Könyvek terén ez egy gyenge év volt.
22 könyvet olvastam el, és hosszú hosszú idő óta ez volt az első olyan év, amikor azt mondom, hogy egyetlen olyan könyv volt csak, amire teljesen felesleges volt időt pazarolnom. A Minden kémián kívül mindegyikre jólesik visszagondolni, az imádás különböző fázisaiban vannak, de van, ami csak szimplán tök jó volt.

Ami mindent vitt, az A sokaság akarata. A karakterek emlékezetesek, a technológiába ágyazott mágiarendszer egyedi, és egyébként is olyan az egész világ, mintha az ókori Rómát ledobták volna egy másik naprendszerben, hogy emberiség, akkor fejlődj, lássuk, mit tudsz ebből kihozni.

Islington Rómát idézte fel, Isabel Ibanez meg Egyiptomot. Remek kalandregény a sorozata, bárkinek jó szívvel ajánlom, aki egy kicsit ki akar kapcsolódni. Mondjuk ez igaz bármelyik könyvre, amit olvastam.:D

Elmerültem a grisák világában, a Zodiákus akadémia még számomra is meglepő módon addiktív, pedig azt gondolom, elég rendesen kinőttem már ezt a fajta urban fantasyt, és a Pásztorkirály-duológia két olyan könyv volt, ami miatt bővült a kedvenc íróim nem olyan túl hosszú névsora.

Ha egy könyvet túl-hype-olnak, az nekem mindig figyelmeztető jel, és a Quicksilvert annyira istenítették, hogy a néhány ellentétes vélemény egy csendes gödörben merült el. Úgyhogy persze, hogy érdekelni kezdett, úgy voltam vele, ha sok nyálas rinyálás, legfeljebb félreteszem. Hát nem volt benne sok ilyen, meglepően jól összerakott világot hozott össze Callie Hart. Ereklyék, tündérek, világok közötti átjárás, harc, alkímia, rendesen le tudott kötni. Nem mondom, hogy tűkön ülve várom a folytatást, mint Islingtonnál, de egészen biztosan folytatni fogom.

A Csontszüret egy nagyon ütős első rész. Különbözik mindenféle világtól, amiben eddig jártam, a szereplők teli vannak titkokkal, de Shannonnak mindig sikerül más irányba terelni a figyelmem, hogy aztán egy óvatlan pillanatban megint nagyon érdekelni kezdjen, ugyan mi az a titok, amit annyira őriz ez vagy az. Mozgalmas, részletgazdag világ, némi politikai beütéssel.  
Samantha Shannon megosztó írónő. Anno ez a Csontszüret sorozata nem keltett túl nagy feltűnést, két rész ért meg, de mindenki el is felejtette, legalábbis itthon. (Sose figyelnek a kiadók a ronda borítókra, pedig mellőzni kellene őket.). Aztán kijött a Narancsfa-kolostorral, és az olvasók azonnal két táborra szakadtak. Vagy nagyon utálták, vagy nagyon imádták. Ez itthon sem volt másképp, de gondolom, az érdeklődés nagyobb volt, így a Csontszüretet is megkaphatjuk, csodás kiadásban, mindegyik részt elhozva. Nem nagyon szoktam aggódni, ha valaminek nem tudom meg a befejezését, de ez rosszul érintene, ha nem folytatnák, szóval drukkolok, hogy ne csak az élfestés legyen vonzó mindenkinek, hanem a történet is.

Bár úgy érzem, hogy gyenge év volt darabszámra, élményekben viszont magasan veri az utóbbi pár évet, könyvileg is, meg egyébként is: házfelújítás, esküvő, költözés, és bármennyire is izgalmas volt minden, azért jó már, hogy vége az évnek.:D
Kíváncsi leszek, mi lesz jövőre, kemény pár év áll előttünk a jóslatok szerint, szóval még előfordulhat, hogy visszasírom az idei évet.

Jövőre ismételten célom a könyvvásárlásom visszább szorítása. Amikor a felújításkor azzal szembesülsz, hogy a legtöbb dolgod nem használati cikk, nem olyan dolog, amitől esetleg meg tudnál szabadulni, és akkor kevesebb lenne a doboz, és több lenne a hely, hanem könyvek dobozban, mindenhol, és lépni nem lehet tőlük, na, akkor az ember átgondolja, mennyire is kell neki még egy a polcra.
Jövőre is célom keveset, de nagyon jókat olvasni.
Újra el akarok kezdeni jógázni, és a sportot is be kellene iktatnom a mindennapjaimba, ez valahogy az utóbbi pár évben lustaság okán kikopott az életemből.
És újra itt a pillanat, amikor látom, hogy kevesebb képernyőidőre kell átállnom, mert a telefonpörgetéssel csak elbaszom az értékes időmet.

Mindenkinek kívánok könyvekben és nyugalomban gazdag, könnyű 2026-ot.