Home » , , , » Nick Cutter - Mélység

Nick Cutter - Mélység

Written By Tara Nima on 2016/04/20 | 16 megjegyzés

Különös járvány tizedeli a világot: a Kórtól az emberek elkezdenek felejteni. Előbb apró dolgokat, mint például hol hagyták a kulcsaikat, majd később egészen komolyakat, kezdve a vezetéstől a beszédig. Végül a testük elfelejt működni, és meghalnak. Gyógymód nincs - egészen egy szenzációs felfedezésig.
Kutatók a Csendes-óceánban, a Mariana-árok mélyén találnak egy ambróziának elnevezett anyagot, ami az első vizsgálatok alapján nem csak a Kórt, de minden más betegséget is képes meggyógyítani.
Az óceán mélyén felállított különleges laboratóriummal azonban megszakad a kapcsolat. Egy kis létszámú mentőcsapat indul útnak, hogy kiderítsék, mi történt, és hamarosan olyan borzalmakkal szembesülnek, melyekhez képest a Kór általi halál már egyáltalán nem tűnik ijesztőnek.
AGAVE

Mindenhol azt olvastam (legalábbis azon a pár helyen, amerre jártam), hogy ez a könyv undorító. Nos, nekem megvan a saját elképzelésem az undorító dolgokról, és ez a könyv egyáltalán nem az. Ízig-vérig horror, a nagyon jó fajtából, és mint ilyen, vannak nem éppen kellemes részei is, de nem jutna eszembe ez a jelző a könyvvel kapcsolatban.
Nagyon jól apellál az emberi lélek legeslegmélyén megbújó félelemre, azokra a dolgokra, amiket nem engedünk felszínre jutni soha, semmikor. Esetleg csak rémálmainkban. Ez a könyv is olyan, mint egy rémálom, a nem szűnő érzéssel, hogy innen aztán nem lehet szabadulni.
Mégis könnyedén olvastam végig, pedig általában meg szokta az ilyesmi feküdni a gyomrom. De annyira szürreális és lehetetlen ez az egész, ami történt, múltban és jelenben, hogy egyáltalán nem tudtam vele azonosulni. Mondjuk nekem ez így pont jó volt, mert annyi elbaszott élet és lelkivilág van ebben a könyvben, hogy teljesen megelégedtem annyival, hogy kívülről szurkoljak mindenkinek.
Nagyon izgalmas, ahogy a történetet kanyarítja, ahogyan a teljesen konkrétan észbontó elemek követik egymást. Isten ments, hogy valaha is kádnyi víznél mélyebbre merüljek bármi folyékonyban.
A karakterek is nagyon jól voltak felépítve, és a főszereplőnek, Luke-nak volt annyira kellemes a személyisége, hogy még az őrületében se akarjam magára hagyni.
Az egyik legjobb horror, amit olvastam. Cutter nagyon tud írni is, meg szereplőket is felépíteni. Amit még nagyon értékeltem, hogy nem terelte el a figyelmem felesleges szövegeléssel, és hogy M-két, a kutyát megalkotta, mert nagyon jól át tudta adni vele, hogy az embertelen körülmények, és az emberi őrület közepette mekkora megkönnyebbülést tud adni egy állat lénye. Igazából a labrador jelentette ezen a helyen az emberiességet, bármilyen furán is hangzik.
A vége miatt kicsit aggódtam, de szerencsére éppen a megfelelően végződött.
Jöhet a következő könyve.

SHARE

About Tara Nima

16 komment :

  1. Hát talán ez az első közös könyvünk, amiben nagyon nem értünk egyet :) Sebaj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, pont miattad sem akartam elolvasni. :D
      mindjárt elolvasom még egyszer, mit írtál róla.

      Törlés
    2. http://adamolvas.blog.hu/2015/11/30/nick_cutter_melyseg_168

      Tökéletesen az ellentétét írtam :)

      Törlés
  2. Rövid, velős, kedvcsináló! :) Mondjuk én már amióta kijött akarom olvasni, sőt zaklattam is szegény Velkei Zolit, hogy na, mikor küldik már, erre fel meg még most sem jutottam el az olvasásáig. Megijedtem talán előre. :)

    Ó, van benne egy labrador! Dejó! Mindenféle szar helyzetben megnyugtató lehet egy négylábú, vagy akár több-kevesebb lábú állatka. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. és barna labrador. (ami időnként aranyszínű lesz, mintha nem tudta volna eldönteni, melyik legyen.:D) a gyengém. :)
      én egyébként azt hittem, félősebb a könyv, hogy rosszat fogok álmodni, meg ilyenek, de semmi. ilyen beharangozás után sokkal keményebbre számítottam.
      de lehet, hogy csak megnőtt az ingerküszöböm, nemtom.

      Törlés
    2. Hát az ugyanaz szerintem kb, a barnás-aranyszín. Kérdés, hogy rásüt-e a nap/fény akármi (a tenger alatt semmi) :D
      Neked eleve magas a félőke-küszöböd szerintem, én be fogok szarni. :D

      Törlés
    3. hát nem egészen, mert a barna labrador, az csokiszín, az arany meg inkább zsemleszín, de végülis nincs jelentősége.
      engem egyedül a tenger rémített meg, de én eleve nem vagyok jóban a természetes vizekkel (egyszer majdnem belefulladtam egy tóba). mondjuk ettől még nagyon érdekel, hogy milyen odalenn az élet, szörnyűséges teremtmények lehetnek ott. :))

      Törlés
    4. Ja, nekem az a zsemleszín a barna :D :D színvak Pupilla! :D
      Juj, az akkor eleve rosszul indul, a régi rossz emlékképpel... :S

      Törlés
    5. a zsemlék is cukik, de a barnák... <3 :D
      én is azt gondoltam, hogy majd parázok a tengertől, de mondom, olyan furán van megírva, hogy vártam, hogy nagyon rettegjek, aztán csak szerencsétlen szereplők estek szét.

      Törlés
  3. Hát nem tudom...Nekem kicsit sok volt.
    Kezdve azon, hogy Cutter feldobott egy nagyon jó alapötletet a felejtésjárvánnyal, aztán úgy látszik, ő is fertőződött vele, mert frankón elfelejtette az egészet.
    A sztori szerintem simán megállt volna csak a lovecrafti utánérzésektől is (megszállott, sivár lelkű, mindent a célnak alárendelő kutató, történelem előtti, fejlett tudatú szörnyek), Stephen Kinget (deviáns szülők és elcseszett gyerekkor + kisvárosi gyerekek kalandjai a szörnyekkel + elrabolt gyermek) kár volt belekeverni.
    Szerintem az a jó horror, amelyik azzal is ránk hozza a frászt, hogy érezteti: ez akár velünk/napjainkban is megtörténhet. De itt olyan sok esemény néha úgy nem volt kompatibilis egymással, hogy ilyen érzésem nem volt. A Lovecraft és a King ihlette történetszál + az író saját ötletei néha zavaróan nem álltak össze. Véleményem szerint annak sem volt sok értelme, hogy a "rosszfiúk" arra az egy bizonyos személyre vadásztak, mert szerintem nem volt kellőképp alátámasztva, hogy miért. Az M-kével berakott plusz érzelmi töltetet egy picit öncélúnak éreztem, főleg akkor, mikor végül a lyuk elnyelte szegényt (ami nem akadályozott meg abban, hogy sírógörcsöt kapjak tőle). A könyv fullasztóan klausztrofóbiás hangulata, az ismeretlentől való rettegés ábrázolása, az események leírása, az hogy igazából már nem lehet tudni, mi történik a helyszínen és mi a főszereplő fejében...na, az viszont telitalálat. A fazon tud írni. Nagyon is tud. Már csak mértéket tartani kéne megtanulnia, mert ez az ötletorgia nem erősítette, hanem gyengítette a könyvet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. sztem egy jó horror inkább a rémálmainkban tér vissza. nehezen tudom elképzelni, hogy szörnyet találjak a pincében. :D félni persze lehet, sőt.
      igen, Ádám is emlegette a sablonosságot, de igazából melyik horror/thriller nem alapul valami elcseszett gyerekkorra, elmebeteg szülőre, meg hasonlóra? a rózsaszín életű emberekkel csak rózsaszín dolgok történnek, nem?
      végülis a kór is csak azért volt lényeges, hogy valami miatt kutakodjanak az óceán mélyén. a "gyógymód", ugye. odalenn annyira el voltak szeparálva a fenti fertőzéstől, hogy azt a pár alkalmat megemlítve, hogy miért is vannak ők lenn, nem volt miért a betegség körül pörögni.
      szóval nekem a történet is összeáll.
      és milyne érdekes, ha valaki hatásos szörnyeket akar, egészen biztos, hogy Lovecraft előkerül. :D
      óó, mi bajod volt M-kével? olyan kis cukin üdítő jelenség volt. szeretem, ha az ilyen történetekben van, ami oldja kicsit a feszkót.

      ha kivehetnéd azokat az elemeket, amiket te soknak éreztél, mivel tudnád helyettesíteni?

      Törlés
    2. Szerintem az a legjobb horror, amikor a rózsaszín életű embert vágja pofán a nagyon-nagyon véres valóság. ;)

      Nekem az a tapasztalatom, hogy a homo sapiens bármiféle kényszerítő külső körülmény nélkül, puszta kíváncsiságból is odadugja az orrát bárhová, ahová nem kéne. Ha az emberek építenek űrhajókat, miért ne építhetnének mélytengeri bázisokat is? Azt már nagyjából tudható, hogy a hosszú időn át súlytalanságnak kitett és szűk területen összezárt emberek milyen fiziológiai és pszichológiai változásokat kénytelenek elszenvedni...tisztán tudományos szempontból érdekes kihívás lehet élettani változásokat nagyon erős nyomás alatt is megvizsgálni. És akkor még nem beszéltünk a fizikai, kémiai, biológiai, biokémiai és egyéb kutatásokról nagy mélységben. A regényre visszatérve: nem kellett volna ennyire túlbonyolítani a felütést. Szerintem elég lett volna a "bázist építettek és lementek kutatni, aztán valami fura történt" kezdetű történet is. Viszont ebben a "Kóros" elképzelésben van vitamin...tehát akár folytatása is lehetne a dolognak.
      Lovecraft egy unikum. Amikor - hajdanvolt ifjúságomban - először olvastam a "Rémület Dunwichben" c. novelláját, elég hülye voltam ahhoz, hogy utána elkezdjem keresni Arkhamet a térképen. :D
      (Bár az én abszolút kedvencem a "Szín az űrből").
      M-kével semmi bajom nem volt. Hacsak az nem baj, hogy túlságosan megkedveltem és nagyon rosszul érintett amikor (és ahogy leírva) elhagyta a főszereplőt. Ezért írtam, hogy tud írni a fickó. Eddigi életemben kevés olvasott dolog rázott meg ennyire, mint az a jelenet. Pedig sose volt kutyám.
      A Stephen King ihlette szálat egy-az-egyben kihagynám. Igaz, ettől a főszereplő kicsit még hétköznapibb figura lehetne, vagyis nehezebb lenne megmagyarázni, hogy miért bírta olyan sokáig, hogy manipulálnak az agyával...de nyilván nem lehetetlen. És a könyv sem lenne olyan vastag. ;)

      A leírtaktól függetlenül azonban Cutter új könyvének elolvasását is tervezem. Szeretem a horrort és kíváncsi vagyok az író első ilyen témájú könyvére.


      Törlés
    3. "Szerintem az a legjobb horror, amikor a rózsaszín életű embert vágja pofán a nagyon-nagyon véres valóság. ;)" na, ez meg a másik. :D

      ennek a kórnak van némi zombisodós beütése. az elején tartottam is tőle, hogy majd afelé veszi az irányt. na, az lett volna csak az igazán sablonos történetszál.

      nem is tudom. most elképzeltem, hogy nincs meg a rettenet, amikor az anyja megszólal a fejében. nem, én nem hagytam volna ki.

      a falka is tervben van nálam is, függetlenül attól, hogy a beleolvasó nem győzött meg. (remélem, nem vámpírok lesznek benne.)

      Törlés
  4. Mert a mama olyan volt, amilyennek megírták. Ezek a víz alatti valamik meg hozott anyagból dolgoztak, ám biztos vagyok benne, hogy egy madarakkal társalkodó bibliai szentet is képesek lettek volna az őrületbe kergetni. Nem kell ahhoz traumatikus gyerekkor, hogy valakire ráhozzák a menekülőfrászt. Az én anyám sose volt ilyen nőnemű rettenet, mint Luke anyja...de ha elém toppanna egy víz alatti halálcsapdában, a legenyhébb reakcióm is az akut besz@rás lenne. És még örülhetek, ha nem kapok azonnal egy infarktust.

    Amiatt egy percig sem aggódom, hogy vannak-e vámpírok A falka c. könyvben. Ugyanakkor kötelességemnek tartom felhívni a figyelmet arra, hogy a címben említett csoportosulás inkább a vérfarkasokra jellemző. ;)

    VálaszTörlés
  5. igen, ez a része nagyon átlátszó volt, nyilvánvaló volt, hogy a tudatlatti képeit hozták a felszínre a "szörnyek".

    persze a vérfarkasok falkálódnak, csak nehogy meglepődjünk. ha nem klasszikus vámpíábrázolás lesz (értem ezen azt, hogy nem lesznek intelligens lények), akár még lehetnek vámpírok is. de majd kiderül. :D

    VálaszTörlés