Michel Houellebecq - Elemi részecskék


Ez a könyv az európai Psycho - írta a regény egyik méltatója 1998-ban, amikor Houellebecq műve megjelent Franciaországban.Az elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michael híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michael pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény a végtelen magány. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-es világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk megannyi előfizethető segédeszközét.Az izgalmas, helyenként merészen naturális könyvből mégsem hiányzik a remény. Az utópiába váltó történetben Michael a mikrobiológiában megtalálja a választ az örök kérdésre: legalább elvileg van-e lehetőség normális emberi kapcsolatokra, lehet-e családban és szeretetben élni?
Kiadja a Magvető.
Állítólag ez egy botránykönyv. Nyilván, azokban a körökben, ahol ez a könyv botrányosnak számít, nem olvastak még igazán botrányos könyvet, szóval ezzel vitatkoznék, de fogjuk rá, hogy már rendesen ki van tolva a tűréshatárom, másoknak nem feltétlen.
Akkor nézzük azokat a botrányos dolgokat.
Egy nyári délután, amikor még Yonne-ban laktak, Michel a mezőn futkározott Brigitte nevű unokatestvérével. Brigitte különlegesen kedves és szép tizenhat éves lány volt, néhány évvel később sajnos hozzáment egy szemétládához. 1967 nyara volt. Brigitte megfogta Michel kezét, megpörgette maga körül, azután lehemperedtek a frissen kaszált fűbe. Michel szorosan hozzábújt Brigitte meleg melléhez. Brigitte-en rövid szoknya volt. Másnap mindkettőjüket vörös kiütések borították el, az egész testük szörnyen viszketett.
Szóval botránykönyv. Gondoltam, itt jön akkor egy kis szoknya alá nézés, vagy valami illetlen huncutkodás. Fenéket. Ez szépirodalom, célja az olvasó kiművelése, így ezzel folytatja:
A Trombidium holosericeum, más néven bíboratka nagyon gyakori a nyári mezőkön. Az átmérője körülbelül két milliméter. A teste vaskos, húsos, erősen domború, élénkvörös. Rovarorrát az emlősök bőrébe vájva elviselhetetlen viszketést okoz áldozatainak. A Linguatula rhinaria a kutyák orr–, homlok– vagy állkapocsüregében él, de néha az emberben is megtelepszik. A lárvája ovális, hosszú farka van. A szájszervén fúróeszköz van. Két pár lábcsonkján karmokat visel. A kifejlett példány fehér, lándzsa alakú, 1,8-1,85 milliméter hosszú. A teste lapos, gyűrűs, áttetsző, kitines szilánkok borítják.
Ennyi. Én meg csak pislogok, hogy mi van? Előtte ugyanez volt a fizikusokkal, meg a biológusokkal, ilyen lexikon-szerűen belecsapott a témába, aztán a következő sorban meg visszalök a történetbe, ahol a homokosokat nézi távcsővel, és petyhüdten lógó farokkal, vagy a maszturbálási szokásain merengene, ha lenne neki olyan.

Houellebecq csapong, és ami a legnagyobb bajom, hogy magából a történetből nem ad eleget. Elővesz ő mindent, mikrobiológiát, fizikusokat, az erkölcs filozófiáját, tetveket a lexikonból, a kegyetlen állatvilágot, a holttest lebomlását, és közben olyan érzésem van, hogy nagyon szeretne elmondani nekem valamit, de mintha kényszeresen mellébeszélne. Lehet, hogy ez egy példázat, az "amint fent úgy lent" elvének a bonyolult tolmácsolása, vagy az emberi természet kivetítése a környezetünkre, ahol visszaköszön a kegyetlenségünk és a társadalmi berendezkedésünk, esetleg a fizikális és mentális evolúció történetének összesűrítése, vagy a gazdasági és társadalmi változások összefonódása és azok hatásai. Vagy ez így mind együtt, választhat, kinek mi a szimpatikusabb magyarázat, de ha egyik sem tetszik, tetszés szerint lehet azonosulni Michellel vagy Brunóval, a férfiak két végletével; az egyiknek sosem állt fel, a másiknak mintha örökké merevedése lenne. De a petyhüdt és az álló farok mögött ott van Franciaország történelme, a törvényhozás változásai, a társadalmi reakciók, az abortusz és az euthanázia kérdése, mintegy okaként a személyes nyomornak.

Elég sokat foglalkozik ez a könyv nemi szervekkel és nemi szerepekkel, életunt, kiábrándult, és depresszív, mégis benne van a krízisben lévő férfilélek minden bája. Ettől függetlenül nyomasztó, de nem is lehet más egy olyan író könyve, akinek a létezése teljesen érdektelenné vált szülei számára szinte a születése pillanatában. Mert Michel maga az író, akiről megtudhatjuk, hogy a tudomány útján Pif indította el (igen, a képregény), és hogy petyhüdt a farka. Bocs, de ezen fenn vagyok akadva. Nem mintha nem érdekelne egy férfifarok, de akkor már foglalkozzunk vele rendesen, és ne tereljük a szót őslények és férgek felé.

Önéletrajz, megemlékezés, társadalomkritika, nihilizmus, emberi lételemzés, lelki, szellemi és szexuális kirándulás és kiábrándulás, mindezt nagy léptékben, és mindezzel szemben olyan mérvű távolságot tartva, mintha nem is az íróval történt volna az élete. Nem próbálja meg elemezni a helyzeteket, minden magyarázat, amit az eseményekre talál, valami tudományos elmélet kivetülése, és egyféleképpen értelmezhető: a nagyobb elnyomja a kisebbet, és minden pusztulásra ítéltetett, hogy visszatérhessen a létezés körforgásába.
Hogy jó volt-e olvasni? Egyértelműen nem. A stílusra rá lehet hangolódni, de az életundorra, ami süt a sorokból, nem.
Szexuálisan cseppet sem felforgató könyv, csupán kérdéseket feszeget, bár lehet, hogy nem ez volt a célja, csak azért hozta fel a témát, hogy ő maga tisztán lásson. De bennem azért felmerült, hogy vajon mennyiben okolható egy életen át tartó frusztrációért egyetlen pillanat, ami valójában nem is volt igazán kellemetlen. Lehet az oka a boldogtalanságnak egy óvatos és bántónak cseppet sem nevezhető elutasítás? Hemperegjünk meg a múlt sérelmeiben, hogy igazoljuk a jelenünk nyomorát, mondván, ilyesmin nem lehet túllépni? Ezeknek az embereknek az élete teljesen kiüresedett, és ahogyan azt megszokhattuk, teli van álságos reménykedéssel. De ez teljesen felesleges erőlködés. Ők egyszerűen balfasznak születtek, így is fognak meghalni. Egyikük érzékeli ezt, a másik rezignáltan átvonul az életen és nem hajlandó tudomást venni semmiről, ami az igen szűkre szabott komfortzónáján kívül esik.
Tökéletes társadalmi tabló a 20. századról, francia módra.

Megjegyzés küldése

11 Megjegyzések

  1. Asszem, Houllebecq értékeléséhez én még kicsi vagyok. Lehet, hogy örökre az maradok.
    "Nem mintha nem érdekelne egy férfifarok...":DD Botrányosabb vagy, mint az író.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D
      tudod, azon gondolkodtam olvasás közben, hogy került már a kezembe mindenféle könyv, minőségi szépirodalomtól kezdve az értéktelen ponyváig, de mindig értékeltem, ha az író tisztában volt vele, hogy minek szánja a művét.
      nekem ez a könyv rosszabb, mint a mamipornó, mert az nem akar másnak látszani, itt meg a lexikális tudással takarózva próbál a saját pornójának létjogosultságot szerezni. ráadásul eléggé visszataszító és beteg ebben a könyvben a szexualitás. lehet, hogy bölcsész-tudományos-entellektüel körökben ez az életmód és hozzáállás teljesen hétköznapi, de én undorodtam eléggé.
      szal ha valamiben, akkor a visszataszítóság miatt botrányos, de más miatt nem.

      és még rasszista sem. a franciáknak érzékeny pontjuk Algéria, és párszor meg van említve, de ettől még nem lesz rasszista.

      úgyhogy semmit nem veszítesz, ha kihagyod.
      nekem jólesett a szókincse és a fogalmazása miatt, mert ezek a ponyvák eléggé legyalultak ilyen szempontból, de legközelebb valami értelmesebb könyvet keresek erre. :D

      Törlés
  2. fú, én ezt nem bírtam elolvasni.

    VálaszTörlés
  3. A könyv leginkább a valódi közelség hiányáról vagy lehetetlenségéről szól a világban, beleértve az önszeretetet és másokra irányulót is. Ha neked ez ponyva/pornó, és leragadtál a petyhüdt farkaknál, meg annál a dilettáns hozzáállásnál, hogy a szerző életével magyarázod az irodalmat, akkor talán ideje a saját olvasásod minőségéről is elgondolkodnod. Nem mintha Houellebecq védelemre szorulna, de érdemes figyelembe venni azt is, hogy a szerző nem mindig annak szánja a műveit, mint ami a közmegítélésben lesz belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. csak így, névtelenül?;)

      nézd, azért mert a pornót társadalomelemzéssel meg önsajnáltatással tálalják, attól az még pornó marad. olyan ez, mint amikor a vaginát vagy a farkakat premier plánban fényképezik, és ha a kép színes, akkor közönséges és pfúj, ha meg fekete-fehér, akkor művészi, és a kép készítője hatalmas tehetség.
      nem mondtam, hogy ponyva vagy pornó lenne, a címkézésre ha esetleg vetnél egy pillantást, észre is vehetted volna, viszont tartom, hogy semmivel sem különb egy mamipornónál, csak sokkal unalmasabb, mert van még mellette egy csomó elterelő hablaty.
      "dilettáns hozzáállásnál, hogy a szerző életével magyarázod az irodalmat" - ezt nem egészen értem, mivel pont nem magyaráztam semmit a szerző életével. viszont róla (is) szól, vagy vitatod?
      ami meg a másik: engem nem kell, hogy érdekeljen, hogy egy szerző minek szánja a művét. engem csak az kell, hogy érdekeljen, hogy belőlem milyen hatást vált ki. ne menjünk vissza az óvodába, és próbáljuk meg megmagyarázni, hogy mit akart mondani a költő, mert érhetnek meglepetések mindenkit.

      egyébként én azt vallom, hogy mindenkinek szíve joga élvezni akár az ilyen nihilista műveket is, mint a pornót is, akár így vegyítve is, viszont nekem meg hadd legyen már jogom ahhoz, hogy ne én meg ne élvezhessem. tudod miért? mert nekem ez a könyv semmit nem adott. társadalmilag is, gondolkodásilag is távol áll tőlem, és még a tudományos része sem az életem tartozéka. márpedig ezek a könyvek akkor érnek valamit, ha azokhoz is szólnak, akik nem élnek azonos közegben az íróval. gondolom látható, hogy nem a megértéssel volt bajom, fent azért eléggé nyilvánvaló, hogy felfogtam a célját, még ha azt nem is, hogy az 'író mit akart nekem mondani', a könyv egyszerűen élvezhetetlen, és ennyi.

      Törlés
  4. Te akartál troll/vitatkozás stb. kommentet évek óta (mert hogy téged sose találnak meg), hát tessék.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. á, de ő nem troll, értelmesnek tűnik, csak nem értünk egyet.:)

      Törlés
  5. Amadea, nekem nagyon bejött az az egy Houellebecq, amit olvastam (Lanzarote), szerintem egy próbát mindenkinek megér. Aztán vagy ráérzel, vagy nem :)
    Nálam egyébként a mélységes társadalomkritika és az elkeseredett önutálat és elégedetlenség (mint társadalmi jelenség) leírása pont felülírta a pornó-jelleget és nem zavart hogy ott van, de alapvetően azt hiszem, H. jócskán rá is játszik erre a botrányhősségre ami körülötte kialakult a sok öncélúan odavetett petyhüdt farokkal, és közben jót röhög az olvasóin, akik félistennek tartják, csak mert le meri írni, hogy petyhüdt farok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát én simán gusztustalannak tartom a csávót, pedig én azért elég sok mindent elbírok.
      most nézd meg ezt:
      "A tenger felé battyogott, és azon volt, hogy ne felejtse el a lány melleit. Hirtelen éppen előtte szökkent ki a hullámokból három kamaszlány, legfeljebb tizennégy évesnek nézte őket. Meglátta a törülközőiket, és néhány méterrel odébb letette a homokba a sajátját is. A lányok egyáltalán nem törődtek vele. Gyorsan lehúzta a pólóját, eltakarta vele a hasát, az oldalára fordult és elővette a farkát. A cicamicák csodálatos összhangban levették a fürdőruhafelsőjüket, hogy a mellük is lebarnuljon. Brunónak magához nyúlni sem volt ideje, máris nagy erővel a trikójába élvezett. Felnyögött, és a homokra hanyatlott. Hát ez is megvolt."
      ja, a valódi közelség hiánya. elég tömény hiányosságai vannak.
      és ez nem csak itt-ott van megemlítve, erről szól az egész. Bruno és Michel szerencsétlenkedése a farkaikkal. és mert körbeszőtte lexikon-utalásokkal, így már lehet a szépirodalom félistenének tartani.
      nekem röhejes, de ha valakinek ez kell... :D

      Törlés
    2. :D Oké, ilweran, majd belenézek, ha úgy adódik, de nálam annyira megvan az elkeseredett önutálat és elégedetlenség, hogy lehet, nem kellene fokoznom. Még jó, hogy petyhüdt farkam nincs.:D

      Nima: ezért írtam per jellel, hogy "vitatkozó".:)

      Törlés