előbb apró dolgokat, mint például hol hagyták a kulcsaikat, majd később egészen komolyakat, kezdve a vezetéstől a beszédig. Végül a testük elfelejt működni, és meghalnak. Gyógymód nincs - egészen egy szenzációs felfedezésig.

Kutatók a Csendes-óceánban, a Mariana-árok mélyén találnak egy ambróziának elnevezett anyagot, ami az első vizsgálatok alapján nem csak a Kórt, de minden más betegséget is képes meggyógyítani.

Az óceán mélyén felállított különleges laboratóriummal azonban megszakad a kapcsolat. Egy kis létszámú mentőcsapat indul útnak, hogy kiderítsék, mi történt, és hamarosan olyan borzalmakkal szembesülnek, melyekhez képest a Kór általi halál már egyáltalán nem tűnik ijesztőnek.
AGAVE

E-BOOK

Mindenhol azt olvastam (legalábbis azon a pár helyen, amerre jártam), hogy ez a könyv undorító. Nos, nekem megvan a saját elképzelésem az undorító dolgokról, és ez a könyv egyáltalán nem az. Ízig-vérig horror, a nagyon jó fajtából, és mint ilyen, vannak nem éppen kellemes részei is, de nem jutna eszembe ez a jelző a könyvvel kapcsolatban.
Nagyon jól apellál az emberi lélek legeslegmélyén megbújó félelemre, azokra a dolgokra, amiket nem engedünk felszínre jutni soha, semmikor. Esetleg csak rémálmainkban. Ez a könyv is olyan, mint egy rémálom, a nem szűnő érzéssel, hogy innen aztán nem lehet szabadulni.
Mégis könnyedén olvastam végig, pedig általában meg szokta az ilyesmi feküdni a gyomrom. De annyira szürreális és lehetetlen ez az egész, ami történt, múltban és jelenben, hogy egyáltalán nem tudtam vele azonosulni. Mondjuk nekem ez így pont jó volt, mert annyi elbaszott élet és lelkivilág van ebben a könyvben, hogy teljesen megelégedtem annyival, hogy kívülről szurkoljak mindenkinek.
Nagyon izgalmas, ahogy a történetet kanyarítja, ahogyan a teljesen konkrétan észbontó elemek követik egymást. Isten ments, hogy valaha is kádnyi víznél mélyebbre merüljek bármi folyékonyban.
A karakterek is nagyon jól voltak felépítve, és a főszereplőnek, Luke-nak volt annyira kellemes a személyisége, hogy még az őrületében se akarjam magára hagyni.
Az egyik legjobb horror, amit olvastam. Cutter nagyon tud írni is, meg szereplőket is felépíteni. Amit még nagyon értékeltem, hogy nem terelte el a figyelmem felesleges szövegeléssel, és hogy M-két, a kutyát megalkotta, mert nagyon jól át tudta adni vele, hogy az embertelen körülmények, és az emberi őrület közepette mekkora megkönnyebbülést tud adni egy állat lénye. Igazából a labrador jelentette ezen a helyen az emberiességet, bármilyen furán is hangzik.
A vége miatt kicsit aggódtam, de szerencsére éppen a megfelelően végződött.
Jöhet a következő könyve.

Olvasd el az egészet ->

Témázunk - Regényhős-én

Kicsit bajban voltam ezzel a témával. Először úgy volt, hogy írok egy kis novellát valamiről. Aztán úgy volt, hogy csak képes poszt lesz. Aztán másik novellát akartam írni egy totál más szemszögből. Ötlet az éppen volt, csak valahogy az írókám nem olyan mostanában; nem nagyon van olyan, amit ne akarnék letagadni egy rosszabb pillanatomban.
Azért is olyan bonyolult nekem ez a téma, mert én szívesen vagyok akárki. Pont olyan élvezettel vagyok a rémálmok mélyéről előtekeredő csáp, ami halálra rémít bárkit, mint egy hős, aki megküzd a tengeri kígyóval, vagy hegyet mászik, vagy csillagharcos, vagy... Szóval bárki. Az az olvasó vagyok, aki majdnem a legtöbb szereplő feladatát élvezi a könyvekben.
Van néhány szerep, amitől elhatárolódom, de ez jellemzően szinte csak egyféle könyvekben (romantikusokban) fordul elő, azt meg nem kell olvasnom, és akkor béke van.

Ha nagyon választani kellene, akkor csakis két dolog jöhet számításba: vérfarkas, vagy csillagharcos, esetleg egy vérfarkas csillagharcos, de ez még nekem is anomáliának tűnik.
Okoz bennem némi zavart, hogy sokkal hamarabb tudok férfiszereplőkkel azonosulni, bár nem vagyok leszbi se látensen, se sehogy, sőt, ezen időnként azért elmerengek, hogy vajon miért. Valószínűleg az az oka, hogy sokkal több jól megírt férfikarakterrel találkozni, és a szerepkörük is sokkal szerteágazóbb és érdekfeszítőbb, mint egy női karakteré. A nők viselkedését behatárolja a nőiségük, jó esetben, mert ha nem, akkor valami borzadály szokott születni, ami valahol félúton van egy csáposfejű predátor és az izomagyú gorilla között, ami azért nem éppen egy nőre szabott szerep, akármennyire is erőltetjük ezt az egyenlősdiséget.
Szeretem a női karaktereket is, ha finom jellemvonásokkal, még éppen nem durvuló bevállalóssággal és sok-sok ésszel párosul. Ha már női harcos kell legyek, akkor legyek kifinomult és elegáns.

Ellenben a pasik előtt ott van a minden lehetősége. A konkrét bármi, amit ha jól megírnak, abba aztán tényleg minden belefér. Nem akarnék most példákat hozni, mert sose lenne vége a felsorolásnak, de ennek az egésznek pont a minden a lényege. Ha egy könyv jó, ha a történet jól van felépítve, ha  a szereplők életrevalóak és reálisak, és az egész nem fullad paródiába, akkor én is lehetek minden.
És pont ez a jó az olvasásban. Egy olvasó a mindenség ura lehet. Én szeretek is az lenni.

Többiek:
Zenka
Pupi
Bea 
FFG 

Csatlakozók:
Anna
Bubu
Lily

Olvasd el az egészet ->

Fiona Barton - Az özvegy

Egy gyanútlan asszony…
Egy titokzatos férj…
Egy eltűnt gyerek…
Vajon mi játszódik le egy asszony fejében, ha azzal szembesül, hogy imádott férje – életében az egyetlen férfi – talán mégsem olyan tökéletes, amilyennek hitte?
Vajon mi játszódik le az asszony fejében, amikor azzal szembesül, hogy férje több időt tölt a számítógépével bezárkózva, mint vele?
Vajon mi játszódik le benne, amikor megtudja, hogy a férjét egy kínos ügy miatt elbocsátották a munkahelyéről…
Amikor megjelenik a küszöbön a rendőrség…
És amikor a férfi az újságok címoldalára kerül gyermekrablás és gyilkosság vádjával…
Lehet, hogy sokkal nagyobb a baj, mint hitte? Lehet, hogy az idillinek látszó házasság csak kulissza, és mögötte iszonyú titok lappang?
És vajon mi történik, ha már nem lehet tovább odázni a szembenézést az iszonyattal?
​Fiona Barton a Daily Mail és a Daily Telegraph díjnyertes riportere. Első regénye máris nemzetközi bestseller, melyet eddig 26 nyelvre fordítottak le.
E-BOOK
21. SZÁZAD

Előzetesben megjegyezném, ha valaki netán azért aggódik, mert elöntötte most a könyvpiacot a házastársas-thriller, és nem akar belenyúlni valami teljesen középszerű és közhelyes regénybe, annak ebben az esetben nem kell aggódnia.
Gondolkodtam rajta, hogy mit is kellene mondanom. Elemezzem a szereplőket, a motivációjukat, a kapcsolataikat? Mert itt igazából ez a lényeg. De akkor mi maradna nektek? Úgyhogy nem fogom. Van véleményem mindenkiről, de remek dolog kibogozni az igazságot a sok hallgatás és mellébeszélés mellett.

Az özvegy szólít meg minket közvetlenül, az többiek (a nyomozó és az újságíró) E/3-ban beszélnek. Nem tudom, hogy mi volt ezzel a cél, meg úgy egyáltalán, az özveggyel mi volt a célja az írónőnek. Közelebb akarta hozni az olvasóhoz, áldozatként beállítani? Nálam nem sikerült. Még csak szimpatizálnom sem sikerült vele.
A regény felépítése, a váltott elbeszélőmód, az időbeni ugrások remek lehetőség arra, hogy az olvasó szépen felépítse magában a történetet, a kapcsolati rendszereket, az eseményeket, és tudom, nem illik, mert milyen dolog ez már, de ítélkezzen.
Lehangoló regény. Nem csak a téma miatt, a nyomozás maga nem kap igazán nagy hangsúlyt, ahhoz túl nagy léptékben haladnak, és túl sokszor jutnak zsákutcába. Inkább a feleség lelkivilága, gondolkodása az, ami nyomasztó. Hogy valóban léteznek nők, akik csak ennyik.
És nagyon furcsa, de a leggonoszabb dolog, ami valaha is történhet egy gyerekkel (vagyis  a két leggonoszabb dolog), valahogy el is sikkad a feleség mellett. Miatt. Ez nem az áldozatról szól, még csak nem is a pedofíliáról. Hogy ez jó-e? Nem is tudom... Nyilván nem szívesen olvasnék részleteket egyik eseményről sem. Inkább az a rémisztő, ahogyan megtörténtek a dolgok. Hogy egyáltalán lehetséges volt. Hogy nincs olyan, hogy mi lett volna, ha. Semmi nem akadályozhatta volna meg a történteket, csakis egyedül az elkövető, ez viszont egy farkába harapó kígyó, mert az elkövetőnek egészen másfajta beállítottságának kellett volna lennie, hogy semmi ne történjen.
Kellemetlen könyv, mert nem ad megkönnyebbülést. Nekem legalábbis nem adott. Indulatokat gerjesztett, feloldozás viszont nincs. Bár a Holtodiglannal hozzák összefüggésbe, szerintem sokkal inkább egy női, házastársas Kevin.

Olvasd el az egészet ->

Pamela Meyer - Verj át, ha tudsz!

Ismerőseink, családtagjaink, kollégáink, a média, a reklámok, mind-mind hazudnak nekünk. A témát egymástól függetlenül vizsgáló kutatók jutottak ugyanarra az eredményre: az átlagembert minden áldott nap közel 200-szor akarják becsapni. Most végre létrejött valami, ami a védelmünkre lehet.
A Verj át, ha tudsz! három különböző elméletből és gyakorlatból - az arckifejezések helyes értelmezéséből, a kihallgatási technikák alkalmazásából és a hazugságvizsgáló kutatások átfogó összehasonlításából - hoz létre új diszciplínát, hogy megtanítsa, miként lehet a leghatékonyabban felderíteni a csalást. Ennek az új tudománynak a módszereit használja az amerikai üzleti élet nem egy jól ismert alakja, hogy kiirtsa a tranzakciókból a hazugság elemeit.
A Verj át, ha tudsz! közkinccsé teszi a korábban csak a hírszerzői körökben, a rendőrakadémiákon és az egyetemi tanszékek eldugott kutatásaiban jelenlévő tudást.
Mi van a könyvben?
Tanuljon olyan titkos kommunikációs technikákat, amelyek a közelmúltig csak egy maroknyi kutató, kihallgató tiszt és operatív hírszerző előtt voltak ismertek!
A Verj át, ha tudsz!-ból megtudható, mi az, ami ott van minden üzleti megbeszélésen, minden állásinterjú során, minden tárgyaláson az ön orra előtt, és amit mégsem vett eddig soha észre:
- Tíz életveszélyes arckifejezés, amelyet jobb, ha megtanul.
- Az a tíz perdöntő kérdés, amellyel bárkit rábírhat, hogy elmondja önnek az igazságot.
- Megtanulja, miképpen szúrja ki és fojtsa el csírájában egy viszonylag egyszerű, ötlépcsős módszer segítségével a szinte minden fontos üzleti tárgyaláson és interjúban előbukkanó hazugságokat.
- Megtanul felismerni több tucat olyan arckifejezést és testtartást, amelynek láttán jobb, ha harmadfokú készültségbe helyezi magát.
- Megtanulja, miképpen ismerheti fel azokat a szófordulatokat, amelyekből megkülönböztethető a csalárd beszéd az igazmondástól.
21. SZÁZAD 

A könyv a gazdasági hazugsággal indít, vagyis hogyan tudnak a cégvezetők minél hatékonyabban céget vezetni, és profitot termelni azáltal, hogy kiszűrik a munkavállalóik és a többi (lehetséges) partnerük hazugságait.

A legelső dolog, ami nekem ezzel kapcsolatban feltűnt, hogy bár odakinn, Amerikában kapitalizmus van, és a cégek a hazugságok kiküszöbölésével érhetnek el jóval nagyobb nyereséget, biztonságosabb működést, addig nálunk ez pont fordítva van. Itthon a cégeknek nem érdeke ez a fajta működési mód, nálunk a gazdasági élet egészen más alapokon nyugszik. Furcsa volt látni, hogyan is kellene működnie egy jól felépített tőkés társadalomnak, bár valószínűleg ott sem minden a papírforma szerint történik, azért jó tudni, hogy akár így is lehetne. Akár. Azt hiszem, a magyar cégek működéséhez egy egészen másfajta könyvet kellene írni a hazugságvizsgálatokról, és megfordítva a szerepeket, elsősorban a munkavállalónak támpontokat adni, hogyan tudja megszűrni a fél lábbal a sírba levő, fizetni úgysem akaró munkáltatókat.

Szerencsére a módszer, amit a könyv kínál, általános érvényű. Nem tudom, láttátok-e a Lie to Me című sorozatot (Tim Roth volt a főszereplő), abban szó volt a mikroarckifejezésekről is. Ez a könyv egyik alappillére, valamint a testtartások elemzése, és a helyes kérdésfeltevés megtanítása. Felvázolja a hazugság természetét, a miérteket, érdekes kísérleti eredmények tömkelegét hozza példaként, a kutatók ugyanis már egészen csecsemőkortól vizsgálják a hazugságot mindenféle szempontból, kiváltó ok és hatás tekintetében. Felsorolja az árulkodó jeleket, és a legvégén függelékekben nagyon jó kis összefoglaló táblázatokat és kérdéssort állított össze az írónő.

A lényeg, hogy a hazugságfelismerés tanulható, fejleszthető, és ez a könyv akár kézikönyvünk lehet, mert nyilván egyszerre nem lehet mindent megtanulni és alkalmazni is a mindennapjainkban, innen viszont akkor kapunk segítséget és támpontokat, amikor csak elővesszük.

 

Olvasd el az egészet ->

George R.R. Martin - A jégsárkány

Elbűvölő mese Westeros világából, minden korosztálynak.
Létezik egy legendás lény, a jégsárkány, amelyről csak félve mernek suttogni az emberek. Szárnycsapása nyomán nem marad más, csak fagy és pusztulás. De van egy kislány, Adara, aki nem fél a jégsárkánytól, hiszen ő maga is a tél gyermeke. Ez az ő története.
A legendás és félelmetes jégsárkányt még soha senki nem tudta megszelidíteni. Amerre repült, elfagyott a föld, és mindenütt a pusztító hideg járt a nyomában. De Adara nem félt tőle. Mert ő a tél gyermeke volt, a legszörnyűbb hidegben született, amilyet még az Öregek sem láttak azelőtt.
Adara nem emlékezett rá, mikor találkozott először a jégsárkánnyal. Valahogy mindig is jelen volt az életében. Némán leste a távolból, ahogy a kislány még sokáig eljátszott a fagyos hóban, miután a többiek már rég bemenekültek a hideg elől. A gyermek négyéves volt, amikor először megérintette a sárkányt, ötévesen pedig már fel is ült széles, deres hátára. Majd hétéves korában egy csendes nyári napon tűzsárkányok érkeztek északról, és lerohanták a békés kis farmot, Adara otthonát. De a tél gyermeke és a jégsárkány, ki szívből szerette őt, együttes erővel szállt szembe velük, hogy megóvják világát a teljes pusztulástól.
A jégsárkány című mese ugyanabban a világban játszódik, mint A Tűz és jég dala, George R.R. Martin nagy sikerű fantasysorozata. A kislány és a sárkány elragadó történetét a világhírű spanyol művész, Luis Royo illusztrációi teszik élvezetesebbé.
ALEXANDRA

Őszintén szólva, ha a fülszöveg nem konkretizálja, hogy Westeroshoz tartozik ez a kisregény, fel sem tűnt volna. Észak, meg hideg, meg sárkányok, szóval éppen gondolhattam volna.
Jaj, annyira rövid volt. És olyan szépek ezek az illusztrációk. Nagyon egymásra talált Martin és Royo ebben a rövidke kis történetben.
A fülszöveg végülis mindent elmond: északon háború dúl, de Adara, a kislány ebből mit sem vesz észre egészen addig, míg meg nem jelenik az ellenség a tanyájuk felett. Éli a maga kis különc életét: nyáron a  telet várja, hogy jégvárat építhessen az apró kis jéggyíkoknak, és az ő jégsárkányát, akinek a hátán repülhet. A telet meg élvezi, mert ez az ő ideje.
Martinhoz képest meglepően boldog véggel, és kevés vérontással ér véget, és tudom, ha nem mesének készült volna, egészen másként alakulnak benne a dolgok. Ez egy kicsit vigasztal is a végéért.
Az volt a legjobb egyébként, hogy most hagytam magam elvarázsolódni, és időnként még izgultam is, hogy mivel fog folytatódni.:) Ráadásul ezek a rajzok teljesen feldobják a történetet. Nagyon illik Westeroshoz Royo stílusa, eddig ezt így nem is kapcsoltam össze. Nem haragudnék érte, ha lenne egyszer egy illusztrált Trónok harca kiadás. És valóban, A jégsárkány felnőttként is élményt nyújt, gyerekként meg egészen biztosan addig nem engedtem volna el anyát az ágyam mellől, míg a mese végére nem ér.
Keménykötés, bírni fogja az apró kezek lapozgatását is, de még én is elő fogom venni időnként. Nagyon a szívemhez nőtt ez a könyvecske.

Olvasd el az egészet ->