Mindenki - az Oscar-díjas kisfilm | Keményfedél

Mindenki - az Oscar-díjas kisfilm

Érdekes, hogy egy alig fél órás kisfilmet mennyiféleképpen lehet látni. Shizoo egészen mást emelt ki, mint ami nekem feltűnt.
Persze, csúnya dolog megfosztani valakit attól, hogy olyat tegyen, amit nagyon szeret, és milyen megalkuvó embereket nevel ki a tátikázás, meg lehet elemezni a társadalmi hatás tekintetében is, de én egészen más véleményen vagyok sok mindenben.
Először is, szerintem nem baj az, ha egy gyerek (vagy felnőtt, igazából mindegy) tisztában van a saját erősségeivel, és ezzel együtt a gyengeségeivel is. Most túl azon, hogy tanár, meg nyerési vágy, meg versenyszellem, és mindenáron való küzdés, legyünk egy kicsit őszinték: mennyivel lesz boldogabb az a gyerek felnőttként, akit abban a hitben ringattak, hogy versenyképes hangja van, de csak füldugó mellett? Jobb ezzel idősebben szembesülni, esetleg előnyére válik egy kisembernek, ha már időben a saját kvalitásainak megfelelő dolgokkal üti el az időt? Mert tudjuk, hogy otthon a fürdőszobában mindenki Pavarotti, csak hát nem mindig tudunk a fürdőben pavarottiskodni, időnként az udvaron is meg kell szólalni, és ott már másképp hangzik.

Amit nekem ez a kisfilm igazából jelentett, nem elvitatván, hogy helytelen az énektanár hozzáállása, az az oktatás csődje fél órában.
Egyszerűen minden benne van, amiért a Pisa-tesztek olyanok lettek, amilyenek, és amin előszeretettel pörög a sajtó. Hogy az oktatási minisztérium mennyire pörög rajta, azért nem mernék tűzbe menni.
Miközben néztem, az jutott eszembe, hogy volt egy rakat énektanárom, mert sokat költöztünk, sok iskolába jártam, sokféle tanárral összefutottam, de egy az összes suliban közös volt: az ének-  és a tesitanárok mind, egytől egyig ilyen elfáradt, kiégett, mániákusan számonkérő alakok voltak. Hidegek, érzéketlenek, sznobok (röviden csak idióta picsák, de hát ilyet nem írunk le, ugye, ha volt gyerekszobánk). Agyonnyomta őket a tantárgyuk, és önmaguk jelentéktelensége. Őszintén szólva semmibe néztük nemcsak a tantárgyakat, de a tanárokat is, pont azért, mint amilyen a tanár volt ebben a kisfilmben is.
Van egy elvárás, amit próbálnak lenyomni a gyerekek torkán. Hozzá tartozik az általános műveltséghez, ezért általános műveltség címén mindent profin kell tudni, mert ha nem, akkor a gyerek jövőtlen lesz, kilátások nélküli (újabban már arra sem méltó, hogy érettségije legyen, ami felé most haladnak már a dolgok). Ugyanezt a módszert alkalmazzák a reál és humán tantárgyakra, amivel végülis nincs gond, hacsak annyi nem, hogy egyik tanár / tanterv / vizsgaanyag / elvárás sem számol a gyerekek különböző készségeivel. Ami komolyabb probléma, hogy a készségtantárgyakat úgy kezelik, mintha ez valami megtanulható, bemagolható anyag lenne. Tesiórán teszteket csinálnak, testzsír-százalékot mérnek (ki volt az az állat, aki ezt előírta?? egyébként is nagy a nyomás egy tinitesten, nemhogy még olyan barom eredményekkel sokkolják szerencsétleneket, amit egy ilyen mérés kimutat), ahelyett, hogy a mozgás örömére tanítanák meg a kölköket. És aztán csodálkozunk, hogy inkább leülnek egy zacskó chips-szel a számítógép elé.
Rajzórán vért izzadnak sokan. Nem úgy sikerül a perspektíva, a dór oszlopot összekeverik a korintoszival, amiért természetesen egyes jár, de most őszintén, nem mindegy, melyik melyik? Nem lenne jobb inkább megtanítani látni őket?
Amit énekórán művelnek, az meg végképp förtelem. Emlékszem, utáltam énekelni, mert tudtam, hogy nincs hangom. Fülem viszont van, zenét hallgatni mindig is  imádtam. Mint ahogy a többiek is. Mégis, alig volt olyan óránk, ahol nem népi borzalmakat kellett nyivákolnunk, hanem valódi zenét hallgattunk. Máig azok a komolyzenék a kedvenceim, amit elvétve elénk tettek, és imádom, hogy gyerekem csellózik, mert olyan élmény, ami egyszerűen pótolhatatlan. Viszont az ő énekórái is súlytalanok, csak akkor hallok róla, amikor füzetet kell venni.

Szóval a tátikázók eljuthatnak Svédországba (azért ez mekkora buli már, én eltátikáznék a fél világért simán, mindenféle lelkifurdalás nélkül),ez tényleg akkora baj? Persze, lehet, hogy én látom rosszul, de lehet mereven ragaszkodni elvekhez meg illúziókhoz, én azt vallom, hogy legyünk rugalmasak, és idomuljunk a körülöttünk lévő világhoz. Ha ez a világ azt kínálja, hogy tátikáért cserébe Svédországot kapunk, világot látunk, élményeket gyűjthetünk, ami nem a tanáré lesz, hanem csakis kizárólag a gyereké, az olyan nagy baj? A lehetőségek azért vannak, hogy éljünk velük. És vannak dolgok, amiken egyszerűen nem lehet változtatni. Téphetik a szájukat mindenféle fórumokon mindenféle hozzáértő és hozzá nem értő emberek, hogy az oktatás szar így, ahogy van, változtatni kell, ezen nem a gyerek dolga változtatni. Még csak nem is a szülőé.Mi csak annyit tehetünk, hogy élünk a lehetőségekkel, azokkal, amiket kínálnak, és mindenki a saját kis szűkös határain belül próbálja megmutatni a gyerekének, hogy mit lehet másképpen.
És akkor még nem kerültek képbe azok a gyerekek, akik se az énekkar, se Svédország közelébe nem jutottak. Mert nem lehet mindenki énekkaros, ugye.

Egyébként nagyon tetszett a vége. (az is megérne egy bekezdést, hogy ez a valóságban miért nem lehet így, de az most mindegy)
A kislánynak csodás hangja volt, mellette sokmindenkinek tátikáznia kéne, aki egyébként mikrofonba hangoskodik.(kieg: most olvasom, hogy más énekelt helyette.:D mindegy, akárki volt, eszméletlen szép a hangja.)
Szamosi Zsófi hatalmasat alakított, láttam benne az első, alsós énektanáromat.:)

Azt hiszem, az a legjobb ebben a kisfilmben, túl azon, hogy végre nem a lágerek miatt kap egy alkotás Oscart, hogy mindenkiből előhozza a saját gyermekkori emlékeit, és az akkoriban leszűrt tanulságokat. Érdekes belegondolni, hogy ez mennyire formálta az életünket, jelen van-e még valami abból a gyerekből, vagy teljesen megszűnt létezni.

éppen témába vágó esemény
meg egy kis negatívum a múltból


Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

25 komment:

  1. Hát ja, pontosan nekem is eszembe jutott, hogy bakker, mi ér többet 10 évesen: hogy eljuthatok Svédországba, vagy hogy kicsináljuk a tanárnőt? Hát na. Szóval szép a mondanivalója ennek a kisfilmnek, tényleg, de több szempontból is életszerűtlen. És igen, legyünk reálisak a gyerekkel, különben óriásit fog koppanni később. Én sose próbáltam letagadni a gyerekem előtt, ha nem olyan jó valamiben. PErsze nyilván mindig finoman és az ő szintjén, eleinte még elterelve a témát...:D Nálunk pont kényes pont az éneklés még egyelőre (színpadi ambíciók, stb.) :D Szoktam mondani, hogy nem lehetsz mindenben szuper, mindenki másban jó, neked mások az erősségeid...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nálunk is mondta a lányom, hogy neki nagyon rossz volt, amikor énekkaros akart lenni, és mondta neki a tanár, hogy nincs hangja. és sztem nem volt az baj, hogy ezt mondta, inkább az volt a baj, hogy nem vette észre, baromi jó lenne hangszerrel. neki is inkább füle van, mint hangja, de nem azért van a tanár, hogy ezt felmérje? aztán persze, mikor érdektelenségből kihullottak az énekkarból, akkor már hívta volna, csak hát ezek után már nem érdekelte a dolog. eljárt, de rájött, hogy ő ezt unja. de tényleg vigyázni kell, hogy tálalja az ember, mert sose az marad meg, hogy miben jó, hanem hogy miben nem.

      egyébként meg lehet, hogy kemény munkával bárki meg tudna tanulni énekelni, legalább az elfogadhatóan jó szinten. kicsit meg is lepődtem, amikor a tanár mondta, hogy énekeljen fejben, aztán majd egyszercsak jó lesz igaziból is. hát, ha ez így működne...:D

      Törlés
    2. sajnos egy csomó tanár eleve nem elhivatott, motiváltnak pedig végképp nem motivált. tisztelet a kivételnek, mert olyat is láttam már azért :) amit a tanárnő mondott a fejben éneklésről: szerintem ez hülyeség, szerintem csak ki akarta bekkelni az időt Svédországig, aztán már énekelhettek volna a tátikások is :D

      Törlés
    3. nálunk szerencsére nagy mákja van a gyereknek, csupa olyan tanára van, akiket komolyan kell venni. és a szülő is látja egyébként, de a gyerekek sokkal hamarabb leveszik, ha a tanár csak eltölti az idejét az órákon. mondjuk nem kell rajta csodálkozni, az emberek 90%-a azért dolgozik, hogy megéljen, nem azért, hogy önmegvalósítson. (a politikusok ez alól kivételek)

      aha, a tanár is csak Svédországig akart eljutni.:D

      Törlés
    4. ezt értem, hogy a megélhetésért dolgozik az ember. de nem lenne jobb, ha közben jól is érezné magát mindenki? akkor is, ha alig nettó 100-at visz haza. lehet én vagyok ufó, mert nekem sem ez az álommelóm, amit csinálok, de kialakítottunk egy olyan közeget, olyan hangulatot, ahol nem rossz lenni, mert mindenki előbb-utóbb olyan helyre került, ami neki való. ez kellene az iskolában is: jobb sikerélménytől duzzadó és lelkes gyerekeket látni, mint szenvedőket. és ebben lenne nagy szerepe a tanárnak, hogy kikutassa, hogy ki miben jó. nekik is jobb lenne bemenni akkor az osztályba, tök függetlenül attól, hogy mennyit keresnek.

      Törlés
    5. persze, ez lenne az ideális, meg hogy 5 évente váltson melóhelyet/szakmát az ember, hogy ne égjen ki, csak hát ez nem így működik.
      viszont a suliban tényleg jobb lenne több sikerélmény, meg a személyre szabottabb lehetőségek. de ez most úgy néz ki, hogy ha a szülőnek van lóvéja, akkor lehet próbálkozni mindenféle sikerélményt okozó, iskolán kívüli dologgal, ha meg nincs, marad a suli, meg amit az ad, vagyis amennyit a gyerek ki tud belőle sajtolni.

      ez már kicsit messzire visz, de sztem az általános jó közérzet nagyban függ az anyagi helyzettől, hacsak nem valami borzasztóan naivan lelkes optimistának születik valaki, vagy esetleg a másik véglet, hogy eljut odáig, hogy nem érdeklik az anyagiak, a végrehajtó meg bekaphatja. :D

      Törlés
    6. de ez csak bizonyos népeknél van így, pl. nálunk :D nézzük meg a déli országokat. Portugáliát pl. Irigylésre méltóan életvidámak, kedvesek, közben meg egy hozzánk hasonlóan szegény ország. Ja, de ott meg süt a nap és van tenger :D

      Törlés
    7. lehet, be kéne vezetni nálunk is a déli pihenőt. szerintem emiatt van az egész. :D

      Törlés
  2. Nekem tetszett, imádom a Charles Bronson-os bosszúfilmeket!!! :D

    VálaszTörlés



  3. Nem tudom, azóta változott-e a helyzet, de a mi korosztályunkban azok mentek a tanítóképzőbe, akiknek semmi céljuk nem volt és nagyon szar jegyeik voltak (és mert nagyon alacsony volt a felvételi ponthatár). Emlékszem egy lányra, buta, rosszindulatú volt, és az osztályfőnök beprotezsálta, már akkor elszörnyedtem, hogy ő fog kisgyerekeket tanítani? Meg az a srác, aki úgy telenyomta magát szteroidokkal, hogy egy gorillára emlékeztetett az érettségi idején? Persze, van olyan is, aki tényleg ezzel szeretne foglalkozni, komolyan és hittel (nálunk is volt ilyen lány, hogy ellensúlyozzam a rossz példákat:D).
    Tényleg érdekes, kiből milyen emlékeket hív elő ez a kisfilm. Annyira örülök, hogy túl vagyok az iskolán.:D
    A másik, ami eszembe jutott: az osztályunk fele finn nyelvet tanult, és volt lehetőség cserediákoskodni. Nem az okosak mentek ki, hanem a lötyögősök, akik lógási lehetőségnek tekintették. Mi tudtuk, hogy "nem szabad" menni, mert utána a többi tanár halálra szívatja a kiutazókat és iszonyatos lenne behozni a lemaradást. És így is lett, pedig alapvetően ennek nem így kellett volna működnie.
    Lehet, hogy eretnek gondolat, de sose értettem, hogy a készségtárgyak miért nem választhatóak egy idő után. Nekem plusz matekra volt szükségem, nem énekórára (a fogszabályzó előnye: hivatkozhattam rá, hogy nem tudok rendesen artikulálni és megúsztam az órai égést), és jaj, főleg nem a szívatós-megszégyenítős tesiórákra, utóbbiak egy életre elintéztek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. úgy emlékszem, hogy nálunk senki nem akart tanár lenni, és nem is lettek. azt viszont fura volt látni, hogy nagyon okos emberek, elérhető célokkal mentek volna tovább, aztán semmi nem lett belőle. orvos helyett mezőgazdász, újságíró helyett meg főállású anya lett.
      én is hányszor hallottam, hogy majd visszasírom a sulis időt. hát soha egyetlen másodpercre sem jutott eszembe, hogy de jó lenne újra iskolásnak lenni.
      ti finnül tanultatok? az mekkora királyság.:D
      kisnimáéknál is nagyon megy ez a diákcsere, de náluk nem a lógósok mennek ki, meg akik hozzájuk jönnek, azok is tanulnak rendesen. (baromi jó suliba jár, már nem először kell megállapítanom.:D)
      sztem a készségtantárgyak ott buknak meg, hogy a tanárnak osztályoznia kell. tesiből sem az a lényeg, hogy mozogj, hanem hogy tudsz-e gyorsan futni, kötelet mászni, 100 felülést mennyi idő alatt csinálsz meg, meg hasonlók. ennek pont nem erről kéne szólnia. jellemző, hogy nekem onnantól nem volt gondom tesiórán, hogy elkezdtem küzdősportolni. akkor jöttem rá, hogy amit órán művelnek velünk, az röhej, és pont le kell szarni, mit gondol a tesitanár az épp aktuális teljesítményemről.
      hát amikor meg énekelni kellett, az mindig röhögésbe fulladt. szerencsére nem csak nekem nem volt énekhangom.:D

      Törlés
    2. Én se. Az se rémlik, hogy a nyár kivételével olyan sok szabadidőm lett volna, rengeteget kellett tanulni.
      Aha. Nagyon sok nyelvet lehetett tanulni, volt még latin, francia, német, orosz, talán szakkörön lengyel is.
      Nagy könnyebbség lehet a jó iskola, bár, gondolom, nem olyan egyszerű megtalálni.:)
      Amit eleve tesiórán műveltetnek mozgás címén, az is röhej. Felülés a csupasz parkettán, rúd-és szekrényugrás. Kötelet mászni sose tudtam. És, ha nem tudsz valamit megcsinálni, lusta vagy, és csak a tanárt akarod idegesíteni.
      Küzdősport? De menő! Mit csináltál egész pontosan?
      Nekem utólag visszanézve nagy veszteség, hogy a nevelésemből kimaradt a mozgás. Nemcsak a túlsúly, az önbizalom miatt is. Kötelet mászni most se tudok, de értékelhető hasizmom van.:P
      Én kottázni se tudtam.:D De igen, az ének legalább olyan volt, amin általában mindenki rosszul szerepelt és nem kiközösítős módon volt égő, hanem csoportélményként.

      Törlés
    3. én elég lazán tanulgattam, de látom a lányomon. hogy reggel elindul, 8-3-ig órája van, esetleg 4-ig, attól függ, aztán hazaérünk, és van, hogy este 11-ig tanul. sztem keményebb dolog suliba járni, mint dolgozni, van, amikért a nyáriszünet már nem tud kárpótolni.
      hát én a szekrényugrásnál rendszeresen elhasaltam, a kötelet meg csak megfogtam, aztán közöltem, hogy ennyit tudok. :D azóta rájöttem, hogy technikája van ennek is, de akkor ezt senki nem mutatta meg.
      karatéztam pár évig. tök jó volt. aztán abbahagytam pár évre, és újrakezdtem volna, csak akkor már nem bírtam úgy, hiába sportoltam én közben is mindig valamit.
      én éneken azt szerettem, mikor a tanár nyugit akart, és feltett egy lemezt.:))

      Törlés
    4. 3-ig van órája?:/ Nekünk legalább még annyi jutott, hogy többnyire fél 2-kor szabadultunk. A 11-ig tanulás ismerős. Volt olyan osztálytársam, aki le se feküdt aludni, ha sok doga volt, vagy a WC-ben tanult, mert a koliszobában nem hagyták. Nem irigylem Kisnimát.:/
      Én kecsesen felmásztam a szekrényre.:D A kötéllel nem tudtam mit kezdeni, hiába magyarázták, hogy itt fogd meg ott, meg a lábad.
      Az abbahagyás után baromi nehéz visszaszokni a régi tempóra, az úszással ugyanígy jártam. Túlsúlyos gyerekként jobban ment, mint most.:D
      Relaxációs zenehallgatás, nincs is annál jobb!

      Törlés
    5. igen, én is emlékszem, hogy alig vártam, hogy 1 v 2 óra legyen, hogy vége legyen az utsó órának. nem is nagyon bántam, hogy nulladik óra is volt (nem tudom, miért szüntették meg), mert akkor tuti, hogy valamelyik nap sokkal hamarabb elmehettünk.
      te voltál túlsúlyos? nem tudom elképzelni.o.O

      Törlés
    6. Na, én utáltam a nulladik órát, mert nem engedtek el hamarabb.:)
      Pedig de. Emlékeim szerint 70 kg voltam, most 60-61 vagyok (merem remélni, hogy egy része izom:D), de voltam 56 is, mondjuk, akkor már én is soványnak láttam magam, úgyhogy a 60 körüli érték lehet nekem a jó. A hajam is rosszul állt, nem volt fülbevalóm és csak 18 évesen lett fogszabályzóm, pedig sokkal hamarabb kellett volna. Meg ilyen apróságok. Nem a tiniévemben éltem a virágkoromat.:D

      Törlés
    7. én jobban szerettem a nulladikokat, mondjuk most is inkább hamarabb kezdem a melót, minthogy későn fejezzem be. 4 után már nem sokat hasznomat venni hosszútávon, de simán bírnám, ha 6-rs kellene járni melóba.
      hát, a tinis fizimiskámra én se vagyok túl büszke.:D mondjuk a kilóim jók voltak (nem úgy most), de akkoriban azt sem igazán tudtam értékelni.
      "Nem a tiniévemben éltem a virágkoromat.:D" - :DD hidd el, csodaszép öregasszony lesz majd belőled. :D

      Törlés
    8. Úristen, meg is halnék hajnali munkakezdés mellett... inkább dolgoznék éjszaka.:)
      Lökött.:D Úgy értettem, hogy a húszas éveimben jobbnak találom a külsőmet, mint tizenéves koromban.

      Törlés
  4. Okos írás, Nima.
    Még nem néztem meg a filmet, pedig könnyen lehetne, még nem néztem meg a Saul fiát sem, pedig megvan.
    Annyi mindent nem csináltam még.
    Ének órán viszont - volt még egypár pacsirtahangú repedtfazék rajtam kívül az osztályban - csak csoportosan engedett bennünket a tanár, ezért máig hálás vagyok.
    Kíváncsi is vagyok a filmre, meg nem is. Inkább nem, de ott van a kedves cikk anarki tollából a 444-en, lehet, hogy mégis megnézem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mármint csoportosan énekelni. na.

      Törlés
    2. nézd meg, tényleg nagyon aranyos. a végét imádtam.:) csak hát az életben ez nem így szok működni, de nem baj, mert jó lenne, ha működhetne így.

      Törlés
    3. Bill, inkább ezt nézd meg, mint a Saul fiát. :D

      Törlés
    4. Bill, a Saulról azt tudom mondani neked, hogy egy film egy ember hátáról. ennyi. :))

      Törlés