Robert Gellately - Lenin, Sztálin és Hitler

Ez a rendkívül nagy ívű és sok helyen vitára ösztönző könyv annak a tragikus időszaknak a történetét mondja el, mely 1914 és 1945 között sújtotta Európát. A társadalmat ebben az időszakban két világháború, az orosz forradalom, a holokauszt, valamint a Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása formálta.
Robert Gellately, a 20. századi európai történelem elismert szakértője amellett foglal állást, hogy e tragédiák szövevényes kapcsolatban állnak egymással, és egymástól független eseménynek tekintve nem érthetjük meg őket. Az események középpontjában három személy: Lenin, Sztálin és Hitler áll, és Gellately világos gondolatmenetű, olvasmányos elemzéssel mutatja be, hogy e diktátorok utópisztikus - és borzasztóan hamis - eszméinek hajszolása vezetett a rémálomszerű társadalmi katasztrófához.
Gellately szerint a szovjet és náci diktatúrákról szóló tanulmányok többségének alapvető problémája, hogy szerzőik figyelmen kívül hagyják Lenin kulcsfontosságú szerepét a kibontakozó drámában. A nemrégiben megnyílt orosz és német forrásokat is felhasználva elutasítja a "jó" Lenin mítoszát, és meggyőző társadalmi-történelmi beszámolóval szolgál mindhárom diktatúráról, mélyrehatóan bemutatva azok hasonlóságait és különbségeit. Bemutatja, hogy a Sztálin és Hitler közötti ádáz rivalizálás miként vezetett elkerülhetetlenül megsemmisítő és népirtó háborúhoz, végül pedig arra is figyelmeztet, hogy e rettenetes küzdelem hatása még napjainkban is érzékelhető.
Kiadja az Alexandra.

A történelem szerintem egy nagyon bonyolult valami. Összefüggések, szövetségek, érdekek és ellenérdekek tömkelegét kell megvizsgálnunk, ha egy esemény kiváltó okai után kutatunk. És akkor a titkos paktumok, rejtett szándékok még nem is biztos, hogy feltétlenül tudomásunkra jutnak, nem is beszélve az emberi tényezőről. Nehéz olyan könyvet találni, amelyik kimerítően körüljárja az adott témát, mindent számításba vesz, és felgöngyölítve az okokat és okozatokat, visszanyúlik a gyökerekhez, és magyarázatot ad, hogy mi miért történt, miért épp azokkal, és miért épp akkor.

Lenin, Sztálin és Hitler kulcsfontosságú szerepet játszott a második világháború kirobbanásában. Gondolom, ezzel még semmi újat nem mondtam, mert Sztálin és Hitler tettei és indítékai elég nyilvánvalóak, tanultunk róla az iskolában, és a témával kapcsolatban mindenhol az ő neveikbe futunk bele.

Ennek a könyvnek az újdonsága, már akinek újdonság, abban rejlik, hogy bevonja az egészbe Lenint, akiről a köztudatban nagyon sokáig egy egészen másféle kép élt, mint amilyen valójában volt. A "jó Leninről" tanultunk, a munkásosztály példaképéről, emberek felszabadítójáról, a forradalom atyjáról, akiről már óvodások hallgattak meséket, jó korán megkezdve az agymosást.

Gellately részletesen felvázolja, milyen is volt valójában Lenin, a zsarnoki és diktatórikus rendszer megálmodója, milyen célok vezérelték, és milyen szerepet töltött be az események kirobbantásában. Őt és Sztálint nem lehet egymástól elválasztani, hiszen mindent, amit Sztálinnak tulajdonítunk, a titkosrendőrségtől kezdve a munkatáborokon át a diktatórikus kormányzási módszerekig, Lenin dolgozta ki, ő csak jó tanítványként követte mesterét. Minden empátiától mentes, hatalommániás alak volt, aki kíméletlenül irtotta azokat, akik útjában álltak az általa elképzelt rendszernek. Hitlerhez ugyan semmi köze, de minden, ami Oroszországban (majd később a Szovjetunióban) történt, az Lenin miatt történt, Sztálin nem tett mást, csupán fanatikus leninistát csinálva önmagából, volt képes a diktatórikus uralomra.

Számomra igen érdekes az a különbség, ahogyan a nagyvilág a nácizmus és a kommunizmus embertelen tetteire reagált. Mintha a két rezsim mögött létező eltérő ideológia az egyik tetteit indokolná, és elfogadhatóvá tenné, míg a másikat elítélhetné, pedig a népirtásra nincs mentség, legyen mögötte bármilyen vezérelv, és az elnyomás akkor is elnyomás marad, ha felszabadításnak álcázzák, de mindkét rendszer mellett/mögött állt egy hatalmas, támogató tömeg, akik valóban a magukévá tették a fennálló rend elveit.
A könyvben végig egymás mellett halad a két rendszer összehasonlítása, tanulmányozása Leninnel kezdve az első világháborún át egészen Hitler haláláig, történelmi eseményekkel, személyiségelemzéssel, társadalmi hatásokkal, részletesen elemezve minden mozzanatot, politikai döntést, minden személy szerepét, és a hatalomhoz való viszonyát, aki a történelemre hatást gyakorolt. Nagyon olvasmányos formában tudhatjuk meg, hogyan lett a két ideológia egymásnak feszüléséből és világuralmi törekvéséből végül világégés.

Furcsa erről a könyvről véleményt írnom, össze sem tudom röviden foglalni azt a hatalmas tényanyagot, ami már egyébként is ismert, és amit az újonnan megnyílt levéltárak dokumentumai egészítenek ki; az események tekintetében semmi újdonsággal nem szolgál, de Gellately látásmódja és stílusa a száraz és tömény tényekből egy nagyon fogyasztható, és olykor nagyon is érdekfeszítő történelemkönyvet hozott létre.
Amivel nekem időnként gondom akadt, hogy elvesztem az ide-oda utalások tengerében, és sokszor úgy kellett kibogarásznom, hogy ki is mondta azt, amivel ki is nem ért egyet, és akkor most ki mit is gondol, meg én mit gondoljak? Nehéz a téma, sok mindent próbált belesűríteni, de a stílusa megkönnyíti a befogadást.
Ha valaki még csak most ismerkedik a korszakkal, és tényleg érdeklik a világháborúk, az semmiképpen ne hagyja ki, mert itt szinte mindent egy helyen megkap. De az is találni fog benne érdekességeket, még ha talán újdonságot már nem is, aki tud egyet s mást a múlt századi történelemről.

Címtelen poszt a romantikusnak csúfolt regényekről +18

Tudom, hogy valahol mélyen nekem is van egy romantikus énem, de mindig eljön a pillanat, amikor szembesülnöm kell azzal, hogy nekem bizony igencsak mást jelent a romantika, mint a nagyátlagnak.
Megint a kezembe került egy olyan könyv, ami a végtelenségig lealacsonyítja mind a férfit, mind a nőt, az aktust kettejük között, az érzelmi viszonyokról már nem is beszélve. Ilyenek voltak azok a könyvek, amik anno kiváltották belőlem néhány kitörésem a "romantikus" könyvek ellen, amin jól meg is sértődtek páran. Akkor kicsit rosszul éreztem magam emiatt, hiszen a romantika nem az én asztalom, joggal lehet rajtam számon kérni, hogy mit erőlködök akkor vele.
Azóta viszont olvastam pár, számomra is igényesnek minősülő regényt, bár ettől függetlenül is azt kell, hogy mondjam, nem kell otthon lenni a romantikában ahhoz, hogy bárki is meg tudja állapítani, hogy az adott könyv hozza-e az elvárt színvonalat, avagy sem. Mert ez az a téma, ami mindenkinek az életében jelen van ilyen vagy olyan módon, van róla véleménye, és teljesen mindegy, hogy olvassa-e, vagy az utcán jön vele szembe. Bárki is a kezébe vesz egy mostanában divatos könyvet, fogja tudni, hogy a saját hozzáállásához képest mennyit tud neki nyújtani.

A régi szép időkben a hajam tépve vágtam a szoba sarkába a könyvet (persze, csak képletesen, nem szokásom vagdalkozni), hogy még egy ilyen igénytelen, minőségen aluli szart...
De kezdjük ott, hogy lehetnék jóindulatú. Kereshetném a könyvben a pozitívumokat. Akkor vegyük sorra, hogy mik lehetnek azok.
- betűk vannak a lapokon. (oké, nem poénkodok.)
- a szereplőknek végülis van karaktere, lehet tudni, ki a lány, és ki a fiú, és nem csak a nevükből.
(nagyon gondolkodok...)
(még mindig gondolkodok)
- hát, a téma nem túl eredeti, de legalább összefogja a cselekményt.
- van benne ügyvéd, zsaru, zenész, sportoló  (akármi, merthogy semmi jelentősége, milyen foglalkozást űz)
(megint gondolkodok)
- a stílusa sem olyan rossz
(feladom)

Van viszont egy rakat hibája.
Először is, az elvi vezérfonalat, ami végigmegy a könyvön, nem tudom összeegyeztetni a saját elveimmel, amiből higgyétek el, nincs sok, szóval éppen lehetne hozni az alacsony elvárásokhoz is az alacsony minőséget, de mivel kardinális pontokban homlokegyenest mást gondolok, ez jelen esetben kivitelezhetetlen.
Hogy mire gondolok? Először is, a nő és a férfi egymáshoz való viszonya. Bár tudom, hogy a férfi egy külön állatfaj (emberem mondja mindig, ő pedig csak tudja), mégis kikérem magamnak, hogy egy pasi minden nőt szexuális segédeszköznek tekintsen.
És ebből adódik minden további negatívum.
Tegyük fel, hogy két vadidegen megismerkedik egymással, mondjuk egy rendezvényen.

Az író próbálja úgy megoldani, hogy mind a kettejükben lejátszódó dolgokról kapjunk egy kis képet, ezért az írásmód e/3, de váltott nézőponttal. Ez egy remek ötlet egyébként, főleg ezeknél a könyveknél, de az írónak vigyáznia kell, hogy egyik karakternél se essen ki a szerepből, és itt szokott elvérezni a dolog. Jelen esetben mivel az író nő (mi más lenne), a női karakter megformálása hitelesre sikerült, amennyiben egy kiéhezett, naiv, picit ostobácska, a lelke mélyén kurvulni szerető, anyagi gondokkal küzdő nő megformálása volt a cél. Nincs bajom az egyéjszakával, nincs bajom a pasicserélgetéssel, mint ahogy azzal sincs, ha egy nő végre farokhoz jutva kihasználja a lehetőséget, és még azzal sincs, ha ezzel anyagi előnyökhöz tudja magát juttatni. Viszont azzal van bajom, hogy hagyja magát egy olcsó, lepukkant motelbe berángatni, mint akinek tényleg mindegy, csak legyen már valami. Belső tartás nuku, csodás kezdet ez.
És úristen, EZ EGY HÍRES EMBER! Jaj, tud majd mesélni az unokáinak! Jaj, mennyire fogják őt irigyelni a barátnők!
És úristen, MEKKORA FARKA VAN!!
Én lennék túl igényes, vagy finnyás? Vállalom.

Aztán ott van az a rózsaszín (piros, zöld, kék, akármilyen) tűsarkú. Hogy valaki tűsarkúban keféljen, az nagy divat a pornófilmeken, és nyilván a fetisisztáknál alapkövetelmény, minden egyéb más esetben csak hátráltató tényező. Persze, végülis maradhat a nőn közben is, de szerintem nevetséges, kényelmetlen, ráadásul színes. ?!
Amitől teljesen szét szoktam csúszni, az, amikor a pasi dákója a feje tetejét verdesi. Nagyon kevés olyan nőt ismerek, aki szereti, ha a torkáig felér, persze, előfordulhat, hogy kedvenc női karakterünk éppen ez a típus. Ha könyvet olvasok, számomra irreleváns, kinek mekkora. Csakhogy ezek a könyvek ezért íródtak, megmutatják a nőknek, hogy a hatalmas, nagydarab, színizom sportolóknak (akikben egyébként annyi dopping van, hogy örülhetnek, ha feláll nekik), akkora, de akkora farkuk van, hogy már a látványától el lehet élvezni.
Őszintén szólva engem ez taszít. Az meg főleg, amikor a barátnőtől kell megtudni, aki meg más nőktől hallotta, akik még tapasztalták is.
Itt nekem elveszik a férfi varázsa, és nagybetűs Férfiból, aki lehetne belőle, átavanzsál egy húsdarabbá. Valahol tisztában vagyok vele, hogy egy férfi egyik legfontosabb ismérve (egymás között), hány nőt sikerült megdöntenie, de amikor a farokméret az első, ami eszébe jut róla bárkinek, na, az nekem már lealacsonyító. Pláne, hogy ha ezt így minden utánjárás nélkül az arcomba nyomják. És  mi van a többi fickóval? Be vannak számozva nagyság szerint?
És ez az a pont, ahol teljesen nyilvánvaló, hogy nem csak a nő a segédeszköz, de a pasi is. Hogy ez kinek jó, nem tudom, de mivel szokták szeretni az olvasók ezeket a könyveket, valamilyen igényt biztosan kielégít. Szerintem egyszerűen csak arról van szó, hogy az írónak semmi, de tényleg semmi fantáziája nincs, hogy egy rendes történettel rendelkező könyvet összehozzon.
A nő saját énképe is kardinális kérdés szokott lenni. Az 5 kiló súlyfeleslegtől kezdve a nem elég szőke a hajamon át elég változatos a kifogások listája. Azt külön szeretem, amikor a nő önjellemzése alapján látok magam előtt egy unalmas, szürke kisegeret, aki annyira nem csúnya, hogy ronda legyen, de nem is szép. Szóval olyan átlagos, akik rendszeresen mennek el egymás mellett az utcán. Aztán ahogy a pasi szemén át látjuk, a nő bombanő lesz, csodás, karcsú lábakkal, angyalian gyönyörű arccal, tökéletes alakkal. Rendben, senki nem úgy néz a tükörbe, hogy ő a világ legszebb nője, de valami elképzelése mindenkinek van, hová sorolja magát a szépségmércén, és ekkora szakadék a valóság és az énkép között nevetséges és hiteltelen.

És akkor jöjjön a pasi.
Váltott nézőpontban vagyunk, látunk egy kicsit a fickóból is.
Neki tetszik a nő, és ezt onnan tudjuk, hogy a farka elkezd keményen feszülni a nadrágjában. És még egy szót sem beszélt a nővel. Tehát a nő csodálatos jelenség, akit meg kell fektetni, hogy egyébként mi a helyzet a fejében, lelkében, szívében, az érdektelen. Ennyik vagyunk: ha feláll, megdöntenek, ha nem áll fel, odébb állnak, és keresnek mást, akire feláll. Ez valahol így is van, sőt, alapvetően minden emberi kapcsolat alapja: ha tetszik, jóban akarok lenni vele, mert érdekel, ha meg nem, akkor közömbös vagyok.
Csak itt meg van ideologizálva valami elkent érzelmi maszlaggal, amit úgy fogalmaz az író, hogy a nő "valamit csinált" a pasival, amitől nem tud mégsem a gatyájában maradni.
Láthatóan a férfiszereplőre kíván erőltetni valami érzelmi reakciót, csak nem tudja, hogyan is kellene ezt kivitelezni. Látni nem látunk mást, csak hogy remekül működik közöttük a kémia, ami örvendetes, ám mivel hiányos az érzelmi megformálás, lesz egy kis hézag a történetben, és olyan mondatok kerülhetnek egymás mellé ugyanattól az embertől, hogy "nagyon akarja ezt a nőt, őt, és csakis őt akarja" és "legalább majd újra az ágyában lesz, és tökéletesen ideiglenes lesz a viszonyuk". És akkor ülök döbbentem, hogy mi  van? Akarja a csajt, vagy nem? Akkor meg mit arcoskodik itt az ideiglenes viszonnyal?!
Merthogy mindennek az előzménye az volt, hogy a pasi, kockáztatva, hogy lebukik egy paparazzi előtt, berángatja az olcsó lepukkant motelbe vágyai tárgyát (jelen esetben a tárgyat szerintem szó szerint kell érteni), aztán meg lesmárolja a nyílt utcán, és mivel a srác balhés, híres, és gazdag, és pont egy botrány kellős közepén van, életszerűtlen, hogy legalább egy lesifotós ne követné minden lépését, mégis gondolkodás nélkül bevállalja a lebukást. Szóval nem kicsit akarja a csajt, de akkor meg ne jöjjön már nekem az író azzal, hogy csak egy kicsit akarja megdugni, aztán neki már mindegy is.
Tudjátok, hol tettem le? A szexmentességi záradéknál. Adva van ugyanis a balhés pasasunk, szexbotrányokkal, állítólagos házasságtöréssel egy csapattársa feleségével, amit úgy kívánnak elsimítani, hogy feleségül vesz egy szép, ám ismeretlen és kedves lányt, ezzel helyreállítva a jó hírnevét, és így majd leszáll róla a sajtó. A csaj viszont, hogy ne essen még jobban bele a srácba, kiköti, hogy szex nem lehet. (már nem tökmindegy?!) És ezt a záradékot mindenki örömmel fogadja, az ügyvédek helyeselnek, kedvenc pasink meg fapofával tudomásul veszi. De az írónő az egyetlen, akinek ez a helyzet jó, mert így belesodorhatja  a szereplőit egy csomó hülye helyzetbe, hiszen milyen vicces már, hogy ha valaki szexel a házastársával, azzal szerződést szeg, és iszonyat sokat kell neki fizetnie, tehát bármennyire is vágynának rá, el kell velük kerültetni, legalábbis egy ideig. Biztos marha jót tesz egy balhés pasinak, ha otthon sem kapja meg, de máshova sem mehet, hiszen pont a balhé meg a reflektorfény elkerülése lenne a cél, amit ezzel a húzással jól pofán is csapott az írónő.
Szóval megállapíthattam, hogy ez a könyv roppant ostoba, teljesen felesleges vele időt tölteni.

Azt hiszitek, ez az egész könyv? Hehe, nem.
Összefoglalva annyit tudok róla mondani, hogy közhelyes, klisés, minden egyedi ötletet és karaktert nélkülöző, a végtelenségig közönséges és mint mondtam, ostoba könyvet sikerült kézbe vennem, és a negyedéig eljutnom.
Egy rakat ilyen van a piacon, és nem csak maga a könyv háborít fel, hanem már a tény is, hogy emberek ezt megveszik, bekajolják, és igénylik, hogy ilyen, csekélyke történettel rendelkező lapos és sekélyes szarral szórakoztassák őket.

Most komolyan, miért olvasnak ilyen könyveket azok, akik ilyen könyveket olvasnak?

Jön az új Borbíró Bori

Vannak, akik nagy esküvőről és tengeren túli utazásokról álmodnak – és vannak, akik jól tudják, hogy az előttük álló utazás és lakodalom csak belépő egy igazi rémálomba. Eric Bowman kérésére Bori Coloradóba utazik Attilával, és egy esküvő leple alattmegpróbálja kideríteni, vajon miféle szerzet gyilkolja sorban az alakváltókat a Bowman-fivérek falkájában. A szálak egy alakváltó szépségversenyhez vezetnek, s ha ez még nem lenne elég, Borinak közben meg kell küzdenie Attila egyre aggasztóbb fizikai állapotával is – valamint egy jóslattal, mely semmi jót nem ígér.
Vajon kinek az életébe fog kerülni az elkerülhetetlen lidércnyomás?
Ki tartja rettegésben a vérfarkasokat, és ki lopózik be éjszakánként a Bowman-birtokra?
Borinak több fronton is helyt kell állnia, de ez nem egyszerű: szembe kell néznie legbelsőbb félelmeivel és barátai titkaival. Mint mindig, most is eltökélten lép a tettek mezejére – ám életében először, egy pillanat erejéig, a döbbenettől elakad a szava…
Magyar nyakba magyar szemfog!
Kedvezményesen megrendelhető a Delta Vision oldalán.

Ajánlom még megnézésre a kiadó vezetőjével készült interjút, szórakoztató és informatív.
PL nagy vonalakban már vázolta, hogy mikről esett szó, de nézzétek meg, megéri.
(és az ekultura youtube oldalán találtok még jópár érdekes interjút)

Amanda Stevens - A birodalom (Sírkertek királynője 2)

Amanda Stevens paranormális-romantikus sorozata, a Sírkertek királynője folytatódik. A halottlátó temetőrestaurátor, Amelia Gray egy újabb megbízatást kap, ami majdnem az életébe kerül. Ezúttal ugyanis egy tó mélyére süllyedt ódon temető női kísértetei kérik a segítségét, miközben a látszólag csendes kisvárosban feltűnik a Gonosz, és ördögi tervet eszel ki...
Kiadja az Athenaeum

A fülszöveg kellőképpen szűkszavú, ami elég szerencsés, mert sorsfordító dolgok történnek ebben a kötetben. Akár nekünk is azok lehetnek, mert ha én ezt a könyvet időben elolvasom, teszem azt olyan 25 éve, tutibiztos, hogy kitartok amellett, hogy mégiscsak régész leszek, netán antropológus, de egészen biztosan másfelé kanyarodott volna az életem.

Amelia tehát elhagyta Charlestont egy újabb munkáért, ami Asher Fallsba szólította. Ahogy betette a lábát a világtól elzárt aprócska városba, mindenki élete felbolydult.

Már az első részben is szimpatikus volt, itt viszont már kifejezetten megszerettem.

Először is 27 éves létére nem akar egy végtelenül naiv, buta lánykának tűnni, aki nem vár másra, csak a hercegre, hogy így vagy úgy, de kimentse a gonosz karmaiból, és ha már az egyik herceg veszélyt jelent rá nézve, akkor ott a másik, az is jó lesz.

Tényleg egy erős, határozott, karakteres nőalakot sikerült a személyében megformálni, aki nem elég, hogy szellemeket lát, még a munkája is végtelenül érdekes. Egy kicsit sajnáltam, hogy ebből most igazán már nem jutott nekünk, de a történtek a háttérbe szorították a munkát, így semmi plusz infóval nem látott el bennünket Stevens a sírok restaurálásával kapcsolatban.

Ott van először is a temető, Thorngate. Kettő van belőle, a régi víz alatt, épp a szállása partját nyaldosó tó fenekén, a másik, az újabb, szabadon ugyan, de elhanyagoltan, amit rendbe kellene, hogy hozzon. Viszont minden összeesküdött ellene, mert a munkával alig halad, folyamatosan érzi, hogy figyelik, és határozottan a sarkában van valami nagyon sötét és vészjósló, ami mindenkire csak bajt hoz.

Ez a sötét erő lesz majd a titok nyitja, vagyis mégsem, mert még mindig nem tudjuk, mi az, viszont megtudjuk, miért van jelen, és mi a dolga.

Megismerkedtem jópár kisvárosi emberrel, volt, aki minden negatívuma ellenére szimpatikus volt, volt, akitől a bájos mosolya ellenére is a hideg rázott, és persze, mint az ilyen kisvárosok esetében, mindenkinek megvan a maga kis titka, a sötét múltja. Hogy én miért nem tudok ilyen emberekkel összefutni, fogalmam sincs, de olyan jó volna valaki más titokzatos és veszélyesnek ígérkező múltján agyalni, és kutakodni kicsit. Rá kell jönnöm, hogy csupa unalmas ember vesz körül, a legnagyobb titka meg mindegyiknek az, hogyan és mennyit csalt el a vállalkozásában. Semmi múltbéli mocsok, veszélyes felmenők, titokzatos pletykák. Mondjuk nem is csoda, gyökértelenként mindenhova csak betérek, az ilyen mélységes dolgok tudójának viszont ott kell élnie egy helyen sokáig, szóval lehet, hogy mindenkinek megvan a maga kis titka, csak nem látszik elsőre. (a félrelépéseket most nem veszem ide, az olyan állandó, mint az eső vagy a napsütés, ehhez nem kell messzire utazni.)

Kicsit mellébeszélek, de annyi minden történt: Amelia talált egy megcsonkított kutyát, akit befogadott, és aki az őrzője lett, megismerte a múltját, megismert három boszorkányt, látott hexeneket (falra rajzolt okkultista jelképek), majdnem szeretkezett egy vízesésnél, közel engedte magához a gonosz, és látta a víz alatti temetőt. Közben üldözték, összevágták a rózsabokrok, elveszett egy babérerdőben, és majdnem kinyírták, aztán majdnem lezuhant a szikláról, aztán meg majdnem a tóba fulladt, meg majdnem rázuhant egy ház... szóval mozgalmas pár hét volt ez neki.

Közben Charlestonban Devlin hiányolja, és azt hiszem, ezekkel a tapasztalatokkal, amiket Asher Fallsban szerzett, röhögve legyőzi azt, ami ott vár rá.

Nem tudok elmenni szó nélkül Thane alakja mellett.

Bár romantikus-szellemes kalandregényként címkézik, igazából nincs benne túl sok romantika. Stevens úgy tudja megrajzolni ezeket a pasikat, ami miatt meg kell hajoljak előtte.

Thane férfias, erős jellem, de nem az a bugyinedvesítő, amit megszoktunk újabban. Ő valahogy (meg Devlin is, de ő most nem szerepelt) azokat a klasszikus férfialakokat testesíti meg, akik ott állnak a nő mellett, csendben és méltósággal szeretnek, nem akarnak mindenáron hanyatt dönteni senkit, és nem attól férfiak, hogy méteres falloszuk van. Bátrak, célratörőek, ha kell agresszívek, de nem akarják leigázni a nőt, hanem hagyják nőnek lenni. Nincs perverzió, és az a kevés erotikus érintkezés is, ami van, nagyon látványos, és érzékelhetően perzselő, de ettől még senki nem fogja magára rántani a párját. Visszafogottnak épp nem nevezném, de inkább a szereplőkre gyakorolt hatást érezzük, és nem célja, hogy az olvasó is beinduljon. Thane is nagyon szimpatikus volt, bár más habitus, mint Devlin, és nagyon tetszett, ahogy Amelia ezt a helyzetet kezelte.

Eszembe sem jutott a szerelmi háromszög, bár így visszagondolva a történet éppen magában hordozhatta volna, de örülök, hogy nem használta ki az alkalmat Stevens.

Minden figyelem Ameliára és Asher Falls szellemeire irányul, a teremtményekre és a múltra, ami mindenki életére rányomja a bélyegét, még azokéra is, akik akkoriban nem is éltek. Nem tudom, Amelia új szövetségese előkerül-e még a következő részben, de jó lenne viszontlátni őt is, Thane-t is, és megtudni, mi lett velük és a várossal, és az ott rejtőző gonosszal.

Nyerjetek iPad 3-at, és egyéb e-hírek

A Book&Walk áruház, ahol szerintem a legtöbb témában lehet e-könyvek között válogatni, most nagy kedvezményt biztosít, ráadásul még nyerni is lehet velük.
Nincs más dolgod, mint
1 - lájkolni a facebook oldalukat, és
2 - regisztrálni az áruház oldalán,
így azonnal egy 30%-os kedvezményt biztosító kupon kerül a birtokodba, és esélyed lesz rá, hogy megnyerd a 64 gigás Apple iPad-ot.
Mindezt 2013. november 14 és december 6. között tedd meg, eddig tart a játék.

Hogy egy kis kedvet csináljak az áruházhoz.
Rengeteg szépirodalmi kiadványuk van, a klasszikus irodalomtól kezdve a kissé elvontabb szépirodalomig, de a legnagyobb újság, hogy az Ulpius kiadó is betört a piacra az e-könyveikkel (igaz, már nem most, de mostanra elég stabilnak tűnik a jelenlétük), és az áruházban jó áron lehet hozzájutni a legfrissebb megjelenésekhez is, nem sokkal a papírkönyv megjelenését követően, olykor egy időben vele.


De nem ússzátok ám meg ennyivel.
Egyre több embertől hallom/olvasom, hogy az e-könyvek nem rendes könyvek, nem lehet őket lapozni, nincs illatuk, és nem lehet belőlük lakásdíszt csinálni. Ez utóbbit inkább el tudom fogadni indoknak, hiszen némelyik könyvnek olyan szép a borítója, hogy már csak azért is megéri megvenni (oké, nem, de olvasó ember néha csinál ostobaságot), sőt, ha az ember szereti a sorozatokat, külön élvezet a polcon nézegetni, rendezgetni őket, úgyhogy igen, ezt megértem, hogy az e-könyvekből ilyesmit nem lehet csinálni, és ez hiányozna.
De a könyv nem a lap, meg az illat, meg a borító, hanem egy történet, valaki más fantáziája, vágya, múltja és gondolatai, és amit a lapokon olvashatunk, ugyanaz kerül a kezünkbe e-könyvként is. Van különbség Marija Morevna és Koscsej történetében, ha azt papíron vagy e-ben olvashatjuk? Nincs, hiszen ugyanaz mindkettő, annyi különbséggel, hogy a papírkönyv széteshet, elszakadhat, elveszhet, kölcsönadva nem kapjuk vissza, míg az e-könyvet mentegethetjük, és ha végképp összeomlik a rendszerünk,  ahol rendeltük, ott biztosan várni fog ránk a saját példányunk.
És van még egy hatalmas előnye a papírkönyvekkel szemben.
Egyik könyv sem hibátlan, ezt már mindannyian tapasztaltuk, de amíg papíron a javítás nem lehetséges, addig az igényes kiadók az esetleges hibákat folyamatosan javítják, még akár olvasói visszajelzésre is.

Aki a facebookon követi az Agave Kiadót, már tudja, hogy ők is jönnek az e-könyveikkel, de a Delta Vision és az Ad Astra például már jó ideje árulja a könyvei elektronikus változatát.
Nekem a DV és AA-s könyvek a kedvenceim: egyrészt műfajilag innen tudok válogatni, másrészt az áraik igencsak pénztárcakímélőek, főleg a DVnek, mert itt bizony párszáz forint is sokat jelent.

És még valami. Ha eddig csak számítógép képernyőjén láttál e-könyvet, mindenképp nézz be egy readereket árusító boltba, hogy testközelből is megtapasztalhasd, mekkora a különbség a képernyőn való olvasáshoz képest (még ha tableted van, akkor is), és mennyire hasonlít az "igazi" könyvhöz. Innen már csak egy lépés, hogy kutatni kezdj, melyik olvasó a legszimpatikusabb neked.
Garantálom, hogy mindenki csak pozitívan fog csalódni.

Amire már csak azt tudom mondani, hogy nanemár...

Előre bocsátom, csak a lelki nyugalom megőrzése érdekében, hogy ez a poszt bizony sokaknak nem fog tetszeni. Viszont!! aki magára veszi, annak valószínűleg oka van, és az bizony nem én vagyok.
Van az úgy, hogy halmozódnak bennem dolgok, mindenfélével kapcsolatban, aztán egyszercsak kitörnek. És azt hiszem, ez az első eset, amikor nagyon meggondolom minden mondatom, így kérem ennek fényében olvasni.

Recenzió.
Ez az a téma, ami megosztja a bloggereket; van, aki már unja, mert túl sokat beszélünk róla, van, aki szerint meg nem eleget, nekem személy szerint nincs bajom a kitárgyalásával, mert miért lenne. Hogy idáig sem volt egy túl népszerű téma, és ezután sem lesz az, annak is megvan az oka, mert mindig csak néhány bloggernél kerül elő (igen, én vagyok az egyik. naés.). De a világ folyik, kerülnek elő új nézőpontok, sőt, új események, aminek a fényében más megvilágításba is kerülhetne, mint amit eddig gondoltam róla, de nem kerül.
Volt már erről szó nem is olyan rég, akkor kicsit másfelé kanyarodott el a folytatás, mint eredeti szándékom volt. Most viszont szembejött velem egy olyan recenziós poszt (nem, nem fogom megmondani melyik, néhányan tudjuk, ez épp elég), ami miatt már nem bír bennem maradni ez az egész. A gondolataim fele része teljesen szuverén, másik fele a blogger énemé. Valahol ezt külön kell ugyanis választani, mert mint blogger, egészen mások az elvárásaim magam felé, mint szimpla olvasóként a többi blogger felé, meg van azért, ami mindkét felé ugyanaz.

Szóval vannak ugye a nagyon rendes kiadók, akik osztogatnak reciket. Ez még nem újdonság. Újdonság az az lenne, ha egyébként tisztában lennénk vele, hogy mi alapján teszik ezt. Nyilván egységes álláspont nincs, mivel a reciosztás rendszere kiadónként eltérő, inkább csak feltételezéseim vannak róla, hogy azon kívül, hogy jó emberhez kerül a recikérő mél, más dolgon nem nagyon múlik, ki kaphat és ki nem. Nem nagyon tudok olyan kiadóról, akitől egyáltalán ne kapna senki, szóval mindenkinek megvan a felülete mindkét oldalon.

És akkor most annyira belevágnék a közepébe, hogy ugyan, miért nem lehet megnézni, hogy az a fránya recenziós poszt mennyire vállalható minőségben íródott?! de nem vágok bele a közepébe, mert az ilyesmit finoman kell adagolni.

Szóval könyvet hozza postás, blogger boldog, olvas, ír, linket küld, kiadó boldog, vagy nem, nem tudom.
Aztán aki a blogra téved, vagy kap egy igényes, normálisan, magyar nyelven, a magyar nyelvtani szabályok szerint megfogalmazott véleményt, ahol nem kell háromszor elolvasni mind az összes tőmondatot, hogy valami értelme legyen a posztnak, és nem ismétli minden második mondat önmagát, vagy nem.

Temérdek blog van. Baromi sok. Ami jó, mert lehet rajtuk újdonságot találni még az olyan öregnek is, mint én. Én tényleg szeretem az újakat (relatíve újak, szóval értitek), és szeretem a régieket is (legalábbis nagy részüket), mert ők meg már ismerősek, megszoktam őket. De a minőségi posztokat nem garantálja, hogy ki mennyi ideje blogol, szóval attól, mert valaki most csinált blogot magának, írhat baromi jól, és attól, mert valakinek már 4-5 éve van, írhat nagyon rosszul.
És mielőtt bárki félreértené, nekem hótmindegy, ki hogy ír. Ha rosszul ír, nem járok fel hozzá, legyen akármilyen régi, ha meg jól ír, annál akkor is látogató leszek, ha fél éves a blogja.
Csakhogy van itt egy olyan bökkenő, hogy aki régi, már jó időben kiépíthette a kapcsolatait, és mivel ez a recikérdés most kezdi el kiforrni a kiadóknál is magát, gondolom, egészen más elbírálás alá esik az, aki már évek óta ismert név náluk, mint egy vadiúj, aki ismeretlen számukra.

Még egyszer mondom, nekem mindegy, ki hogy ír. Ha valaki eddig nem tanult meg normális mondatokat összerakni, helyesen írni, az egyrészt ezután sem fog, másrészt meg nem érzek kényszert rá, hogy én tanítsam meg.
De ezek a posztok nem maradnak ám csak a blogon, kikerülnek a nagyvilágba, értem ezalatt a facebookot, amit azért párszázezren nézegetnek naponta. Az én szememben a bloggert nem minősíti a poszt, mindenki úgy ír, ahogy tud, mondom, legfeljebb nem olvasom, viszont a kiadót már igen, hogy nem képes megnézni, kinek küld könyveket, és kitesz az oldalára egy olyan posztot, ami számomra, ha kiadó lennék, egyszerűen vállalhatatlan lenne.
Egy idő után mindenki belekényelmesedik a szerepébe, a bloggerek tömege nő, a kiadóknak nincs kedvük/kapacitásuk átrágni magukat a beáradó kérelmeken, vagy reagálnak, vagy nem, esetleg nem is akarnak újítani, így nem is érdeklődnek más bloggerek iránt. Pedig látva jónéhány, fb-re kikerülő reciposztot, én bizony nagyon elgondolkodnék, hogy egyesek egyszerűen nem kapnának több recit.
Dehát tudom én, hogy ki miért kap? Nem. Ajánlották, jóbarát, nem akarnak senkit megsérteni, fogalmuk nincs róla, jó-e a poszt vagy nem, nem is olvasták, mert nem érnek rá, ezeregy oka lehet annak, hogy minőségen aluli vélemények kerülhetnek ki egy-egy kiadó oldalára, fémjelezve ezzel nem csak a bloggert, de legyünk őszinték, ezzel együtt a kiadót is. Ugyanis oké, én blogger vagyok, némileg belátok a paraván mögé, de egy szimpla érdeklődő, aki semmiről nem tud, csak az arcába tolnak egy összecsapott, értelmetlen mondatokkal teli véleményt, vajon mit gondolhat? Nincs jobb ember arra a posztra, hogy véleményezzen? Ha ez, mint reklámanyag elfogadott, milyen lehet mondjuk maga a könyv?

És hogy ez engem miért zavar? Mert nem csak blogger vagyok, akinek ég a pofája az ilyen posztok miatt, hanem olvasó ember is, aki érdeklődik könyvek iránt, és amikor ilyen reklámot nyomnak elém, hogy vegyem meg a könyvet, mert ez meg ez ilyet írt róla, hát akkor inkább nem veszem meg. Ha csak ezzel meg ezzel tudtak posztot íratni róla, és nem tudtak valami épkézláb bloggert megszerezni maguknak, akkor engem nem feltétlen érdekel semmilyen reklám.

Nyilván lesz blogger, akinek jól felb*tam az agyát, már ha egyáltalán eljutott a végégig, de ez most tényleg nem a bloggereknek szólt. Még csak azt a bátorságot sem veszem, hogy bármelyik kiadót bíráljam (de, lehet, hogy ezt mégis, mert végülis erről van szó), mert ugye közöm aztán semmi... egyszerűen felháborít, hogy béna, összebarmolt posztokkal villoghatnak bloggerek, mert a kiadók erre lehetőséget adnak. Mindez magánvélemény. Csak van blogom, és van hova leírni.
A blogger énem meg már kigyógyult a recikből, így kitehetek egy ilyen posztot, és nem kell attól félnem, hogy jajmilesz, ha nem kapok többet. Ami régen presztízs volt, mert volt idő, amikor büszke lehettem rá, hogy igen, én is azok között vagyok, akik kaphatnak recit, mára már megszűnt. Hogy akkor sem foglalkoztak a minőséggel, az egy másik dolog, akkoriban akik reciztek, nagyrészt tudtak írni, úgyhogy eszünkben sem volt ilyesmikkel foglalkozni.

Körbe-mindenféle-poszt

Yesss, hónapok óta először rendeltem könyvet. Remek érzés, mondhatom.

Annyira jó a Szukits 40%-os kedvezménye az előrendelhető könyvekre, hogy nem bírtam kihagyni. igaz, a különböző megjelenési dátumok miatt majd csak december közepén kapom meg, de hát ez van, kedvezmény szépségéért meg kell szenvedni.

A kis drágák:

A Nyolcvanhatos épp olyan sivárnak és unalmasnak tűnt Lex Falk számára, mint bármely másik csillagközi gyarmatbolygó. De amikor egy helyi konfliktus kezd elmérgesedni, s a katonai vezetőség hírzárlatot rendel el, az már a veterán újságíró kíváncsiságát is felkelti.
S mivel ő maga nem juthat a harci zóna közelébe, a legmodernebb technika segítségével egy frontra kivezényelt katona agyára csatlakozik rá.
Ezzel veszi kezdetét élete legnagyobb sztorija… Szukits

1885-ben a gyors meggazdagodás és vad álmok reményével kecsegtető texasi Austint a "Cselédirtók" a félelem városává teszik. Az első áldozatukat, egy mulatt házvezetőnőt az ágyából kirángatva gyilkolják meg. Ezt követően még hat nővel végeznek, köztük a szép szőke Eula Phillipsszel, Will Porter banktisztviselő szerelmével.
Egy évtizeddel később Porter híres íróként él New Yorkban O. Henry néven, a múlt borzalmaitól azonban továbbra sem tud szabadulni, sem követelődző zsarolójától. Egy titokzatos levél hívásának eleget téve visszautazik Texasba, hogy egy szadista gyilkos baljós nyomába eredve szembenézzen saját meggyötört elméje démonaival..., s eközben megdöbbentő felfedezést tesz. Agave

Jorg Ancrath király immár húszéves és hét ország ura. Apján ezidáig nem sikerült bosszút állnia, és az őt kínzó belső démonok egyre erősödnek. Ám legyen bármilyen gyötrelmes is az útja, ő kitartóan tör előre.
Mert csakis egyfajta hatalmat érdemes birtokolni: a teljhatalmat.
Jorg császár akar lenni. Ezt a méltóságot azonban karddal nem, csak szavazatokkal lehet megszerezni. És emberemlékezet óta nem jutott még többséghez senki a császárválasztó Kongresszuson, a Széthullott Birodalomnak emberemlékezet óta nincs vezetője. Jorgnak feltett szándéka, hogy változtat ezen, és szokás szerint nem válogat a módszerekben. Még több elfeledett technológiát tár fel a múltból, és nem habozik használni azokat.
Csakhogy a megszerzendő birodalmat egy még nála is jobban rettegett és gyűlölt, misztikus alak fenyegeti: a Holt Király.
A szépirodalom és a fantasy határait egybemosó regényt a neves műfordító, Gy. Horváth László (Gépnarancs, A hobbit, Pi élete stb.) ültette át magyar nyelvre.
A Széthullott Birodalom trilógia záró kötete. Fumax

A Metró-regények és a Szürkület szerzője negyedik könyvében fantasztikus képet fest a mai Oroszországról, ahol semmi sem az, aminek látszik.
Moszkva épülőben lévő üzleti negyede, a Moszkva-City valójában egy borzalmas vállalkozást álcáz; a választások eredményét egy szuperszámítógép dönti el; és az ország vezetőiről kiderül, hogy... hát ők sem egészen emberek.
Az állami tisztviselők asztalán mindenhol ott van egy különleges, címeres telefon, amelynek jóindulatát mindennapos adományokkal kell megnyerni, és az égen hatalmas léggömbök lebegnek, amelyek felfogják a Nyugatról jövő légáramlatokat, és pénz képződik bennük. Európa

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Van a tumblren egy oldal, ahová a (jobbára külföldi) bloggerek beküldik a képeiket, hol blogolnak. Ennek elkészült a magyar megfelelője, amit Ilweran túl sterilnek ítélt, mellesleg igaza van. :D 

Hát az én kuckómra nem lehet mondani, hogy steril, de tény, hogy azért elpakoltam, ami nem oda való, bár azért így is látszik, hogy rendesen használatban van. Mivel a nappali közepén van, így egy idő után minden itt landol, amit a család jövő-menő tagjai épp le akarnak tenni valahova, amitől én aztán már nem férek, és olyankor kiakadok. 

Amíg egyébként nem volt asztalom, a háttérben látható komódszerű monstrum volt a laptopom törzshelye, aminek nincs neve, sőt, az olvasómnak sem adtam nevet, de ezért egyikük sem sértődött meg, mert a macskáinknak sincs nevük, egyet kivéve. Szóval a háttérben üldögéltem, ugyanebben a székben, csak baromi kényelmetlen volt, mert szeretem, ha el tudok terülni, akár olvasok, akár filmet nézek. Ebben aztán lehet. És még forog is. :))

Másnak is van kuckója:

Ilweran

Angelika

Titti

Andalgócia

Van még pár téma a tarsolyomban, bár mostanában elég nyögvenyelősen megy ez a posztolás, inkább sorozatozok, mint olvasok, de még tartozom magamnak két poszttal, de azt majd legközelebb.

Aztán az van, hogy beszüntettem a csillagozást. Tök fölösleges. Ha baromi jó egy könyv, úgyis 5 csillagot kap, az látszani fog a címkék között, ha meg nem estem bele annyira, az meg nem fogja megkapni a címkét, és kész. Egyébként is hajlamos vagyok a végletekre, ez meg itt aztán totál kiütközik, ha imádok egy könyvet, úgysem foglalkozom a hibáival, még ha véletlenül észreveszem, akkor sem.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Körbejár most egy lista a blogokon, ami nem tudom, mire jó, de szeretünk listázni, úgyhogy miért ne. Amadeától indult, bár fogalmam sincs, miért pont ezek a könyvek kerültek a listára. 

Ezeket olvastam:

Jane Eyre - Charlotte Brontë
Harry Potter sorozat - J.K. Rowling
Üvöltő szelek - Emily Brontë
Az időtazó felesége - Audrey Niffenegger
Elfújta a szél - Margaret Mitchell
Bűn és bűnhődés - Fyodor Dostoyevsky
Anna Karenina - Leo Tolstoy
Egy gésa emlékiratai - Arthur Golden
A Da Vinci kód - Dan Brown
Vágy és vezeklés - Ian McEwan
Dune - Frank Herbert  
A szél árnyékában - Carlos Ruiz Zafón
Monte Cristo grófja - Alexandre Dumas
A titkos történet - Donna Tartt 
A Manderley-ház asszonya - Daphne Du Maurier
Dracula - Bram Stoker 
Hiúság vására - William Makepeace Thackeray 
Kedves jóisten - Alice Walker
Napok romjai - Kazuo Ishiguro
Bovaryné - Gustave Flaubert 
Öten a mennyországban - Mitch Albom
Sherlock Holmes kalandjai - Sir Arthur Conan Doyle 
Hamlet - William Shakespeare

Amik tervben vannak:

1984 - George Orwell
A nagy Gatsby - F Scott Fitzgerald
Száz év magány - Gabriel Garcia Marquez 
Fohászr Owen Meaney-ért - John Irving 
Legyek ura - William Golding
Két város meséje - Charles Dickens 
Az éjfél gyermekei - Salman Rushdie  
Mindenem - A.S. Byatt
Karácsonyi ének - Charles Dickens
Felhőatlasz - David Mitchell 
 
Ezeket eddig elkerültem, de ez így is marad:

Pride and Prejudice - Jane Austen
The Lord of the Rings - J.R.R. Tolkien
To Kill a Mockingbird - Harper Lee
The Bible
His Dark Materials - Philip Pullman
Great Expectations - Charles Dickens
Little Women - Louisa M. Alcott
Tess of the D’Urbervilles - Thomas Hardy
Catch 22 - Joseph Heller
The Hobbit - J.R.R. Tolkien
Birdsong - Sebastian Faulk
Catcher in the Rye - J.D. Salinger
Middlemarch - George Eliot
Bleak House - Charles Dickens
War and Peace - Leo Tolstoy
The Hitch Hiker’s Guide to the Galaxy - Douglas Adams
Brideshead Revisited - Evelyn Waugh
Grapes of Wrath - John Steinbeck
Alice in Wonderland - Lewis Carroll
The Wind in the Willows - Kenneth Grahame
David Copperfield - Charles Dickens
Chronicles of Narnia - C.S. Lewis
Emma - Jane Austen
Persuasion - Jane Austen
The Kite Runner - Khaled Hosseini
Captain Corelli’s Mandolin - Louis De Bernieres
Winnie the Pooh - A.A. Milne
Animal Farm - George Orwell
The Woman in White - Wilkie Collins
Anne of Green Gables - L.M. Montgomery
Far From The Madding Crowd - Thomas Hardy
The Handmaid’s Tale - Margaret Atwood
Life of Pi - Yann Martel
Cold Comfort Farm - Stella Gibbons
Sense and Sensibility - Jane Austen
A Suitable Boy - Vikram Seth
Brave New World - Aldous Huxley
The Curious Incident of the Dog in the Night-time - Mark Haddon
Love In The Time Of Cholera - Gabriel Garcia Marquez
Of Mice and Men - John Steinbeck
Lolita - Vladimir Nabokov
The Lovely Bones - Alice Sebold
On The Road - Jack Kerouac
Jude the Obscure - Thomas Hardy
Bridget Jones’s Diary - Helen Fielding
Moby Dick - Herman Melville
Oliver Twist - Charles Dickens
The Secret Garden - Frances Hodgson Burnett
Notes From A Small Island - Bill Bryson
Ulysses - James Joyce
The Bell Jar - Sylvia Plath
Swallows and Amazons - Arthur Ransome
Germinal - Emile Zola
A Fine Balance - Rohinton Mistry
Charlotte’s Web - E.B. White
The Faraway Tree Collection - Enid Blyton
Heart of Darkness - Joseph Conrad
The Little Prince - Antoine De Saint-Exupery
The Wasp Factory - Iain Banks
Watership Down - Richard Adams
A Confederacy of Dunces - John Kennedy Toole
A Town Like Alice - Nevil Shute
The Three Musketeers - Alexandre Dumas
Charlie and the Chocolate Factory - Roald Dahl
Les Miserables - Victor Hugo

Amanda Stevens - Örök kísértés (Sírkertek királynője 1)

A Sírkertek Királynője trilógia első darabja. A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a halottak szellemét. Az élősködő kísértetek azonban soha nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete veszélybe kerülhet. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak. John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya. A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, miközben látja azt is, ahogy a kísértetek parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között.

Ameliát örökbe fogadták, de valami titok ott is lappang, mert van egy furcsa egybeesés a nevelőapja és közötte: mindketten látják a szellemeket. Az apja rutinosnak tűnik, ellátja egy csomó jótanáccsal Ameliát már kicsi gyermekként: ne nézzen a szellemekre, tudomást se vegyen róluk, és messzire kerülje azokat is, akiket kísértenek. Persze, semmi konkrétum, vagy tárgyi tudás, hogy esetleg felvértezhesse magát Amelia valamivel, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az apja elképzelte. Sose értettem, miért nem árulnak el életmentő információkat arra az esetre, ha esetleg szegény megbotlik.

Ezt egészen addig tudja is tartani, amíg találkozik Devlinnel, a nyomozóval. Előkerül egy csomó hulla, az elmúlt évtizedekben meggyilkoltak tetemei, akiket pont abban a temetőben rejtett el a gyilkos, amit Amelia restaurálni készül. Emiatt találkozik Devlinnel, aki nagy hatást gyakorol rá, és nem sokáig tudja magát tartani apja intelmeihez. Beengedi a férfit a házába, és onnantól oda a nyugalma.

Félreértés ne essék, nincs szex, ez ugyanis kicsit másképp működik ezekben a körökben. Devlinen ott lóg a lánya és a volt asszonya szelleme, szívják az életerejét, a ház viszont valamiért védett, és itt a szellemei nélkül képes létezni. Erről persze Devlin mit sem tud, ő csak egyszerűen úgy érzi, hogy a családja még mindig mellette van, és tényleg; Amelia mellett viszont megnyugszik, és úgy érzi, felszabadult  a múlt terheitől. 

Devlin egy nagyon jól sikerült férfialak. Jójó, nagyon tudok rajongani, ha már egy kicsit férfias valaki, de ő annyira jól eltalált szereplő, hogy nehéz lenne bárkinek a nyomába érnie. Érezhetően magányos alak, teli fájdalommal, de hatalmas akarattal és erővel rendelkezik, karizmatikus és átütően férfias. Oké, befejeztem az ömlengést. Szóval jó pasi.

Nade mint ezt már a facebookon is tárgyaltuk, jópasival teli a padlás, lassan minden író ráérez, hogyan kell seggreültetős férfikaraktereket összehozni, szinte ez már nem is újdonság. 

Ami viszont az, hogy itt egy olyan fasza történetet és háttérvilágot dolgozott ki Stevens, hogy attól mindenki megnyalja a 10 ujját, aki szereti a szellemeket, a misztikát, és a temetőket. Mert a temetők fontos szerepet játszanak a könyvben, és nagyon sajnálom, hogy semmit nem konyítok a  témához, mert így el kell hinnem a tudományos magyarázatokat szimbólumokról, tájolásokról meg építészeti stílusokról anélkül, hogy tudnám, igazak-e. Remélem, azok, és akkor mire elolvasom mind az összes részt, kiművelődök a sírkertekből, és megyek én is restaurálni. Izgalmas meló.

Jó, friss hullákat nem kérek a sírokba, anélkül is nagyon fogom élvezni.

Ami nekem furcsa volt, hogy Amelia egyedül dolgozik. Bóklásztam már mindenféle temetőben, de egyik sem volt olyan kicsi, hogy egyedül elboldoguljon az ember. 

Ja, és Amelia. Nagyon megkedveltem a lányt. 27 éves, halál magányos, mert a szellemek mellett nem futja többre, viszont nem szűz, és nem is csak egyszer szexelt életében, és bár Devlin nagyon is hatással van rá, nem nyafog a kielégületlenségtől, és nincsenek pajzán gondolatai. Vagyis csak egy kevés, de annyi meg kell. Drukkolok nekik.

Nade amit mondani akartam: ez egy nagyon jól összerakott könyv. Ritkán látni, hogy ennyire egyensúlyban legyen a karakter-történet páros. A szereplők nem nyomják el a történetet, és az események is hagyják érvényesülni a szereplőket. A szellemeknek is megvan a maguk feladata, és ők is legalább annyira kontúrosak, mint élő kollégáik. A misztikus részek pedig tényleg nagyon borzongatóak. Nem mondom, félni nem féltem, de teljesen filmszerűen megjelent előttem a ködből kilépő szellemalakok képe, éreztem a velük járó síri hidegséget és azt a nyomasztó, hidegrázós érzést, ami Ameliát elkapta a közelükben, főleg, amikor megjelent az a sötétképű árnyalak, aki fog még kavarodást okozni, biztos vagyok benne. A nyomozás egy picit hiányos, ami végülis érthető, hiszen Amelián keresztül értesülünk mindenről, ő meg csak annyit tud, amennyit megosztanak vele, és az nem túl sok, úgyhogy bár egy picit rálátunk a gyilkosságokra, nem igazán mélyedünk el benne. Mondjuk nem is hiányzott, én totál jól elvoltam a szellemekkel meg Ameliával. Meg néha Devlinnel. Mert jó a fazon. Érdekes, titokzatos, és bár mondták, hogy veszélyes, én cseppet sem láttam annak. Inkább csak nagyon vad.

Ja, és a lényeg. A pasik mindig elterelik a figyelmem. Szóval nem csak a szellemjárás érdekes, hanem ez a temető-tudomány is. Megtudtam egy csomó dolgot a temetkezési szokásokról, és emiatt a könyv valahogy kiemelkedik a szokásos paranormális könyvek közül számomra. Van benne sok okosság, és akit érdekel a téma, az semmiképp ne hagyja ki, mert nemcsak a történet remek, de egy kis tudást is fel lehet szedni.

Kiadja az Athenaeum.
az írónő honlapja

Holdvadászat zárás, bónuszként borítók

Most hirtelen nem is tudom, hogy kinek a posztja zárja majd a vadászatot, de meg kell mondjam nektek, nagyon élveztem, remélem, ti is. Voltunk rá négyen, négyféle nézőponttal, és négyféle érdeklődéssel, és nagyon jó volt látni, a többek mit látnak a szereplőkben, ki kit miért szeret vagy nem szeret, és van egy olyan érzésem, hogy a folytatás és a spin-off (már ha eljutunk odáig) is kihoz majd valami hasonlót belőlünk.

Amikről olvashattatok a Holdvadászat alatt:

Tittinél Tomasról

Zenkánál Pritkinről

nálam Mirceáról
Casanováról, Marlowe-ról, Raffaellóról és Billy Joe-ról Grettynél

Grettynél a Dantéról és Las Vegasról

Titti szerint miért érdemes újraolvasni a sorozatot

a könyv titkai a tarot-n keresztül

divat tippek Cassie-től és Grettytől

írtam Karen Chance-ről is 
Titti szerint (meg szerintem) Pritkin így néz ki

Vélemények a Holdvadászról:

Gretty posztja az ötödik részről

Titti remekül összefoglalta a könyvet
Zenka is elolvasta
meg én is

Maradt még a tarsolyunkban ez-az, ebben biztos vagyok, én például egyszer biztos, hogy írni fogok egy rajongó posztot Marcóról, mert imádom a pasast, csak sajnos egyelőre nem túl sok dolog derült ki róla, az is inkább az ötödik részben.

Azt hittem, kicsit érdekesebb lesz összeválogatni a Cassie-s borítókat, de az a helyzet, hogy szinte ugyanazt használták fel mindenhol, ahol kiadták, csak némi változást eszközöltek rajtuk, vagy semmit. Ami nem baj, bár én jobb szeretem a változatos borítókat, mert érdekes látni, melyik ország mit tud alkotni a történethez, mint ahogyan nálunk is a negyediktől teljesen új csomagolást kaptak a könyvek. Ennek nagyon örülök, főleg, hogy szerintem a mi borítóink nagyon jól sikerültek. (és kattra megnőnek.)

Megérint a sötétség

Elnézve a kínálatot, azt hiszem, meg vagyok elégedve az eredetivel, bár az sem az igazi.

Egyrészt, ha egyszer Cassie göndör vörösesszőke és van rajta hús, 

miért egy csontos barna van a képen? 

Másrészt valami izgalmasabb háttér nagyon fel tudná dobni.

A harmadik képen, a kiejthetetlen nyelven tetszik a szín, de ez a beállás... no comment.

Árnyak vonzásában

Úgy tűnik, itt senkinek semmi más ötlete nem volt.:D

A bajom még mindig ugyanaz, mint az első képnél, de azért úgy összességében

látszik, hogy mennyire felhúzza  a képet a betű típusa és színe.

Érdekes, hogy a háttérben senki nem lát fantáziát, pedig lehet, hogy az tűnik fel legutoljára,

mégis az adná meg a borítók egyediségét.

Átölel az éjszaka

Még mindig követjük a jól bevált vonulatot, ez olyan biztos pontnak tűnik, 

de itt legalább már van benne egy kis flikkflakk az eredetihez képest.

Véleményem szerint ez a sorozat legbénább borítója, ebből egyszerűen nem lehet jót kihozni.

Ezen még egy jó háttér vagy betűtípus se segít.

 A hajnal átka

Valamiért mintha ez a negyedik rész mindenkit kreativitásra ösztönzött volna.

Kicsit hazabeszélek, de szerintem a mi borítónk a legjobb, utána jön az eredeti, az összes többi

szóra sem érdemes. A harmadik kifejezetten ronda, és nem értem a gyűrűt a képen.

 Holdvadász

Itt eredeti a kedvenc borítóm a sorozatból.

Egyrészt mert imádom a telet (de nem egy szál bugyiban:), másrészt mert itt 

minden mindennel harmonizál.

A miénk kicsit kilóg a sorból, egyelőre nálunk van eltérés egyedül az eredetihez képest. 

Ezen lehet, hogy nem esik a hó, viszont nagyon passzol az előző kötetünkhöz, úgyhogy teljesen elégedett vagyok a sajáttal is.

És a teljesen friss, néhány hete megjelent

Tempt the Stars

Erről még nem nagyon tudok mit mondani, csak annyit,

hogy ez a borító nekem nem jön be.

Ezek pedig a Dorina Basarab sorozat borítói, amik nálunk még nem jelentek meg, pedig Mircea titokzatos lánya legalább olyan érdekes lehet, mint Cassie. Amit még tudni érdemes erről a sorozatról, hogy bár Cassie mellett is feltűnik a lovagias, mindig higgadt és remek kardvívó Louis-César, de igazán nagy szerepe Dorina mellett lesz majd. Reméljük, mihamarabb olvasható lesz ez is magyarul.
A borítók szerintem egytől egyik borzalmasak, bízom benne, hogy ha jön magyarul, a kiadó nem fog ragaszkodni a megvételükhöz, hanem alkotni fognak majd valami sajátot.

Nektek mi a véleményetek? Lenne ötletetek, mivel lehetne feldobni a képeket?
Én nagyon hiányolom a Dantét a borítókról, és az érdekesség kedvéért még lehetett volna rá pakolni ezt-azt, mondjuk tarot kártyát, szellemalakot, netán valami korhű kiegészítőt, de azt is megértem, hogy nem akarták elvinni a csajos-romantikus irányba, hiszen ezek nem ilyen könyvek. Chance-nek így is meggyűlik a baja az elégedetlen olvasókkal, akik a rosszul becímkézett polcra nyúlva a könyveiért nem azt kapják, amit ígértek nekik a boltban. (úgy tűnik, ott sem szeretnek fülszövegeket olvasni.)

a könyvek kedvezményesen megrendelhetőek:

Cassandra Palmer sorozat  

Karen Chance: Holdvadász