Leigh Bardugo - Hat varjú - Keményfedél

Ha a papír elbírja, a képernyő is

Leigh Bardugo - Hat varjú

Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható Ezt pedig senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást…
Egy bosszúszomjas elítélt.
Egy szerencsejáték-függő mesterlövész.
Egy különleges múltú szökevény.
Egy Kísértet néven ismert kém.
Egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő.
Egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul.
Hat veszélyes törvényenkívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást.

Bardugonak van egy másik sorozata, a Grisa-trilógia (Árnyék és csont, Ostrom és vihar), aminek a kiadása megrekedt a második rész után. A Hat varjú ebben a grisa-világban játszódik, de nem ők állnak a középpontban. Megjelent VP-ben, meg SÖ-ben is a könyv, gondolom, hogy a pötty ne riassza el azokat, akik nem vesznek vörös pöttyös könyveket, mondván az ya. Nem mondanám klasszikus YA-nak a sztorit, de tény, hogy a szereplők fiatalok, egy olyan világban, ahol a gyerekek nem sokáig élvezhetik a gyerekkor örömeit, gyorsan felnőnek és megkeményednek.

Ők hatan, Brekker, Jasper, és a többi négy, elhatározza, hogy véghezviszi a lehetetlen, és megvalósít egy olyan rablást, amibe nagy valószínűséggel belehalnak, de ha mégsem, mindannyian gazdagok lesznek. Ehhez bevállalós emberek kellenek, kegyetlenek, okosak, akiknek vág az eszük, és ők mindannyian ilyenek.
Eleinte szkeptikusan fogadtam Brekker karakterét. Fura volt a merev tartású, kicsit öreguras stílusú fiú, de nem kellett a könyv végére érnem, hogy értékelni tudjam. Vannak helyzetek, jellemek, életmódok, amiknél a kornak semmi jelentősége, ő is ide tartozik. Veszélyes ember, teli sérüléssel, de a többiek is hasonló alakok, és Bardugonak sikerült elérnie, hogy nem hatottak mesterkéltnek. Mindannyiuknak okuk van arra, hogy olyanok legyen, amilyenek, idővel megismerjük a háttértörténetüket is, meg egy kicsit a valódi énjüket is, ami a kemény felszín alatt rejtőzik.
Különösen szimpi lett Jasper, aki folyton kockáztat, igazi szerencsejátékos, nem csak az asztalnál, de az életben is. Mindannyiuknak megvan a maga szerepe, erősségeik szerint, viszont az Agy az Brekker, az ő csavaros és kiszámíthatatlan észjárása, a már-már pszichopata jellemvonásaival párosulva szinte zseninek hat. De Brekkernek is van pár gyenge pontja, bár tény, hogy viszonylag sikeresen elrejti ezeket az idő nagy részében.
A kalandok, amiknek a végén ott várja őket a jutalom, csupa feszültség és izgalom, és egyáltalán nem egyértelmű a csatározások, átejtések kimenetele. Jó, valamennyire azért lehet tudni, nade amíg kiderül, amíg eljutunk A-ból B-be, addig az olvasó idegben van, és nagyon szurkol, hogy a lehető legkisebb veszteséggel kerüljenek ki a dologból.

Nem a szokásos klisés fantasy, nem a jó és a rossz küzdelme, itt szinte mindenki antihős a maga módján, talán pont ezért is szeretem annyira ezt a regényt. Itt az a lényeg, hogy önmaguk maradjanak a legnagyobb szarvihar közepette is, és túléljenek, önmagukért. Külön tetszett, hogy nem volt szerelmi sokszög; ami szerelem volt, az is teljesen természetesnek hatott, és nem Brekker állt a középpontjában, hálistennek. (bár azért neki is jutott valami, ami még nem konkrét, csak sejthető, talán majd a következő részben több lesz, nem tudni.)




2 megjegyzés:

  1. De jó, hogy így tetszett neked is :) Ugye mennyire giga jók a karakterek?

    VálaszTörlés