Ben Aaronovitch - Soho felett a hold

Peter Grant közrendőr hamar rájön, hogy a dzsessz-szaxofonos Cyrus Wilkinson nem szívroham áldozata lett. Valaki vagy valami a londoni Soho utcáit járja, és az a különleges képesség vonzza, amely elválasztja a nagy zenészeket az átlagosaktól. Petert nyomozása során felettese, Thomas Nightingale – Anglia utolsó bejegyzett varázslója – és Cyrus volt szeretője, az ellenállhatatlan Simone Fitzwilliam segíti. Miközben egyre jobban elmélyed az ügy felgöngyölítésében, bekerül a képbe egy zseniális trombitás, Richard „Lord” Grant is, aki egyébként Peter apja. A rendőrmunka már csak ilyen: többnyire rendfenntartás, időnként igazságszolgáltatás, és karrierenként egyszer talán bosszú.
GABO
 
Most, hogy épp megjelent a harmadik rész, ideje is volt elolvasni  a másodikat. Egy hangyányival jobb volt, mint az első rész. Jobban érvényesült Grant fanyar humora, (valószínűleg Aaronovitch rájött, hogy nyugodtan elengedheti magát, elvégre minden durvább poén élét elveszi, ha azt egy színesbőrű szájába adják), és valahogy Grant sokkal tökösebbnek tűnt. Nem mondom, itt is megvoltak a kötelező bénázások (telefon elejtése egy fontos pillanatban, meg elesni, amikor haladni kellene), de ebből szerencsére nem volt sok. Az első részben még naivan csetlő-botló Peter kénytelen volt kicsit önállósodni, és egyedül akciózni, hiszen kiesett mellőle Nightingale is, meg Leslie is, és ez kimondottan jót tett neki.
Valahogy a szex akkor sem maradhat ki egy urban fantasyból, ha azt egy pasi írja, úgyhogy itt megkapjuk ennek a pasis oldalát. Nem bántam, kellemesen kevés volt, de érezhetően jelentőségteljes. (azt hiszem, az első részben nem volt semmi, de már nem merném biztosra mondani.)
Kezd kedvenccé válni ez a sori, és nem csak azért, mert híján vagyunk itthon igazán jó pasis (és csajos) UFeknek, hanem mert tökéletesen beteljesíti a feladatát, és mert tényleg jó. És imádom a borítóit is.