Kakukkszó.
Rowling.
Istennő, satöbbi.
De nálam problémás az olvasnivaló.
Túlírt. Nem kicsit. És unalmas. Unalmasabb, mint amennyire túlírt.
Az eleje még egészen jól indult. De tényleg. Lelkesedtem is a csajoknak, hogy hiába minden lehúzás, nekem ez tetszik, mondjanak bármit.
Aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy valami hülyeségen gondolkodok, miközben a szereplő csak mondja és mondja. Tudjátok, mint amikor unalmas társaságban vagytok, és a másik nagyon mesél valami tök érdektelen dolgot, amit nektek lelkesen hallgatnotok kellene, csak épp nem megy. Pedig oda kéne figyelni, mert ez egy nyomozás, meg mert szeretni akarom, csak nem megy.
Próbáltam a finomságokra figyelni, irodalmi értékekre, megfogalmazásra, bármire, amibe bele tudok kapaszkodni, mert lehet, hogy nem érdekel, ki nyírta ki a kiscsajt, de azért még lehetne éppen élvezetes. Amikor Strike egyedül van, esetleg Robinnal, azok a részek simán lecsúsznak, de ahogy egy töltelékember bekerül a képbe és beszélni kezd, mert neki mondandója van, elveszítem a fonalat. Rémlik, hogy tudnom kellene, hogy ki beszél, de ez most a rendőr, a besúgó, vagy a kapcsolat?
És hogy kerültünk ide??
Ezt most akkor becsuk. Majd máskor.