2016/11

2016/11/27

Gavin Extence - Az univerzum és Alex Woods

Nincsenek megjegyzések :
Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek - a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött. 

Kellett valami kikapcsolódás a tömény feminista irodalom után, és egészen véletlenül esett a választásom pont erre. Igazán örülök, hogy nem hagytam magam elmenni mellette, mert bár YA, valahol a Harry August és John Cleaver között tudnám belőni a stílusát és a hangulatát, megspékelve egy kis Könyörtelenekkel. Szóval nem kimondottan tinikönyv, bár az események egy tizenévessel történnek, de a narrátor hangja jóval érettebb.

Alexet 10 évesen eltalálta egy, a házukba becsapódó meteordarab, emlékezetkiesése és epilepsziája lett,valamit bonyolult élete, amit iskolatársai sem könnyítettek meg. Rengeteget olvas, imádja az orvostudományt, a csillagászatot, és a fizikát. Egyszóval nem elég, hogy sebhelyes a feje, még intelligenciájával is kilóg a primitív diákközegből. Nagyon élvezetes, ahogyan az epilepsziás időszakának időtöltését leírja, és igencsak hatásosan tolmácsolja az iskolai bántalmazást is.
Őszintén szólva én a falnak megyek az olyan hülye szövegektől, hogy a verekedés nem old meg semmit, meg jajistenem, mit mondtál, ilyet nem szabad, meg hogy nem kell lealacsonyodni a másik szintjére. De, időnként csak az segít, ha már a felnőttek csak elnézően diákcsínynek és egy kis rosszalkodásnak képesek betudni az ilyesmit, főleg, hogy még a bántalmazott a hibás, amiért agresszióra vetemedett a fizikai és lelkiterror ellen.
Azért ez jó, hogy fel tudott mérgelni. Jól van megírva.
Pont egy üldözés volt az, ami Mr. Petersonnal összeismertette. Inkább elvállalta, hogy ő verte szét az üvegházát, viselve ezzel a büntetését, minthogy kiderüljön néhány titka. Ezt követően eljárt az öreghez segíteni ebben-abban, ami épp adódott, cserébe az okozott károkért, és közben szépen lassan barátságot kötöttek.

Jó volt figyelni Alex fejlődését, ahogy a nagyon naiv fiúból már egy kevésbé naiv srác lesz. Szerettem, ahogy fogalmaz: kimérten, kíméletlenül precíz logikával, és nagyon kiművelt szóhasználattal. A kommunikációját a kicsit autista érzelmi távolságtartás jellemzi, viszont a narrációja képes volt érzelmeket kiváltani belőlem. Remek párosítás, még ha nem is a hidegvérű társalgás jellemzi az emberi közegben, inkább valami bájos balfaszság. Soha nem találja meg a megfelelően hatásos szavakat, amikor meg  igen, azért meg büntetést kap. (Kicsit fura, hogy nem értem, mi olyan szörnyű abban a szóban, túl azon, hogy tényleg ronda. Csiszolnom kell még a szociális érzékenységemen, mert még az agresszor is elsápadt a szó hallatán.)
Bár a finom (és olykor elég fekete) humor miatt könnyednek tűnik, nem az a könyv, amin csak úgy átrohan az ember. Hagyni kell hatni a történéseket, Alex stílusát, a gondolatait, az eseményekhez és emberekhez való viszonyát, és a többi szereplőt. Külön tetszett az a rengeteg könyves utalás, ami előkerül (mivelhogy Alex rengeteget olvas), különösen Vonnegut fogja meg.
Minden szempontból meglepetés nekem ez a könyv. YA, mégis kortalan, élveztem is, okos könyv is, és hatással van az olvasóra anélkül, hogy elcsépelt mozzanatokkal manipulálna.

(van viszont egy ordas nagy félrefordítás a könyvben. a magyar szerint kétévente jár Alex vizsgálatokra dr. Enderbyhez, eredetileg ez félévenkénti (biannual), ami indokolja a köré szerveződött körülményeskedést. a kétévenkéntire nem kellene ennyit készülni, ezért volt fura nekem, úgyhogy megnéztem eredetiben. nem egyszeri melléütés, hanem következetesen rosszul írták magyarul. ha másnak is fura lesz, hát ezért.)


2016/11/25

Naomi Wolf - A szépség kultusza

18 megjegyzés :
Nem ért nagy meglepetésként, amikor már az első oldalakon belefutottam a feminizmus emlegetésébe, hiszen ki más látná meg a szépségkultusz mögött a nők elnyomását, ha nem egy feminista.
Ettől függetlenül teljesen igaza van, én is ugyanezt látom, innen az antifeminista oldalról. De nem is a feminizmus most a téma, inkább csak érintőlegesen, hanem elsősorban a média (és meglepő módon a jogalkotás) által gerjesztett szépségideál nők életére gyakorolt hatása. És persze a feminizmus. Hát mit is gondoltam...
Meg kell jegyeznem, nem érzem, hogy az én életemre közvetlenül bármilyen hatást gyakorolna bármelyik is (boldogok a lelki szegények...?), de ezért kell ilyen könyveket olvasni, mert rajtam kívül senki nem éli az életem, és másoknak más tapasztalatai vannak, ráadásul Amerikában ez egészen másképpen csapódik le a mindennapi életben. Elképesztő, hogy egy bíró az alapján ítéljen szexuális zaklatás ügyében, hogy szerinte a zaklató felesége csinosabb, miért zaklatta volna akkor a feljelentő hölgyet a főnöke? Ilyenkor azért leesik az állam, hogy ilyen létezik? Mert ez nálam nem is szexizmus kérdése, hanem egyszerűen intelligenciáé. Arról nem is szólva hogy minden jónőt un valaki, szóval miért is ne lenne lehetséges?

Nagyon könnyű szexizmust emlegetni bármikor bárkivel szemben, és mostanra már nagyon nehéz leválasztani ezt a szexista-feminista szemléletmódot a valódi értékekről. Egyrészről nők küzdenek a (vélt vagy valós) tárgyiasítás ellen, másrészről nők küzdenek bimbójuk szabadságáért. Ha szigorúan nézem, mindannyian a feminizmus táborát gyarapítják, és ez csak két kiragadott példája az egymásnak totálisan ellentmondó feminista szemléleteknek. És a kettő között, vagy talán inkább párhuzamosan mellettük ott vagyunk mi, akik  a partvonalról nézik ezt az egészet, és akikért állítólag ez az egész van.
Kicsit eltértem a tárgytól, de annyira érdekes ez a téma, főleg, ha egy csomó dologgal nem ért egyet az ember, hogy akarva akaratlan előkerülnek mellékvágányok.

A könyvben szó van a médiában megjelenő szépségideálról, és annak káros hatásairól, ami alól már a mi gyerekeink sem tudják kivonni magukat: anorexia, bulimia, fogyókúra tízévesen, aztán ha nagy nehezen 15 lesz, simán elmegy szegény gyerek egy kicsit leharcolt huszonötösnek. Beszél az önértékelési zavarról, ami egész életére elkíséri a nőt, aki bekerül az ördögi körbe, és fontosabb lesz neki a külseje, mint a fejében és lelkében lévő dolgok, amit ha túlsúly takar, át is kerül a nemlétező kategóriába.
Szépnek lenni nehéz, soványnak vékonynak is nehéz, bár az elismerő pillantások biztosan kárpótolnak az elszenvedett kínokért, egészen addig, míg egy összeaszalódott, szottyadt öregedő nő nem lesz belőlük, akire aztán senki rá sem fog nézni. (Azért merem ezt ennyire elvonatkoztatni magamtól, mert engem ez a veszély nem fenyeget. Hogy sajnos-e vagy nem, azt majd még eldöntöm.)
De addig a jó a plasztikai sebészetnek, míg ezek a nők elégedetlenek magukkal, és a magazinok szilikonnői gerjesztik is ezt a körforgást, így a nők igyekeznek minél később aszalódott állapotba kerülni. Ennek jó része nevetséges végeredményt produkál, és tényleg borzasztóan kíváncsi lennék arra, hogy mit látnak azok a nők a tükörben, akikből mi csak a plasztika által eltorzult vonásokat vesszük észre, ami már nem is emlékeztet a valódi arcvonásaikra. Elégedettek magukkal? Milyennek látják magukat? Egyáltalán,látják még magukat?

Egyébként én azt gondolom, a férfiakon sem kisebb a nyomás, csak talán ők annyira nem érzik magukra kötelező érvényűnek a látottakat, hiszen minden nap kisportolt tűzoltók meg rendőrök fotói néznek szembe velük, meg gatyamodellek, megspékelve egy kis potencia- és faroknövelő reklámmal, meg cikkekkel arról, hogy milyennek kell lennie egy pasinak a nők szerint, míg nagy nehezen eljutnak kedvenc autós oldalukig. De simán belefuthatnak egy pornóreklámba is, ahol a pasi farka akkora, mint egy lóé, és biztos nem a puffadtra sírt arcú állapotában teszik be a csajt, aki épp meglovagolná. Röhejes, hogy bárki is ekkora farokra vágyna, akár pasi, akár csaj, de a látvány nem kevésbé kényszerítő és letaglózó, mint amikor szembesülünk vele, hogy a saját tükörképünk mennyire messze áll a magazinok lányaiétól.

A fejlett országokban élő, jómódú, tanult, felvilágosult nők, akik nemük számára mindeddig elképzelhetetlen szabadságot élveznek, nem érzik magukat olyan szabadnak, mint amennyire szeretnék.

Hát ezen megállapítás felett azért érdemes kicsit elmerengeni...
De ez se semmi:
...amikor lányok a férfikultúra könyveit olvassák, a (szépség)mítosz felforgatja e történetek mondanivalóját. A gyerekeknek tanított, helyes értékekről szóló mesék értelmetlenné válnak a lányok számára, amint a mítosz munkába lép. Vegyük például Prométheusz történetét, mely a harmadikos amerikai gyerekeknek szánt Sullivan képes olvasókönyvben szerepel. A történet a nyugati kultúrában szocializálódott gyereknek azt tanítja, hogy a nagy ember mindent kockára tesz a szellemi bátorságért, a haladásért és a közjóért. De mint jövőbeli nő, a kislány azt tanulja belőle, hogy a világon a legszebb nő mesterségesen készült, és hogy az ő szellemi merészsége hozta az emberiségre a betegséget és a halált. A mítosz szkeptikussá teszi az olvasó lányt kultúrája történeteinek erkölcsi összefüggéseivel szemben.

Rátok bízom a konklúziót.

A könyv szellemiségével csak kis részben tudtam azonosulni, de baromi érdekes dolgokat mesél a médiáról, a törvényhozásról, a gyógyszeriparról, az orvosokról és a mindennapokról, köztük a munkahelyről, az öltözködésről, és mint fent látszik, a kultúráról is. Nincs az életnek olyan aspektusa, amit ne járna körbe a témát elemezve, és természetesen mindenhol talál valamit, ami bizonyíték arra, hogy mi, nők, egy globális összeesküvés célpontjai vagyunk; ha negatívan emlegetnek minket, azért, ha meg pozitívan, akkor meg azért.
Komoly kérdéseket is feszeget, mégis azt érzem, a legnagyobb probléma, hogy a nőket és a szépséget egy mondatban használhatja egy férfi, és ezzel megalázza a női nemet, sárba tiporva minden szabadságjogot, és a feminizmus által eddig elért eredményt.
De ha negatív megjegyzést tesznek pl. egy női politikus, vagy magas posztot betöltő nő külsejére, az is probléma. Mondjuk ennek van egy olyan aspektusa is, hogy Amerikában elég hatásvadász címeket és cikkeket lehet a főoldalra tenni csupán a példányszám fogyásának növelése érdekében, és ha ezt úgy tudják megtenni, hogy egy ronda, de sikeres nő képének azt a címet adják, megér-e ennyi pénzt, hát megteszik, szívfájdalom nélkül.(de ki tudja, mire vonatkozott a kérdés. a szalagcímek olykor félrevezetőek és megtévesztőek.) Nálunk talán még nem született meg az újságíróknak ez az elfajzott rétege, akiknek semmi sem szent, és akik a szólásszabadság címén bármit megengednek maguknak.

Szóval nagyon érdekes témák kerülnek elő, és hoz is példákat dögivel, némelyik vicces (oké, kell hozzá egyfajta humorérzék), de vannak szomorú és elképesztő dolgok is. Hogy ebben mennyi a valós, és mennyi a bolhából elefánt... Amikor valaki kijelenti, hogy nem akar úgy kinézni, mint az anyja (van, aki akar?), akkor Wolf azt a feminizmus megtorpanásának látja, annak, hogy a nő teste még mindig nem a nőé. Amikor egy munkáltató kiköti, hogyan nézhetnek ki a munkatársak, vagy alapvetően a nőnek milyennek kell lennie (gondoljunk bele, mi lett volna a Playboyból, ha nem csak vékony és szőke nők halmaza lenne), azt ő a nő, a feminizmus és a szabadságjogok elleni támadásnak véli.
Szóval vannak benne elég fura kijelentések, amit nem tudok hova tenni, sőt, szinte csak ilyenekkel van tele, de érdemes elolvasnia mindenkinek, akit érdekel feminizmus, a nemi diszkrimináció, és a nők helyzete, mert Wolfé is csak egy álláspont.
A könyv 1990-ben jelent meg odakinn, tehát már egyáltalán nem friss, az akkor harmadik hullámos generációnak nevezett feministák lassan megöregednek (jujj, ilyet szabad mondani?), hogy a negyedik hullámban mi történik, nem tudni, azt sem, hogy egyáltalán vannak-e. Számomra még az is kérdés, hogy magának a feminizmusnak van-e ma létjogosultsága, hiszen sok probléma nem a szexizmus, feminizmus, vagy bármilyen izmus kérdése, csak ha mindenáron azt szeretnénk belőle csinálni. Nem kizárt persze, hogy én gondolom nagyon rosszul, de én szeretném, ha a nők a női wc-t használnák, a férfiak meg a férfit, és mindenki maradna a saját terepén.



Az Artemisz Könyvek sorozat indításával a kiadónak az volt a célja, hogy minél több emberhez eljuttassák nemi szerepek témáit, épp ezért nem értem ezt a ronda borítót egy szépségről szóló könyvön. Most komolyan, jobb ötlet nem volt hasonló árban? Na mindegy, úgy tűnik, állandó harcot vívok az ízléstelenséggel, de ha már a bimbóimnak nem adok szabadságjogokat, valamivel el kell ütnöm az időm.

Aki végigolvasta ezt a baromi hosszú agymenést, azt most nagyon megdicsérem. :)

2016/11/23

Van a szomszédoknál is ...

40 megjegyzés :
Nem tudom, ti mennyire vagytok képben, de nekem teljesen kiesnek a környező országokban megjelenő könyvek, pedig hát ott is nem csak hogy olvasnak, de írnak is az emberek.
Hozott a mandiner kigyűjtést, de aki jól beszéli a szláv nyelveket, az szétnézhet első kézből is honlapokon, érdemes böngészni a kínálatot. Megmondom őszintén, én teljesen meglepődtem, hogy odakinn mik jelennek meg.


Radosław Rak Üres ég (inkább idézem a cikkből a tartalmát, azonnal kellős lett)
"A történet egy tündérmeséből kölcsönzött ötlettel kezdődik: a hold darabokra törik, és egy tó alatt pihen. A regény főszereplője egy visszavonult rabbi, egy fűzfa-ördög és egy angyalvadász, élőhalott dominikánus szerzetes; hőseink pedig moly-port és szüzek vérét gyűjtik, hogy újraalkossák az égitestet – és közben igyekeznek elkerülni, hogy megölje őket a Hollók Királya és madárserege."
Ráadásul antihősös regény, aki unja már a happy endeket, mint én, az egészen biztos, hogy lecsapna a könyvre. És ez a borító valami eszméletlen jó.

Anna Lange viktoriánus Scotland Yardos misztikus nyomozós sorozata sem lehet rossz, bár itt nézve a szereplőgárdát, romantikus szála is lehet a dolognak, de ezek nem szoktak átlagosak lenni, meg nem is biztos, hogy lesz benne, csak gondolom.



A listából azonnal kiszúrtam Mina Todorović sorozatát. Borzasztóan vonzanak a szláv mitológiai elemek, hát ha ezt még fantasyba is csomagolják, az egészen biztos nem lehet rossz. Gondoljunk csak Valente Morevnájára. Fura könyv, valaki vagy szereti, vagy nem, de egészen biztosan nem marad az olvasása hatás nélkül.

Mladen Jakovljević - ha egyszer nálunk megjelenne, tuti vevő lennék rá, szeretem a különleges stílusú tolmácsolást, és nála is fontos szerepet tölt be a tradíció és hitvilág.


A listában inkább a military sff vonulat a mérvadó, bár gondolom, azért jelentek meg itt is más regények is. Olyan nagyon egyik sem mozgatott meg, kivéve Karolina Francová könyvét.
"Francová műve egy feszesre szőtt, személyes történet néhány, a barikád két oldalán álló emberről, ami a személyes áldozat nehéz kérdésér járja körül. Egy anya férfitestbe zárta lányát, hogy megóvja, de ezzel örökre meggyűlöltette magát vele; egy katonai vezető feláldozza nővérét, hogy megmentse magát és vezethesse a háborút; egy idős tudós pedig csapdába esik: szolgálnia kell királynője árulását, és a háború megnyerésére, kultúrájuk megőrzésére irányuló tervét… Átgondolt, szokatlan űropera eredeti világépítéssel és a karakterek pszichológiájának remek megrajzolásával."
Egy anya férfitestbe zárta a lányát? meg személyes tragédiák? hát naná, hogy olvasnám.

Azt gondolom, remek felhozatal van a szomszédoknál is. Nálunk ennyire nem árasztják el a piacot  a jó írók, legalábbis azok, akiket komolyan is lehet venni, és 20 éves kor felett is élvezhető, és elgondolkodtató könyveket írnak. A hangsúly az elgondolkodtatón van, mert azért tisztában vagyok vele, hogy remek szórakoztató könyveket tudnak írni nálunk is, de szórakoztató és szórakoztató könyv között is van különbség. Ennyire nagy szabású sorozatba kevesen fognak ráadásul, és például az epikus fantasyt mindenki kerüli. De ugye mindenről én sem tudok, és jó lenne, ha a pár név mellé, akikről tudok, tudnánk még írni.
On Sai az egyik legjobb magyar írónk (most SFF-ről beszélek), őt mindenképp meg kell említeni, ha a komolyan vehető könyveket emlegetjük.
Moskát Anita sem maradhat le róla, bár tőle még nem olvastam, de majd fogok.
Kleinheincz Csilla, aki a magyar hitvilághoz és mesékhez nyúlt vissza. (de miért nem ír többet?)
Raoul Renier (Kornya Zsolt), akinek már nézegettem a sorozatát, elég darkosnak tűnik, de igazából fogalmam sincs, hogy milyen író, vagy milyenek maguk a könyvek, ráadásul nem is igazán frissek már, de vannak.
Harrison Fawcett (Fonyódi Tibor), aki írt történelmi fantasyt, sci-fis fantasyt, sima sci-fit, mindenféle jót.
Még Benina jutott eszembe, neki nagyon sok könyve kijött, lehet mondani, hogy sikeres író, de fogalmam sincs, milyenek a könyvei, nem nekem ír.

És ahhoz képest, hogy a környező országokban mekkora a választék, szerintem mi eléggé le vagyunk maradva. Persze, jelennek meg könyvek feltörekvő íróktól, egyre több kiadó karolja fel a magyarokat is, de ez nekem olyan, mint amikor az ember barackot válogat: egy idő után az egyre kisebbek tűnnek nagynak a még kisebbek mellett.
Tudtok még valakit, akire érdemes odafigyelni? (és ne legyünk udvariasak. tudom, illik szeretni az elsőkönyves tehetségeket, meg van, aki úgy van vele, hogy ha már papíron van, akkor ő az istencsászár, de én tényleg a minőségi munkát kiadó írókra lennék most kíváncsi.)
És felpiszkált benneteket valamelyik külföldi könyv?

2016/11/22

Goodreads-vote 2016

9 megjegyzés :
A Goodreadsen idén is, mint eddig jópár évben (nem tudom, mióta), meg lehet szavazni az év legjobb könyvét, íróját. Szavaztam már párszor, de mindig fennakadtam azon, hogy nem feltétlen olvastam, meg egyáltalán, ismerem bármelyik jelöltet is, de idén kicsit módosítottam a módszeremen, Lobónak hála, és bátrabb voltam. Mert miért is ne lehetne arra szavazni, amit olvasni szeretnék, mert érdekel, és ezzel közelebb is hozom a hazai megjelenést? Vagy ha egy írót szeretek, netán elhiszem, ha egy közeli ismerős azt mondja egy könyvre, hogy nagyon jó, és ezzel nekem is kedvet csinál?
Nem szavaztam minden témakörben, mert mondjuk a szakács-, gyerek- és képeskönyvek nagyon kívül esnek az érdeklődési körömön, de azért maradt még így is bőven téma.

Fiction
Véletlenül egybeesett, hogy biztosra mentem, és már itthon is megjelent, a listából egyedül a Lily és a polip érdekelt volna, és ezt már tudnám is olvasni.

Mystery & Thriller
Itt Kingre szavaztam, bár a listából már két könyv is megjelent, ebből egyet olvastam, a Zárt ajtók mögöttet, a Minden eltűnt lány tervben van, de újra kezdek barátkozni Kinggel. Kíváncsi vagyok, milyen krimit ír, és neki mertem egyedül megelőlegezni, hogy biztos jót. (aztán majd elválik.)

Historical Fiction
Számomra teljesen ismeretlen volt a listáig a könyv is, az író is, legalábbis azt gondoltam, de ő írta Az aviátor feleségét, amit nem olvastam, csak tudom, hogy van. Remélhetőleg jön majd a Swans of Fifth Avenue is, nekem elég volt csak rápillantanom, miről fog szólni: Capote, New York, 1950, "glamour and perfumed and smoky atmosphere of New York’s high society".

Fantasy
Na, itt teljesen biztos voltam a dolgomban. Mivel Moning egyelőre csalódást okozott a Feverbornnal, így egyértelmű, hogy Anne Bishop Others sorijának a negyedik részére szavaztam. Az írók és a könyvek közül itt csak egy ismeretlen volt, de Charlie Jane Anders könyve is elég érdekesnek tűnik.

Science Fiction
Itt olyan fele-fele, amiket ismerek, és amiket nem, a tutira mentem: Blake Crouch Dark Matterjére nyomtam. Olvastam is, ti is olvashatjátok, szeretem is nagyon Crouch-ot, mi kell még.

Horror
A Szabadulás harmadik része lett a nyerő. Az első nyomot hagyott, a második felejthető, de nagyon kíváncsi vagyok, mi van még Croninban ebből a világból.
Ezen kívül is van még pár érdekesnek tűnő: Hill Fireman-jéért sem haragudnék, ha kiadnák, és Lisa Unger Ink and Bone-jára is felfigyeltem.

Young Adult Fantasy & Science Fiction
Hát igen, YA. De azért vannak jók itt is, Maas, Brandon Sanderson, Marissa Meyer, én Bardugo egy új sorijának a következőjére szavaztam. Nagyon szeretném már olvasni a Grisha trilógiáját, de amíg a KMK ki nem hozza a harmadik részt, nem kezdek bele, úgyhogy igazából ez is ilyen megelőlegezett bizalmi szavazat volt.

Debut Goodreads Author
Itt is inkább hallomás alapján szavaztam, és mert szeretném olvasni Alwyn Hamiltontól a Rebel of the Sands-ot. Innen még Amanda Bouchet könyve tűnt fel, kíváncsi leszek, végül ki lesz a győztes.

Ti mire szavaztatok? Vagy szavaznátok?

2016/11/20

Blacksad

6 megjegyzés :
 Ha már ilyen szépen feltűnt az előző nézelődésemkor a képregény, gondoltam, akkor el is olvasom. (angolul jóval olcsóbb).
Az öt részből álló sorozat az '50-es évek Amerikájába visz vissza minket, ahol Blacksad, a macska nyomoz két segítőjével, Smirnovval, a rendőr farkaskutyával, aki mivel hivatásos, egy idő után ki kell kerülnie a képből, és Weekly-vel, a menyéttel, aki nem szeret fürödni, viszont igen eredményes. Kötetenként különböző ügyeket old meg, az első részben egy színésznő halálát vizsgálja ki, aki mellesleg valamikor rég a szerelme volt, legalábbis egy ágyban aludtak egy ideig. A második részben a rasszizmus és a perverziók (ezzel együtt a társadalmi különbségek) kerülnek elő, a harmadikban pedig a tudomány és a politika - az '50-es években vagyunk, úgyhogy Hitler, a harmadik Birodalom, a tudományos kísérletek és a hidegháború semmiképp nem maradhatnak ki.
Nálunk most csak az első nyomozás jön egyelőre, és bár egy kicsit borsos az ára, azt gondolom, a rajzok minősége ezért mindenkit kárpótolni fog. Keménytáblás kiadás lesz, gondolom, a papíranyag is minőségi lesz.

Nem igazán szoktam képregényeket olvasni, a témájuk általában kiesik az érdeklődési körömből, de ez teljesen magába szippantott. Nagyon jól megtalálta egymást a történet és a rajzok stílusa, és nagyon bele lehet merülni, ha az ember rájön, hogy többek ezek egy rajznál, és a mélyére akar ásni. Gondolom, a fogyaszthatóság kedvéért a nők sokkal inkább emberiek, mint a pasi-alakok, furán nézne ki egy szőrös nagymellű cicalány pucéran az ágyon. Mert a rajzolók nem szívbajosak, simán vannak benne szexpózok, de még a férfiwc-t is megörökítették. Az összes figura nagyon karakteres, és érdemes figyelni, melyik szereplőhöz melyik állatot párosították jellemileg. Én egy idő után el is feledkeztem róla, hogy nem emberként vannak ábrázolva a szereplők.


Aki szereti a noir krimiket, annak mindenképp ajánlom (figyelsz, Pupi?:D), tényleg különleges élmény. Hangulata van, mondanivalója, élvezetes kivitelezéssel, ad néhány óra remek kikapcsolódást.


2016/11/15

Sikerlista

24 megjegyzés :
Amadea csinált egy körbeposztot (végre már, úgy hiányzott, régen tök jókat passzolgattunk körbe), ami nem ennek indult, csak ez lett belőle.
Régen volt pár elfeledett könyves posztom, már nem is tudom, honnan jött az ötlet, de nagyjából azért halt hamvába, amit Am is írt: kinek mi az elfeledett, honnan nézve, és mihez képest. Én inkább régebbi könyvekre akartam volna így felhívni a figyelmet, de az a helyzet, hogy kábé senkit nem érdekelt. Mindenki az új megjelenésekre hajt, és gyanítom, ha most valaki nekiállna újra kiadni a Korbácsot mondjuk King vagy Martin ajánlásával, valszeg hatalmasat kaszálna. Így szegény csak eszébe juthat pár rajongónak, és ennyi.

Nagyjából kéthavonta nézem meg a friss megjelenéseket, bőven sokszor is szerintem, úgyhogy teljesen képben vagyok.
Csupa romantika, NA meg YA, elvétve fantasy meg sci-fi, horror mint a fehér holló. Az most nem divat igazán, a kiadók igyekeznek a szélesebb népréteget kiszolgálni, az jobban fizet. Úgyhogy most annak kedvez az idő, aki rácuppan a legkisebb romantikus szálra is, a szépfejű, kockahasú pasasokra a borítókon, és aki elmorzsol egy-egy könnycseppet elmúlt ifjúságáról olvastán, hiszen mekkora buli már 16 éves YA főszereplőnek lenni 40 évesen is.
(Mondtam már, hogy kiver a víz, hacsak meglátom a fülszöveget a 16 éves szereplőkkel?)

Én most egy olyan könyvre vagyok nagyon rámozdulva, ami baromi drága, de már a tudat is megnyugtató, hogy van. Kicsit világidegennek tűnhet nálam, de van nekem Madáchom is hasonlóban. Emellett minden más eltörpül.


Szép, nem? Hát még belülről milyen szép lehet.

A Librinél van mindenféle sikerlista - általános, előrendelős, akciós, nemakciós, még a legsikeresebb térképeket is meg lehet tekinteni.
A legkézenfekvőbbet nézem, az irodalmat.
Rowling és az elátkozott gyermeke természetesen első. Nem is vártam mást.
Fable, Fábián Janka, Coelho, Lány a vonaton, Meyer új könyve, Twin Peaks hiánypótló, Ugron Zsolna, romantikának álcázott pornó, és pornónak álcázott romantika követik egymást. Nem igazán azok a könyvek, amiknél azonnal a rendelés gombot nyomkodnám.

Muszáj megnéznem a térképeket. :D
Nem erre számítottam, de első helyen egy Pilis térkép tanyázik, majd egy földrajzi világatlasz, de nagyjából ez a sorrend a továbbiakban is: hazai hegységet követ valami világatlasz. Pedig azt hittem, megtudom, hova mennek a legtöbben nyaralni/telelni, mert talán a térképeknél nem érdeke egyik felületnek sem, hogy anyagi érdekekből előnyben részesítsen bármit is.

Az előrendelős sikerlistájukat is érdemes megnézni, aki szereti a romantikus pornót, annak most jó, mint már nem egyszer megállapítottuk, nagyjából minden második könyv ilyen. Vagy csak sima romantikus ponyva.
De megtalálható itt azért Zafón is, de erről már írtam.
Viszont találtam egy érdekességet, Blacksad, kultképregény, morcos macska van az elején. Az más kérdés, hogy nem adok 52 oldalért négyezer forintot. Van Túlélési kézikönyv is, ami szerintem akkor is érdekes lehet, ha egyébként nem akarunk magunknak kommandós kiképzést tartani.
Igazából én ezekre a könyvekre hamarabb kattintok, mint az összes többire. Malpas, Kalendáriumos lány, meg Fejős, meg hasonlók engem nem érdekelnek, még annyira se, hogy az író nevén kívül bármire is ránézzek velük kapcsolatban. Tudom, hogy vannak, hogy hova sorolhatóak, ennyi elég is belőlük.
De ez a bagózós macska eléggé kezdi piszkálni a fantáziám...


Túl azon, hogy nem hiszek a sikerlisták valódiságában (a reklám és a birkaszellem egymásra találásában viszont igen), nem én vagyok az az olvasó, akit az ilyesmivel meg lehet szólítani. Sznob módon ragaszkodom a saját bejáratott műfajaimhoz, amiknek megvan a kiadójuk, és bár sokat szidják a hazai e-piacot, és hogy már két számjeggyel vezetheti egy könyv az eladási listát, a Dibook oldalsó sikerlistáját mindig megnézem. Amadea fogalmazta meg tökéletesen: a marketingesek rémálma vagyok. :D Vagyis nem igaz, inkább azt mondanám, hogy hozzám tehetség kell, nem elég az arcomba nyomni egy metrós plakátot.
Amadea listájáról igazából csak Zafónra vágyom, esetleg egy Aranypintyre, de erről nem Amadea tehet, meg nem is a kínálat, most nem nagyon tud felpiszkálni új megjelenés.
Csilla posztját a Goblincsászárról viszont annyira jólesett olvasni, hogy áttettem a nemérdekel fiókból a kell fiókba a könyvet.


És szerintem nagyon jól látja Amadea, mi bloggerek általában csak önmagunk és egymás között pörgünk. Oké, nyilván a látogatottsági számlálóm nem állna ennyin, ha csak és kizárólag az a 15-20 blogger olvasna, akit nagyjából érdeklek, de igazán nincs visszajelzésünk az olvasóinkra gyakorolt hatásunkról. Viszont én optimistább vagyok, azt gondolom, aki szokott a neten keresgélni, biztosan ráakad valamelyikünkre.

Filmadaptációk - mindig megmosolyogtat, amikor egy kiadó a filmmel igyekszik eladni egy könyvet. Aztán magamon is mosolygok, kis naiv vagyok, hát az emberek buknak a filmes könyvekre, persze, hogy el lehet vele adni bármit. Részemről ez halott dolog. Vagy a film, vagy a könyv, a kettő együtt nem. Még a Trónok harcát sem néztem meg, pedig ott a szereplők annyira eltaláltak, amennyire csak lehet.

És hogy hol vagyok én?
Valahol a periférián, elvagyok a saját kis világomban. Reklámok csak ritkán találnak el ide, és amelyik igen, azok közül sem mind éri el a célját.
Érdekes egyébként ez az egész. Volt egy időszakom, amikor szerettem volna, ha több olyan ember van körülöttem, leginkább ugye virtuálisan, akik hasonlókat olvasnak, mint én. Aztán ez egy kicsit visszájára sült el, mert ezt úgy tudtam megvalósítani, hogy én lettem az, aki próbált beolvadni valami halmazba. Persze, ez nem megy sokáig, úgyhogy ráhagytam.
Most ott vagyok, hogy pár kiadóra szűkült az érdeklődésem, és egyébként bőven megelégszem a többi könyvről annyi infóval, amennyi időnként az utamba téved. Egyébként a szokásos könyvekre figyelek, amikre mindig is: fantasy és sci-fi.

Majdnem kihagytam, pedig nagyon szeretem a goodreads ajánlóit. Imádok egyik könyvtől a másikig eljutni, elolvasni, miről szól, megnézni pár véleményt, menni tovább a másikra, egyetlen problémám, hogy rövid időn belül biztos YA-t dob. Sokak szerint az ő listáik sem igazán reálisak, sőt, de őszintén szólva ez engem nem érdekel. Ide hozzánk csak azok a könyvek jutnak el, amiket valakik kiadhatónak ítéltek, vagyis úgy vélték, pénzt hozhat, és ez nem feltétlen találkozik a minőséggel is, meg leginkább az érdeklődésemmel. Viszont a kinti piacról válogatni egészen más érzés.

Kicsit megkésve a kívánságlistám képekben:


többi körbe: Amadea
                    Katacita 
                    Pupilla

2016/11/05

B.A. Paris - Zárt ajtók mögött

7 megjegyzés :
Művelt Nép Kiadó ide vagy oda, ez egy egész jó könyv.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy egyre rosszabbul viselem, hogy a kiadó alapján ítélem meg a könyveket. Az információtúltengésnek is megvan a maga káros hatása.
Azt gondolnánk, hogy körülöttünk nincsenek pszichopaták. Én, az örök bizalmatlan, legalábbis igyekszem időnként figyelmeztetni magam, hogy nem ártana néha pozitívan fordulni embertársaim felé, mert állítólag mindenki azt kapja, amit vár, de aztán mindig eszembe jutnak dolgok, amitől olyan lettem, amilyen, mert még ha az antiszoc hozzáállásom meg is óvott pár tapasztalattól, azért mindig is nyitott szemmel jártam.
Szóval ne gondoljuk, hogy körülöttünk nincsenek jóképű, megnyerő modorú, vidám, mosolygós, agyban és lélekben nagyon beteg emberek, akik a zárt ajtók mögött lesznek csak szörnyűséges önmaguk.
Mivel a könyv nem szépirodalom, nem is próbál annak látszani, simán el lehet menni mellette egy vállvonással, hogy na és, semmi különös. Pedig remekül megmutatja, mennyire félre lehet vezetni mindenkit egy felkészült és mindenre gondoló zseninek. Persze, nem minden pszichopata géniusz is egyben, viszont mivel egészen másképpen jár az agyuk, és hiányzik belőlük az érzelmi befolyásolhatóság, mindenképp okosabbnak tűnhetnek átlagembereknél, legalábbis egy részük. (Ilyenkor elképzelek egy jóval kevésbé liberális és kevésbé humánus világot, ahol az embereket szűrik szellemi defektekre is, és akiknél a gyanú felmerül, hogy pszichopata utódot hozhatnak a világra, azokat kasztrálják. El lehetne játszani a gondolattal, hova vezet az ilyesmi.)

A könyv nagyon jól átadja egy először rajongóan szerelmes és roppant hálás nő lelkivilágát, aki egyik pillanatról a másikra rádöbben, hogy akihez feleségül ment, valójában egy szörnyeteg, akit a félelem éltet, és semmitől nem riad vissza, hogy saját házikedvencet tartson. Jól szituált, szavahihető ügyvéd, filmsztár kinézettel, rengeteg pénzzel és kiterjedt kapcsolati hálóval, előre felkészülve szó szerint minden eshetőségre.
Nagyon nyomasztott a könyv egész végig.  A reménytelenség, az állandó, világtól való elzártság, és a felvillanó, majd szinte abban a pillanatban ki is hunyó apró kis reménysugarak váltakozása elég idegőrlő. Nehéz volt nem beleképzelnem magam a feleség helyébe, és folyton azon járt az agyam, hogy mit is lehetne tenni ilyen helyzetben.
Nagyon jól felvázolja  a környezet reakcióit is, vagyis annak a hiányát. Alapvetően senki nem vesz észre semmit, a pasi mindent hárít, mindenre van magyarázat, és mivel olyan bugyinedvesítően jóképű, és minden annyira tökéletes körülöttük, meg sem fordul senki fejében, hogy gáz van. A tökéletesség mindig gyanús, de csak irigyek. Mert nekik nem jutott, csak tökéletlen. Nem igaz?
Nem ítélhetőek el érte. Tényleg nem lehet észrevenni, ha gáz van, csak ha már késő.
Sok egyéb konklúzió mellett két dolog egészen biztos: óvakodni kell a szép férfiaktól, különösen azoktól, akik nem akarják rólunk letépni a ruhát már a második randin.
Egyébként ijesztő a könyv történése, ha abból a szempontból nézem, hogy olyat nem írtak még meg, ami meg ne történt volna valahol valakivel, valami hasonló módon. Még ha nem is rohangálnak tömegével ilyen emberek a világban, ezekből  a kevés is sok. Pont ezért sokkal ütősebb, mint mondjuk Cutter Mélysége. Rám legalábbis nagyobb hatást gyakorol egy olyan történet, ami megtörténhet, márpedig a négy fal között bármi történhet, a tengermélye meg elég messzi van, és a szörnyek viccesek.

Mindenki azt mondja, A lélek legsötétje ettől sokkal jobb, úgyhogy azt is sorra veszem majd ráérő időmben.


2016/11/04

Széljegyzet

2 megjegyzés :
Könyveket akartam venni, vagy előjegyezni, vagy csak megnézni, hogy húdejó, mik jönnek, aztán csak lapoztam, és lapoztam, és nem találtam semmit. Oké, nem szoktam rácuppanni azonnal minden újdonságra, de azért na, időnként érezni kell, hogy ezt most úgy akarom, egyelőre viszont nem jött szembe semmi olyan, amitől rám tört volna a vágy.
Úgyhogy majdnem át is ugrotta a szemem az új Zafón könyvet, de aztán megdobbant pici szívem, hogy na, végre, hát ezt vártam. A Marinát.

1980, Barcelona. Óscar Drai, egy óvárosi bentlakásos intézet lakója szívesen barangol az iskola környékén omladozó régi paloták közt. Egy alkalommal be is merészkedik az egyik elhagyatottnak látszó épületbe, ahol a látszat ellenére laknak: egy festőművész és kamasz lánya, az írói ambíciókat dédelgető bátor, szépséges Marina.
A két fiatal közt szerelmes barátság szövődik, és a lány egyszer elviszi Óscart a titokzatos árnyakkal teli régi temetőbe. Az egyik sírhoz rendszeresen kijár egy lefátyolozott személy, akiről nem lehet tudni, nő-e, férfi-e vagy inkább kísértet. Letesz egy szál virágot, aztán ellebeg.
A síron nincs név, csak egy szétterjesztett szárnyú fekete pillangó vésete.
Óscar és Marina a jelenést követve további fekete pillangók nyomára jut, és vérfagyasztó kalandokba keveredik. 

Egyébként annyira nem érdemes átfutni az új megjelenéseket, hogy csak na. Minden második könyv szexesromantikus (a kardozósbaszós mintájára), minden első meg sanyarú sorsú másvallású lányról szól, akivel öreg szakállas ember akar játszadozni. (Bocsi, az ember a sok századik ilyen után abszolút immunis lesz emocionálisan.)

Van viszont még érdekes, ami már nem hat annyira újdonságként, ha valaki figyel, Donna Tartt Aranypintye. Igazság szerint ha anno, ezer évvel ezelőtt nem rajongtam volna annyira a Titkos történetért, most simán elmentem volna a fülszöveg mellett. Több sorban van felsorolva, milyen díjat nyert, vagy majdnem nyert, hol jelent meg, mikor, hányszor kivel, mivel, stb, mint az, hogy miről szól a történet. És bár sikerült megtalálnom magát a fülszöveget, még mindig nem tudom, miről szól, tényleg csak a Titkos történet miatt gondolom, hogy biztos jó lehet. Most miért kell ezt csinálni egy könyvvel? És ha ez is zseniális lesz, akkor ezen sokkal jobban ki fogok akadni...

A történet főszereplője egy szerető anya és egy távol lévő apa fia, a tizenhárom éves Theo Decker. Csodálatos módon túlél egy katasztrófát, mely azonban szétrombolja az életét. Magára marad New Yorkban, irányvesztetten és teljesen egyedül, míg végül egy gazdag barát családja befogadja. Ám a Park Avenue jómódú és távolságtartó világában sehogy sem talál otthonra. Sóvárog az anyja után, és görcsösen ragaszkodik ahhoz a tárgyhoz, amely a leginkább rá emlékezteti: egy kis méretű, varázslatos festményhez, amely végül az alvilág felé sodorja.


Ismételten a fülszöveggel vannak gondjaim, és bár nem bírom az ajánlásokat, itt most Martin rövid összefoglalója győzött meg. Ezek után szólhat bármiről, ez a kombó nálam betalál.





A hard sci-fi egyedi mixe: összeesküvés-elmélet és kozmológia, természettudomány és villámgyors akció. (Martin)





Mégsem reménytelen a dolog, és már csak azért is érdemes posztolni, hogy el ne felejtsem, mert csak összehoztam négy könyvet, a Dishonored ugyanis nagyon várós. A töltelékszöveg itt spec érdekesebb, mint maga a fülszöveg, sokkal többet elmond róla, milyen világra is számíthatunk.

Az első Dishonored videojáték 2012-ben jelent meg, és egy olyan kitalált viktoriánus kori világban játszódik, amiben egyaránt létezik a mágia és a technológia, játékosok milliót ejtve rabul. Az elnyomó rendszer és a vele járó korrupció, a bálnazsírral való fekete kereskedelem az ipari negyedben, a patkányok által terjesztett halálos betegségek, valamint a különleges birodalmi katonák, fedőszervezetek és aktivisták rendkívüli élettel töltik meg ezt a világot, amely immár regény formájában is elkápráztatja a rajongókat.


És egy ráadás a Warhammer Univerzumból, Ravenor visszatér. Az első részt nagyon szerettem, úgyhogy örülök, hogy újból találkozhatunk.

És még egy, ez igazából csak ilyen utóirat. Olvasgatom itt a mandineres megnyilatkozásokat a hazai sci-fi meg fantasy helyzetéről, és mindenki csak sopánkodik, hogy le vagyunk maradva, nincs összefogás, szarok az írók, a külföldiek uncsik, megújulás kéne, meg hasonlók.
Hát én ezzel nem értek egyet. Világ életemben olvastam fantasyt, sci-fit csak az utóbbi időben, mert én is azok közé tartozom, akiknek kell a populárisabb vonal, hogy képes legyek élvezni is, a technikai mindenfélékkel való dobálózás nem hoz lázba. De soha nem volt olyan, hogy ne tudtam volna minőségi, kedvemre való könyvet találni.
Az a helyzet, hogy a kiadók azt adnak ki, amit akarnak. Ők figyelik a külföldet (mi is, csak mi más szemszögből nézzük), ők tudják, mi az eladható itthon. Hogy kiesett egy évtized? Na és? Kit érdekel? Van közte olyan, ami nélkül nem érdemes élni? Azt viszont tudom, hogy rengeteg olyan könyvet elolvastam, amire utólag is azt mondom, hogy nem volt szabad kihagyni.
Szóval bár én vagyok az, akinek soha semmi nem jó, és mindig mindenbe beleköt, jelen esetben azt kell mondanom, hogy kurvasok baromijó könyv van a könyvesboltokban, abszolút nem szenvedünk hiányt semmiben.
Hogy még mindig rétegirodalom? Ez fájjon annak, aki nem akar jó fantasyt meg jó sci-fit olvasni. Mindenki helyett nem lehetek ideges, de megígérem, hogy bárki helyett lelkesen fogok olvasni, aki nem szereti ezeket a műfajokat.