2017/08 - Keményfedél

2017/08/30

Őszre jönnek

Tara Nima 10 Comments
Felkarolta a Libri Joanne Harrist, és szerencsére nem a már eddig kiadottakat akarják újra kiadni, hanem hoznak egy vadiújat, a St. Oswald fiúiskolát. Örülünk, és vásárolunk.

A legutóbbi Őrségnél megfogadtam, hogy többet nem veszek őrséges könyvet, mert Lukjanyenkó csak a nevét adja, a szellemírói klasszisokkal rosszabbak nála, a kiadó összegányolja a könyveit, se szerkesztés, se ellenőrzés, szóval nem éri meg az árát. Viszont jön most egy, aminek elég jónak tűnik a története, a strómanja sem Vasziljev, úgyhogy kap még egy utolsó utáni esélyt a Varázsőrség.

Ha már eddig vártam Staveley Csiszolatlan trón sorozatával, a harmadikat már csak bevárom. Meg hogy újra rákattanjak a fantasykra.


Annak idején imádtam a Downton Abbeyt, bár azt nem tudom, hogy Fellowes hogy ír, de majd kiderül a Belgravianál. (ő írta a Sznobot, emlékeztek rá? én se, még a megboldogult Ulpius adta ki, és nagyon rá voltam akkor cuppanva, de végül azóta sem olvastam.)
Bár a General Press nem a kedvenc kiadóm, a féltéglái meg a rajzlapszerű papírja nem teszi kívánatossá a könyveit, de majd meglátjuk, adnak ki ők e-ben is.

Stieg Larssonnal még tartozom magamnak, nem is ártana elkezdenem, mert a fejemre nőnek a megkezdett, és soha be nem fejezett sorozatok, most meg már az ötödik része jön, a Mint az árnyék.


Jönnek Ferrante Nápolyi regényeinek a folytatásai, a negyedik rész 2019 július. Hát, nem sok kiadó van, aki ennyire előre tervezne. :D


A Delta Vison nagyon bizakodó, hogy ebben az évben még esetleg kijön pár könyvük, de ahhoz képest hogy beígérték a közel 100-at, egy picinykét le vannak maradva. Erikson biztosan nem lesz idén, Reynolds tudjafene, de sztem az se. A fórumukat olvasva egyesek azon pörögnek, hogy melyik hány kötet lesz, nemhogy annak örülnének, ha egyáltalán lesz. Azért ha a DV megfeküdne, annak annyira nagyon nem örülnék.

Agavéék FBn írták, hogy jön majd Dan Simmonstól az Illion folytatása, az Olympos, és Richard Morgan Hősöknek való vidékének a befejező kötete, és ha már azzal kezdtem, hogy Harrisnak örülünk és vásárolunk, befejezésként is csak ezt tudom mondani. Ezt a kettőt biztosan.



2017/08/29

Röviden

Tara Nima 18 Comments
Úgy volt, hogy nem írok többet könyvekről, meg úgy alapvetően semmiről sem, de elvonási tüneteim lettek, meg nem is tudom, időközben átgondoltam, mennyire is kell nekem ezt az egész blogolást komolyan venni. (semennyire, így egy kicsit módosult a hozzáállásom.) Lobo már ki is törölt a bloglistájából, dehát ez van, farkastörvények uralkodnak mifelénk. :>


Általában igyekszem nem bedőlni a kiadók hangzatos reklámjainak, amiben minden könyv leg, és annyira olyan, hogy ők még olyat eddig nem olvastak, de időnként mégis sikerül naivának lennem.
Anthony O'Neil Sötét oldala tipikusan ilyen könyv volt. Nem volt ez rossz, a feléig még el is hittem, hogy ez tényleg egy baromi jó könyv, de végül egy teljesen kommersz és középszerű regényt tettem le, amiben voltak jó ötletek, viszont mindennel találkoztam már valahol. Ráadásul ez a Holdon pattogó Kenbaba... Pedig ezt a könyvet nagyon akartam, még megjelenés előtt.

Wesley Chut viszont bizalmatlanul szemléltem, aztán milyen jó kis könyv is ez az Időrabló. Tipikusan szórakoztató sci-fi kaland, lehet izgulni a szereplőkért, vannak benne időcsavarok, és az egész koncepció felépítése elgondolkodtató. Szeretem a politikai-gazdasági áthallásokat, még ha ez egy fantasztikus történetbe is van csomagolva. Itt abszolút bebizonyosodott, hogy ne hallgassak feltétlenül az első megérzéseimre. Nagyon várom már a folytatásait.


Blake Crouch Véres aranya abszolút hozta az elvárásaim. Nincs benne semmi kiemelkedő, csak úgy simán baromijó. 
Morgan Fekete férfije szintúgy, bár itt egy kicsit gondolkodnom kellett ennyi könyv távlatából, hogy miről is szól. 
Reynolds Jelenések tere folytatásért várakozik. Az egyik legjobb sci-fiíró mostanság.

Takano Kazuaki Genocidéjét félbehagytam, egyszerűen nem akart rátérni a lényegre, és ez nem az a típusú regény, ahol szívesen olvasom a mellébeszélést.

Gemmell. Elvileg nem hibázhatnék vele, de azt hiszem, nála sokalltam be kicsit a fantasyból.
Az Árnyékok farkasát egy szuszra végigvittem, teljesen beszippantott. Mosdatlan vadnyugati hős egy disztópikus fílingű világban, vér folyik és varázslat, egyszóval egy remek könyv.
A Makedónia oroszlánja viszont kicsit elvette a türelmem, a második részt már nem volt kedvem elővenni.

Maradt a végére két krimi.
Jane Harper Aszályával teli vannak most a blogok. Szerintem két oltári nagy logikai baki van benne, de mindent meg lehet magyarázni a hanyagsággal és emberi reakciókkal, szóval akár elfogadható is lehetne, de nekem kilóg a lóláb. Nem jó, amikor az író a realitást alárendeli a történetnek. Ezt leszámítva Harper nagyon jól ír, nem csak a cselekményre koncentrál, hanem a jellemekre és a környezetre is.

Grangé Bíbor folyók. Ez majdnem tökéletes volt (vagy inkább csak kegyetlenebb), azt leszámítva, hogy egy kádban ázó kétnapos hulla nem fogja a vérével telispriccelni egy kocsi belsejét. Meg a vége kicsit fura volt, viszont a rasztahajú arab hatalmas arc. Általában, ha több szálon fut egy regény, valamelyik mindig gyengébb, kevésbé érdekfeszítő, itt mind a két szálra egyformán kíváncsi voltam.

Copyrights @ 2016, Blogger Templates Designed By Templateism | Distributed By Gooyaabi Templates | Pictures from Pinterest