2013/03/22

Az elvarázsolt királylány meg a virtuális könyvtár I.

Hosszú évek alatt jutottam el onnan, hogy 'e-olvasó? kell a francnak!' odáig, hogy mégiscsak akarok egyet. Már jó két éve nézelődtem a piacon, és emlékszem, hogy a Koobe oldalára jutva majd' 100e forintért lehetett még akkor kapni azt, ami most már kevesebb, mint a fele. Nemrégen volt egy kis kilengésem a tabletek felé, de az aksi rövid működési ideje elriasztott. Aztán az én drága emberem közölte velem, hogy na, most akkor olvasót veszünk.
Azt határozottan tudtam, hogy mit nem akarok: kindle, és sony nem kell. (pedig egy ideig a sonyt is nézegettem). Tudom, mindenkinek kindle-je van, de nekem nem jön be. Valamiért mindig a koobehoz kanyarodtam vissza, az nagyon szimpi volt méretre is, küllemre is, tudásra is.
Aztán hogy ilyen hirtelen kellett rendelnem, össze kellett szednem az elvárásokat, meg összenézni a különböző típusokat, hogy egyáltalán mihez képest legyenek igényeim.
Felcaplattam az e-digital oldalára, néztem az Ad Astrás kínálatot is, főleg az árak miatt, meg legalább volt egy kiindulási pontom, hogy mikre keressek rá.

Lényeges volt a belső memória. Azt hiszem, az összes bővíthető, nagyjából 32 gigáig, úgyhogy ezt a részét nem is figyeltem, először az alapok legyenek olyanok, amikre aztán majd jó lesz beruházni.
Szóval az e-ink az alap. Hogy mit is takar pontosan a technológia, azt nem tudom, a lényeg, hogy papírérzetet ad a szemnek, mivel nincs háttérvilágítása, és nem csak az olvasás élményét teszi könyvszerűvé, de emiatt hosszú ideig bírja feltöltés nélkül. Nem mindegyik olvasó e-inkes, de azok általában másra is használhatóak: leginkább film- vagy képnézésre. Az e-inkesen is lehet képeket nézni, de értelemszerűen ez nem lesz színes.
Lényeges volt a nagy belső memória, itt általában 2 és 4 giga között változott, és mivel microSD-vel alapból mindegyiknél bővíthető, simán a 4 gigára hajtottam természetesen.
A képernyő mérete sem mindegy, ez 5" és 7" között változik, attól függ. A 7"-osok általában a nem e-inkes, másra is használható gépek. Az 5"-os szerintem cseppet pici, a 7"-os nekem már túl nagy, maradt a 6".
A támogatott file-formátumok sem voltak mindegy, a lehető legtöbbfélét akartam. Prc, epub, doc (vagy rtf), djvu,
Mindenképpen akartam hozzá tokot, de azzal nem számoltam a gépnél, úgy voltam vele, hogy jó lesz az majd külön is.
Ja, és persze az ára sem volt ám mindegy, nagyon nem. Smucig vagyok, és először 20e alatt gondolkodtam, de azok annyira fapadosak voltak, hogy az már nekem is kevés volt. 20e és 30e között nem igazán lehet kapni semmit, 30e-től kezdődtek azok, amikkel azért már lehet tervezni hosszútávon is.

Végül két olvasó maradt fenn a rostán, az Icarus Essence, és a Wayteq. Plusz még emberemnek nagyon tetszett a Barnes&Noble, de ez gyorsan kiesett a rostán a kevés belső memória, a tokhiány és a magasabb ár miatt.
Az döntötte el, hogy a wayteq-hez jár tok, és lehetett kapni a szegedi üzletben. Ilyen egyszerű volt.

Tegnap megrendeltem, ma mentem érte, kocsiban már próbálnám ki. Előzőleg olvastam, hogy valami cicás képernyővédőbe belefagyott a tulaj gépe, erre mit látok? el se akar mozdulni egy cicás képernyővédőről.
Egyből levert a víz, mondom, ez tuti nem lesz jó, naná, hogy ha elromolhat, az nálam elromlik.
Írja a használati útmutató, hogy ha lefagy, reseteljünk, de a reset gomb olyan mélyen vagy beágyazva a gépbe, hogy csak gombostűvel lehetett elérni.
Ezzel már itthon próbálkoztam, és mivel nem volt semmi változás, gondoltam egyet, és bedugtam a laptopba. És láss csodát, be lehetett kapcsolni, nyilván fel sem volt töltve az aksija.
Rám egyébként nagyon jellemző, hogy ha ilyen tök ismeretlen technikai eszköz kerül elém, azonnal parázni kezdek, hogy én ezt biztosan nem fogom tudni kezelni. Főleg ezek után, hogy még bekapcsolni se sikerült. És miután feldugtam a gépbe, a gép meg se találta.
Fordítva csináljátok. Először dugjátok a gépbe, aztán kapcsoljátok be, mert akkor jön fel a képernyő, hogy csatlakoztatom-e a két eszközt. (mármint ennél a típusnál, a többinél nem tudom, mi a rendszer.)
És innentől pont úgy működik, mint bármelyik pendrive, lehet rajta könyvtárakat létrehozni, könyveket, képeket, zenéket rátenni, csak arra kell ügyelni, hogy midnen a saját mappájába kerüljön, a képek a képekbe, a könyvek meg a doksiba. Ilyenkor az olvasón semmihez nem lehet hozzáférni, mindent a saját gépből, vagy a commanderből kell csinálni, kinek melyik a szimpatikusabb.

Alapból van rajta majdnem 300 magyar szépirodalmi könyv, azt egy külön mappába tettem, de mindenki úgy alakítja a belsejét, ahogy tetszik. Én csináltam műfajokat, mert nem szeretem, ha ömlesztve vannak a könyvek.
Ami eddig tuti, hogy tudja kezelni az epubot (sztem ezt midnegyik), és a prc-t.
Lehet betűtípust váltani, és külön telepíteni is, ha valakinek kimondottan olyan kell, ami nincs benne alapból. Be lehet állítani automatikus lapozást is, de nem megerőltető nyomkodni a lapozógombokat sem, éppen kézreesik. Lehet a képernyőt is forgatni, de ez nem automatikus, be kell állítani, és fel is lehet olvastatni a szöveget, és a könyvből a menüből egy mozdulattal elérhető a zenelejátszó is.

Ami kicsit furcsa, hogy a lapozásnál vagy a ki-belépegetésnél szellemképes lesz egy pillanatra a képernyő, de nem olyan vészes.
Olvasni még nem tudtam rajta hosszútávon, egyelőre töltődik, és az apró kísérletezések is váratnak még magukra, (hogy kezeli a pdf-et, olvassa-e a doc-ot vagy az rtf-et, betűtípus telepítés, képeket is akarok feltenni), úgyhogy jön majd egy másik poszt is, ha kijátszottam magam.

Share:

10 megjegyzés:

  1. Mit jelent, hogy zenelejátszó?
    És hogy fel lehet olvastatni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. lehet rá felmásolni mp3 számokat, aztán olvasás közben is lehet zenét hallgatni. a felolvasás meg az, hogy hallod a szöveget, gondolom, valami gépi hang olvassa be a könyvet.
      de ezeket még nem tudtam kipróbálni, kellene hozzá fülhallgató.

      Törlés
  2. Köszönöm ezt az informatív posztot, rengeteg olyat tudtam meg belőle, amiről nem is gondoltam, hogy engem érdekel, nekem számít, aztán persze kiderült, hogy mégis.
    Alig várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hamarosan jön a folytatás is, reggel óta ezt bűvölöm.:D

      Törlés
  3. Használd, használjátok egészséggel! :) Én még ellenállok, bár a polcomon már nem igen mutatkozik üres hely. :D
    A második írásodban kitérsz bővebben az olvasási élményre is? Engem igazából ez érdekelne. Már majdnem minden barátomnak van, és amikor találkozunk valaki felkiált: -Nézzétek, egy könyv! :D De számomra a könyv olvasás élményét nem tudja visszaadni. Szóval bármennyire agitálnak, nem tudnak meggyőzni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. aha, persze, kitérek majd.:)
      azt hiszem, meg kell szokni, aztán nincs vele gond, de addig még úgyis forgatom majd párszor. tény, hogy a gépes olvasáshoz képest is eléggé más.

      Törlés
  4. :)
    Jó e-könyv olvasást akkor.:) Én is sokáig el nem tudtam képzelni, hogy olvasóm legyen, aztán másfél hónapja valami bekattant, és vettem egyet. Az enyém egy Kindle. De olyanon is gondolkodtam, amilyen neked van, illetve eredetileg olyat is akartam, de végül Kindle lett.
    Én tök szeretem, kb. kényelmesebb, mint a könyv, nem kell úgy tartani, stb.:D De persze az igazi továbbra is a valódi könyv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. valamiért mindenki a kindle-nél köt ki.:)
      nálam sem fogja leváltani az igazi könyveket, de szerintem nagyon praktikus.

      Törlés