Lauren Beukes - Torzók

Detroitban gyilkosságsorozat kezdődik, amelynek brutalitása láttán a rendőrség vonakodik tájékoztatni a sajtót a részletekről.
Gabriella Versado nyomozó nyolc év alatt megtapasztalta, milyen mértéket ölthet az emberi ostobaság, a korrupció és a színtiszta gonoszság, de ehhez hasonlót még nem látott. Kamaszlánya, Layla eközben veszélyes flörtbe bonyolódik egy internetes ragadozóval. Jonno, a szabadúszó újságíró elkeseredésében bármire képes egy exkluzív sztoriért. A hajléktalan TK pedig mindent megtesz, hogy elkapja a szörnyeteget, akit megszállt a valóság erőszakos átformálásának álma.
Lauren Beukes, a Tündöklő lányok szerzője legújabb thrillerében egy különösen sötét történetet mesél egy városról, amely lakóival együtt napról napra jobban széthullik.
E-BOOK
GABO

Ritkán olvasni ennyire beteg sorozatgyilkosságról, nem is tudom, hogy pattant ez ki Beukes fejéből. (Remélem, ennek semmi olyan alapja nincs, mint a Tündöklő lányoknak.) Nem csak hogy nagyon nyomasztó, de a misztikus száltól valami olyan sötétség árad a történetből, ami sokkal rosszabb, mintha csak szimplán gyilkolászna valaki. Ez nem kontrollálható, nem lehet csak úgy lecsukni és kivonni a forgalomból. Alapból semmi természetfeletti nincs a könyvben, viszont a skizofrénián csavart egyet, és már kész is a misztikum.
A történet két része erősen elválik egymástól. Egy ideig egészen átlagos kriminek tűnik, mármint ami az eseményeket illeti. Egy pszichopata művész alkot, a rendőrség meg megtalálja az alkotásokat. Talán annyiban más a megszokottakhoz képest, hogy már az elejétől egyértelmű a gyilkos kiléte. Ezt nem is próbálja Beukes titkolni, valami egészen más a célja. A regény második felében viszont elszabadul a valóság.

A gyilkosságok mellett fontos szerepet kap néhány hétköznapinak tűnő addikció.
Először is ott van Jonno, a kétségbeesett újságíró. Öregszik, a szerelme ejtette, nem találja a helyét a világban, a saját életében sem, de mindenképpen ragaszkodik a nagy dobáshoz. Tipikus arrogáns firkász, aki azon a címen, hogy az embereknek joguk van (látni, hallani, informálódni, tudni, effektíve mindenhez), így neki kötelessége kiszolgálni az információéhséget. Ami nem hangzik rosszul, de az 5 perc hírnév jobban vonzza az ilyen alakokat, és ennek meg is lesz az eredménye. És nem tanul a történtekből. 
Aztán Layla, a nyomozó lánya. Ő valamiféle központi alak akart volna lenni a gyilkosunk szemszögéből, de ez csak a legvégén derült ki, szóval nagy jelentősége nincs. Viszont mint mindenki, ő is használja a netet, úgyhogy Beukes egy kis gyilkolászás mellett megmutatja, milyen veszélyek is leselkedhetnek egy tinire: fiatalok közötti erőszak, és pedofilgyanús elemek kerülnek elő. Ettől egy kicsit sűrű lett a könyv, mert Layla szála túl sokat nem tesz hozzá a sorozatgyilkossághoz, de a csevejük a barátnővel kicsit oldja a feszültséget, és végülis helyet nem vett el a pszichopatától. Kedveltem ezt a szálat, mert elég üdítő volt.
A rendőrséget Gabi Versado képviseli, Layla anyja. Tipikus nyomozó, széthullott házassággal, alkalmi partnerekkel,  de jó orral. És ott van TK, aki maga is elveszti olykor önmaga felett az uralmat, ezért látja a jeleket, bár több hasznát nem veszi, mint a szimpla hatodik érzéknek.
Aztán felvetődik még az alkotói szabadság és határainak kérdése is. Nem vagyok otthon művészberkekben, nem tudom, mennyire tágult ki az idők folyamán a nézőközönség ingerküszöbe, de az tuti, hogy mindenkinek éreznie kell(ene), hol van a választóvonal aközött, ami még művészet, és aközött, ami már nem több, mint beteges hajhászása a figyelemnek, és az újat mutatni akarásnak. (bár ez igaz lehet minden alkotóra, elég, ha csak Jonno eszembe jut.)

Ami esetleg sok lehet némely olvasónak, az az utolsó negyed, ahol teljesen elszállnak az események. A misztika, amit behozott, talán nem volt feltétlenül szükséges, de jelképez dolgokat. A legvégén a megoldás, és néhány esemény átmegy természetfelettibe, de ez cseppet sem kisebbíti a valóságban történtek súlyát, inkább csak kiegészíti. Emberek haltak meg, mert egy beteg állat útjába kerültek. Hogy kiben mi lakozik... na, ez a nagy kérdés. 
Valószínűleg a vége miatt lesznek majd fanyalgók is, de szerintem pont ez az, ami kiemeli az átlagos krimik közül. Van egy látható világ, ahol a gyilkosságok történnek, és egy elvont, talán konkrétan nem létező, de valamilyen szinten mindenkiben jelenlévő másik sík, ahonnan az inspirációk, a késztetések, a célok jönnek, és ezt az oldalt is kézzelfoghatóvá teszi Beukes. Emiatt történhetett meg, ami megtörtént, mégsem ad magyarázatot, mert az ilyesmire nincs.
Mióta kiolvastam, azóta is forognak bennem a gondolatok emberekről, történtekről, összefüggésekről, még csak nem is feltétlenül az olvasottakkal kapcsolatban. Olyan továbbgondolások ezek, amik már túlnőttek a könyvön. Azért ehhez kell tehetség, nem?