Hogy mennyire lesznek alapművek a felsoroltak között, az tényleg inkább csak nézőpont kérdése, és mindenképpen igyekeztem elkerülni, hogy az iskolai kötelezők mentén válogassam össze ezeket. Ezt a témát rég elengedtem, szerencsére senki nincs, aki bármire is kötelezne az olvasásban. Ettől azonban a műfajokban még vannak alapművek, akár fantasyról, akár történelmi regényekről beszélünk, ami lehet ugyan, hogy nem üti meg a szépirodalmi mércét, mégis mindenki tisztában van vele, hogy a könyv létezik, és el kéne olvasni, vagy ha mást nem is, legalább valamit az írótól. Ilyen nekem pl. Walter Scott, mégsem éreztem rá késztetést soha, hogy elmerüljek az életművében; vagy Robert Graves, esetleg Druon - mindekttejüket borzasztóan untam, és néhány oldal után félretettem. Nem lehet mondani, hogy nem próbálkoztam. Ez a többi kimaradtra is igaz, mindegyikkel tettem már próbát, egyik sem azért maradt ki, mert menekültem előle.
Tolsztoj, és a Háború és béke. Azt gondoltam, menni fog ez nekem, hiszen az oroszok és én elég jó barátok vagyunk, de aztán kiderült, hogy annyira mégse. Gyanítom, ez inkább a fordításnak köszönhető, ami igyekezett követni Tolsztoj sznobizmusát és az akkori divatot, és ahelyett, hogy lábjegyzetbe tették volna az idegen nyelvű szöveget, jelezve, hogy ez ekként íródott, inkább a magyart lábjegyzetezték. Emiatt a fél könyv magyar nyelvű csak, a másik fele francia, latin és német, és mivel egyik nyelvvel sem bírok el, ciki, nem ciki, letettem róla, hogy elolvassam. Nem túl nagy élvezet 1600 oldalon rendszeresen kizökkeni a folyamatos olvasásból a lábjegyzetek keresgélése miatt. Haragszom erre a könyvre, mert aki egyébként olvasta, olyan tulajdonságokkal ruházta fel, mint remek jellemek, és kitűnő korrajz, amik egyébként vonzanának.
Heller 22-es csapdája - nem tudok mit hozzáfűzni. Minden adott lenne benne, hogy már rég túllegyek rajta, de eddig elkerültük egymást. Egyelőre messziről figyelem.
Iliász és Odüsszeia, amihez Amadea egykor régen igazán jó kedvcsináló posztot írt, legalábbis az Odüsszeiához. Bizisten, ha prózában kapható lenne, többször is elolvastam volna már, de ez a verselés, meg úgy alapvetően a verses forma nem az én világom. Pedig görög regéken nőttem fel, úgyhogy igazán sajnálom, de van nekünk egy Dan Simmonsunk szerencsére, majd elolvasom őt.
Passuth viszont nálam abszolút tiltólistát, akármennyire is érdekelnének a korszakok, amikről a történelmi regényei szólnak. Egyszerűen annyira száraz és unalmas, hogy képtelen vagyok hosszabban időzni a könyveivel, pedig egészen biztosan a javamra válnának.
Dumas-t ugyancsak kerülöm a terjengőssége és a szószátyársága miatt. A mondatai csak folynak le a lapokról, és minden betűjén érzem, hogy csak a terjedelem növelését szolgálja. Nála nem érzem, hogy bármit is kihagynék.
Jemisin szintén, de nem tudom a magamévá tenni a stílusát. Lehet, a kellő türelem mindent megold, egyelőre kihagyott alapműként tartom számon.
Alap lenne, ha sci-fi rajongóként kézbe vennék Sztrugackijéktól bármit, mégsem teszem, ugyanez igaz Stanislaw Lemre, Asimovra, és Aldissra. Fantasyban alap lenne Tolkient és Ursula K. Le Guint olvasni, nekem mindketten kimaradtak, és nem is tervezek ezen változtatni.
Vannak az íróknak hypolt időszakaik, Margaret Atwoodé az utóbbi pár évben jött el. Igazából nem maradt ki, mert A szolgálólány meséjét félig (inkább negyedig) olvastam, de úgy döntöttem, ennyi elég is volt Atwoodból.
Ugyanígy jellemzően kimaradnak nekem az éppen hypolt témák, mint a feketék helyzete (Harper Lee, Kathryn Stockett, Toni Morrison), az m/m meg hasonló témák (kivéve Voinov), mindenféle női sorsos könyvek, és igyekszem elkerülni, hogy a remek fülszövegekkel és ajánlókkal rendelkező, de igencsak gyengécske YA-k csapdájába essek.
Ha meglátom a többiek listáját, tuti fog még eszembe jutni, hogy igen, ez sem volt meg nekem, pedig illő lett volna, de igazság szerint most, hogy összeszedtem a fenti írókat, titkon azoknak a könyveknek örömködtem, amiket elolvastam, és szerettem, pl. Hobb vagy Zelazny, és azoknak amik még rám várnak, mint Madeline Miller, Ian McDonald meg a többiek.
